Védelmi körkérdés

A mostani válogatott szünetben nem térünk el a hagyományinktól és jelentkezik a körkérdés rovatunk melyben TI írhatjátok le véleményeteket. A mostani alkalommal egy jó összetett kérdéssel készültünk mely így hangzott: Legnagyobb problémának jelenleg a védelem látszik. Szerinted mennyire befolyásolja majd ez az idei szezonunkat, tényleg komoly a probléma? Elérhetőek-e meg így is a céljaink, azaz a top4?

Ddodi

A legnagyobb problémánk nem a védelem! Sokszor hangoztatják, hangoztatjuk, hogy outscore csapat vagyunk, azaz mindig eggyel többet akarunk lőni, mint kapni (az alapigazságon felül persze). Ha pedig ez a szemlélet az alap, akkor bizony nem csak a védelem a szar, hanem a támadógépezet is ugyanannyira. Az utóbbi hetek gyengébb eredményei kapcsán az jutott eszembe, hogy amellett, hogy a védelmünk nem túl acélos, elöl is legalább akkora bajok vannak. Persze a probléma forrása nyilván sokrétű, szerintem a támadók rendszeresen kényszerhelyzetben vannak a bénázó védelem miatt – hiszen nekik kell jóvátenni a hátsó alakzat hibáit, hiányosságait. Szóval ebből a szempontból bizony a legnagyobb problémánk nem a védekezés, hanem az, hogy mindkettő egyformán gyenge. Éppen ezért én az előrelépési lehetőséget abban látom, ha sikerül a két egység között egyensúlyt teremteni és feljavítani mindkettőt. Ha hátul rendben lesznek a dolgok, elöl be fognak menni a lövések és vica versa, ha elöl megy a szekér, hátul is magabiztosabbak leszünk. Egy kicsit olyanok vagyunk, mint egy félbetört libikóka, amelynek mindkét fele lefele konyul. Ha működne a rendszer, egymás mozgatói lenne a két véglet, a támadók és a védők.

Ezen felül persze az alapigazság az, hogy a védelem szar. Ezt ugye onnan tudjuk, hogy rengeteg gólt kapunk. Én is gyakran szidom a védőket, de ezek a dolgok – az egyéni hibáktól eltekintve – nem egy emberen múlnak. Sokszor a totális fejetlenség uralkodik a hátsó ötösben, nincs egy vezér, nincs egy szónok, aki irányítana, mozgatna, buzdítana (ez az egész csapatra igaz sajnos). Időtlen idők óta nem láttam a pályán egy Carragher jellemű védőt, aki mutatná, ki hova helyezkedjen, ki merre menjen, kit fogjon. Sajnos erre egyik védőnk sem alkalmas, mi több, sem Mignon, pláne Karius nem ilyenek. Sajnos ezen a helyzeten tényleg csak Kloppék képesek javítani, rengeteg munkával, tanácsokkal. Nem gondolom, hogy ha VvD jött volna nyáron, akkor bomba védelmünk lenne és halomra nyertük volna a meccseket. Még mindig a Liverpool lennénk, a mi utunkkal együtt, csak akkor nem Lovren, hanem VvD rúgott volna lukat, futott volna alá, mellé, fölé, stb. Itt az alapvető bajok fejben vannak, ezt kell helyrerakni. Kapuskérdés egyébként szerintem nincs.

Mindentől függetlenül a helyzetünk egyáltalán nem reménytelen, az idei évben jobb keretünk van, mint tavaly, szerintem a top4 bőven elérhető, ha november-decemberig rendbe tudjuk tenni a dolgokat és addig legalább hasonló eredményeket érünk el (BL továbbjutás mellett). Tavasszal pedig jöhet egy hadjárat, BL 16-al és hazai fisfos kupák nélkül. A probléma ettől függetlenül nagyon komoly!

Én mindezek mellett sokszor érzem még azt is, hogy szinte egyáltalán nem vagyunk felkészülve az ellenfélből, szinte minden meccsen azt érzem, hogy ők jobban tudják tőlünk mire kell számítani, mint fordítva. Ezen is feltétlenül dolgozni kell, és erre nem lehet kifogás a heti több meccs!

Végül csak egy saját megjegyzés a védelmünk kapcsán, szerintem Klopp nyári egyik legnagyobb hibája volt elengedni Lucast (ohh igen, muszáj volt belefűznöm), meggyőződésem, hogy jelenleg is jobb alternatíva lenne Klavannál.

ClayMatthews

Szokták mondani, hogy a meccseket a támadósorok nyerik, a bajnokságot a védelmek. A mi esetünkben kiemelt szerepe lenne, hogy a védelem megfelelően tudjon teljesíteni, mert a támadókkal általában nincs probléma (dehogy nincs, be kéne rúgni a helyzeteket). Ugye mennyivel jobb lenne, ha nem folyamatosan az outscore-ért kellene izgulnunk? Talán a kapusaink jönnek ki ebből a helyzetből a legrosszabbul, hiszen a legtöbbször már kiszolgáltatott helyzetben kéne bravúrt bemutatniuk. A másik nagy vesztese a szituációnak Matip, aki mostanában kezd beleszürkülni a védelembe. De legalább így fel tudja magára hívni a figyelmet Lovren (nem csak a hibáival), hogy tud teljesen vállalhatóan is lehozni meccseket, mint ahogy a Szpartak ellen is. Szóval nevek alapján nincs egy rossz belső védőpárosunk. De mellettük/mögöttük nincs olyan játékos, aki kezdő kaliber tudna lenni. Persze sokan Lovrent sem tartják annak, ezzel én nem értek egyet, viszont az Klopp eddigi legnagyobb hibája, hogy nyáron nem hozott senkit erre a posztra. Szerintem hülyeség úgy hozzáállni, hogy ha nem jobb Lovrennél, akkor ne is jöjjön, vagy esetleg ár-érték arányban nem megfelelő. Egyszerűen nem vagyunk jó alkupozícióban, sajnos muszáj nagyobb összegeket kiadni, mert nem vagyunk meg hátul, nincs erős versenyhelyzet.

Viszont tartok tőle, hogy egy-egy nagyobb név sem oldaná meg teljesen a helyzetet. A csapatnak nagyrészt mentális problémái vannak. Nagyon kellenének a sorozatos magabiztos győzelmek, mert biztos vagyok benne, hogy akkor kevesebb buta hiba lenne hátul is. A probléma összetett: egyrészt van ez a mentális alaphelyzet, másrészt viszont a játékstílusunk sem segíti túlzottan a védőket; egy-egy helyezkedési, technikai, bármiféle hiba sokkal jobban megmutatkozik a feltolt védelemnél. Szerintem ezt a problémát nem a védelemnél kell megoldani, ott nem nagyon lehet mit csinálni, ha ennél a játékstílusnál akarunk maradni (a védelem hibái nem rendszerszintűek, hanem egyéni hibák – a rendszer sajátosságaiból kifolyólag). A legfőbb gond, hogy nincs megfelelő emberünk a 6-os pozícióra. Hendo sajnos itt nem válik be, így a védelemre, azon belül is általában Matipra még több feladat hárul, mint ami kéne. Az a baj, hogy Can sem képes annyira labdabiztos lenni, elosztani a labdákat, megcsinálni a mélységi felpasszokat pontosan, amit ez a pozíció megkövetelne. Ezen felül a presszing segítheti nagyban a védelem munkáját, ha viszont kicsit alábbhagy, akkor a védelemnek is ehhez kéne alkalmazkodni, ilyenkor kicsit visszább kell(ene) venni a magasan helyezkedésből.

Klopp is sokszor hangsúlyozta, hogy itt csapatszintű védekezésről van szó, viszont úgy érzem, hogy ehhez a csapat nem mindig alkalmazkodik egységesen. Komoly a probléma, de nem megoldhatatlan. Az igazolások hiánya miatt abból kell főznie, ami van, de ezt a problémát mindenképpen az edzői stábnak kell megoldania. Én úgy vagyok a szezonnal, hogy jelen kerettel ki kell húzni a top4 környékén, télen mindenképpen kiegészíteni a keretet, majd egy erős tavaszi feljavulással meglehet, meg kell lennie a top4-nek.

Robbie_Fowler

A védelem az a fránya védelem. Minden szakértő és kevésbé szakértő el szokta mondani, hogy a védekezés a csatárnál kezdődik. Rendben. De hol végződik? A kapusnál gondolom én logikusan. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyan annyi védekező feladata lenne, de azt se hogy csak és kizárólag Lovren vagy Klavan hibája lenne a rossz védekezés. Ráadásul ez a szeptember inkább a kihagyott helyzetekről szól. Mert ugye kit érdekel Matip rosszul megpöckölt felszabadítási kísérlete, hisz Stu. Salah (hónap játékosa), Ox kihagyott helyzetein ment el az, hogy nem 4-1 állt a meccs végén az eredményjelzőn. Moszkvába más nevekkel, de ugyan ez. Én azt látom, hogy fejlődik a csapatunk mióta Klopp érkezett. Kikerültek olyanok a rendszerből, akik vagy fizikai esetleg szellemi adottságuk miatt nem voltak csapatba illeszthetők. Sikerült jókat igazolni és sajnos vannak, akik még nem értek ide. De nem lehet azt mondani, hogy rossz úton járunk. Metál zene csak a sávok még nem álltak össze. De jön az. A kérdés, hogy mikor. Mert ugye senki nem szereti a majd jövőre szöveget. A komment mezőben már sokat boncolgatták kijöhetett VOLNA. A dologgal nekem az a bajom, hogy Kloppék a részükre álló nagyobb információ tömegből nem véletlenül VVD-t nézték ki, mint egyetlen épkézláb KH. Szerintem nem adtak nagyobb esélyt egy Coilbalynak az olasz bajnokságból újonnan érkezőnek, mint annak, akik már egy éve vele edzenek. Védhető álláspont, persze a volna az volna.

Örülnék, ha a Szentek januárban elengednék. De remélem, a következő hónapok inkább arról szólnak majd, hogy összeért a támadó négyes és Henderson egy kis pince után, lelkesedéssel és egy kis zongoracipelőhöz illő finesszel belendíti a csapat motorját.

Nyáron pedig hozzunk egy olyan kapusedzőt, aki jobban érti, mit kell figyelnie, gyakorolnia egy olyan kapusnak, aki egy Heavy Metal zenekar leghátsó eleme.

TT

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy megoszthatom veletek a véleményemet, ami az utóbbi hetekben sokszor kikívánkozott belőlem, de hosszabb-rövidebb pötyögés után mindig visszagyűrtem magamba. A kérdést szerintem viszonylag könnyű megválaszolni, de ha kellőképpen kipuffogtuk magunkat, érdemes egy lépéssel hátrébb állni, és megnézni, pár szaros ponton kívül mit veszíthetünk. Figyelem, erősen szubjektív és statisztikailag nem kellőképpen alátámasztott sorok következnek, akinek ez nem kenyere, görgessen a következő előadóhoz.

Hogy komoly-e a baj?

Az. Ezt tagadni szerintem mellébeszélés volna. Hogy 7 meccs mennyire hosszú időszak egy szezonban, az relatív. Ha egy csapat bajnoki címben gondolkodik, akkor 7 meccs tökéletesen elég arra, hogy a bajnoki cím elússzon.

Hogy nem a bajnokság volt a cél?

Nekem az volt; hogy én ilyen idealista vagyok, az legyen az én bajom, de mernék rá fogadni, hogy ha leülnék Kloppoval egy asztalhoz, két Unicum-Dreher és egy fél doboz betontigris után ő is bevallaná. Ha csak a hőn áhított szent top4 volt a cél, akkor még nincs tragédia. Egy 7 meccses gyengébb periódus valószínűleg belefér, valószínűleg a riválisaink közül lesz még legalább kettőnek ilyen időszaka. És maradjunk is ennyiben, hogy valószínűleg, mert konkrétabb jóslatot akkor teszek közzé, ha elvégeztem a jövőbelátó tanfolyamot. 1 pont csak a lemaradásunk a 4. helyezetthez képest. Egy kicsit szomorú ugyan, hogy a pontosan egy hónapja még lesajnált Arsenal már elénk is ugrott, de bocsássa meg nekem a világ, ha 1 pont miatt nem vagyok hajlandó pánikolni, amikor még 31 forduló van hátra ledolgozni.

Ahhoz viszont rendbe kellene tenni pár dolgot, mert ha ilyen ütemben nyeljük a gombócokat, minden további nélkül kicsúszik a kezünkből a Wenger-kupa is. Mert abnormálisan sok gólt kapunk. Pontosabban nem az a baj, amennyit kapunk, hanem az, hogy azt milyen kevés helyzetből. Gondolom, abban egyetértünk, hogy a játékunk rendben van. A City a kiállítás után lett tükörsima, a ligakupában pedig a félidei felforgatás után gyűrt be minket a Leicester. A többi csapat viszont kezdve a Sevillától a Castle-ig bezárólag egy ideális világban összesen nagyjából 0 ponttal és lógó orral hagyta volna el a pályát. Nekem meggyőződésem, hogy a baj mentális eredetű. Erre nincs bizonyítékom, csak – mondjuk úgy – egy nagyon erős megérzésem. Klopp nem egy ostoba ember, olyan nincs, hogy két hét alatt elfelejt védelmet szervezni. A keret kicsit vékony, de minőségileg jó. Az volt tavaly is, az előszezonban is, meg az idei első pár meccsen. Annyi kellene csak, hogy leüljön a csapat, a mester mondja el, hogy mindenki nyugodjon le a picsába, és ezt résztvevők el is higgyék.

A mentális tényezőről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mert kevésbé látványos, dolog, mint egy taktikai rajz, de attól még fontos. Hogy a focista legyen profi, és ne a lélek nagy dolgaival törődjön? Hát ez nem így működik. Itt huszonéves fiatalokról, esetenként gyerekekről van szó, akik egy sajátos közegben élnek, és nincs reális visszacsatolásuk a külvilágból. Csak az internet végletekig eltorzított félig-valósága. Onnan pedig mi ömlik a nyakukba? A szarakeret, meg a mindenkiout. Az önbizalomhiány és a bénultság átitatja az egész csapatot. Kit előbb, kit utóbb, idő kérdése csak.

A Shankly által definiált játékos-edző-szurkoló “szentháromság” megbicsaklott. Momentán ott tartunk, hogy a világ legjobb, leghűségesebb, leghangulatosabb és fociból igen kiművelt közönsége (tudjátok, ezek vagyunk mi, legalábbis a saját elmondásunk szerint) Kloppoutozik. Na, nem a Fonaton, mert itt szerencsére ez még nem szalonképes, hanem a facebookon, ilyen-olyan fórumokon, meg a beszivárgó pletykákban. Ennyi volt a hangulat, meg a szakértés. Egy hónap, és a hívő közönség zúgolódik, a focihoz való értés meg abba torkollik, hogy majd valaki más biztos megoldja. És itt van az a szerencsétlen dolog is, hogy nyáron nem hoztunk még egy védőt. Pont. Kellet volna? Igen, kellett volna, ezt láttuk már akkor is, mostanra pedig az ellentétes álláspont minden hitelét elvesztette. Ezen jól kidühöngtük magunkat, de köszönjük Emese, már elértünk arra a pontra, amikor ezen rugózni fárasztó, és kontraproduktív. Szóval itt tartunk, Klopp elkövetett egy nagyobb és talán néhány kisebb hibát, erre pedig valljuk be nyugodtan, a szurkolótábor katasztrofálisan reagál. Én még nem láttam olyan problémát, ami attól oldódott volna meg, hogy a hibát elkövetőnek folyamatosan a fejéhez vagdossák, hogy ő mekkora hülye volt. A hibával szembesíteni kell azt, aki elkövette. Egyszer. Aztán támogatni kell, hogy javítsa ki.
Lehet, hogy velem van a gond. Amikor utoljára bajnokok voltunk, még nem tudtam, hogy létezik olyan nevű város, hogy Liverpool. Aztán szurkoló lettem, és az vagyok lassan 20 éve, de a csapatomat soha nem láttam bajnokságot nyerni. Talán emiatt, talán mert az élet türelemre nevelt, nem tudok tajtékzani akkor sem, ha nem leszünk bajnokok, sőt akkor sem, ha nincs meg az a csudálatos top4. Klopp hitele nálam semennyit nem csökkent, ha rossz szezont zárunk, akkor is töretlen a bizalmam, és átmeneti visszaesésnek fogom betudni. Azt is elfogadom, ha valaki hevesebb vérmérsékletű, türelmetlenebb, nagyobbak az elvárásai stb., de a szurkolók most valami nagyon rosszat tesznek a csapattal. Az internet hibás és a valóságtól elrugaszkodott kommunikáció felé tereli az embert. Mindenki kényszerítve érzi magát, hogy sarkos ítéleteket hozzon, különben nem olvassák annyian a szarságait, mint egy másik tökéletesen nulla jelentőségű emberét. A szavak inflálódnak, minden csak végletesen jó és rossz lehet (inkább rossz természetesen, attól jobban beindul a szófosás). És mivel az ellenvélemény kizárása egyszerű, elszeparálódó csoportok a végletekig gerjesztik magukban az agybajt úgy, hogy nem adják meg maguknak az esélyt önálló vélemény kialakítására. A szurkolóink köreiben pontosan ugyanez zajlik le. Korábban sem sokat olvastam külföldi LFC-s fórumokat, de most már egyáltalán nem teszem. És őszintén szólva a Fonaton is látok olyan hajmeresztő dolgokat, hogy ahhoz is ritkábban van kedvem.

Azt hiszem, a Shankly-féle háromság meg fog törni. Lehet hogy már megtörtént, és csak én vettem észre most. Lehet, hogy még nem, és még menthető a helyzet. De szerintem most fog megtörténni. Én legalábbis most számoltam le végleg az illúzióval, hogy a mi szurkolótáborunk akármiben is különb volna.
Ezt veszíthetjük egy félresiklott hónap gyengébb eredményeivel.

Ha valaki személyeskedésnek veszi a fentieket, attól elnézést kérek. Nem volt ilyen szándékom.

  • Robbie_Fowler

    Kösz a lehetőséget!

  • Pingback: Védelmi körkérdés | Zongoracipelő()

  • Konig74

    Nagyon jó az összes, TT-é pedig 10/10 nálam.

  • punkfrog

    Én közel sem látom ennyire tragikusnak a helyzetet. Most sokkal jobbak vagyunk, mint voltunk a januári homályban. (direkt nem írtam ködöt, mert az BR-el távozott!) A játékunk megvan, a helyzetekből előbb-utóbb meglesznek a gólok is. És a többiek is kerülnek majd ilyen, vagy nagyobb gödörbe. Klopp érkezése óta, én egyenes vonalú fejlódést látok, nagyon határozottan kijelölt irányokkal. De hát ugye “We are Liverpool..” amihez viszont hozzátartozik a “Liverpool way” is!

  • vice versa a kifejezés ddodinál :D
    Köszönöm a lehetőséget, azt hiszem megint sikerült hasonló dolgokat írnunk.

    • Ddodi

      majdnem Freud-i lett, de vica az :D

      • Enzo

        Kerekes? :D

      • ezt most nem értem

        • Kriccs

          magyarul mindenki azt gondolná, hogy vica versza, de hát ez is olyan, mint a gordon blő

  • A foci egyik legnagyobb hazugsága, hogy a bajnokságot a védelmek nyerik. Nem, a támadósorok, elég megnézni az utolsó 10 PL évet, hol helyezkednek el a végén a legtöbbet lövők és a legkevesebbet kapók.
    Nyilván egy botrányosan fos hátsó alakzat természetesen szabotál mindent a csapatban, de akkor is ez egy hatalmas közhely.

    • Pontosabban a másik az amerikai focira igaz az esetek döntő többségében.

    • persze, hogy hatalmas közhely, de nem lehet nem elsütni egy ilyen kérdésnél. Azért is írom oda, hogy nálunk viszont kb ez hiányzik az utóbbi időben. A BR-es ezüst az ennyin múlott pl.

    • balint0806

      A statisztikák szerint igazad van. Ez a védelmek nyerik amcsiból jött, ahol rájátszás, vagy egyenes kiesés van és a védőknek általában többet megengednek a bírók abban a szakaszban.

    • ekiyeki

      Picit vitatkoznék: a közhelyeknek azért általában van reális alapja. Ennél a mondásnál pl. szerintem az, hogy könnyebb rombolni és így eredményesnek lenni (rossz formában csak néha eredményesnek lenni, de akkor is stabilan rombolni), mint outscore-ra hajtani, ahol azért rossz forma esetén be lehet csődölni elöl és ki lehet nyílni hátul.
      Nem is tudom hirtelen, de biztos van az utóbbira példajellegű csapat a PL-ben is;)

      • balint0806

        Ha megnézed az utolsó 5-6 év PL eredményeit, akkor nagy részben a legtöbb gólt rúgott csapat nyert, illetve az első háromban mindig bent volt a bajnok, a rúgott gólok tekintetében.

        • ekiyeki

          Megnéztem az utolsó 6 szezon dobogósait, elég vegyes a kép:

          2011/2012: A legtöbb gólt (93) rúgott City a bajnok, a legkevesebb gólt kapott (25) Arsenal 3. Igazán itt az érdekes, hogy az Arse csak 44 gólt rúgott-majdnem 50-el (!) kevesebbet.

          2012/2013: A legtöbb gólt (86) rúgó MU a bajnok, a legkevesebbet kapó (34) City a 2. Utóbbi mindössze 66 rúgott góllal.

          2013/2014: A legtöbb gólt (102) rúgó City a bajnok, a legkevesebbet (27) kapó Chelsea a 3. Utóbbi 30 góllal rúgott kevesebbet a bajnoknál. (Mi ugye 2. helyen 101-50-es gólkülönbséggel.

          2014/2015: A legkevesebbet kapó (32) Chelsea a bajnok, A legtöbbet rúgó (83) City a 2. Utóbbi 6 góllal kapott többet a bajnoknál, és 10-el többet rúgott.

          2015/2016: A Tottenham lőtte a legtöbbet és kapta a legkevesebbet (69-35)- be is futott a 3. helyre. Mondjuk a bajnok Leicester gólaránya (68-36) is nagyon hasonló, és a 2. Arsenalé is (65-36).

          2016/2017: Ismét Tottenham (86-26), ezúttal a 2. helyen. A bajnok Chelsea (85-33) némileg kevesebb rúgott, és picivel több kapott góllal állt.

          Összegezve mindezeket az a kép alakult ki, hogy igazad van a rúgott gólok fontosságát tekintve (a legtöbb gólt lövő csapatok helyezési átlaga 1,67 – a legkevesebbet kapóké 2,33), másrészt a korábbi outscore szezonokat (2011-2014 között) mintha kezdenék felváltani a kiegyensúlyozottabb teljesítmények.

          • balint0806

            sleberé a pont, mert ő hívta rá a figyelmünket. Azt tenném hozzá, hogy azért az hogy az utsó két szezonban 1-1 gól hiányzott csak a bajnoknak a legtöbb gólhoz, azért az szerintem belefér a hibahatárba 69 és 86 rúgott gól esetén. A 14/15-ös Chelsea, pedig Mouval (aki tudjuk, hogy eléggé célfocit játszik) a második legtöbb gólt rúgta még így is.
            Így viszont azt kell mondanom, hogy Kloppék gondolkodása a lőjjünk több góltról teljesen helyénvalónak tűnik. Bár biztosan erre is tudnak Glennék valami franyó elemzést… :D

          • ekiyeki

            Oké, de nyilván nem adom fel harc nélkül:)
            slebenek és (Neked is) gratula!
            Természetesen szeretném ugyanezt Kloppéknak is továbbítani a szezon végén:)

          • balint0806

            Rendben. Köszi az utánaolvasásért és az elemzésért. :)

          • ekiyeki

            Nincs mit – jól le is járt vele a munkaidő…

  • tothpapa

    Köszi srácok, jó gondolatok.
    TT, Te viszont felkavartál amikor azt írod, h soha nem láttál csapatunktól bajnokságot nyerni…. és talán ez nevelt Téged türelemre. Hoppá! Akkor lehet, h az én bajom (türelmetlenség/rinyálás/stb.) is valóságszerű, és engem is az tett ilyenné, h én láttam 13 bajnokságot – és persze, h nem tetszik, elviselhetetlen a 28 éves várakozás.
    Kedves Macca, szíveskedjél ezeket átgondolni és papát ‘új kosárba’ tenni. Tks. :))D

    • macca8

      Én nem láttam ennyi bajnoki címet, csak 4-5-öt, mégis türelmes vagyok. Hozzáállás és karakter kérdése

      • tothpapa

        Lehet… de azért azt megnézném, h a mostani gárdának is csak 25 év múlva jönne a bajnoki…

    • Én az utolsó bajnoki címet követő nyáron lettem drukker, nagyon várom már én is a címet, de nem türelmetlenkedem, inkább csak vágyódom, mint gyerekkoromban november végén a karácsonyfa és a zselés szaloncukor után :-D

  • Kićo

    Ha mentális bajok vannak, akkor hol van Peters doki?

    • Nem tudom pontosan mióta de rég nincsen ő már.

      • Kićo

        Elég szomorú.

  • 42 (Jürgen Hasselklopp)

    Ezúton is szeretnék bocsánatot kérni a kedves moderállatoktól, hogy jelzésem ellenére írtam lófaszt. Se. Foghatnám zh-kra bnőre, polipemberekre, de az igazság az, h kurvára kiment a fejemből.
    Amúgy a többieké fasza lett, dicséret.

  • Mel

    Nem serultek le a brazilok, Cou 87 percet jatszott, Firmino volt a csereje. Most valahogy gyorsan hazajuantolni oket, es szombatra rendbehozni mindkettot.

    • Poco77

      Firmino nem panaszkodhat fáradtságra. A két meccsen játszott 5 percet

      • Angelous

        Studge ennyi idő alatt lő egy gólt, és le is sérül..

        • Poco77

          Mostanában egyik sem “megy” neki

          • Angelous

            A Bayern elleni meccsére céloztam.. ;)

        • Mel

          Az elmult 3 evben 14 golt lott, az kevesebb mint 5 idenyenkent (PL-ben). Kiegeszito csatar szint max. ennyit szerintem meg Ings is tudott volna hozni huszadannyiert. Nem megbantva senkit, de sajnos Stu csillaga lealdozott szerintem.

          • LudasMatt

            ebbe annyiban kötnék bele hogy Ings még Studgenál is többet sérült.

          • Mel

            De hat pont ez az. Folyamatosan serult, es amikor jatszik, sajna akkor sem az, aki volt.

          • Angelous

            Nekem nagy kedvencem a srác, de sajnos szerintem is elmúlt az aranykor, a sérüléseivel pont annyi sebességet vesztett, amivel már beszürkül a szürke mezőnybe, emiatt meg az önbizalma is elmehetett, ami a kihagyott ziccereinél látszik.. Kár érte, jó ügynök volt.. (a lelkem mélyén a szurkoló mindig örül, mikor Studge pályára lép, hogy na majd most megmutatja, de a realitások eddig sajnos mások)

          • HT

            Vérzik a szívem, de úgy érzem ő már a múlt, és nem a kihagyott helyzetei, rossz passzai miatt mondom ezt, mert bőven letett annyit az asztalra, hogy megkapja a türelmet, míg formába lendül. Hanem azért a beletörődött arckifejezésért, amit egy-egy rontott szituáció után lehet látni rajta. Mintha elengedte volna már ezt. Nagyon örülnék, ha rámcáfolna, és boldogan ismerném be a szezon végén, hogy csak egy károgó vészmadár voltam. De szerintem Solankeban most sokkal több a gólveszély, ez látszott már a felkészülés alatt, ill. azóta is amikor lehetőséget kap.

        • balint0806

          “le is sérül” – kétszer… :P

    • Pacsi a jauntért :-D

  • LudasMatt

    Azért azt hozzáteszem, főleg a Kloppoutolóknak, már ha tényleg van ilyen, hogy idén két vereségünk van, amiből 1 a city 1 meg a kupakiesés. Egyrészt ez nem olyan szar. Másrészt viszont jó látni, hogy nem elégedünk meg vele.

    • Mel

      Ha igy veszed, akkor nincs gaz. Csak a bekapott golok mennyisege arnyalja ezt, amivel persze lehet megint takarozni, hogy 1 meccsen kaptunk otot.

      • LudasMatt

        koránt sincs akkora gáz amilyen hangulat néha uralkodik.

        • Mel

          Annyiban van gaz, hogy a tavalyhoz kepest nem leptunk elore, nem latszik a fejlodes. Persze most a terheles is mas, de az eredmeny sajna ugyanaz eddig. Es lehet tobbeknek ez a baja, hogy hiaba volt egy nyari ablak, a vedelmet nem erositette meg, es sajnos most az latszik, hogy hiba volt.

          • macca8

            Egyelőre annak látszik. Várjuk ki a végét.
            Az előrelépés annyi, h bl és pl szinten is versenyben vagyunk, a játékunk megvan

          • Mel

            Ezt mondtam en is, hogy mas a terheles. Remelem mindenkinek jot tett a kis valogatott szunet (Mane kivetelevel persze), es valtozik az eredmenyesseg. Remelem a mu elleni meccs kickstart lesz, muszaj lenne nyerni.

          • Angelous

            Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Klopp pragmatikus lesz-e, és Mou-ra, és a MU-ra szabja-e a játékunkat, vagy megint all-in tesz az asztalra, és nyomatja a heavy metalt húrszakadásig..

          • Mel

            Hat szerintem Klopp a szokasos hegyimetalt fogja nyomni, a kerdes nalam az, hogy Muringyo betolja-e a buszt, vagy mer focizni.

          • Angelous

            Ha Klopp kiáll a hevimetállal akkor Mou betolja a buszt, és kontrából, pontrúgásból megpróbálja megnyerni a meccset.

          • bag

            ne felejtsük el, hogy most nem a bajnoki címet ezüsttálcán a tanítványnak felajánló jóságos nagybácsi jön, hanem a riválisát leszorítani akaró véreb…

  • Ddodi

    köszi a lehetőséget, a Srácok nagyon jókat írtak! :)

  • Mel

    Liverpool ‘agree to sell’ Philippe Coutinho in January with Barcelona ready to make their move
    The Reds rejected three offers for Coutinho over the summer but have reportedly agreed to let him leave

    Na a mirror kezdi a szarkavarast megint.

    • Angelous

      Télen sokkal kevesebbet nyerne vele a Barca, mint amit mi veszítenénk, ott a BL-ben nem léphetne pályára, ellenben mi nem tudnánk (megintcsak) pótolni..

      • Mel

        Ha nyaron nem adtuk el semmi penzert, nem ertem, miert adnank el telen. Tejesen ertelmetlen lenne.

        • Lehet jön Keita idő előtt… :-D

          • balint0806

            Ő mondjuk nem annyira Cou helyére ha jól tudom.

          • Mel

            Keita hatra, majd Henderson megoldja Cou posztjat. Vagy Milner. Vagy Ox. Mi baj lehet?

          • balint0806

            Kérdés, hogy változtatunk-e a felálláson / taktikán, ha Cou elmegy? Baj az lehet bármi és bármikor…

          • bakfi

            henderson legfeljebb elsős matek példát old meg, de azt is lámpalázzal, és visszapasszolja a mögötte ülőnek

    • Mosodás

      Reméljük addig katalánok elszakadnak..:) Igaz PSG is jó lesz a szarkavaráshoz

      • Mel

        Valszleg Cou most mar a PSG-hez akarna menni, a haver utan. Nyaron, ha mindketten beszallnak a licitbe, azzal csak jol jarhatunk anyagilag. Utana persze ott lesz a kerdes, hogy sikerul-e valahogy potolni. Mert hogy menni fog, az 100%

        • Mosodás

          szereztünk egy évet a pótlásra. Remélem. hogy nem úgy pótlunk, mint Suarez-nél

          • Poco77

            Már most keresni kellene az utódot, nem is feltétlenül Cou posztján, hanem elől Firminonál egy klasszis csatárral. Firmi meg jöhetne vissza AM-CM-be

          • Mel

            Biztos, hogy mar keresik, es puhatoloznak.

        • Kriccs

          Keita?

    • Suarez 07

      Nemáááá! Október van, Január 1 előtt ne vedd el az ember kedvét! :(

    • Ha elmegy akkor az egyetlen olyan jatekosunkat veszitjuk el aki varatlant tud huzni a palyan. Senki mas nem tud ilyet a keretbol csak Woodburn. De o meg gyerek. Ez is elegge elgondolkodtato szvsz.

  • macca8

    Jó írások, külön piros pont a mentális dolgok emliteseert!
    Off: engem meglep, h sem Chile, sem az USA nem lesz ott a VB-n

    • balint0806

      Őket is meglepte… :D

    • liveman

      azért az nagyon érdekes, ahogyan a véletlenek(?) összjátéka kapcsán ők kiestek. az a panamai gól!!. Akartak ők egyáltalán putyinisztánba menni?

      • Rynald

        Ez megint olyan osszeeskuves elmelet ami remekul hangzik, de a meccset a játékosok döntik el a pályán. Akkor most mindenki be volt szervezve, Panamától Costa Ricán át a klasszis amcsi játékosokig, akik egész életükben titkolni fogják lelkiismeret furdalás nélkül, hogy direkt feküdtek le?

        • liveman

          Ó hisz ilyen még sosem történt a foci történetében. Ja de mégis…

          • Rynald

            Tényleg? Mire gondolsz?

    • TT

      Chile engem nem lep mag. Brazília, Argentina és mostanában Uruguay stabil részvétele mellett Dél-Amerika még egy résztvevőt ad, mire Chilén kívül Vannak olyan erős nevezők, hogy egy Sanchez ne csináljon feltétlenül nyarat. Az USA viszont meglepő. Igazából azért jók ezek a Vb-selejtezők, mert 1-2 erős csapat mindig lemarad, és akkor nekünk van egy kis kárörvendésre lehetőségünk, ha már úgyis érintettség nélkül nézzük jövőre a Vb-t. :P

      • macca8

        Azért ott van vidal, vargas etc és ok nyertek a copat is. A 4-5. hely sztem minimálisan elérhető lett volna, így kívülről

    • Rynald

      Az Usa iszonyú gáz, történelmi szégyen, pláne hogy elég lett volna nekik egy döntetlen az addig nyeretlen(?) Trinidad ellen.
      A dél amcsi csopi meg nem könnyű a sok továbbjutó ellenére is, Peru nagyot futott a végén, én szurkoltam is nagyon nekik a perui rokonom miatt :)

    • Ddodi

      ha észak-koreában lenne a vb, nem mondhatnánk biztosra h az usa nem lesz ott. (nem politizálok eskü!) :)

  • Poco77

    Jose Mourinho: “Liverpool can win the title”

    Ez gúnyolódik velünk! :)

    • GENERATI

      (tudom, hogy angoloknál a title A Bajnokságot jelenti inkább, de) nem mondta, hogy melyiket :D Asian trophy már úgyis megvan, nem kell mindent akarni :-( :D

      • 42 (Jürgen Hasselklopp)

        Sajnos idén nem lett meg a Super True Shemale Cup :(

        • ilMagnificoFabio

          De a super fake PL trophy igen.

      • Welsh Xavi

        Nem inkább azt, a ‘the title’ az kizárólag a bajnokságra utal az angoloknál, amit te szeretnél hogy jelentsen akkor az ‘a title’ ‘kifejezést’ kellett volna használnia. Sry h elNyelvtannaciskodtam.

    • indák

      Dehogy, csak hamarabb mondta el a szombat délutáni dumát. :D

  • Poco77

    Jurgen Klopp’s career defensive record: How the Liverpool manager fared with Mainz and Dortmund

    https://www.thisisanfield.com/2017/10/jurgen-klopps-career-defensive-record/

  • liverpudlian93

    A poszt tanulsága, hogy ha idegállapotba kerülsz a csapat aktuális formája miatt, csak nézz meg pár medvés képet és egyből jobb lesz.
    Amúgy remek írások, TT-nek külön jár a medvepacsi, mert szóról szóra megegyezik a véleményünk a mostani szituról, csak én nem tudok ilyen kecijól fogalmazni. Kösztök!

  • Jack O’Neill

    Nemzetközi marketing leckék, level Liverpool – avagy a Liverpool amerikai brandépítése a New York Times újságírója szemével:

    https://www.forbes.com/sites/forbesagencycouncil/2017/10/11/three-lessons-about-international-marketing-from-liverpool-football-club/

  • macca8

    Ennek alapján kicsit átértékelhető pár ember: https://tomkinstimes.com/2017/10/liverpools-squad-what-should-we-xpect/

    • nordsee

      Nem nagyon látok meglepetést.

      • macca8

        Erre gondoltam pl
        If you thought the three best performing players would be Benteke, Sturridge and Origi before seeing this data then fair play, and of course the caveat to all this is sample size of minutes played: Sturridge (2,500), Origi (2,100) and Benteke at (1,400).

        • nordsee

          Én sem gondoltam a két bengára elsősorban, de Jürgen már átértékelte őket. Azonban ez az egyéni xG is a konvertált kísérletek arányában lenne beszédesebb. Akár még a védett lövést is ide számítva.

  • bag

    Közönséget hibáztatni??? Ez most komoly? Mert viccnek egy kicsit erős…
    Eszem a zuzáját a huszonéves gyerekeknek blabla ahhoz viszont pont eléggé felnőttek, hogy heti font tízezrekért ne legyen a világról visszacsatolásuk a mimózáimnak a mi mezünkben.
    A jegyéért meg 70 fontot kifizető szurkoló meg így járt, ezt kapja és mehet haza. Ja nem. A közönség elmondja a véleményét, mint tegnap este is, akkor is ha nem mindenkinek tetszik.

    • TT

      El bag, el lehet mondani. Még úgy is, ahogy tegnap, bár azt pont nem láttam. Viszont olyan nincs, hogy csak a világba böfögöm a véleményem, és annak semmi következménye nincs.
      Nincs reális visszacsatolásuk a világról. Ez nem pénz kérdése, ez tény. Ha egy gyári melós a tudása szerint a lehető legmagasabb szinten elvégzi a munkáját, nap végére gyárt 200 babkonzervet, Egy focista meg lehet, hogy kiesik a bajnokságból. Ha egy focista 16 évesen seggberúgja a labdát, ő a nextgerrard, ha cselez is hozzá egyet, akkor a nextmessi. Ha, meg luftot rúg, akkor meg mekkora egy rakás kula, meg worstevertowearthejersey. Mindezt igazi puhos testű fotelmegmondóktól, akik azt sem tudják, a cipőnek melyik felén van a stopli. Te talán vagy annyira idős, hogy ne lógj egész nap a kibaszott twitteren, de ők ott lógnak, és ott ez megy, a bulvár meg még a legszaftosabbakból válogatást is készít. Közben a kölykön lógnak az élősködő rokonok meg ismerősök, akik tövig nyalják a kloákáját, 10-ből jó esetben 1 ha beszél néha a faterjával, aki már látott focimeccset testközelből, és megmondja a gyereknek a frankót. Akit ezek nem befolyásolnak, azok a zsoldosok. Ja, de azokat mi nem szeretjük, mert akkora a mi tartásunk.
      Szóval lehet tüntetni, meg osztani az észt +30 db követésért. Nem muszáj örülni az eredményeknek, én sem teszem. Lehet Kloppoutozni, pont leszarom azt is, legfeljebb nem olvasom ezeket a fórumokat, amúgy is tartós agykárosodást okoznak. Viszont akkor ne áltassuk magunkat, azzal, hogy mi vagyunk a világ legjobb szurkolótábora, meg mi mennyire értjük a játékot, mert akkor egy gyengébb széria után nem kezdünk bele abba a hisztibe, ami most megy. Shankly a szentháromság szót használta, ami magában foglalja az oszthatatlanságot. Azaz mindenkinek van felelőssége. Ha komolyan vesszük az örökségét, akkor nem árt ezt észben tartani. Én nem hibáztatom a közönséget, csak olyan nincs, hogy baszunk is és szűzek is maradunk. Ennyit mondtam, és nem többet. Meg azt, hogy nekem nem ez a szimpatikus irány, de ennyi szubjektivitás talán egy blogon még belefér.
      Ja, és ha valaki megveszi a jegyet a meccsre, azzal nem a győzelmet veszi meg. Amit el lehet várni, az a küzdelem. Abban nem volt hiány.

      • sucre

        szerintem életemben először (na jó, már januárban párszor) igazat kell, hogy adjak bagnek. Aki profi focista, annak el kell tűrnie a fizikai és mentális nyomást. Lehet bárki egy isteni tehetséggel megáldott egyén, ha mentális nem bírja azt el, hogy fütyülik/szidják/elküldik az anyjába.
        Régebben volt arról szó még a moneyball idejében, hogy az FSG a sérülési recordokat is nézi, és fontos faktornak tekinti. Szerintem bekéne vezetni azt, hogy valami mentális teszten is essenek át az ideérkezők, vagy nyerteseket igazolni, de mivel ez nem FSG módszer, így marad a tesztelés. Nekem ne mondja azt senki, hogy pl. egy mentálisan erős csapat kikap a sevillától (nem rossz csapat, de keretre sokkal jobbak voltunk) a döntőben 1-0ás félidei vezetésről, uralva a meccset. Ez van, gyengék voltunk és vagyunk fejben.
        Klopp a januárunkhoz annyit fűzött, hogy a city elleni szilveszteri verés után jött az X a Sunderland ellen, és ott összeestünk lelkileg. Ha ez tényleg így volt, az ultragáz, és amíg nem jönnek nyertesek vagy vezérek, addig semmi nem fog változni. Sajnos.

        • balint0806

          Persze, egy profi focistának mindent el kell viselnie. Gondolom öröm játszani ha a sajátjaid kifütyülnek és szidalmaznak. Akár át is keresztelhetjük őket szurkolókból “szidalmazókká”… :)
          Szerintem sokat számít a pozitív bíztatás. Lásd 2005, Isztambul, 0-3 és éneklő szurkolók. De ez csak az én véleményem…

        • TT

          Persze, hogy bírnia kell, csak az a baj, a rájuk ömlő vélemények akkor is befolyásolják őket. Ez tény. Lovrennel szerintem nem azért fogtunk mellé, mert falábú volna, mert egyáltalán nem az, hanem azért mert őt ez maga alá gyűri. El kell gondolkozni, hogy ez mekkora teher nekünk, és érdemes-e tartanunk. Azzal is egyetértek, hogy a mentális tényezőnek is komoly szűrőtényezőnek kell lennie. Ha emlékszel rá, Rafa annak idején mindig hangoztatta mikor leigazolt valakit, hogy benne van a winning mentality. Azóta valahogy ez elsikkadt nálunk, az tény. Igen, aki profi tegyen meg mindent fizikailag és fejben is a jó eredményért. De az ember meddig tudja a szarlavinát távol tartani magától? Én nem érzem úgy, hogy a mieink ne tennének meg mindent, egyébként.

        • HH

          Sokszor elhangzott már, hogy majd Klopp felépíti. Meg nem igazol sztárokat. Ez a narráció az igazolási időszakok közötti biztonságos tavolságban a végtelenbe szokott terpeszkedni. Az ablak alatt meg mikor végül is pár név jó csak, ami megint egy erős kiemelő gesztus és ha kell, ha nem, ha egy tehetségért leteszünk 70 misit, amire ideér, sztár lesz.na meg az a szétforgácsolt dagályosság, hogy a mi fiaink ittettek sztárok.
          Ez mind nagyin megindító és naponta felbukkan, viszont a giccsen túl az az alaptapasztalat megvan benne, hogy régen nem mi válogatunk, hanem minden keretünk kicsit úhy sikerül, ahogy.

        • macca8

          Teljesen szem elol téveszted a lényeget. Azon elvitatkozgathatunk, h mennyire kell/lehet mentálisan erősnek lenni, és mi kell hozza, de itt nem ez a lényeg, hanem az, h mi mint szurkolok hogyan állunk hozzájuk. Úgy-e, mint te és bag: h ezek nem emberek, hiszen kurva sokat keresnek, akkor is tudniuk kell kezelni ezt, és teljesitsenek, vagy buzdításoddal adsz nekik erőt, h atlenduljenek a rossz perióduson. Szurkoló vagy vagy néző.

          • sucre

            kikérem magamnak, hogy összemosol a bag féle károgókkal. Szimplán a mondanivalóm lényege az volt, hogy ezen a szinten ezeket el kell tűrni, és szerintem a csapatból sokan ezzel nem tudnak megbírkózni. És képzeld, lehet én vagyok egy fura ember, de attól, hogy ez a véleményem, igenis szurkolok, otthon ordibálok, miközben ez a véleményem róluk. Mert ez van, ők vannak nálunk, nekik kell szorítani. De attól a véleményem marad, hogy gyengék vagyunk fejben és igenis amatőrök.

          • macca8

            de hát te magad írtad, h egyetértesz vele!
            és éppen azért írtam, h elvéted a lényeget: lehet azt mondani, h ezt el kell viselni (még akár igazad is lehet ebben), de a dolog lényege mégis az, h te, én és mások szurkolóként erre hogyan reagálunk: tehát csak elvárásunk van, és leugatjuk őket vagy próbálunk erőt adni nekik, h túljussanak a nehéz periódusokon.

          • sucre

            azzal értettem egyet, hogy aki tényleg ilyen szinten van és próbál játszani, azt minimális szinten befolyásolják csak a külső impulzusok. Most bedobhatnám C. Ronaldo meg Zlatan nevét is pl, akik az ellenük áradó utálatot a hasznukra tudják váltani. Persze erre születni kell, nem ez a norma, de az se, hogyha Lovrent fütyüli az ellenfél szurkolótábora, akkor beszarva elbotlik a labdába.
            Egyébként szerintem elbeszélünk egymás mellett- azzal nem értek egyet, hogyha a saját szurkolóink fütyülik a csapatot (mondjuk ha idegenbe lemennek a Bournemouth ellen átutazva az egész országot, és kiszopunk 4-3ra, szerintem még te is fütyülnél), de a baj a játékosainkkal az, hogy az is teljesen leépíti őket, hogyha az ellenfél szurkolói fütyülnek/szidalmazzák őket. De teszem hozzá, ilyen szinten ilyen pszichológiai háttérstábbal stb. még azt is el kellene tűrni, hogyha a saját szurkolók nyilvánítják ki nemtetszésüket. Ez van, szerintem amíg ilyen töketlen módon állunk bele 1-1 meccsbe, nincs keresnivalónk az elitben.

          • macca8

            de itt nem az ellenfél tábora fütyüli, hanem a sajátja hordja el mindennek. nagy különbség. nekem ez nem fér bele a szurkolói hozzáállásba. és én váltig azt kérdezem, jfk-t parafrazeálva: nem az a kérdés, mit tehet a csapat érted, hanem az, h te mit tehetsz érte? ez így egy kicsit olyan, mintha senki nem a “dolgát” tenné: a játékosok nem erősek mentálisan, a szurkolók meg nem akarnak szurkolni. negatív spirál, ebből nem lesz kiút

          • bag

            Kedves szurkolótársak! Én úgy állok hozzá, hogy minden idény elején befizetem a Full Membershipet a Liverpool számlájára. Pont. Sokakkal ellentétben!

          • macca8

            és hogy jön ez ide? ezzel megvásároltad a jogot, hogy ne szurkolj, hanem csak kritizálj? sztem shanklynek ez a mondása ma is érvényes: “If you can’t support us when we lose or draw, don’t support us when we win.”

          • bag

            Megint zsigerből reagálsz és terelsz szokás szerint…
            Ott van, hogy minden évben, tökmindegy, hogy veszünk-e ezt-azt, vagy nyerünk-e vmit, mindig. Pont
            Miért ne jönne ide? Néhányan, nagy mellénnyel a szurkolókat okolják a gyenge eredményekért és a Champo védelemért.

            btw: Neked van bármilyen Membershiped?

          • macca8

            nem terelek, és nem zsigerből, ilyet te szoktál csinálni.
            még egyszer: ezzel megvetted a jogot, hogy ne szurkolj nekik?
            senki nem okolja a szurkolókat, de az tök jogosan felvethető kérdés, hogy mondjuk miért van csönd a stadionban vagy elégedetlen morgolódás mondjuk 0-0-nél, vagy akár vereségnél is.
            mit számít az, h van vagy nincs? tolhatnám én is, h léci válaszolja már valamit shankly mondására, magadra nézve mit gondolsz belőle érvényesnek. hagyjuk ezt a faszméregetést, h ki az igazi szurkoló

          • TT

            Én nem fizettem be semmiféle membershipet. Az Anfileden is csak egyszer voltam, mezem is csak egy van. Sőt tovább megyek, már kiabálni sem szoktam amikor nézem a meccset. Nyugodtan nevezhet bárki a Fonat legalacsonyabb rendű szurkolójának, nem nagyon tudok vitatkozni vele. Úgyhogy vissza is szívtam mindent. Minden rendben van, csak a keret szar, és Klopp stábját kell kirúgni. Úgy számolom, akkor megoldódik minden. Eddig arra vertük a mellünket, hogy mi vagyunk az “együtt sírunk együtt nevetünk” csapata, de most már megvilágosodtam. Aki többet fizet, az többet sírhat, aki kevesebbet, az meg ne nevessen.

          • liveman

            btw: mi a helyzet Coutinhoval? nagy a csönd….

        • bakfi

          sztem a közönségre fogni legalábbis picit kifogáskeresés. aki sportolt, nem dőlhet be ennek. tudom nem összemérhető és nem bezzegezés a szándék: megye 1ben jáccottam annó. falusi túra búcsúnapon, úgy, hogy a kocsma a pálya mellett volt. na ott volt brutális mentalitás. a szidás volt szóban, tettben. de a meccsen mégse szartuk össze magunkat, legfeljebb úgy jöttünk, hogy a lefújáskor bejött a busz a pályára (az intéző már beszórta a cuccunkat) azt spuri.
          tuti, hogy valamilyen módszerrel figyelik. lehet, hogy bizonytalan a módszer, de csalódnék, ha nem vennék tekintetbe a mentális erőt. joda tuggya. ettől függetlenül benne van a képben, hogy kikap a mentálisan világbajnok csapat.

    • balint0806

      Kedves bag! Kérlek mutasd meg azt a mondatot, ahol TT a 70 fontot kifizető szurkolókról beszél? Szerintem ő a mindenhol beleugató, csak meccsre nem menő fotelhuszárokat emelte ki, de persze lehet tévedek. A 70 fontot kifizető szurkoló simán eldöntheti, hogy csak néz a moziban, szidalmaz és rosszul érzi magát, vagy torkaszakadtábol szurkol és megpróbál részese lenni a “csodának”. Ez csak rajta mullik.

    • macca8

      Vicces egy magyar futballcsapat kb 30 éves sikertelensége utáni kifütyülést vagy mit összevetni a liverpoolal.
      De te szoktál szurkolni, nem? És ha bajban van a csapatod, mit csinálsz? Kifütyülöd?

      • Sestertius

        és azt is tedd hozzá, hogy 30 éves sikertelenség mellett még sok sok a mellékelt ábra szerint eredménytelenül eltapsolt közpénköteg is volt

  • Cou

    Mohamed Salah has had a school renamed in his honour after sending Egypt to the World Cup. National hero.
    Not bad.😄

  • bakfi

    furi: külön-külön is helytálló és kb együtt is… lehet van benne valami. amellett, hogy 1etértő vagyok, remélem azt is, hogy: klopp know, és megteszi amit kell…

  • Dodokacsa

    Napi pletyka. Meg ne kerdezzetek hol olvastam. De Vrij-nek egy ev van szerzodesebol, most targyal ujat. Vita megy kivasarlasi arrol (25 vs 45 M€). Pooltol meg nekialltak aktivan figyelni. Pletyi resz, hogyha nem sikerul telen VvD akkor kivasarlasi artol fuggen rabuknak. Szoval mit tudunk rola mert en olasz bajnkosgot nagyon nem kovetem. Jo lenne erositesnek ha nem jon VvD, vagy Matip-Lover-VvD melle kellen-e 4. CB-nek?

    • Poco77

      Mivel Matipon kívül nincs normális CB ezért igen simán elférne.

      • Fowler_

        (trollkodás eleje) de jobb ő mint a meglévők?:) ha igen akkor miért nem vettük meg nyáron? (trollkodás vége)

        • Mel

          Matipot?

          • Fowler_

            félrement. De Vrijt

        • kevin67

          kérdeztem, juvés és milános barátaimat (laziós nincs), – szerintük egész jó az ipse, csak kb 2-3 hetente lesérül.

  • Borvirag

    Off: Azt mondja Csányi, hogy szégyen lenne, ha a magyar válogatott nem kvalifikálná magát a 2020-as EB-re. (költői) Kérdésem: Miért lenne ez szégyen? Annyira erős a magyar foci, hogy benn kell lennünk Európa 20 legjobb csapata közt? Legutóbb is hatalmas meglepetésre jutottunk ki, mi az a tényező, ami elkerülte figyelmemet és megváltozott, vagy hamarosan meg fog változni ez a helyzet?

    • kevin67

      Nem tudom,hogy a díszpáholyokon és a stadionmaketteken kívül mire van rálátása csányinak,de úgy néz ki, még az utánpótlást sem sikerült helyrerázni. Szerintem sem szégyen. ez van. Dolgozniuk kellene a sikerért, nem hülyeségeket nyilatkozni, meg másra kenni a problémákat. Ha már nem annyira tehetségesek, akkor gürcöljenek. De az igyekezet sem látszik sokszor a játékosokon.

      • RatkóLaci

        a vh óta csak a mutyiban léptünk előre, minden másban visszaestünk. Csak ezt a világpiac nem ismeri el, ezen (szerencsére) nem tudunk változtatni, így maradt az ördögi kör. Ennyit a magyar fociról.
        Másik szerencsénk, hogy egyenlőre a többi élsport még úgy-ahogy megy és vannak eredmények.

    • HH

      hát neki nem annyira kellene a realitásokkal jönni. menedzsel egy folyamatot, ami az eredményekhez képest irdatlan pénzt öl ifiakadémiákba, infrastrukturába, de ez alatt az idő alatt ik. egy darab olyan játékost sem sikerült kinevelni, aki egy EB-re esélyes keret tagja lehetne. szóval részemről akár szégyellheti magát már előre. valamint, mivel bizonyos emberek körül nem lesznek személyi kérdések, ezért egy idő után el kell verni a csalánt a kirúghatókon.

      • nordsee

        Egyensúlyozás a politika meg a szakma között, ahol nem a professzió az erősebb kutya. Szívás.
        Ráadásul minden, de minden újabb beleöntött milliárd egyre lejjebb húzza ezt az egészet. Teljesen szükségtelenné teszi a versenyt, ezáltal a fejlődést. Asse tudom kik ezek a válogatott játékosok.

        • Táltos Touré

          látszólag ők se nagyon tudják, hogy kik ők

          • nordsee

            3 darab – ha nem is top –, de egyáltalán nyugateurópai ligás játékosunk van, abból egy játszik rendszeresen, a kapus (akinél szerintem Bogdán is jobb lenne).

        • neeskens81

          A legdurvább, hogy amikor nem voltak akadémiák, vagy csak az MTK-é, akkor nagyobb eséllyel juttattunk el játékosokat top-, vagy legalább közepesen erős ligákba, mint most.

          • HT

            Aki a gyereke révén végigkíséri az utánpótlás nevelést, mondjuk U6-tól U13-14-ig az pontosan tudja miért tart ott a focink ahol tart. Sőt azt is lehet tudni, hogy a következő 10 évben (lehet, hogy tovább is) ez nem is fog javulni. Mégpedig azért mert nincs meg a szándék. A behordott milliárdok pedig még a minimális motivációt is megszűntetik, azt az érzetet keltve, hogy mindent jól csinálnak hisz, dől a lé. Ha meglenne a szándék akkor nem kellene fetalálni a melegvizet, számos példa van, hogy kell hatékony utánpótlást nevelni.

          • neeskens81

            Igen, ez nem úgy működik, hogy egyszerűen telepumpálod pénzzel. Egy rakás más dolog kéne (edzőképzés, minőségbiztosítási rendszer, folyamatos teljesítménymérés).
            Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy 10 milliós országnak egy olyan focit kitermelni, ami mondjuk 10 évente eljut 2-3 világeseményre. Nyilván nem az élvonalat kell becélozni, de normális háttérrel egy cseh szint mondjuk simán hozható.

    • Mosodás

      Mert Pesten lesz négy meccs

    • DinTib

      Talán arra gondolt, hogy a Nemzetek Ligája C-csoportot illene megnyerni, ha már leestünk oda (mivel se Svájctól se Portugáliától nem sikerült pontot csenni).

      • DinTib
        • Mel

          Ez meg mijapicsa?

          • DinTib

            Ezzel váltják ki a felesleges válogatott barátságos meccseket.

          • Borvirag

            Az UEFA kitalálta a Nemzetek Ligáját (Nations League, NL), amely felváltja a barátságos válogatott meccseket. Hogy célja is legyen, a 2020-as EB-re innen is lehet kvalifikálni, gyakorlatilag függetlenül az amúgy továbbra is meglevő selejtező csoportokból. A selejtezőkből 20 csapat, míg az NL-ből 4 csapat juthat ki. Azt szeretnék, ha néhány gyengébb csapat is kijutna, ezért a lebonyolítási rendszer olyan, hogy a VB selejtezők végén minden csapatot eredményei alapján besorolnak egy csoportba. A legerősebb csapatok az A, az utána levők a B stb csoportba kerülnek, összesen négy csoportba osztják tehát az európai csapatokat. Itt egy 12-12-15-16 csapatos mini versenyt rendeznek, 4×3(4) csapatos csoportokkal, a minicsoport győztesek utána playoff rendszerben versenyeznek a csoportgyőzelemért, ami után a győztes kijut az EB-re. Ha a győztes már egyébként is kijutott a selejtező csoportból, kijutott, akkor a második, ha az is, akkor aharmadik stb szerez jogot az EB szereplésre. Valószínűleg az A csoportból mindenki ki fog jutni, így az ott kiosztható EB hely valószínűleg le fog csúszni a B csoportba. Remélem érthető voltam és azt is remélem, hogy értettem, amit a témában olvastam.

        • Borvirag

          26-31 helyezettek papíron erősebbek nálunk. Utána sem vagyok biztos, hogy sok csapat ellen lenne esélyünk. Talán Finnország, Észtország, Litvánia…

          • DinTib

            Pont papíron nem erősebbek, hiszen “papíron” 25.-ek vagyunk. (A valóságban viszont tényleg)

      • Fowler_

        az c-csoport megnyerése még nem jelent kvalifikációt, csak lehetőséget egy playoff-körre

        • DinTib

          C-divízió megnyerését értsd úgy, hogy a C-divízió play-off körét nyerjük meg.

    • Sestertius

      ????
      Miért lenne szégyen??
      Hát ha én elköltök több száz/ezer milliárd forintot valamire akkor rohadtul szeretnék belőle eredményt látni…

      jah.. hogy nem a saját pénzéből megy rá.. akkor tényleg nem értem..

      ha rajtam múlna, akkor beszántanám és sóval behinteném a teljes MLSZ-t és a teljes magyar profi labdarúgást..
      aztán ha piaci alapon képes működni valami, akkor hajrá.. de azt rohadtul szeretném, ha nem a költségvetésből fizetnék néhány ember hobbiját…

      • liverbörd (cluster headache)

        én emiatt nem is szurkolok nekik hogy kijussanak. csak jobban vinnék a közpénzt….már megint a politika…

      • Robbie_Fowler

        Beletehetsz rengeteg pénzt, rögtön akkor se lesz eredmény. Legalábbis látványos tuti nem.
        A kérdés pénz mellett terv van-e és kitartasz mellette, mert hiszel benne vagy hullámvölgynél pánik és b esetleg c terv jön.
        A magyar fociból akkor lesz valami tartósan elfogadható, ha az utánpótlásban dolgozók normális fizut kapnak, nem kell másod,harmad állást vállalniuk. Akkor talán olyanok is bekerülnek a rendszerbe akiknek igaz, nincs szülő aki befizeti a plusz lóvét a pályára kerülésért, de tehetségesek estleg még szorgalmasak is.

        • Sestertius

          vagy akkor, amikor hozzáértő szakemberek lesznek a magyar utánpótlásban… bár a kettő nem teljesen különálló dolog, ellenben azt gondolom, hogy nem a jelenlegi garnitúrát kéne megfizetni..

          a lényeg ellenben azon van, hogy rohadtul gusztustalan ha az állam az adófizetők pénzéből finanszíroz bármilyen profi klubot…. főleg akkor, ha az egész nem ér semmit, és tisztán látszik, hogy 30 éve csak pénztemető..

          annyival még kiegészíteniém, hogy főleg ne akkor, amikor az oktatás és az egészségügy romokban hever..

          • Robbie_Fowler

            az egészségügyet ebben a formában nem lehet finanszirozni. De ezt nem vállalja fel egy kormány se. Utána lenne sírás rívás igazán. De ne politizáljunk, verjük meg a tehenészeket holnap és öröm bódogság lesz az Universumban.

      • Welsh Xavi

        Az megvan, hogy mert épül kis millió pálya attól még eredmény nem lesz? (ne aggódj nekik sincs) Hogy egy Közgáz kifejezéssel éljek, attól hogy még a munkakörülmény adott (van pálya) attól a szakképzett munkaerő még mindig hiányzik, csak azt a csókosok nem tudnák ‘megépíteni’.
        Ember.. mondjál már nekem olyan sportágat, ami piaci alapon működik itthon? Az egész elcseszett ország világszinten egy a félszáz felvevő piaci országokból, mondj már nekem 10-nél több magyar multit.. Ja hogy nincs, a külföldit meg azzal bírják idehozni csak hogy boseges adókedvezményt adnak, az meg miért ölne mellé több ezer milliárdot itt a sportba?
        Tényleg szopo hogy a közpénz megy rá, de 10 évvel ezelőtt is küldték a fociba a lóvét csak akkor nem ennyit (és akkor meg azokat a sportágakat nem is említettem amikben eredményeink vannak). De máskülönben meg nem lenne, és a cirkuszt a néptől nem szabad elvenni, ezzel a mindenkori állam meg tisztában van. A fenálló helyzet okairól heteket lehetne beszélni, miért is állt elő ez a faramuci helyzet -komcsi/szoci rendszertől egészen Amerika feldedezése utáni évszázadig vissza lehet vezetni, hol is a mik okozták a mi nagyon nagy problémáinkat, ebből sokon változtatni sem tudunk. Ne haragudj hogy ilyen keményen csak az ilyen duhbol leirt ‘működjön piaci alapon’ dolgokra azért ugrok, mert nagyon sokat foglalkoztam ezzel témával. Én sem tapsolok nekik, hogy most stadionra verik el a pénzt, de ebben az országban nagy általánosságban a sportágakat nézve sokminden nem működne állami támogatás nélkül vagy másképp mondva csak piaci alapokon állva.

        • Sestertius

          Nem haragszom.. sőt meggyőződésem, hogy kissé félreértesz, mivel részben iróniából írtam amit írtam.. persze, hogy lófüttyöt sem ér ha csak infrastruktúra van.. a bajom nekem azzal van (hogy egyáltalán töltjük bele a pénzt), hogy ha beleönt valaki egy rakás pénzt, akkor eredményt akar.. ha nincs eredmény, akkor valami el van cseszve )pl nem megfelelő az infrastruktúrára és a szakképzésre költött pénz aránya

          tökéletesen egyetértek azzal amit írsz.. kivétel egy dologgal, hogy ha nem működik egy sport piaci alapon, akkor azt (szerintem) nem kell támogatni.. jobban mondva egyetlen egy sportágat sem lenne szabad államilag támogatni, ha nem képes fenntartani magát, akkor ne legyen profi sport és kész.. a sport ugyanolyan mint egy étterem vagy egy szórakozóhely.. ha nem járnak oda az emberek akkor bezár… és ez így van jól, nem úgy, hogy közösen tartsuk el..
          nem érdekel a cirkusz.. (kenyér szerencsére még van)..

          Szóval összefoglalva, engem ha nem piaci alapon működik egy sport, hanem költségvetési lélegeztetőgépen tartásból, akkor nem érdekel.. akár van eredmény, akár nincs….
          és bármilyen lehetőségem van rá, hogy ezt ne támogassam (meccsre nem kijárás, meccs meg nem nézés.. bármi) akkor élni fogok ezzel.. én válogatott meccset se néztem már az EB óta (akkor is csak mert EB.. de előtte vagy 5-6 éve tuti nem)

          • RatkóLaci

            alapvetően igazat adok, de azért lehet kivétel. Ilyen pl. a vívás, ami mára inkább az emberi kultúra része (már nem harcolnak karddal a hadseregek). Kérdés, hogy hagyjuk veszni azt a szakmai ismeretet, ami az évezredek során felhalmozódott, vagy államilag támogassunk műhelyeket.
            Persze a cirkusz alapú sportok (foci, stb), amik vonzzák a nézősereget, szóban sem jöhet.

          • Sestertius

            Én is gondolkodtam pl a ló és lovassportokon, ebben van valami :)

          • Thierry12

            A vízilabda, kézilabda, úszás, kajak-kenu, és még sorolhatnám a sikersportágakat ugyanúgy nem működnek piaci alapon, legalább is szerintem. Nem tudom a jó megoldást, de ez a piaci alapon működtetés itthon nem igazán működik.

          • Sestertius

            akkor nem kell erőltetni.. lehet, hogy sarkos vélemény, de így gondolom..

            ILLETVE:
            ha már nincs hova tenni a pénzt, akkor rendben, tehetjük oda is.. de amíg más, alapszintű ellátás is katasztrofális helyzetben van, addig ne viccelődjünk már..

        • nordsee

          Szerintem Sestertius nem a stadionról ír. Dotálni sajnos természetesen kell, amúgy tényleg nem működne egyáltalán. Azonban ez a támogatási rendszer elvtelen, alanyi jogon jár. Olyannyira pl., hogy a multimilliárdos Fradinak nincs is szüksége a szurkolóira. Minek. De nem tudnak piacképes játékost kitermelni koncepció nélkül, arra sincs szükségük, hogy saját nevelést eladjanak, sőt, hazahoznak az NB1-be visszafejlődni külföldön valamennyire játszó játékosokat is, biztosan nem gombokért.

        • macca8

          mindent meg lehet magyarázni, de hogy itt nem jól csináljuk, az biztos: http://24.hu/sport/foci/2017/10/12/a-cikk-amit-orban-viktornak-es-csanyi-sandornak-el-kell-olvasnia/

        • Táltos Touré

          ha mélyebbre megyünk: minél kevesebb pénz felett diszponál az állam, annál több van a piacon, a cégeknél, a polgároknál, tehát annál nagyobb a valószínűsége, hogy megtalálja mindenki a maga eltartóját/támogatóját/szponzorát. csak akkor ugye nem az érdemtelen haverok járnának jól.

  • macca8

    itt a megoldás a mentális problémáinkra: vegyünk izlandiakat! (Amúgy Kele János, aka mcdeere kiváló cikke)
    A mentalitásuk az első, amit kiszúrsz. Mindig a legjobbjukat nyújtják, elképesztően keményen edzenek, és mentálisan kizökkenthetetlenek. Jól kezelik a stresszt, minden helyzetben abszolút profiként viselkednek
    http://24.hu/sport/foci/2017/10/12/a-cikk-amit-orban-viktornak-es-csanyi-sandornak-el-kell-olvasnia/

    Bonyolult együttállása ez szokásoknak, kultúrának, környezetnek, csoportoknak és egyéneknek. Az izlandi sportolók általában inkább belső értékek által vezéreltek, mint külső ingerek hatására. Ez azt jelenti, hogy Izlandon a sportnak van egyfajta erkölcsi értéke a többség számára, segít kohéziót teremteni, a siker lehetőségét rejti magában. A csapatszellem mindig erős, ezen keresztül élik meg a játék örömét, az atmoszféra lelkesítő hatását. Pozitív szemlélettel csatornázzák be ezeket az ingereket és a közösség hasznára fordítják
    – magyarázta a neves izlandi szociológus, Dr. Viðar Halldórsson, amikor arról kérdezték, miben áll az izlandiak kivételes mentális erejének titka.

    Mivel az izlandi játékosoknak a profi karrier érdekében muszáj külföldre szerződniük, a mentális erő kifejlesztése és az alkalmazkodó-készség javítása egyaránt elkerülhetetlen számukra. Azon kevesek, akiknek sikerül az áttörés, és valóban profi sportolóvá válnak külföldön, különös felelősséget éreznek státuszuk miatt, és semmi esetre sem engednék meg maguknak a luxust, hogy lustának, vagy hitehagyottnak bélyegezzék őket.

    amúgy a cikk a lenti threadre is vmilyen válasz

    • Skumfuk41

      Egy jó Gylfi Sigurdsson elférne nálunk.

    • Luisgarcia

      ez ilyen romantikus faszság, szerintem. az eb előtt akkor 100 évig nem volt jó a mentalitásuk, most meg igen? Most van egy jó generációjuk de túlzás lenne ilyen ezoterikus (és egyébként minden más nemzetre ráhúzható) közhelyparádéval magyarázni.

      pl Mo-n is van a sportnak erkölcsi értéke, itt is segít kohéziót teremteni, stb. Ugyanúgy, a karrier érdekében a magyar játékosoknak is muszáj külföldre szerződniük. A pozitív szemléletű ingerbecsatornázást már nem is mondom :)

      • macca8

        olvasd el a cikket plz. kurvára nem közhelyparádé, egy tök tudatos program eredménye mindez

        • RatkóLaci

          sajnos nálunk nincs hagyománya a problémák rendszerszintű kezelésének. Mindig a tűzoltás a megoldás vagy másképpen a lik betömése a gyenge anyagú csónakban. Ezért nem tudunk az evezéssel törődni, folyamatosan kapkodunk és egy helyben toporgunk.
          Én elsősorban az ellenzéknek ajánlanám figyelmébe, hogy nem az a program, hogy váltsuk le és aztán mi osztunk, hanem vmi hasonló megoldások kellenének.

          • Borvirag

            Elsősorban a kormánynak kellene ajánlani, hiszen ők vannak döntési pozícióban. Ciklusokon átívelő konszenzussal megszülető programokra lenne szükség, de az ilyeneknek nincs nálunk hagyománya…

          • RatkóLaci

            persze de a kormány már “bizonyított”

      • RatkóLaci

        ezt tényleg el kell olvasni

      • nordsee

        Minden szentnek maga felé hajlik a keze. Nem a szociológusé a kulcsszempont, na.
        Ráadásul azzal kezd a cikk, hogy milyen hitvány volt a kötelesség- meg felelősségtudata a Zizlandiaknak mielőtt.

      • TT

        Nyilván nem biztos, hogy a mentalitás a következő eb-re kiviszi őket, de ahhoz, hogy egy ekkora ország zsinórban 2 világtornára kijusson, kevés az, hogy Freya kiköltsön 11 kis Siggurdsont. Itt mindennek nagyon egyben kell lennie, és különösen a buszozásnál a mentál-faktor duplán számít.
        A nemzetközi futball annyira egy szinten van, hogy nagyon kevés dönt egy-egy meccsen. 20 évvel ezelőtt ha a világranglista 5. helyezettje találkozott az 50-edikkel, akkor elpicsázta 4-5 góllal, és mindenki ment a dolgára. Ma már, ha az egyik fél nincs nagyon szétcsúszva, a legjobb válogatottaknak is vért kell izzadni, hogy 2 góllal elverjenek egy ún. kiscsapatot. Ilyen szoros versenyben lebecsülni a mentális erő jelentőségét badarság. Ez nem valami romantikus hókusz-pókusz. Ahol emberek vesznek részt kiélezett helyzetekben ott ez mindig lényeges lesz, amíg világ a világ.

        • bag

          Ezzel kapcsolatban nagyon sokat merítettem Mérő László, Észjárások című könyvéből. Tehát , hogy milyen mély az a bizonyos játék, azt meghatározza, hogy a mindenkori világelső hány % valószínűséggel veri meg aktuális ellenfelét, ebben kiemelkedik a Go, szorosan követi a tenisz, és a sakk.

      • Kriccs

        Én inkább abban látom a fejlődésüket, hogy ma már a válogatott futball státusza sehol nincs a régi időkéhez képest, köszönhetően annak a végtelen pénznek, ami a klubfociban szétosztódik évről-évre. Ennek köszönhetően rengeteget javult a buszozó csapatok esélye, mivel a csapatok nincsenek összeszokva, elég megfojtani a támadást, a kontrákra játszani, mivel a buszt könnyebb bebiztosítani, mint egy komoly támadóalakzatot kreálni. Az utolsó támadásban karakteres válogatott számomra a VB-győztes spanyolok, de ezt nyilván annak is köszönhetik, hogy a csapat gerince és játéka a Barcára épült, szerencsére a Reálban voltak elég játékintelligens emberek + Torres. Ha egy csapat 23 játékosa 10-15 különböző csapatból van, akkor szinte lehetetlen a pár nap alatt olyat összerakni, ami ebben a modern környezetben megállja a helyét. A portugálok borzalmas, végig védekező focit mímelve lettek bajnokok, aminek köszönhetően egy ideig nem nézek válogatott meccseket (a mieinket amúgy sem nézem már, max, ha kijutunk valahova). Kőegyszerű, esetleges játék. Ebben lehet lavírozni a kisebbeknek is, így a magyar nép is elhitte a pünkösdi királyságot, lám mi lett belőle…

        • macca8

          http://www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/lehet-ennel-lejjebb-is-a-kozeljovo-nem-sok-jot-iger-a-valogatottnak-2596803?utm_content=bufferdfe62&utm_medium=page&utm_source=nsofb&utm_campaign=nsofb
          A jelenlegi ötéves UEFA-rangsor szerint a spanyol, az angol, az olasz, a német, a francia, az orosz, a portugál, a belga, az ukrán, a török és a holland élvonal a kontinens leginkább versenyképes 11 pontvadászata (Magyarország a 35. a sorban, Izland és Albánia között).
          Az UEFA kvalifikációjából legalább a vb-pótselejtezőkig eljutó 17 válogatott mindegyikében közös, hogy kerete 9 vagy több (általában sokkal több – Izland a kivétel) tagja a fent említett élvonalbeli ligákban szerepel. Az izlandi válogatott viszont tele van az angol második vonalban vagy az észak-európai élcsapatokban edződő játékosokkal, akik számára nem lenne nagy ugrás felvenni az elit iramát és keménységét.

          • Kriccs

            Amikor megnéztem az EB-keretet anno, akkor égett a pofámról a bőr, hogy az európai top bajnokságokban a teljes keret nem tudott 50 meccset felmutatni, de ha jól emlékszem, akkor a külföldön játszók sem tudtak ennyit összesen. Én a csoport végére vártam magunkat, a játékunk sokszor azt is tükrözte, de sajna válogatott szinten ma már ennyi is elég, hála a top bajnokságokban agyonhajszolt, kizsigerelt játékosoknak.

          • macca8

            teljes csőd a magyar futball, és lám, szisztematikus munkával, elképzeléssel egy icipici ország 20 év alatt simán lehagyhat egy olyan tradicionális, nagy múltú futballkultúrával rendelkezett országot, mint a miénk

          • Borvirag

            Talán az a 60 budapesti pályabezárás is hozzájárult és ki tudja hány vidéki.
            http://m.magyarnarancs.hu/belpol/megsemmisito_vereseg_-_fovarosi_sportpalyak_bezarasa-64624
            Épültek stadionok, akadémiák, de az a szűk elit játszótere, nem a tömegbázisé…

          • macca8

            az a vicc, h azért épülnek is, kispályák, sőt, nagypályák is, nem tudom a mérleget, simán lehet, h még így is negatív, nem tudom

    • kerteminde

      Veszprém – Palmarsson….

      • RatkóLaci

        igen ő arra példa, hogy van aki kilép az “izlandiságból”. Vajon be fogják hívni az izlandi válogatottba?

      • liverbörd (cluster headache)

        hasonló volt a helyzet, mint cou-nál, csak palmarsson pofátlanul lelépett így végül a veszprém inkább elengedte áron alul, minthogy évekig várjon hosszú peresekedések után vmi kis lóvéra.

    • Tényleg jó cikk, úgy tűnik, nem csak bűnrossz poénokat tud írni :-D

    • Drommedahl

      Feröerieknek is jó a mentalitása,Szerbia,Horvátország,Németország stb.
      Különböző nemzeteknek különböző jellegzetességeik vannak.Kicsit túl van ez már magyarázva.

      • macca8

        Olvassatok már el a cikket plz

        • Drommedahl

          Tényleg jó a cikk,de nem lehet egy tízmilliós országgal összehasonlítani egy 300 ezreset ezzel az egységes képzéssel.Nagyon ügyesek voltak abban,hogyan is fordítsák előnyükre a kevés lélekszámot ezzel az egységesítéssel.
          De ez szerinted nálunk is működhet?
          Sztem nem.

          • mondjuk nem tudom honnan veszi bárki, hogy EGY AZ EGYBEN át kell venni Izlandról mindent, a cikk tuti nem állít semmi ilyesmit. viszont: kurva fontos nyitott szemmel járni a világban, elemezni azt, ami sikeres és működőképes, komplexitásában látni a különböző folyamatokat, és megvizsgálni, mi az, ami applikálható a hazai viszonyokra (elárulom: a stratégiai gondolkodás, a komplex látásmód és a tudásmanedzsment mindenképp), és főleg, hogyan.

            ebben próbál segíteni a cikk, ennyi.

    • balint0806

      Nálunk nagyon komoly társadalmi problémák vannak és a jelenlegi foci annak a leképeződése kicsiben. Vagy megújulunk valahogy, vagy lemorzsolódunk…
      Nem rossz ez a cikk, de igazából ezer különböző példa van a sikerességre. Annyi a gond csak, hogy mindegyikben azt látod, hogy nagyon sokat dolgoztak érte. Ez az amit nem igazán akar itthon senki…

      • itthon is nagyon sokan dolgoznak nagyon sokat, nagyon alázatosan, nagyon elhivatottan, nem ez a legnagyobb gondunk. hanem az, hogy még ezek a szorgalmas emberek sem jól dolgoznak, mert a munkájukat nem fogja rendszerbe egységes koncepció, tervezés, vízió. céltalanul dolgoznak, a semmiért. ezért lenne jó megérteni a működőképes modellek ösztönzőit.

        • balint0806

          Valóban nem volt korrekt a megfogalmazásom, mert abban egyetértek, hogy vannak itt is akik keményen tolják, de sajnos nagy részben ahogy Te fogalmaztad szervezetlenül, szerintem meg eszetlenül csinálják.

        • István Várszegi

          Nagyon jó írás, gondolkodásra késztet. Koromnál fogva olvastam a “Miiért beteg a magyar futbal?”-t, meg a “Miért vesztettünk?”-t, meg számtalan írást egy-egy vereség után, gyakorlatilag Marseille óta. A 70-es évektől szépen, lassan haladunk egyre lejjebb. Az okokat hellyel-közzel tudjuk, meg a megoldást is, aztán mégsincs fejlődés. Elég régóta. Szándék is van, pénz is van, valószínűleg szellemi kapacitás is van, és egyre gyengébbek vagyunk. Az utóbbi 40-50 évben a világ elment mellettünk, pedig nálunk is vannak okos emberek. Gyanítom, nem sokan dolgoznak elhivatottan, alázatosan, hanem kevesen. Meg már régen nem vagyunk sport nemzet, ritka negatív nép vagyunk, ezt örökítjük a gyermekeinkbe, kevés a pálya, tornaterem stb. Nem lesz könnyű a felemelkedés (ha lesz egyáltalán). Szerintem a mentalítás perdöntő, de ezen hogy lehetne változtatni, fogalmam sincs…

          • RatkóLaci

            Mentális problémák miatt nem tudunk előrelépni. Ennek oka pedig már kisgyerek korban elkezdődik, mikor “megtanítjuk” a kicsiket a túlélésre, aminek egyik szembetűnő megnyilvánulása a kettős beszéd: mást mondunk otthon és mást az iskolában. Sajnos a rendszerváltás óta ebben nincs előrelépés. Az érvényesülés feltétele továbbra sem a szakmaiság, hanem a felfelé történő elkötelezettség. és ez mára már minden szinten elterjedt és megfojtja az innovációt. És még sorolható tovább.

          • István Várszegi

            Az utóbbi 500 évben csapat szinten nem sokszor nyertünk, túl individualisták vagyunk ehhez. Az egyéni sportok jobban illenek hozzánk (pl.Toldi Miklós, meg a sok-sok egyéni olimpiai bajnokunk)…

          • RatkóLaci

            sajnos a termelésben is igaz ez (inkább megcsinálom, mint kooperáljak, a tapasztalatok miatt)

          • Er_Pupone

            Es a Vizi labda . Vagy totalis outsiderkent keziben ket olpmiai 4.hely. Azert ezt elhamarkottad.

          • István Várszegi

            Ha figyelmesen olvastad volna, ott volt a nem sokszor. Nagyon gyakran tudásunk alatt teljesítettünk, a vízilabdában valóban uraltuk a világot kb 80 éve egyfolytában, talán ez a szabályt erősítő kivétel, bár a konkurencia elég csekély.Nekem a kézilabdában az ugrik be, hogy az olimpiai döntőben (nem tudom melyikben) 6-7 góllal vezettünk a dánok ellen 15 perccel a vége előőtt, aztán nem nyertünk, meg sorolhatnám a példákat. A TF-en edzéselméletet tanított Orosz Pál, aki a 60-as években a fradiban focizott, és elmesélte, hogy valami angol csapat ellen simán vezettek (ilyen is volt), mégis olyan önbizalommal jöttek, hogy nem értette…

  • Poco77
    • Chris

      Xavi: “Te kajak talalkoztal a walesi Xavival?”

      • Rpi

        Lallana: “Naná, még a csirkéit is megetettem!”

        • Chris

          :DD A vegen meg osszetevesztenek avatarkep alapjan :D

    • Mel

      Kizart hogy Xavi tudta, hogy ki ez.

  • Poco77
  • Borvirag

    Off: Ti Borgosok vagy Mcenroesok voltatok? Aki egyik sem, az valószínűleg túl fiatal vagy nem foglalkozik tenisszel. (Bevallom én valójában Connorsos voltam)

    • kevin67

      Borgos voltam. évekig néztem és sose láttam a hajától az arcát.A fejpántját is szökőévente vette le. McEnroera haragudtam, h megverte a döntőben, ugyanakkor tök szimpi volt és teljesen más stílus. Imádtam Borg nyugalmát, a kétkezes fonákot, évente egyszer bement a hálóhoz röptézni, a legtöbb embert alapvonalról vert meg. Mondjuk mindkettő zseni volt.

    • Angelous

      Nem néztem Star Trekket..

      • Fowler_

        nekem meg Eastpakem volt nem Borgom

        • biojezus

          :)))

      • nordsee

        Reggel óta járok vissza röhögni ezen.

      • Luisgarcia

        öreg hiba :)

    • Mosodás

      Borgos…
      Néhány éve voltak itt az arénában klaszikon.. (megint Mcenro nyert). Első nap kikapott Mcenro és szétverte az öltözőt. Temesvárit küldték be hozzá…hogy álljon le. Óriási figura

    • macca8

      borges!
      najó viccet félretéve: borg, de aztán ahogy a svéd kiöregedett, kezdtem megkedvelni mcenroet is

      • Borvirag

        Három év van köztük :)

        • István Várszegi

          Úgy emlékszem, Borg korán abbahagyta…

          • Borvirag

            Ez tény, még 30 sem volt, Mcenroe pedig még 35 évesen is játszott.

          • István Várszegi

            Állítólag megkérdezték tőle, hogy a füvet szereti, a salakot nem? A válasz: salakot még nem szívtam…

          • István Várszegi

            Tetézném (bocsi,ekyeki). Egy szállodában akart bejelentkezni, de a csinos portáshölgy mondta, hogy nem lehet Mr. Mcenroe, mert őnt az Interpool körözi. “Az nem lehet” – volt a válasz. “Tényleg nem,de a csuklása elmúlt”

          • Borvirag

            Borgról nincs egy vicces történet sem? ;)

          • ekiyeki

            Biztos bedobták néha, hogy valaki látta mosolyogni. Aztán kiröhögték az illetőt és az élet ment tovább…

          • István Várszegi

            Ez legalább olyan nehéz kérdés, mint amikor a feleségem megkérdi, hogy hol voltál?

          • ekiyeki

            Ilyenekkel szabad tetézni:)

    • István Várszegi

      Wozniacki (remélem jól írtam)…

    • balint0806

      Becker az már túl fiatalnak számít? :$

    • Rpi

      Borgore!

    • liverbörd (cluster headache)

      Rettegett Ivan volt a kedvencem és bánatomra sosem nyert wimbledont.

    • biojezus

      ivanisevic volt a király

    • bag

      Természetesen Mc Enroe és a szerva-röpte játék, támadó tenisz

  • Poco77

    “Liverpool were really interested” – Monaco say Thomas Lemar will leave next summer

    https://www.thisisanfield.com/2017/10/liverpool-really-interested-monaco-say-thomas-lemar-will-leave-next-summer/

  • Kriccs
    • Poco77

      “pressing”

  • ktamas
  • István Várszegi

    Holnap meccs és senkinek egy megjegyzése sem? Hát hogy? Így unalmas főzni…

    • balint0806

      Egy ilyen sima meccsről mit beszéljünk? :)

      • István Várszegi

        Ki lövi a gólokat, meg a remek védekezés, meg Lukaku úgysem rúg gólt, meg Mou. Mondjuk egy ilyen válaszra szerintem a másik tábor is reagál…

        • balint0806

          Gondolom nekik is lejön, hogy csak vicceltem… :)
          Remélem jó meccs lesz. De a többit inkább a beharang alá írom majd.

      • Yossuf_84

        Mit reagáljunk? Jól beszél Bálint, valóban sima lesz.

  • balint0806

    Off: A nap mondása: “Több nemzetközi szintű stadionunk van, mint nemzetközi szintű játékosunk” (Vujity Tvrtko)

    • bag

      egy foci blogon, egy kosárlabda érzelmű, magát megmondóemberként aposztrofáló, irritáló alak véleménye… nos mint az egy a matekban…

      • balint0806

        Attól függetlenül, szerintem totál üt ez a mondata…

    • Mennyire irritáló, ahogy itt is arra forog, amerre a szél fúj. A legnagyobb lufi a magyar közéletben, pedig nem gyenge a mezőny.

      • balint0806

        Nekem sem kedvencem trutykó, de ez a mondata szerintem nagyon üt. Szerinted nem?

        • Olvasd hozzá, amit az Eb után írt. Nincs gondolata, csak szajkozza a kozhangulatot.

          • balint0806

            Nem szeretném ezzel tölteni a napomat. Nem trutykó érdekel, hanem ez a mondat. Szerintem nagyon szellemes és megnevettetett, de ugyanakkor eléggé elgondolkodtató is. A többi amit facen kiírt valóban eléggé hatásvadász.

          • Igazán komoly szintu stadionunk kettő van, de a nemzetközi összehasonlításban ezek is kábé Nikolics, Szalai, Gulacsi szintet képviselnek. De hát a mondat maga csak egy hatasvadasz geg, semmi más. Lajkvadaszat.

          • balint0806

            Szerintem meg azért mert nem bírod az embert, azért még mondhat vicceset. Engem megnevettetet. Téged nem. Jóccakát… :)

          • Jó, hát Sas Jóska is kurva népszerű :)))

          • balint0806

            Na a Sas… Hú még mindig a szemem előtt van a gyerekként látott 82-es VB előtti kabaréja. Valami olyasmi volt, hogy hogyan jutunk tovább a csoportból: “elverjük a belgákat” stb…
            Nagyon sz*r…. :D

  • Chris
    • nordsee

      SAF a King-bérenc!

    • Sestertius

      fergusson alatt nem gyulladt fel a szék?..

      • balint0806

        Owen alatt sem…

      • Superglenko

        Elég irritáló az öreg alkesz egy ilyen ünnepségen. Ledöntötte a csapatot a trónról és még meg is hívják, Vicc :D

        • István Várszegi

          Az ellenfelet tiszteljük. A teljesítményt is. Ha meg mindkettő, akkor pláne…

        • Mel

          Az utd nelkul Kenny sem lenne az, aki.
          Maximalis tisztelet, hogy meghivtak oket, nekik meg hogy eljottek.

  • Mel

    Carragher.
    Liverpool will not win the title this season,” he began. “I am not convinced Jürgen Klopp will ever be able to bring it back to Anfield. I am not sure when my old club will win it again. I certainly do not see it happening in the near future.”
    “Last summer Liverpool and United were in a similar position; preparing for the Champions League, knowing to go up a level and be serious title contenders they had to make the right signings.

    “United, in sixth, acted. Liverpool, in fourth, did not. This is a trend. It is typical of what happened when Brendan Rodgers and (under previous owners) Rafa Benítez and Gérard Houllier had their best sides. Houllier, Benítez and Rodgers were in a position where they needed one more step to give good teams an even better chance of winning the title. They could not do it. My fear is Klopp will be looking back at the summer as his opportunity spurned.”

    • István Várszegi

      Magyarul röviden?

      • Mel

        Elbasztuk hogy nem igazoltuk az utd-vel ellentetben. Es hogy lofaszt sem fogunk mostanaban nyerni

        • István Várszegi

          Köszi…

        • bag

          Lehet, ő a szemének hisz…

          • nordsee

            Egyáltalán oda mer nézni

    • Luisgarcia

      Mondjuk szerintem ez mindenkinek tok nyilvanvalo, de szuper hogy az oreg carra is rajott :) tok mas a united es a mi helyzetunk, mind anyagilag, mind a kituzott celok tekinteteben. Nalunk sosem lesz az az “elvaras” hogy bajnoksagot nyerjunk, vege mar a hetvenes eveknek sajnos.

      • Mel

        Mindenki tudja, de o le is meri irni, pedig
        ‘par’ szallal kotodik a klubhoz.

      • Rynald

        De akkor érted te is a dilemmát ugye? Pontosan ezért merül fel egyesekben az olajos tulaj szükségessége

        • HH

          utálom a mút. minden hozzájuk kapcsolódó kis szarral együtt.
          de ők nem olajos pénzből lettek anyagilag ott – nem is a focijuk miatt persze – hanem egy egyedülálló marketing miatt. mert az zsenialitás, hogy azt a hányadékot, amit mindig is előállítottak, így tudják értékesíteni.
          nem lenne poolos dolog egy külső segítséggel ezt kompenzálni és nem is akarom megélni, hogy így kerekedünk feléjük. máshogy, a mindog is jobb focinkkal fogjuk őket a csampóba lebaszni szép módszeresen. azzal a szép focival, amit kurva ritkán tudtunk normálisan menedzselni.

        • HH

          utálom a mút. minden hozzájuk kapcsolódó kis szarral együtt.
          de ők nem olajos pénzből lettek anyagilag ott – nem is a focijuk miatt persze – hanem egy egyedülálló marketing miatt. mert az zsenialitás, hogy azt a hányadékot, amit mindig is előállítottak, így tudják értékesíteni.
          nem lenne poolos dolog egy külső segítséggel ezt kompenzálni és nem is akarom megélni, hogy így kerekedünk feléjük. máshogy, a mindog is jobb focinkkal fogjuk őket a csampóba lebaszni szép módszeresen. azzal a szép focival, amit kurva ritkán tudtunk normálisan menedzselni. (és egyébként most mintha tudnánk.)

          • Rynald

            A történelem megfelelő időszakában voltak jó helyen. Mi nem, és ezen már nem nagyon tudunk változtatni

          • HH

            és a megfelelő pillanatban fognak eltakarodni a PLből, vagy ahogy majd akkor hívni fogják.

        • tothpapa

          Meg azért, mert ma realitás. A sport tôbb ága ma nem reál-sport, hanem dicsőséget/manit hajhászó őrület. kérdezd meg a párizsiakat, h bánják-e a jelent. Nevük sem volt, és nézd meg a napjaikat…. még álmukban is röhögnek a boldogságtól…. bár holnap lenne már egy sejkbácsink és nem kellene itt várni évtizedeket.

          • Rynald

            Vagy lesz, egyszer nekünk is lehet. Egy jó generációnk is lehet, ahogy most pl az Atletinek. És utána? Megint 10-15 éveket várjunk, miközben a pénzesek 2-3 évente odaérnek? Erről sem beszél igazán senki

          • tothpapa

            Csak nézd a menőgárdát – egytől egyig pénzes…

    • Superglenko

      Ezzel én is egyetértek. A szurkoló minden évben úgy indul neki, hogy a csapat befuthat az első helyre, Viszont a realitást nézve míg nemlesz milliárdos tulaj addig nem lesz bajnoki cím se. FSG max a hosszútávú nagyobb nyereség reményeben dob be nagyobb pénzeket a klubba(stadionbővítés -> több néző -> több bevétel/nagyobb profit) Rafa idején lett ez nagyon elbaszva, ha Hicksék nem a pénzt szívják ki a klubból, akkor komoly tényezők lennénk a végső elszámolásnál minden porondon.

  • Szebasztián Albert

    http://www.goal.com/en/news/liverpool-may-never-win-the-premier-league-title-carraghers/1b1r48jo0ihpo1kd7qemhrh7v6
    Carragher ugyan azt mondja mint én amit leírtam. Jó lenne a realitás talaján mozogni, remélem őt is elkezditek szidni

    • bag

      Megkapja ő is minden érvek nonplus ultráját a “do not support” blablát…

  • puzser
    • balint0806

      Kriccs már hozta ezt a témát a statsbombos linkkel kicsit lejjebb. Érdekes téma mindenestre.

      • puzser

        addig nem görgettem le, de tényleg érdekes a téma. a válogatott szünet alatt, mintha mindenki tollat ragadott volna, mert több ilyen cikk jelent meg egy időben

  • Chris
    • csöpi

      Pedig szerintem akkor is olvassa a Fonatot.

    • Akárhányszor tör is rám a doom&gloom érzés, amint látom így hosszabban beszélni a csapatról, a lelkesedését, el is múlik rögtön

  • Chris

  • vadkacsa

    Mèg várok, hátha beesik èjfèlre a poszt.
    Addig elkezdek egy Taboot.

  • petipool

    remélem nyerünk holnap, mert itt lassan mindenki be depressziózik, kénne már egy kis sikerélmény hangulat kedvért !!!

  • bakfi

    ma NYERÜNK pont.

    • Fowler_

      pontoKAT

  • Chris

    Sztem ma 4-1 nyerunk. Salah 1 es Ox mesterharmassal nyerunk.

    (Ma csak egy teat ittam)

    • TT

      Én is, csak én cukrot raktam bele, nem kokót. :)

      • Chris

        De a konyhapulton olyan konnyu osszekeverni a kettot :(

  • TT

    Kurvára off:
    Kislányommal készülünk a meccsre. Felpattintom reggel a Fonatot, megmutatom neki a medvés képeket, és mindegyikre vagy kutyát, vagy disznót mond, az egyikre még elefántot is. Nem lesz ez így jó. :)

  • Luisgarcia

    most nézem, Mané november végéig sérült?

    • Chris

      November kozepe-vege kozott

      • Luisgarcia

        erről lemaradtam, azt hittem az eltiltása után visszatér. mi történt vele? edzés?

        • Chris

          International futball Hamstring. 6 hetig offos

          • Fogyatékos NERtárs

            Qrva jó. Nálam ő a legfontosabb láncszem.

          • Chris

            Nekem is :( Viszont Salah sebessegben ott van

          • Fogyatékos NERtárs

            Így kreativitás megint nem várható el a középpályától. Coutinho fel Mané helyére a Hendo-Wijn-Can trió meg iparosok hada.

          • Chris

            En eskuszom, en azt varom hogy Ox jatsszon Gini. Igen, Gini idegesit mostanaban. De ugy kurvara, es en most adnek Oxnak lehetoseget Gini helyett

      • lbuda

        Remélem Sevillában már játszik! Oda már megvan a jegyem! :)

  • LudasMatt

    nem érdekel hogyan de meg kell baszni őket.

  • Suarez 07

    valami baj van a fonattal nálam, nem hozza be a beharang posztot :)

    • LudasMatt

      te csak ne aggódj, a lényeg hogy ne nézd a meccset :D

      • Suarez 07

        nem fogom, betonozok

        • TT

          James, te trollkodsz?

  • Poco77

    Liverpool starting line-up: Mignolet, Gomez, Matip, Lovren, Moreno, Henderson, Can, Wijnaldum, Coutinho, Salah, Firmino.

    Subs: Karius, Milner, Sturridge, Klavan, Oxlade-Chamberlain, Solanke, Alexander-Arnold.

  • Poco77
  • Garlic

    A britannian nem kokoznak annyit, ott van beharang, es meg annyira nem is szar

  • macca8

    Jelentem a Beharang 75-80 százalékban kész – legalábbis Szucsi ezt jelentette. (Ok, negyed órája meg csak 70% volt)

    • írjon annyit, hogy basszuk meg az ikarust, azt csá, kommentfogó

      • macca8

        :)))

      • ha tudom hogy ennyi is elég, akkor még a tegnapi hazaúton kitolom a poszt!

        • szerintem ez tökéletesen megfogná a hangulatot, vagy megadná a kezdőlökést :D

  • Bócz Zoli

    Ma csak dán sört fogok vedelni mivel ünnepnap van!Előkaptam a retró mezemet is.Mindig szerencsét hoz ami ránk fér mostanában.

  • fantom

    vanúj