David Moyes csábos mosolya, vagy a titkos evertoni szektakönyv?

Johnson elkésettE kettő egyike harcolhatta ki ma a döntetlent. Az elmúlt fél év átlagát nézve álomszerűen kezdődött a mai nap. Voltak ügyetlenkedések mindenfelé, elől, hátul, a középpályán, de összességében egy egész pofás Liverpool lépett pályára, szerethető tempóval, és veszélyes támadásokkal. Aztán jött a második félidő és mi csak arra tudunk gondolni, hogy a szünetben Kenny el sem jutott hozzájuk: véletlenül bezárhatták egy wc-be, vagy Sammy Lee küldte rossz öltözőbe, ez már sosem fog kiderülni. De azt a tizenegy agymosott, nyámnyila anyámasszonykatonáját rossz volt nézni. Aztán valamelyest korrigáltak, de csak pont annyira, hogy dühösek maradjunk. Hajtás után értékelünk.

Az első félidőben be kellett volna lőni még egyet, és akkor nincs az a Fellaini mikrofonfején megpattanó Tim Cahill balherés sem, ami megmenti az Evertont. Így viszont maradt a kétség, meg Kyrgiakos, aki épp csak annyira kavarta fel a védelmet, hogy az elnézzen egy szögletet. Aztán jött egy érthetetlen negyed óra, amiben megint agyatlan amőbákká degradálódott a csapat. Csak nézelődtek, néha-néha passzoltak – persze rosszul -, aztán meg végigasszisztálták, ahogy Jermaine “97% az esély, hogy a George Washington repülőgéphordozót sem találom el két méterről” Beckford szépen áthámozta magát, és betette a kötelezőt oda, ahova egy kötelező való. Ezután is csak látszatkalandozások történtek az Everton kapuja felé, tiszta mázli, hogy Tim Howard épp lábfogós kedvében volt. Innen viszont teljesen kinyílt a mérkőzés: alapvonaltól alapvonalig nyargalt a nép, de senki nem tudott végül újabb gólt lőni. De mégis mi a rákért történt ez velünk?

Raul Meireles első találata a Liverpoolban

A válasz egyszerű: rejtély, hogy miért nem képes egy játékos sem az égre szegezni tekintetét és elkiáltani magát: utánam. Vagy miért kell mindig dráma ahhoz, hogy jól menjen a játék? Kuyt miért csak a 65. perc környékén ismeri fel, hogy amíg nem áll a sarkára, addig a komplett csapat nem több, mint tíz agyatlan zöldmoszat? Torres ma igazán megérdemelte volna a hathatós támogatást, mert minden mozdulatával régi önmagát idézte. Érthetlen az egész, pláne úgy, hogy tudjuk, volt itt aki küzdött.

"ez a gyep kényelmesnek tűnik" - forrás:skysports

A nagyot hajtók közt ott volt Kelly, aki hat napon belül a harmadik kilencven percét hozza le úgy, hogy gyakorlatilag ez az első komolyabb igénybevétele a felnőttcsapatnál. Ráadásul bátran kimondható, hogy jelenleg jobb, mint a bal oldalra száműzött Johnson. A középpálya leginkább semmilyen nem volt. Spearing a második félidő nehéz perceiben előlépett, de Lucas-szal együtt valahogy nem nyújtott kiemelkedőt. Meireles végre megkapta azt, amit már régen megérdemelt volna: egy gólt a Liverpool színeiben. Ennek ellenére kínosan sokszor hagyta el a labdát, amiről a későbbiekben le kéne őt beszélni. Másik rejtély, hogy már-már Hodgsont idézte a cseretaktika. Egy Babel simán befért volna Maxi helyére, ahogy Joe Cole 150 centis termetét is elnéztük volna Spearing helyén. Agger sérülése sem javított a helyzeten, de hogy Shelvey jelentse a felmentő sereget? Ez egy kissé fura. Van még mit rendbe rakni itt. Először is örüljünk az egy pontnak, mert pont eggyel több, mint amennyit az 53. percben gondoltunk volna, és pont végtelenszer több, mint amennyit Hodgson összekapart volna.

Henry-t a jövőből küldték vissza, hogy megtalálja John Connort - forrás:skysports

Az meg egyszerűen érthetetlen, hogy mi történt abban a közel negyed órában, ott a második félidő elején. Nyeregben voltunk, az Everton szinte bemenekült az öltözőbe, a közönség pedig  tombolt. Kizárt, hogy Moyes ott és akkor rántotta volna elő a piros TOP SECRET pecséttel ellátott borítékból a “Hogyan győzzük le Kenny-t” gyorstalpalót, amelyet még Howard Kendall csukjás papjai őriztek eddig. A megnyerő mosolyt – csak jelezném – kizárhatjuk. Ezt a tizenöt percet leszámítva meg hajtottak, mint az őrültek – úgy, ahogy egy liverpooli játékostól mindig elvárnánk. Ki érti ezt a népséget??

Pedig mi ezt vártuk:

a találatért ismét köszönet _audrey-nak!