Kieresztjük a kutyákat: fernando torres áruló

Nos, így történt, hogy az ABBA újabb súlyos ojrómilliókkal gazdagodott, hála a Torres-sagának. Az iTunes-on egekbe szöktek a Fernando című szám letöltési mutatói, mi pedig sírva karcolgattuk az áruló nevét csupa kis betűvel a naplónkba. Eközben az Anfieldre belopakodott jóképű „pótlék” egy pillanat (pontosabban negyed óra) alatt kettesbe vágta csapatunk lankadó potenciáját, és letörölte a hűtlen miatt ejtett könnyeinket.  Hallod-e a dobokat, Fernando? Hajtás után kidobolunk mindent, Oskar Matzerath sírva könyörög a receptért.

Elbocsátó, (nem) szép üzenet

Hogy esküdöző férfiban ne bízzon az ember, azt mondjuk én már régen megmondtam volna bárkinek a Kop környékén, ha megkérdez. De hinni akartunk Torresnek, mint egy elszabott kapcsolatban, a helyzet azonban az, hogy csak az nem látta, hogy másfelé kacsintgat, aki szerint Poulsennel sincsen semmi gond.

Ne áltassuk magunkat: Torres túlnőtt rajtunk, és ezért egyes-egyedül saját magunkat hibáztathatjuk – már amennyiben óhajtunk közös többes számot vállalni a nyájas amcsikkal és egyéb bölcs döntéshozóinkkal, akik egy közepesen gyenge brazil szappanopera szintjére juttatták a klubot. Torito – nem tudom, feltűnt-e valakinek ez az események sodrában – időközben világbajnok lett. Akkor is, ha unalmas játékkal, félsérülten, félformában – világbajnok. Ugyan, ki gondolja azt, hogy egy ilyen sérülékeny játékosnak van másfél éve kivárni azt, hogy bármi lényegeset nyerhessen a csapatával? A magam részéről inkább tíz Európa-liga-meccset nézek végig, mint egy BL-t, de lássuk tisztán, a második számú nemzetközi európai klubtrófeánál az ember önéletrajázban kissé jobban mutat a másik. Lehet verni a mellünket (nekem, mondjuk, eléggé fájna, muhaha), hogy a Liverpool így meg úgy – Torres curriculum vitae-jét nézegetve hatvan év múlva senkit se fog érdekelni a klubhűség – rajtunk kívül.

Ami azonban a dolog etikai részét illeti, úgy csűrném szájon Torrest a péklapáttal, hogy többet nemigen jutna eszébe esküdözni. Vajon ennyi pénzből nem telik neki egy épkézláb sajtósra, aki nem olyan buta, mint Balotelli segglyuka, hogy ilyeneket nyilatkozzon:

„Végre egy nagycsapatban szerettem volna játszani.”

Nando, drága Nando, mit szóltál volna egy ilyenhez:

„Én a Liverpoolnál lettem az, aki vagyok, de most úgy érzem, itt az idő a váltásra. Mindig hálás leszek ennek a klubnak.”

Esetleg:

„Hihetetlen mennyiségű szeretetet kaptam a liverpooli szurkolóktól, nem lehetek elég hálás nekik, amiért mindig, mindenben mellettem álltak. Életem egyik legszebb szakasza volt ez, de most tovább kell lépnem.”

Hm? Közepes gimnáziumi műveltséggel simán kivitelezhető a dolog, drága Torito. Nem, nem feltételezem, hogy neked ez megvan, csupán meg kellett volna kérned valakit rá. Na de, hogy nem tetted, csak beszéltél a levegőbe, pontosan azt mutatja, mennyire volt neked fontos az, amit a hátad mögött hagytál. Innentől viszont, remélem, megérted, ha nem tudok utánad könnyet ejteni. Apropó, gimi. Nálatok ezt sajnos nem tanítják:

„Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,

Csillag-sorsomba ne véljen fonódni

S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:

Általam vagy, mert meg én láttalak

S régen nem vagy, mert már régen nem látlak”

Hogy hogyan kell ott lenni és búcsúzni, azt például mindjárt meg lehet tanulni Babeltől, aki kvalitásait tekintve kicsit távolabb áll Torrestől, mint papíron (ott ugyanis csak egy dobogófok a különbség), emberileg azonban két kanyarral hagyja maga mögött.

Ez a szerencsétlen csávó kábé felfekvéseket kapott a kispadon ücsörgéstől, mégse hallottuk egyszer se panaszkodni. Lehet arról vitatkozni, mennyire volt hasznos eleme a keretnek, egy azonban biztos: Babel a maga rákendroller módján vérbeli pudli volt, aki az egész világot teletwittelte velünk. Bevállalta a megrovást és a twitterrendőrséget, ha úgy érezte, Webb nem volt egészen jó arc, és egyszemélyes dumaszínházként funkcionált, kimeríthetetlen sztoritartalékokkal.

Hogy mi lesz velünk Babel nélkül? Szerencsére van utánpótlás, méghozzá egy Dalglish személyében. Nem, nem king Kennyről van szó, hanem feleségéről, Marináról, aki többek között arról híres (hírhedt), hogy bosszúból teleszórta Ian Rush ruháit viszketőporral egy nagyinterjú előtt (a történetben szerepelt még egy Marinához vágott torta és némi alkohol is). A Kenny kinevezését követő reggelen marina így kommentálta a történteket:

„Csak egy gondolat! Ma reggel egy Liverpool-edző mellett ébredtem! Ilyesmire már húsz éve nem volt példa!”

Instant follow, ez ugyanis csak a belépő a további mulatságos megnyilvánulásokhoz, amelyekben többek között kikéri magának, hogy valaki azt kérdezte, hogy tarthatja ilyen jól magát, ha a férje ennyire öreg („Én csak a második felesége vagyok!!!Nem vagyok hatvan!!” – saller az első nejnek, indeed), és így tovább.

Utánpótlásunk tehát van, ugyanakkor szerintem mindannyiunk nevében leírhatom: hiányozni fogsz, Ryan közlegény.

Üdvözlet a győző(k)nek

Egészen addig keseregtem, amíg meg nem láttam Suárezt, Isten uruguayi helytartóját Pool-dresszben. Ekkor két dolog fogalmazódott meg bennem ugyanis:

1. Akármi is legyen, innentől mindig lesz valami szép a Pool-meccseken

2. Összeállt az Agger – Meggyleves- Suárez tengely, hát mégis van igazság a Földön, a Kaporszakállú végre kárpótol a Crouchok meg bajuszkirály Rushok látványáért!

Suárez azonban hamar villantott egyebet is hófehér fogsorán kívül, eksztatikus mámorba taszítva a könnyezve új idol után kutató Anfieldet, és itt nem csak a nőkre gondolok. Suárez katalizálta a gyógyulást a Torito ergo sum nevű súlyos betegségünkből, tette mindezt úgy, hogy (figyelsz, Nando?) nem köpködött az Ajaxra, nem magyarázta, hogy már ötévesen is liverpoolos vécépapírral törölte a fenekét, csak tette a dolgát, azt, amiért fizetik – shame on me, de meg kell jegyeznem, jóval szerényebben, mint hol szőke, hol barna spanyol ex-barátunkat. Egyelőre. De mi most kieresztjük a kutyákat.

Ami a transzferek súlyosabbik felét illeti, Joe Kék Halál Cole óta tudom, hogy egyetlen angol játékos érkezésének sem szabad örülni (ez alól max Fat Frank volna kivétel), azért hadd pendítsem meg a kérdést: ÉS MI VAN, HA CARROLL BEJÖN? 50% esélyünk épp van rá, hogy megszolgálja a pénzét, és ha megteszi, előre szólok, meg is van az új Pool-ikon, hisz az ember azért szereti azt érezni, tudatosan vásárolt, és ugye, ő megmondta. Ha nem, akkor húzunk még egy strigulát Keane mellé. Vastag már a rinocéroszbőrünk.


Nekünk Mohács kell

Furcsa-szép meccsen vagyunk túl, zavaros, de működő csapattal, váratlan húzásokkal, győzelemmel. Valami megmozdult. Hogy ehhez egy kicsit fel kellett vagdosnunk a sebeinket, részletkérdés. A fő, hogy a gennyes rész eltávolítva (bocs, azt nem mondtam, hogy nem haragszom), jöhet az összeforrás és a gyógyulás.

 

Szerintem addig énekeljen tovább a Kop. ABBA helyett mondjuk ezt.

“Oh take these storms away, start a brand new story
I’ll make it through each day, singing death or glory
Lord won’t answer me, I won’t let it bring me down

Hold on, hold on, we’ll move along
Where we belong, where we belong”

Csepelyi Adrienn, a magyar FourFourTwo magazin munkatársa