Álruhás puliskutyák

Ahogy egyetlen testvérem, Szücsi kiválóan rámutatott a meccs előtt/közben, ez egy takkra WBA elleni meccs kópiája volt, hasonló stílusú ellenféllel, hasonló forgatókönyvvel, meg szerencsére hasonló eredménnyel.

Igazából ez a mérkőzés is egy ilyen nagyon bináris dologként fogható fel. Vagy jó, vagy nem jó. Zombori awards all the years, köszönöm a családomnak, a medvéknek, meg Rodzsi legjobb játékosának. Értem ez alatt, hogy egy gyakorlatilag szögre ugyan ilyen játékképű / statisztikájú, iramú meccs csont nélkül lehetett volna egy másik dimenzióban döntetlen, vagy vereség is. De akkor is, egy ilyen ellenfelet igazából máshogy nehéz verni, hozták ugyan azt a sittes kiscsapat feelinget, ugyan azzal a felfogással, amit a WBA meccs előtt is beszéltünk. Úgy egyébként nagyon nem kell félniük semmitől (Mint piroska az erdőben: Pénzem nincs, baszni szeretek), a Liverpool elleni játék playbookja pedig kézről kézre jár az alsóházban már évek óta. Rövid sajnos ez a playbook: Basszátok szét őket, aztán valami majd lesz.

A meccs elején is ebből kaptunk ízelítőt, Cou hiába pörgeti a makkján a labdát alvás közben is, ha megsimítja a combján lévő erogén zónáját az egyik tantrikus favágó az első 10 percben. Halkan tenném csak hozzá, lehet, hogy ezért nem lenne oktalanság egy számosabb szériát sztekkelni a focizni tudó támadókból, mert sérülékeny portékák ezek. Ja, hogy Hazard miért nem sérült? Ez is a köcsög belgák miatt lehet, de abban is biztosak lehettek, ahogy a karmát ismerem, hogy ha lenne a padon két türelmetlen AM, akkor soha nem sérülne le senki. És én inkább ezzel a problémával néznék szembe, minthogy – rosszabb esetben – a Soton ellen akár Muréna lehetne a balszélen. Vagy Studge csatárban 10 percet.

Oké, a mostani helyzetben Lallana pont kurva jól szált be egy olyan posztra, ami egyébként normál esetben nem sajátja, de azért nem nehéz elképzelni később se, hogy Lallana-Mané-Cou-Bobby sérüléshalmazainak árnyéka valamilyen furmányos módon egymásra csúszik. Lallanát bár féltettem, jó volt neki, hogy a meccs keménysége ellenére igazából közepes/alacsony iramban csordogált, meg ne feledkezzünk meg a kapufájáról sem, Cancival ellentétben ő csak 5-öst dobott 6-os helyett.  Nálunk volt a labda és nézegettük a buszt, amit főleg laposan felpasszolt labdákkal próbáltunk törni, főleg Gini és Origi testi erejében bízva. Ami hasonló logikai ívre visz minket, mint az eredmény kapcsán, ha sikerül lefordulni, vagy jól visszapasszolni és továbbjátszani, akkor abból proper helyzet tud kialakulni, egyébként meg a nagy tötymörgés tud csak menni orrvérzésig.

Szegény Originek jött ez egyébként nagyon rosszul, aki tudja, hogy normál esetben nem lenne kezdő, ezért mindenáron villantani akart valamit, ami versenyben tudja tartani. Aminek az lett a vége, hogy bár többször jól tartotta meg a labdát, csapat szempontból sokkal üdvösebb lett volna, ha egy ilyen dícséretes tett előadása után inkább gyorsan szabadul a labdától ahelyett, hogy kényszeresen áll fölötte, vezetgeti, vagy cselezni próbál.

“Látnok!”, nyögte, “szörnyü látnok, ördög légy, méh, vagy átok,
Pulis küldött, vagy vihar vert most e esős estére bár,
Térdelten is büszke lázban, paraszt védőtől leigáztan,
Itt e libalegelő gyepen mondd meg, lelkem szódra vár:
Van…van balzsam húzódásra?…mondd meg!…lelkem esdve vár!”
S szólt a Holló: “PASSZOLJ MÁR”

 

Ami Bobby fejese volt a WBA ellen, az most Canci lábának elsülése Lucas(!) gólpasszából. Ha Balotelli csinál ilyet, akkor nyilván meghúzom a vállam, hogy oké, a postás kezében azért jól működik az olló, újdonsült kedvencemtől még azért szokni kell ezt. Jól jött ki, hogy az 1000-ből 1-et most sikerült kidobni kockával, nem pedig 6-0-nál hazai pályán egy rommá gálázott meccsen.

A gól után tudatosan tekertük le a hangerőt a pianoforte meccsről, valahol a 75. percben eszméltem rá, hogy jé, mindjárt vége, készülhetünk az érkező drámára. Ebben tevékeny részt vállalt egyébként a Watford is, mert bár lehetett látni, hogy főleg felívelésekkel, meg az egész meccsen Kassai emléknapot tartó sporttárs durvasággal szembeni immunitását meglovagolandó próbáltak volna keresni valamit, azonban ezt elképesztő szarul adták elő. Utóbbit nem, de szokatlanul sok labdát basztak el semmibe, mi meg egyre nagyobb arányban tudtunk kontrázgatni. A másik ok, ami miatt a meccs nagy részében én nyugodtan ültem, az Minyon elképesztő magabiztossága, ahogy a beadásokat húzta le. Hatalmas cuppanós puszi jár a hasára, ha hosszú távon tudja tartani ezt a formát, az egy nagyon jó válasz tud lenni a remegő talapzatú védelem egyik pillérének alátámasztására.

Az van, hogy ez a meccs így önmagában nehezen értelmezhető. Maga az ellenfél igazából nem mutatott semmi olyat, amit ne láttunk volna már annyiszor más színű mezben ellenünk (sőt, ezt is igazából szarabbul), csak mondjuk más meccsen a 90+ percben lehet, hogy nem ütik kapufára, Canci meg nem ollózza be. Igazából ezt a meccset is úgy lehet csak kontextusba helyezni, ha mellé tesszük azokat a találkozókat, ahol hasonlóan lebirkóztuk az orkokat, meg azokat, ahol pont nem, húzunk egy átlagot, aztán megnézzük, hogy ez elég-e a céljainkhoz.