(The day before) yesterday, all my troubles seemed so far away…

Beatles idézettel nyitottunk, Beatles idézettel zárunk – kicsit megkésve. Tegnapelőtt gyakorlatilag csak Poulsen hiányzott az összképből, mert becserélésével tényleg egy igazi állatorvosi lovat lehetett volna összeállítani a meccsről. Gyakorlatilag mindent elnézett és benézett Hodgson, egyetlen szerencsénk, hogy mindezt utoljára tette. Távol álljon tőlem azt feltételezni, hogy Gerrard direkt hagyta ki a büntetőt, de lássuk be, szépen összefoglalta a mérkőzést. Hajtás után jöjjön a verdikt.

Roy Hodgson utolsó Liverpool-meccse ugyanúgy indult, mint a többi. A Liverpool látszólagos fölényét nevetséges támadásokra váltja, majd az első komolyabb Blackburn-helyzetből gólt kap. Pánik és zavar a sorok közt, Hodgson a pálya szélén mantrázza, hogy “legyenfélidőlegyenfélidő’, aztán a bíró megkegyelmez, és a Liverpool szinte bemenekül öltözőjébe. Ez a forgatókönyv játszódik le év eleje óta. Semmi nem változik, semmi. A második félidőben kicsit összeszedik magukat, itt kétfelé válik a történet, mert volt már olyan, hogy egyenlítettek, ekkor vagy az utolsó pillanatban egy balheréről bepattanó öngól segített, vagy egy hétmérföldes iksz lett a vége. Ha nem történik egyenlítés, akkor a hatvanadik perc környékén beszopjuk a másodikat. Itt hirtelen feléled a Liverpool, majd a nyomás alatt tartott ellenfél kontrázik, és többnyire itt érkezik a harmadik. Namost ezt így végiggondolva felteszem a kérdést, hogy Hodgson mégis mennyit változtatott az első 4-4-2-es mérkőzés óta?

Segítek a válaszban: SEMMIT. A széljáték fogalma valószínűleg a “Hogyan kommandírozzunk egy csapatot” tutorial második könyvébe csúszott át, ám a Fulhamnél csak az első rész volt meg. A fogalommagyarázatban még benne volt egy kétsoros összegzés, de az alapján utasítást adni? Nehézkes, be kell vallanunk. A “Hogyan védekezzünk?” fejezetet pedig jó eséllyel egy másik értelmében olvashatta, mert ami tegnap védelem néven a pályára lett álmodva, az maximum egy gyávább kecskét riasztott volna el. Érdemes megfigyelni a felvételeken, hogy az egyes távoli lövések előtt hány védőnk kísérte a támadót gyakorlatilag a tizenhatos széléig, hogy aztán nézze, ahogy Reina vetődik egyet a labdáért. Az első gól egyértelműen Kyrgiakos és Skrtel galaktikus bénázásának eredménye, a második a Görög Lajhárgondozók Érdekvédelmi Szervezetét Liverpoolban képviselő Kyrgiakos-é, míg a harmadik egy igazi tímvörk volt Skrtel, Johnson és Konchesky közt. Egyik sem a Blackburn játékosainak kiválóságán múlt – persze a találat csak találat, ezt nem vitatom, de a virágcsokrok felét a mi öltözőnkbe kérem.

Kivételesen kitűnő kommentátorokat fogtam ki a Fox Soccer csatornáján, akik kiemelték tán a legdurvább tényt: a Blackburn minden játékosa a belét is odatette a pályára ezért a győzelemért, míg vendégoldalon senki nem akart semmit. Senki nem kuncsorgott labdákért, senki nem akart győzni, csak úgy lenni akartak a pályán. És ez már tényleg unalmas, meg sablon, de egyedül Gerrard akart megint valamit. A büntetővel egy pillanatra úgy tűnt, hogy visszahozhatjuk, de itt is olyan történt, ami tökéletesen illeszkedett a tegnapelőtt összképébe: Gerrard kihagyta.

Nem, erre nincs magyarázat. Ez már tényleg az utolsó csepp volt, annyira, de annyira alávaló, hogy Hodgsonnak holnap reggel távoznia kell. Még szerencse, hogy a Chelsea és a Spurs is botlott, így csak a világ egyharmada röhög rajtunk. Nem is mondunk mást, minthogy mindenki tapadjon a hivatalos honlapra, és ötpercenkénti frissítéssel várja 2011 eddigi legjobb hírét. Két nap múlva kicsit rendhagyó módon, a Kanapéblogról fogunk jelentkezni, élőben, remélhetőleg addigra már más edzővel.