Nekik is van homokos tengerpartjuk

Amikor Lucas az első percekben a lábához kapott és sántikálni kezdett, felcsillant a szemem: kapitányunkat talán az első percektől láthatjuk a pályán! Persze teljesen irreális elképzelés lett volna, hogy rögtön egy egész meccsnyi időt adjon neki Kenny, de azért mégis megfordul az ember fejében a gondolat. Aztán a második félidő végén tényleg beállt Gerrard, és noha olyan katartikus érzésünk nem volt, mintha bevert volna egy bombát 25-ről, de addigra már annyira rossz volt a csapat, hogy szinte csak erről marad emlékezetes számunkra ez a meccs. Na meg Bellamy játékáról és a benne rejlő lehetőségekről.

King Kenny maradt tehát a 4-4-2-nél, ami most igazából 4-2-2-2 volt, védekezésben 4-4-2/4-5-1, támadásban pedig 4-2-4/4-2-3-1, ahol a négy támadó tetszőlegesen cserélgetheti a pozícióját, és ez ezzel a Kuyt, Bellamy, Suárez, Maxi négyessel kiválóan meg is oldható. Érdemes is ebbe az irányba próbálkoznunk a továbbiakban, mert láttuk már, hogy ebbe a játékba Henderson és Downing is kiválóan beleillik, mozgékonyságuk így érvényesül a legjobban – Carroll viszont nem alkalmas erre. Carrollból szituációs játékos kell, hogy legyen, mert ebbe a gyors pass and move-ba sehogy sem illik bele. Na, nem mintha bármit is gyorsan csináltunk volna a Brighton ellen.

Nyomtuk a barszelónát, nálunk volt a labda, lassan szövögettük a támadást nyolcezer érintéssel – nem olyan precízen, mint Xaviék, de könnyen visszaszereztük az elpattant lasztikat – és ez alapvetően egyáltalán nem hülyeség egy Championship-csapattal szemben, akik csak rohanva képesek futballozni, így a lételemükül szolgáló iszonyatos sebességű vagdalkozást, melyben rengeteg lehetőség nyílik a hibára, az első félidőben elimináltuk. Nem is tudtak mit kezdeni ezzel, a félidő végére már annyira frusztráltak voltak, hogy nekiálltak rugdosódni – mi meg rúghattunk volna négy gólt, de csak egy jött össze.

A probléma az volt, hogy játékosaink, akik alapvetően szintén a nagy sebességű fociban érzik jól magukat, belesüppedtek a kényelmes passzolgatás fotelébe, talán el is szunyókáltak, és akkor már nem voltak képesek talpra ugrani, amikor a Brighton felpörgette a tempót olyan igazi championshipesre. Az elképzelés, amit az első félidőben erőltettünk, és a hozzá összeállított csapat illettek egymáshoz, és még akkor is érdekes volt nézni, ha ezt egy ilyen játék ellen teljesen felkészületlen csapat ellen, sok hibával próbálgattuk. Viszont a második félidőben a fizikális játékkal a Lucas-Spearing tengely nem tudott mit kezdeni, ráadásul úgy, hogy nem volt nálunk a labda. Ha ez egy bajnoki, itt hamarabb kellett volna változtatni, mondjuk egy fitt Gerrard becserélésével Spearing helyére, de akkor már láthatóan arra ment ki a játék, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen a meccsen.

Ha ugyanezt a felállást fogjuk alkalmazni a továbbiakban is, Gerrardot a legtöbb meccsen mindenképp a középpálya közepén venném figyelembe – kivéve, ha esetleg Charlie Adam élete formájában van – ugyanis hiányzik onnan az az ember, aki a stabilitást jelenti a csapat számára, mert egy Lucas Leivára, akármennyit is szerel, nem lehet középpályát alapozni.

Reinával nem tudom, mi történt, de félek, hogy megint kezdi ezt a bizonytalan, labdakiejtős időszakát, amin jó lenne minél hamarabb túljutni, mert ha ő szarul játszik, akkor tényleg nagy a baj. Coates hajmeresztő dolgokat produkál, védő nem ível keresztbe a kapuja előtt, őt minél hamarabb jól meg kéne verni vizes törölközőkkel, hogy leszokjon az ilyesmiről. Kelly nem élete meccsét játszotta, Robinson viszont nagyon labda- és magabiztos, ha hamarabb szabadul majd a bogyótól, és néha védekezni is visszaér, egész jó játékos lesz belőle. Carra hozta a szokásosat, a tizi Spearing ostobasága miatt volt (mellesleg ilyet még nem láttam, hogy valaki az ötösénél próbál benntartani egy labdát), akinek – Lucasszal egyetemben – a második félidő instabilitását köszönhetjük. Maxi a Kenny alatti Maxi volt, az első gólnál visszaszerezte a labdát, a másodiknál nagyon okos gólpasszt adott Kuytnek, aki küzdött, ahogy szokott és élvezte az első félidő labdatartós-keresztbemozgásos játékát, de hát holland, muszáj neki. Suárez most nem annyira éles és gyilkos, mint amilyennek megismertük, nála egy kis frissítés jól jönne, Bellamy viszont elképesztő intelligensen és alázattal dolgozta végig az egész meccset, a gólja kiváló csatármunka, ahogyan a kapufája is gyönyörű volt, nagyon örülök neki, hogy újra vörösben láthatom. A legfontosabb persze az, hogy visszatért Stevie G.

Jegyzet.

Egyébként érdekes hely ez a Brighton, a balszélső a legjobb játékosuk, erre leigazolják Vicentét. Nem baj, legalább van homokos tengerpartjuk.

A második félidőben majdnem elaludtam – fáradt voltam és csúsztatva néztem, ennyi a mentség a csapat játékára.

Fotók: Action Images