Mayday! Mayday!

Hetek óta mindannyian csak keressük az okokat (néhol vélhetően meg is találjuk), amelyek magyarázzák a csapat várakozások alatti szereplését. A rideg számok lehangolók, ahogy a mutatott játék is csak komoly tudatmódosító-mennyiséggel élvezhető (kannásbor TM). A SportStatsClub előrejelzései szerint jelen állás szerint 54-55 pontra van a legnagyobb esélyünk – legalábbis ezt dobta ki legtöbbször a szimulációs modell (btw, a Chelsea-nek jelen állás szerint majd 50% esélye van megnyerni a bajnokságot). De hagyjuk is a bizonytalan jövőt, nézzük, mit mutat a múlt, hátha onnan meríthetünk valamilyen pozitívumot!

Nos, nem igazán… Az ezt megelőző három szezonban 69, 73 és 79 pont kellett a 4. helyhez. A mostani megelőző 22 szezonból csak hétben szereztünk 15 pontnál kevesebbet az első 10 meccsen, és ebben a 7 szezonban sosem szereztünk többet 68 pontnál, miközben az átlagunk 62 pont volt. Nem hangzik túl biztatóan, igaz? Még ha abban reménykedünk is, hogy elég lenne 65 pont a 4. helyhez, ezt is csak háromszor értük el az említett hét szezonból. (Tegyük hozzá: az utóbbi hét évben csak kétszer lehetett 70 pontnál kevesebbel odaérni a BL-t jelentő utolsó helyre, és 2005-06-ig kell visszamenni, míg 67 pont elég volt, és pont 10 évet, hogy a hét szezonos átlagunkkal is meglegyen…).

Az egyetlen igazi reményünk, hogy

  1. a vetélytársaink (MU, Spurs, Arsenal) később (vagy sosem) térnek magukhoz, mint mi;
  2. a mostani meglepetéscsapatok a szokásoknak megfelelően kipukkadnak majd. Ja igen, és persze az is, hogy mi is rátalálunk a helyes ösvényre, amit majd sztrádaként használva száguldani fogunk…

De hogy mennyire is kellene száguldanunk, arra itt találhattok információt – nos, a 2,11 pontos átlag jelen állapotunkban nem tűnik reálisnak. (Tulajdonképpen az ideális gringow kartárs ötlete – és talán a leginkább reális, khm, bár… -, az EL megnyerése lenne: trófea és BL-indulás, vagyis 2in1, a többi kit érdekel?!)

A várakozások és a realitás...

Az 1. pontot illetően nem tudok jósolni, fogalmam sincs, mi várható ettől a triótól (ha az Evertont is ide számítom, akkor kvartett), mindegyik mellett szólnak érvek és ellenérvek, de ezzel nem érdemes foglalkozni, úgysem rajtunk múlik. A 2. pontnál érdemes megemlíteni, hogy az idén brutálisan jól szereplő Soton tavaly 10 (11 után is) meccs után 3 ponttal szerzett csak kevesebb az idei 22-nél, valamint azt, hogy a tavaly jól szereplő csapatok közül idén az Arsenal (-8p), a Spurs, az Everton és mi (-6p mindenkinél) estünk vissza nagyon durván (11 meccs után: Liverpool -9p, Arsenal -8p, Everton, Spurs -6p, MU -4p, City -2p). Elég ritka, hogy 4 ilyen kaliberű csapat egyszerre ennyire alulteljesítsen. Mindazonáltal látni kell, hogy a Soton tavaly végül a 8. lett, ahogy egy évvel korábban a 10 forduló után szintén erőn felül teljesítő WBA is. A Newcastle 2011-12-ben 3. helyen állt 25 (!!) ponttal, a zárásnál pedig 5. lett 65-tel. A korábbi szezonokban nem volt olyan meglepetéscsapat, hacsak a 2009-10-es Aston Villát nem tekintjük annak, a 10. forduló utáni 18 pont, 7. hely kombójával, amit év végén a 64 pont, 6. helyre cserélt. Szóval a kipukkadás nagy valószínűséggel idén is meglesz, és a Sotonnak, ha nagyon király szezont fut, vélhetően egy 5-6. hely jön majd össze (ezzel persze máris versenytárssá lépne elő). Az viszont egyértelmű: minél tovább marad az élmezőnyben, úgy nő az esélye a top4-re, a statjaik egyelőre kiválóak (Podcast erről itt hallható, a kiváló Dan Kennett és pár statisztikus fociőrült részvételével). Az is tény viszont, hogy a tavaly előttük végzett csapatok közül csak kettővel játszottak, és mindkettőtől kikaptak (Spurs és mi).

S hogy miért is a pánik? Nos, a terv szerintem a következő volt: Suarez távozása után finomhangolást terveztek, a keret bővítésével együtt. Először jött volna egy like-for-like csatár Sanchez személyében, ebben az esetben gyakorlatilag semmit sem kellett volna változtatni, Sanchez ugyanis pont azt tudja (ha nem is feltétlenül ugyanazon a színvonalon), mint Suarez: űzi, hajtja az ellenfelet, agresszív, rengeteget dolgozik labda nélkül, képes bemozogni az üres folyósokba, kiszolgál, miközben zseniális egyéni villanásai is vannak. Ideális lett volna, csak a keretbővítés maradt volna feladatnak, menedzselni az újak fokozatos beépítését, a megnövekedett meccsszám okozta terheléseket. (Lambert itt valóban csak egy kiegészítő taktikai elem, egy másfajta megközelítés részeként jött volna szóba, bizonyos meccseken – ezt az elején BR többször is elmondta.) Pimf ügyek. Nem jött össze.

Like-for-like

Like-for-like

Ok, 2. verzió: Remy. Még mindig jó, mert a francia szintén tapasztalt, PL-ben, BL-ben bizonyított, mozgékony, több poszton bevethető, a rendszerbe könnyen beilleszthető csatár.  Vele is csak kicsivel lett volna rosszabb a helyzet (kivéve, ha megsérül, és ugye…). Ez se jött össze, bukott az orvosin. És akkor jött némi hezitálás (hogy így fejezzem ki az érdeklődésünket Falcao, Cavani vagy Reus – pacsi – iránt), majd végül kikötöttünk Balotellinél. Vele azért már nem olyan magától értetődő lett a helyzet (calculated risk, you know), hiszen ő korántsem az az ellenfelet terrorizáló, belét kidolgozó, rengeteget mozgó több helyen is jól használható csatártípus, bár a Spurs elleni meccs megmutatta, hogy jól használva viszonylag simán lehet őt is beépíteni a csapatba. Eddig a pontig (Spurs-meccs) nincs pánik, megyünk az eltervezett, a realitások által némileg módosított úton. (Apró kitérő: a SaS esetén Sturridge volt a „lusta”, a SaB-nál viszont ő lenne a keményen dolgozó – feel the difference?)

Még egy kis szívfájdító

Még egy kis szívfájdító

És ekkor jön a válogatott szünet, amikor megsérül Sturridge, Allen és Can, miközben az első 3 meccsen Coutinho szezon előtti szenzációs formája az enyészeté lett. Mit jelent ez? Van a tavaly megismert sokmozgásos, letámadásos, gyors játékunk, sok labda nélküli futással, gyémánttal főleg. Hirtelen kiesik a legjobb csatárunk, ami miatt a kétcsatáros játék kútba esik, mert a Lambert-Balotelli duó nem mozog eleget ehhez a játékstílushoz. Borini ekkor még nincs a képben, benne éppen nem bízik BR, hiszen a nyáron már szabadultunk is volna tőle (vagy mégis? Borini kezdő a WHU ellen, gyémánt, az eredmény ismert).

Gyémánt, a lelkem…

Ráadásul a középpályáról kiesik két olyan játékos, aki a letámadásokat, labda nélküli védekezést, biztonságos passzokat, labdakihozatalt, valamint a kellő mobilitást biztosítaná: marad a nem túl mobil Gerrard és Lucas, valamint az egy szem Hendo, miközben Coutinho a formáját a keresi, ráadásul Gerrard is jóval halványabb, de az ellenfelek is kitalálták, hogy rá kell szállni. Ebben a helyzetben

  1. Sterlingre (és részben Balóra) hárul minden felelősség (legyen kreatív, lőjön gólt, mozogjon sokat etc.) és
  2. valami mást ki kellene találni, hiszen egészen egyszerűen nincsenek meg azok a játékosok (vagy formán kívül vannak), akikkel a tavalyi stílust játszani lehetne. Ez akkor vált teljesen egyértelművé, amikor mind Sterlingen, mind Hendón megmutatkoztak a fáradtság egyértelmű jelei.

A védelemben Lovren és Skrtel biztató kezdés után egyre többet hibázott, Sakho ismét lesérült, így ott is 3 új emberrel mentünk neki meccseknek, a tavalyi védekezésbeli hibák nem tűntek el, és csak mostanra sikerült valamennyire megoldanunk a rögzített helyzetek kivédekezését.

Ahogy haladunk az időben, úgy próbálgat mindenfélét BR – és gyakorlatilag semmi nem jön be neki. Igen, egy csomó esetben el lehet mondani, hogy rossz volt eleve az ötlet, vagy túlzottan is ragaszkodott egy-egy játékoshoz (Gerrard, Lovren vagy Sterling, esetleg Johnson), nem jöttek be a meccs közbeni változtatásai, rosszul cserélt, lassan jött rá (vagy egyáltalán nem) egyes problémák megoldására. Hibázik, hogyne: sokat és sokba kerülnek ezek a hibák. Mindez alapvetően azért van, mert pánik van: Suarez és Studge hiányában és a többi kulcsjátékos (és ide akár Allent is felvehetjük, bár vitatható, hogy mennyire kulcsjátékos, de egy biztos: abban az agresszív letámadásos, sok futásos, jól passzoló játékban nagy szükség van rá) formahanyatlása/sérülése miatt elveszett az alapjátékunk. És egy ilyen helyzetben az új játékosok (Lovren kihagyta az amerikai túrát, Lallana sérült volt, Moreno az első fordulót megelőző utolsó előtti napon jött, Balo pedig még később) szerepe felértékelődik, mert őket kell bevetni, viszont mivel sokkal kevesebb az edzéslehetőség, sokkal kevésbé ismeri őket, hogy mikor mire képesek, mennyire lehet őket adott esetben más poszton játszatni.

Kis kitérőként, kíváncsiságból összehasonlítottam a tavalyi helyzetkialakításunkat az ideivel (ezek csak PL-adatok!). Tavaly 488 helyzetből lőttünk 101 gólt (20,7%), idén 119 kellett 14-hez (11,7%). Drámai visszaesés, nyilván a helyzetek minőségének romlása az egyik ok: távolabbról, rosszabb szögekből nehezebb gólt lőni, mint a tizenhatoson/ötösön belülről, jó szögből (és persze a tavalyi szezonban Suareznek nagyjából minden bejött, idén Balónak semmi). A másik megjegyzés: idén meccsenként kettővel kevesebb helyzetünk van (10,8 vs 12,82). Ha játékosonkénti bontásban nézzük, azt látjuk, hogy Gerrard, Henderson, Allen és magasabb szinten Sterling hozta a tavalyi formáját a maguk 1/1-es, vagy Sterling esetében majdnem 2/1-es helyzet/meccs mutatójával. Ellenben hiányzik ugye Suarez, a maga 87/33-as mutatójával, és Sturridge, aki megbízhatóan hozta a meccsenkénti egy helyzetet. Ehhez jön még Coutinho látványos visszaesése is (főleg a szezon elején, amikor még nagyjából a tavalyi stílusunkat hoztuk!): míg tavaly meccsenként 2 helyzetet alakított ki, addig idén kétmeccsenként egyet (!!), hogy az olyan apróságokról csak épphogy megemlékezzünk, hogy Johnson tavaly 29/29-et hozott, idén 1/6-ot, Manquillo 1/7-et, Balotelli 5/9-et, Lucas 1/3-at (tavaly 23/13), Flanagan 13/23 volt. Ezt általános ötlettelenséget csak némileg kompenzálja Moreno 10/9-e, hogy ehhez még durván betoljam Cissokho mester 8/15-ét is!

Creativity

Vagyis nagyjából eltűntek (eligazolt, sérült, nem volt/nincs formában) azok az emberek, akikre a tavalyi stílus (nem formáció, mert az tavaly is volt ezerféle) épült. Ahogy írtam, a válogatott szünet után azzal kellett Rodgersnek szembesülnie, hogy nem finomhangolásra van szükség, hanem valami mást kéne talán megpróbálni, mert kulcsemberek hiányoznak a megszokott stílushoz. Még egyszer: Sturridge, Cou, Allen és helyettese Can, Lallana sérült volt, Markovic eddig súlytalan, Sterling és Hendo pedig fárad, Gerrard sincs igazán formában, bár ők még így is hozták a tavalyi szintet. Szerintem itt történt a pánik gomb megnyomása, és indult be a kísérletezés. Amiben benne van az is, hogy néha megkísérli Rodgers a visszatérést a beváltra, de miután a WHU ellen 20 perc alatt két gólt kaptunk – nb. a másodikat Balo félpályás labdavesztéséből – az egész az enyészeté lett. A pánik fokozódik, miközben az eredményeknek jönnie kéne, de azok csak nem jönnek: amit egyszer ad a sors (QPR), azt máskor elveszi (Hull, Everton). A kísérletek pedig legfeljebb majdnem jönnek be, mint a Real ellen.

Nem segít Rodgersen az sem, hogy nincs is elég (értsd: a tavaly megszokott és működő) ideje készülni a következő meccsre, nem is nagyon tudja eldönteni, amit Vladmirov a szemére vetett: vagy legyen taktikus (tactician), és hagyja a edzéseket másra, vagy legyen ott a pályán (coach), de akkor meg a taktikát hagyja másra, mert a kettő együtt nem megy. (Ebben benne lehet Rodgers hübrisze, beképzeltsége, magabiztossága – ki-ki eldönti melyik: neki sikerülni fog ez is, ahogy meg tud birkózni Balo és az újak beépítésével, és a sorozatterheléssel is.)

Külön probléma, hogy a tavalyi PL két legjobb góllövője közül egy sem volt bevethető, és a jelenleg rendelkezésre álló 3 támadó góllövést tekintve a katasztrófa kategóriájába tartozik. (Apró megjegyzés: Balotelli minden bénázása ellenére legalább lőtt kettőt, a másik kettő egyet sem, és ez még akkor is igaz, ha Balo több lehetőséget kapott.). Sterling fáradtsága mellett kiemelendő, hogy most már rá is készülnek az ellenfelek, ami tovább nehezíti a még mindig nem húszéves kölyök dolgát: neki kéne kreatívnak is lenni, meg értelmes csatár híján gólokat is lőni, de azért védekezést sem kéne abbahagyni – ez egyszerűen túl sok neki.

Szóval adva van a csatárkérdés, amivel Suarez távozásával amúgy is dolgozni kellett, ezt a problémát csak mélyítik a fentiek. E mellé társul a tavalyi legfőbb gondunk: a védekezés javítása. A probléma be lett azonosítva, vettünk három embert is, viszont Lovren finoman szólva sem tekinthető sikernek, míg a két fiatal ugyan nagyon biztató, de játékukban a hiba mindig benne van. A sérülések miatt többször három új védővel álltunk ki, amit súlyosbított Mignolet több esetben megmutatkozó határozatlansága, főleg a beadásoknál. Mintha mindebben lenne némi előrelépés (vegyes zónavédekezés a rögzített helyzeteknél, ahogy Máté már írta), de az első 10 fordulóban ennek bőven kárvallottjai voltunk még. A Skrtel-Lovren duóval teljesen kiegyensúlyozatlan a védekezésünk: Lovren egyébkén pont ugyanolyan típusú hibákat vét, mint Sakho (kiront a védőfalból indokolatlanul), csak talán többször. Az alapjátékunkhoz proaktív védekezés illene, de ez a védőink miatt sem megy, de a középpálya fentebb már érintett gyengélkedése miatt sem.

Rodgers továbbra is változatos kezdőformációkat pakol fel, továbbra is sokat variál meccs közben, de a fentiek miatt a stílusunk van oda, és ebben a helyzetben jön a kapkodás, a rögtönzés, amit kellő gyakorlás, az új játékosok relatív ismeretlensége csak még bizonytalanabb kimenetelűvé tesz. Az eredmények sem jönnek, így a pszichológiai nyomás az elvárások tükrében csak egyre nő, ami sosem tesz jót egy csapatnak, főleg, amelyik tele van egy csomó fiatallal. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem egy stílusváltásnak vagyunk szemtanúi, pusztán annak, hogy a körülmények (amelybe Rodgers bénázása, melléfogásai, néhol BL-tapasztalatszerzése is benne foglaltatik) miatti pánikban (kapkodásban) mindenfélét kipróbálunk.

Mátéval ellentétben tehát nagyon erősen nem hiszem, hogy itt valamiféle tervezett stílusváltásról van szó. Gondoljuk végig: Balotelli a 3. forduló előtt jött, vagyis nem egy korai igazolás volt, márpedig ha stílust akartunk volna váltani, ahhoz némi gyakorlás nem ártott volna. Az első 3 fordulóban (Balóval vagy nélküle) nyoma sem volt annak, hogy stílust váltanánk, sőt Balóval toltuk a szezon eddigi legjobb meccsét, ami leginkább tekinthető a tavalyi szezonunk szerves folytatásának. Ráadásul Balo miatt eldobni egy két éve csiszolgatott stílust, érdemi gyakorlás, valamint ilyen sorozatterhelés közepette, ennyi új játékossal, ennyi amúgy is létező problémával (csak a szezon előttiek: Suarez nélküli játék, védekezés javítása, sokkal több meccs) egyszerűen nem racionális, ilyet egy közepesnél gyengébb edző sem csinál. El nem tudom képzelni, hogy ilyesmi lett volna a szándék (és amellett érveltem végig, hogy nem is ez a helyzet). Ha mégis, Rodgers alkalmatlan a feladatára.

A Balo-BR rejtély egy képben (köszönet 42 kollégának, ő a válasz Mindenre)

A Balo-BR rejtély egy képben (köszönet 42 kollégának, ő a válasz Mindenre)

11 forduló lement, az idő fogy, nagy szerencse, hogy a többi vetélytársunk sem tudott nagyon elhúzni mellettünk, de Rodgersnek ki kell találnia valamit (vagyis, Studge visszatérésével, talán vissza kell találnia az eredeti stílusunkhoz, mert meglesznek hozzá az emberek, Cou is kezd rátalálni magára), különben nemcsak megkezdjük a betagozódásunkat a középmezőnybe, de év végén ott is végzünk.

PS: A következő 10 forduló vízválasztó lesz a csapat (és BR) életében: ahhoz, hogy legyen még értelme top4-ről beszélni, 24-26 pontot kellene szerezni…