A szezon legszebb gólpassza – főszerepben Torres

Szerintem az utolsó négy percben több folyadékot vesztettem, mint Jensen Button bármikor, de a megnyugtató hármas fütty időben érkezett, hogy mégse kiszáradásban, egy 0-1-es Bolton-Liverpool okozza vesztemet. Maxi Rodriguez mennybe ment, Torres a szezon gólpasszát adta, Lucas pedig végre úgy tett, mintha tétmeccsen lenne. Hajtás után osztunk, szorzunk, elemzünk és megmondunk mindent, úgy ahogy azt láttuk.

Az első pár perc „ja hogy már elkezdődött?” eszmélése után a Bolton gyors ütemben szorult vissza kapujához, ami a 20. perctől  – mintegy a jószándék és felebaráti szeretet jegyében – a másik irányba fordult meg. Konchesky magánbalett-számait egy-egy karakteresen előrebaszarintott felívelt labda törte meg, de egyik oldalon sem kellett félnünk a hálók indokolt és indokolatlan használatától.  Az első félidőről ezen kívül egy kultúrált Kyrgiakos fejes érdemel egyedül említést.

 No igen. Egy dolog mégis akad, mégpedig a Bolton egészen undorító letámadós játéka, ami a megfelelő keretek közt csak megzavarja az ellenfelet, de a józan ész határait átlépve agyatlan rátartásokban materializálódik. Ez történt a mi esetünkben is. Kevin Davies-t ezúton értesítem, hogy toronymagasan vitte a mérkőzés legnagyobb parasztjának járó díjat. Nem hibáztatom ezért, pár száz évvel ezelőtt bányász lett volna talán, most viszont problémás, hogy a gyepen hancúrozik. Dehát az vesse rá az első követ, aki nem így cselekedne, ha sóder lenne az agya helyén.

 A szünetben Hodgson gyorsan letorkolta lelkes fiait, akik már-már arra vetemedtek, hogy három pontot hozzanak el egy „egyenrangú” ellenféltől. Nekem van egy olyan sejtésem, hogy Roy olyan ártatlanul idealista (fair playből van a lelke is), hogy sosincs szíve győzni. Egyszerűen lelkiismeretfurdalás gyötörné, ha tizenegy szomorú fiúcska ballagna le a pályáról. Veszíteni is csak azért veszít, mert vannak olyan lelketlen alakok, akik a „a részvétel nem számít – a győzelem a fontos” elvét vallják, és fittyet hánynak a világbékére. Ennek megfelelően szépen hagytuk is a Boltont építkezni, mígnem a 61. percben megsérült Joe Cole. Felborult a hodgsoni „make love, not war”-project, és Ngog beállásával megindult a hinta a két kapu közt (most mindenki képzelje maga elé a 20 fel-alá rohangáló játékost kétszeresre gyorsítva a Benny Hill főcimdalára). A francia beállásával viszont sokkal több közvetlen támogatást kapott Torres, s ezzel párhuzamosan ketten egyre több Bolton-játékost vonzottak, így a Meireles-Lucas kettős jóval feljebb léphetett, a  hátra-hátrahulló labdákat pedig a mérkőzésen meglepően jól szereplő Skrtel-Kyrgiakos kettős juttatta vissza. Majd az egyik pillanatban Torres varázsolt.

Ahogy bármelyik parádés gólnál, ennél sem fogjuk megtudni, hogy tudatos volt-e a mozdulat vagy sem, azonban egy biztos: a Liverpool idei mérkőzésein ez volt eddig a legszebb amit láttunk. A balról, laposan érkező labdát Torres háttal a kapunak, sarokkal – kötényt adva a mögötte álló védőnek – penderítette a középről berobbanó Maxi elé, aki izomból beleküldte azt Jaaskelainenbe, ám a finn kapusnak túl erős volt a lövés. A gól felejthető, a passz soha.

  Összességében megérdemelt a győzelem, s nem csak a három pontnak örülhetünk, hanem pár igencsak meglepő egyéni teljesítménynek. Skrtel és Kyrgiakos kettőse meglepően biztosan szerepelt, ám az igazi meglepetés Lucas személye, aki második, bármely nagycsapatban vállalható szereplését teszi le az asztalra. Maxi szintén sokat tett a győzelemért, gólján kívül mindig aktív és megjátszható tagja volt a csapatnak. Úgy látszik, kifizetődött a vele szembeni bizalom. Torresnek továbbra is kell egy-két gól, de sínen van a srác, ez látszott a mai performanszán is.

Úgy tartják, ha egy csapat rossz formában van, egy egyéni teljesítmény mindig pontot, pontokat érhet. Ma ez történt. A tizenegy fő kollektíve továbbra is harmatos teljesítményt nyújtott: Konchesky olyan, mintha ízig-vérig jobblábasként kéne balbekket játszania, s Joe Cole sem találja a helyét, ami nem túl meglepő, lévén a bal összekötő szerepét nem az ő karakterére írták. Viszont mi lesz akkor, ha nem jön az individuum?

Akkor bizony baj lesz, és ez továbbra is Hodgson lelkén szárad majd, ugyanis még mindig nem rajta múlnak a sikerek. A hétközi EL megint nem fog mérni semmit sem, ám Isten irgalmazzon szegény lelkünknek a Chelsea ellen. Mert én még nem látom a megváltó koncepciót…

Maxi gólja, Torres zseniális passza: