Impotens farkasok a liverpooli éjszakában

Na most aztán már tényleg írunk egy olyan beharangozót, amit meccs is követ. Ha ma este is elmarad, kénytelenek leszünk azt gondolni, a melwoodi gyepet homokkal szórták fel és nádszoknyás hostess-lányok szolgálják ki Hodgsont és kompániáját. Vért és repülő végtagokat akarunk ma látni, felaprított Wolverhampton játékosokat és Torres triplát. Hajtás után elmerengünk az esélyeken és tényeken.

Lucas és Meireles - "a legyőzhetetlen páros"A Gerrard kiesése miatt 4-4-2-be kényszerült Liverpool belső párosa szokatlanul jól teljesített az utóbbi időben, ezért ma sokkal inkább szeretnénk egy kontrázó, értelmes széljátékra alapozó 4-5-1-et, mint Ngog és Torres elmúlt meccseken impotens párosát. Lucas és Meireles összeszoktak, és feltűnően érzik egymást, kár lenne ezt megbontani egyik vagy másik kiemelésével, sokkal inkább egy hathatós segítőre lenne szükség a csatárposzt mögött.

 

A Wolves nem épp egy izmos ellenfél, mondhatni parádésabb idegenbeli rekorddal büszkélkedik, mint mi: kemény egy döntetlent tudnak felmutatni, azt is augusztusból, ami valljuk be, elég karcsú. Kisebb csoda lenne, ha ma este ponttal távoznának, ám hiba lenne lebecsülnünk a Hodgson-faktort.

Mick McCarthy Karl Henry csapatkapitány, Michael Mancienne, Kevin Doyle, Jody Craddock, és Steve Mouyokolo játékára sem számíthat, míg hazai oldalon csak Carragher, Spearing és Ayala sérültek. A keret ezen kívül két hete főállásban lopja a napot az angliai “hóhelyzet” miatt, tehát senki nem panaszkodhat a téli rohanásra (még).

Gerrard tavalyi fejese

Ma győzni fogunk, ezt elég bátran ki merem jelenteni, de mindenki tudja mekkora különbségek vannak három pont és három pont közt. Az Aston Villa, a West Ham rutinmunka volt, de mi nem ilyet szeretnénk látni. Mi azt szeretnénk látni, hogy az ellenfél telecsinálja a gatyáját már a város táblájánál, és azt, hogy a játékosok nem annyi energiát fektetnek egy meccsbe, ami pont elég annak megnyeréséhez, hanem annyit, amennyi bennük van. Azt a pillanatot várjuk, amikor az ellenfél helyezésére, nevére és erősségére tekintet nélkül mindenki száz százalékot tesz a pályára. Hátha ma…