Ez az átigazolási időszak dögunalmas!

Mivel az átigazolási időszak eddig kevesebb izgalmat hozott, mint egy hajnali háromkor futó dokumentumfilm a tengeri csillagok szaporodásáról, úgy döntöttünk, körülnézünk kicsit a konkurencia háza táján is. Hajtás után január legérdekesebb rövidhírei következnek: kiderül a United spórolásának oka, Kenny eddig nem hallott sajtótájékoztatója, beszélünk a manchesteri és londoni kékekről is, valamint fény derül – illetve pont ez nem, de erről majd ott – az Aston Villa új igazolásának következményeire is.

Sir Alex Ferguson bejelentette, csapata nem igazol új játékost a hónap során

"ÉN EZT KIFIZETTEM! AZONNAL EREDMÉNYT AKAROK LÁTNI!"

A skót tréner egy pár nappal ezelőtt tartott sajtótájékoztatón beismerte, a Unitednak egyszerűen nincs pénze új játékosokra: „Bármennyire is fáj ezt kimondanom, de üres a kassza uraim. Egyszerűen minden pénzünket elviszi a bírók megvásárlása. Howard például legutóbb egy teljes szafariparkot kért az FA-kupa meccsünkért. Teljesen felháborító. Sajnos ez a tendencia érvényesül manapság. A kisujjamat nyújtom, és már a kezemet akarják. Fél évvel ezelőtt egy aláírt poszterrel el tudtam ezt intézni…” Arra a sajtófelvetésre, miszerint a klubnak inkább normális játékon keresztül kéne kiharcolnia győzelmét, Sir Alex egy csomag, már alaposan megrágott rágót dobott a kérdező arcába. Ferguson azonnali válaszlépéseket követel az angol szövetségtől, amire az FA illetékesei úgy nyilatkoztak, tárgyalásokba kezdenek a Premier League bíróival, hogy megoldják a Uniteddal felmerült vitás helyzetet.

Kenny Dalglish szerint a Liverpool pár éven belül „seggbetoszhatja” az összes riválist

A liverpooli óriáshoz nemrég visszatért legenda eddig is híres volt könnyed hangulatú sajtótájékoztatóiról, de a Wolves elleni siker végleg felszabadulttá tette King Kenny-t. Úgy tudjuk a helyi vallásos magazinok újságíróit mentő vitte el, de a nagyobb lapok kirendeltjei is falfehér arccal távoztak a szemlátomást formában levő Király ütős performanszáról.. A média képviselői napok óta dolgoznak a szöveg nyomtatásba adásán, de több szókapcsolatot egyszerűen képtelenek szalonképessé tenni – annyit azért elárultak, legalább tizenötször hallható az „ass”, a „fuck off Chelsea Fc” és a „manure” kifejezés is.

Tömegverekedés a Manchester City öltözőjében

Szeretik egymást

A január 22-én elszenvedett 1-0-ás vereséget követően tömegverekedés alakult ki a kisebbik, indokolatlanul csúnya mezű manchesteri klub öltözőjében. Mario Balotelli „koszos nigger!” felszólítással indította meg három hete használt edzőcipőjével megtámogatott rohamát Yaya Touré ellen, aki épp a csatár szekrényének névtábláját faragta. Mint az utóbb kiderült, a nyáron érkezett középpályás a „Mario” feliratot igyekezett „Maria”-vá átkaparni, mikor társa az öltözőbe ért. Roberto Mancini szerint ez az incidens is csak azt bizonyítja, csapatát áthatja a győzni akarás egészséges tüze. Az esetről Carlos Tevezt is megkérdezték, ám ő válasz helyett zokogva elfutott, miközben – mint azt utóbb megtudtuk – spanyolul kiabálta: „haza akarok menni, a plüsmacimat kérem!”.

Gerard Houllier sötétben tartott sajtótájékoztatót

Az ex-Liverpoolos Aston Villa edző gyertyafényben tartott sajtótájékoztatón jelentette be Darren Bent Birminghambe szerződését. A francia szakember úgy nyilatkozott, szerették volna meghittebbé tenni az átigazolás száraz tényét és fárasztó procedúráját, ezzel is segítve a Sunderlandtől érkezett támadó beilleszkedését. Azonban a vártnál több újságíró kérdezett rá a szokatlan körülményekre, és a kilencedik után Houllier bevallotta: „A klub vezetése úgy határozott, Bent félelmetes, 20 millió font körüli átigazolási árát egy félév alatt össze kell spórolnunk. Ezért mától nincs wc-papír, a szappant a játékosok maguknak biztosítják, az edzéseket pedig fitnessz- és szolárium-bérletekre cseréljük. Nincs több melegvíz, se télikabát, se váltómez félidőben, valamint esti mérkőzések esetén le kell mondanunk a világításról. De azt hiszem ennyit mindenki megtehet. Ja és igen, ezért nincsenek maguk előtt azok a pogácsák, amikből soha nem vett senki, és mindig csak kidobtuk őket.” A szokatlan megszorítások ellenére a francia szakember mindezek ellenére úgy érzi, csapata jól is kijöhet a mindenképpen rendhagyó kezdeményezésből.

A Chelsea leigazolná Manchestert

"Te maraggyá!" - rivallt a VIP-szektorban helyet foglaló beszélgető vezetőségi tagra Abramovich

Érdekes ajánlatot tett nemrég az orosz milliárdos, Roman Abramovich, aki úgy döntött, megvásárolja a komplett manchesteri lakosságot. „Elegem lett ebből a kisstílű szarozásból, hogy senkit nem lehet lefizetni, hogy mindenre van valami szabály. Mi ezt otthon így csináljuk. Idegesít már az a két kóceráj, a játékosokat elhozom, a többit meg bedózeroltatom a földbe. Nekem itt ne sírjanak!” – fakadt ki Abramovich. A Sky Sports, a BBC és a Daily Telegraph munkatársai is feltették a kérdést, nem gondolja-e etikátlannak ezt a hozzáállást. Az orosz „üzlet””ember” egy fél perces telefonbeszélgetés után – mint a három lap friss tulajdonosa – eltávolította az általa „deviáns elemek”-nek titulált újságírókat. Úgy tudni, az orosz milliárdos mostanában azon gondolkozik, megvásárolja saját magát.