Hogyan kell debütálni – kézikönyv Luis Suareztől
Kicsit megkésve ugyan, de kielemezzük a tegnap látott, már-már szórakoztatónak mondható kilencven perc történéseit. Röviden és tömören a tegnap tanulsága: Luis Suarez nem kispályázik. Kevés focista lő a 18., vörös mezben eltöltött perce után gólt úgy, hogy csereként áll be. Hajtás után egy meglepő formáció, egy álomszerű debütálás és egy-két kiemelkedő teljesítmény történetéről mesélünk.
Azt hiszem, nem csak én voltam tanácstalan a tegnapi kezdő láttán: most akkor öt védő, három középpályás, két csatár? Vagy három védő, öt középpályás és két csatár? Vagy egyáltalán mi ez? Most akkor Fabio Aurelio mit is csinál, Agger támad, Skrtel szélső? Kuyt a kapus? Dalglish a padon? Némi megnyugvással tapasztaltam, hogy ugyanez a zavarodottság uralkodott a játékosokon is. Az első húsz perc alapján Tony Pullis volt a talpán, aki kimágnestáblázta a liverpooli formációt. Fabio Aurelio hol itt, hol ott bukkant fel, Skrtel robogott gyorsvonat módjára a tizenhatosig, Gerrard, Meireles és Kuyt hármasa pedig egyszerűen mindenütt ott volt. Ez egy precízen megtervezett káosz volt, mint az később kiderült.
Ahogy teltek, múltak a percek, szépen lassan a játékosok is felfogták a némileg megváltozott felállást, amit egyre szebben egészített ki a Stoke teljesen impotens támadó szekciója. Pennant (aki egyébként Mascherano és Johnson eltitkolt kapcsolatának szerelemgyereke) kivételével senki nem volt képes még csak a Liverpool védekező harmadáig sem jutni. Meireles már-már menetrend szerinti gólja gyakorlatilag kivéreztette a Stoke-ot (már ha beszélhetünk itt egyáltalán vérről, vagy bármiről, ami életjelként felfogható részükről). Tony Pullis távolbadobásból élő csapata már a 65. perc környékétől meleg zuhannyal álmodott, ebben a tudatállapotban kapták nyakukba Luis Suarezt, aki bő 20 perc alatt megmutatta, hogy kell debütálni.
Annyira lendületes, annyira energikus volt minden mozdulata, ahogy finom körömpasszokkal operálva hozatta magát játékba tényleg csak percek kérdése volt első gólja. Felvillantotta, miért is került 23 millió fontba a holland bajnokság gólkirálya, amit még Comolli is fülig érő szájjal nyugtázhatott – pedig ő utoljára hét éves korában mosolygott. A gólpasszt adó Kuytről egyszerűen nem lehet mit mondani. Egyszerre cáfol rá a biológia, a fizika és a kémia alapvető törvényeire is, ugyanis kilencven percet ilyen iramban képtelenség végigfutni. Számára nincsenek „első húsz perc”-ek, „utolsó pár perc”-ek, ő a mérkőzést záró hármas sípszóig a belét is kirakja a pályára. Iszonyú, de egyben lenyűgőző. Hatalmas respekt neki.
Átnyergelve Stevie G-re: ismét megmutatta, miért is viseli ő a csapatkapitányi karszalagot. Gerrard nem az a típusú főnök, aki hangzatos beszédeivel, vagy szentimentalista megnyílvánulásaival serkentené a csapatot. Ő az, akinél valahol, valamikor, valami bekattan, és onnantól nincs, ami megállítsa. Ez a sodró lendület, ez az energia, ami átragad aztán a társakra. Nem ő kiált rájuk, hogy „utánam!”, hanem a társak mormolják magukban: „hé, ebből még lehet valami”, és futnak utána. Furcsa egy kapitány Liverpool legönzőbb focistája, de valami olyat tud, amit ebben a sportban kevesen.
Tovább folytatva a dícséretek sorát, Skrtel, Agger, de különösképp Kyrgiakos is legjobb napjaikat idézték. Röviden: szögletnél veszélyes, védelemben kegyetlen, öröm volt nézni őket. A többiekről megemlékezve azt mondhatjuk, hogy Meireles, Lucas, Johnson, Kelly és a félálomba szenderülő Reina is hozták a kötelezőt.
Az eredmény csalóka. Ez egy nagyon sima mérkőzés volt, amiben üdítő színfolt volt az uruguayi játéka, valamint egy roppant szokatlan taktikai felállás. Egyrészt hatalmas az öröm, mert Suarez máris hozzákezdett borsos vételi árának törlesztéséhez, másrészt csapatként is egy javuló tendenciát mutató gárda képét adta a Liverpool. Megtettük az első lépést egy Liverpool’s number nine nélküli világban. És még milyen pofás egy lépés volt ez. Egy álmunk azért még maradt. Egy spanyol csatár elkent arcát szeretnénk látni vasárnap.
