Friss ligakupa-győztesként fogadjuk a PL tökutolsó kanárijait és ráadásul nem is akárhol, hanem a méltán legöregebb kupa küzdelmeiben. Így van, közvetlen a karalábé kupa után…
Vagy félig üres az a bizonyos pohár? Egészen múlt hét péntek reggelig úgy tűnt, hogy szokásos, kis langyos téli ablakot zárunk idén is, majd robbant…
Emlékszem még azokra az időkre, amikor arra vágytunk a kupameccseken, hogy fiatalokkal legyen tele a kezdő, és bizonyítsanak a sokadosztályú ellenfelek ellen. Látni akartuk az…
A jelenlegi állás szerint ez a meccsünk itt, a nagy COVID hullámban meg lesz tartva. Az FA-t sem érdekli ki küldünk pályára: a lényeg, hogy…
Még azt gondoltam a meccs előtt, hogy akkor leszünk majd igazán nagy faszok, ha a bajnokságban leikszelünk a MU-val, az FA-ben meg továbbjutunk. Mint egy…
Körülbelül ez a jelmondata az előttünk álló heteknek, hónapoknak. Ezért hát nem is lehet sokáig sopánkodni az elhullajtott pontok miatt, hiszen már itt is előttünk…
A kép tavaly decemberi, eredeti címe pedig „11th April„. Volt benne igazság bőven, de akkor még nem tudhattuk, hogy végül mennyire másképp lesz minden.







