Mayday! Mayday!

Hetek óta mindannyian csak keressük az okokat (néhol vélhetően meg is találjuk), amelyek magyarázzák a csapat várakozások alatti szereplését. A rideg számok lehangolók, ahogy a…



Ilyen nincs, és mégis van

A várt 6 pontból csak szerény 2 jött össze, ráadásul az egyik ellenfél a tökutolsó biztos kieső ellen. Ez még akkor is elfogadhatatlan, ha RH- az edző. BR takarodj! Vagy ennél egy árnyalattal bonyolultabb lenne az élet?(köszönet guthmate-nek a gyönyörű fotóért)



Hol is állunk?

Itt az év vége, érdemes talán áttekinteni, milyen esztendőt hagy maga mögött a Liverpool. Az értékelő visszatekintés nem lesz teljes, csupán az általam legfontosabbnak tartott eseményeket, jelenségeket veszem sorra, nem is feltétlenül időrendben.

De hogy mégis az elején kezdjem: 2012 elején 3 pontnyira volt a 4. hely, és álltunk mindenkupában, ám a februári Ligakupa-győzelem – amely mindazonáltal 6 év óta az egyetlen trófeánk lett – csak rontott a helyzetünkön, és katasztrofális tavaszt produkálva (18 pontot gyűjtöttünk 19 meccsen!) PL-mélypontot jelentő 8. helyen végeztünk. A fordulópont minden bizonnyal az Arsenal elleni hazai vereségünk lehetett, amikor csodálatosan játszva kaptunk ki egy nálunk akkor gyengébben játszó ellenféltől: akkor valami eltörött a csapatban, és a játékosok már régóta nincsenek abban a mentális állapotban, hogy innen felálljanak. Jöhetett itt még a FA-kupa menetelés, kiverve a Unitedet is, ám ez is leginkább csak az erőt, lendületet – és ami a legfontosabb – a pontokat szívta el a PL-től.

(A kép forrása: telegraph.co.uk)



Lássuk, mire megyünk csatár nélkül!

Nemcsak hogy az egy szem csatárunk hiányzik majd, de a jelenlegi Liverpool vitathatatlanul legjobb játékosa hagyja ki a West Ham elleni meccset. Mihez kezdünk ma Suarez nélkül? Ez a kérdés foglalkoztat mindenkit. Ráadásul egy győzelem azt jelentené, hogy két egymást követő bajnokit nyerünk, amire utoljára tavaly decemberben az QPR elleni hazai, majd az azt követő Villa elleni idegenbeli meccsen volt példa. Ráadásul, amikor utoljára az Upton Parkban jártunk, 3-1-es vereség lett a vége (gólszerzők: Scott Parker, Demba Ba és Carlton Cole ill., Johnson), noha a hazaiak abban az évadban kiestek a PL-ből. Mindezek önmagában is mutatják, milyen a csapat jelenlegi helyzete, honnan is kell felkapaszkodnunk. (S hogy honnan zuhantunk ilyen mélyre: a legutóbbi vereségünk előtt hatból ötször nyertünk a Kalapácsosok otthonában…)

Lássuk, mi szólhat mégis a győzelmünk mellett.



Győzni kell

Bár már nyolc mérkőzés óta veretlenek vagyunk a PL-ben, ebből csak három győzelem. Ezen kellene most javítani a Spurs otthonában, ami sosem volt egyszerű feladat, hiszen utoljára a 2007-08-as szezonban sikerült mindhárom pontot elhoznunk a White Hart Lane-ről, egy Kuyt-duplával.  Sőt, hogy még sötétebb legyen a kép, a legutóbbi négy ottani Pl-meccsünket elvesztettük, tavaly például történetünk legsúlyosabb és egyben legmegalázóbb vereségét szenvedtük el a kakasosok otthonában.

Szóval a feladat nem kicsi, ahogy a tét sem az. Egy győzelemmel egy pontra tudnánk megközelíteni őket, nem beszélve az önbizalmunkról, amely komoly lökést kaphatna, és az így nyert lendülettel talán a soron következő mérkőzéseinken is győzelmeket ünnepelhetnénk.

Hajtás után nézzük, mi szólhat mellettünk, mitől remélhetjük a 3 pontot.



Nekünk is van csokiduónk

Furcsán könnyű meccs volt, végre összeállt a Babel-N’Gog támadósor, és gyakorlatilag két (és fél) támadásból szereztünk két gólt – itt vége is volt mindennek. Gerrard, Carra és Torres nélkül csak az volt a para, hogy nem lesz meg az öt, de a végén még volt “Hou Hou Hou Hou let the dogs out” is, Hodgson pedig csak reménykedhet benne, hogy egyszer őt is hasonlóan fogják éltetni ebben a stadionban. Megvan Torresék második babája (Leo), Lucas volt a mezőny legjobbja, a többi képekben következik.