Richard Hughes és a legfelsőbb polc átka

Richard Hughes elhagyta Liverpoolt. Mármint nem csak úgy, mint minden héten szerdán szokta, amikor hazament dél-angliai otthonába, hogy a saját kertjében dolgozzon az Al-Hilal csapatának a nyári napsütésben, hanem véglegesen. Vége van, Ricsi!

Egy kissé túlfilozofált nyitány
Épp Plymouthban ülök, amikor írom nektek ezeket a sorokat, a sors iróniája, hogy pont dél-angliában, gyönyörű napsütésben, mint egy két és fél óra autózásra attól a Bournemouthtól, amit a vádak szerint nem tudott elengedni Richard Hughes, amikor Liverpoolba szerződött. A parton nézem egy kávézóban, ahogy épp krúzolni indul egy német hadihajó. Látom benne az iróniát. Mintegy 80 évvel ezelőtt a teljes pánikot jelentette volna ez a látvány, most meg inkább a biztonságot. Nade, hogy is keveredtem ide?

Nagyon nehéz leszűrni manapság a lényeget, az “igazságot”. Az információs társadalom egyik legrosszabb tünete, hogy a figyelmünkért harcoló médiumok és szerzők egyre végletesebb tartalmakkal és címekkel próbálnak minket rávenni arra, hogy megnyissunk egy-egy cikket, kövessük őket. A pénzzé alakított rettegés mellett egy másik következménye a teljes végletekben gondolkodás. Alapvetően én amúgy is Nietzschével értek egyet abban, hogy nincsenek abszolút tények, csak értelmezések. Vannak tényekkel jobban megalapozott álláspontok, de azért általában inkább a narratívák dominálnak a világban, és főleg azok, amelyekkel sokan tudnak azonosulni.

Ezzel tökéletesen összhangban van a szurkolói lélek, amelyik az érzelmekkel átitatott szurkolás közepette szintén végletekben látja a világot. 15 éve őszintén el tudtam hinni hogy Jon Flanaganből világklasszis balhátvéd lesz, miközben egy közepes erekcióval ünnepelte a Tottenham elleni gólját. Aztán 12 éve magyaráztam magamnak, hogy Balottelli most megtér, és óriási karriert futhat be még nálunk. Aztán megint pár évre rá sokkal hamarabb engedtem el Lovren kezét, mint sokan a blogon, mert nem bírtam nézni az inkonzisztenciáját. A szurkoló – így én is – nagyon ritkán tudja elválasztani az érzelmeit a véleményétől. Ezekből lesznek a világ legjobb játékosai, és utolsó kutyaütök, akik nem érdemlik meg a mezt, fukar tulajok, csaló bírók, kókler és zseni edzők. Ez rendben is van így, amíg nem abuzál senki senkit verbálisan, de azért én most valamennyire megpróbálok kijönni a saját seggemből, hogy elbúcsúzzak egy szakembertől, aki nyilvánvalóan a Liverpoolért, és nem ellene dolgozott az elmúlt 2 és fél évben. De, sikerült?

Nem sikerült.

Richard Hughes nem volt egy különösebben sikeres sportigazgató Liverpoolban, viszont nem is volt könnyű helyzetben. 2024 márciusában már Edwards igazolta őt le a Bournemouthból, ahol egy rendkívül sikeres időszakot tudhatott magáénak, óriásit emelkedett a klub az ő időszaka alatt, minimum egy, de inkább két polccal feljebb került. Erre még visszatérünk. Szóval Klopp távozásával az FSG visszanyúlt Edwardshoz, Edwards pedig CEO of Footballként Hughest választotta ki arra, hogy átvezesse a csapatunkat a Klopp utáni érába. Ismerték egymást Porstmouthból, ahol Hughes játékos, Edwards pedig fiatalon performance analystként dolgozott, és Hughesnak kimondottan jó volt a pedigréje. A Bournemouthnál ő stabilizálta, majd építette fel a Howe távozása után eléggé összeroskadó klubot. Howe még talán még annál is fontosabb volt a dél-angliai csapat számára, mint Klopp a Liverpoolnak. Hughes egyébként ott sem volt egy kimondottan profitot termelő játékos eladási politika híve, sokkal inkább egyre bátrabban vásárolt be minőségi játékosokat, és egyre jobban igazolt edzőket. Iraola, és a csúcs Bournemouth felépítése egyértelműen a nevéhez is köthető. A feladat hasonló volt, csak egy jóval magasabb szinten, a futball legmagasabbján kellett volna végrehajtania, viharos körülmények között. Nem sikerült.

A legokosabb emberek a szobában, avagy megérteni Richard Hughest

Többször is kommenteltem már ezt a videót kitörő dühvel, és kimondott utálattal. Most, hogy már Hoganén kívül minden szereplő története lezárult, egy kissé higgadtabb, szemlélő lelkiállapotban tudtam végighallgatni. Senki nem mondott faszságokat, különösen nem Richard Hughes. Beszél arról, hogy nem csak Klopp távozása volt a kihívás, hanem a kulcsemberek fogyó játékpercei is. Az FSG sosem szerette a 30+os játékosokat hosszútávú szerződésekkel. Kellett egy új edző, és neki új játékosok. Tragikus körülmények között elhunyt Diogo Jota, Robertson tisztán lenyilatkozta, hogy a keret jó része képtelen volt a játékra koncentrálni. Mindennek ellenére én azt gondolom, hogy Hughes bukását alapvetően a korai bajnoki cím predesztinálta a leginkább.

Jogosan kérdezheti az Olvasó, hogy mégis mi a bánatos faszomról beszélek épp? Egy bajnoki cím siker, hogy okozhat bukást? Hát úgy, hogy nem egy koncepció mentén történt, hanem egy egyszeri esemény, mondhatni, egy black swan event volt. Hughes legfontosabb és Chiesán kívül egyetlen igazolása az első nyarán, Arne Slot kioptimalizálta a Jürgen Klopp után itt maradt keretet, a többiek gyenge szezont futottak, és a top 4-es csapatból hirtelen bajnok lett a Liverpool. Ott ültünk ismét a legmagasabb polcon, 35 év után az utcán is meg lehetett ünnepelni. Olyan, mintha 5 éve lett volna, annyi mindenen átmentünk azóta.

Hughes így hát úgy látott neki a második, “groundbreaking” nyarának, hogy az alapvető cél az volt, hogy egy BL-ért küzdő csapatot építsen. Arne Slot két arch enemyje, a Nottingham Forest és a PSG közül az utóbbi ragadt meg inkább: le kell tudnunk győzni a PSG-t. Csak közben elfelejtettük, hogy az ehhez vezető út Nottinghamekkel, Brentfordokkal, és Leedsekkel van kikövezve.

Hogy legyen a Liverpool ismét BL-ért versengő abszolút top csapat? Tegyünk rengeteg minőséget a keretbe! Ez meg is történt, csak közben rengeteg minőség távozott is a keretből, amelyik éppen túlteljesített az előző szezonban. A Liverpool egy top4-es csapat volt egy élete szezonját futó Mo Salahhal, akit Trent etetett labdákkal. Az utóbbit tudtuk, hogy elvesztettük, az, hogy az előbbit is, csak a szezon közben derült ki. Azt gondolom, Trent távozásáról nem tehet Hughes, a nem pótlásáról igen. Frimpong nem jobbhátvéd, soha nem is lesz az. Hatost egyébként akart igazolni Hughes, de nem sikerült. Kerkez igazolása érthető, főleg hogyha az edző is egyetértett vele. Trent passzkészségének “nem pótlása” az egyik alappillére volt a nagy liverpooli bezuhanásnak. Viszont tegyük most a szívünkre a kezünket, hányszor volt már olyan, hogy az FSG alatt nem tömtünk be egy-egy sötéten tátongó lyukat a keretben? Főhősünk kudarcának nem ez a mércéje.

Átigazolási szemle
Ennek a cikknek a megírását, azzal kezdtem, hogy kigyűjtöttem a Hughes-éra összes igazolását, és egyenként megpróbáltam róluk ítéletet hozni. Ahhoz, hogy a teljesítményét értékelni tudjam, belevettem a listába az összecsukló, nem sikeres átigazolásait is, amelyeket megbízható források is megerősítettek. Egyrészt ez mutatja, hogy mit szeretett volna, másrészt a kudarcnak ezek is fontos részei. 

A teljes táblázat itt megtekinthető.

Mindent összevetve nagyon kevés kevés katasztrofális hibát vétett, Chiesa például kicsi, de szörnyű fogadás lett. A védelmünk Jacquet-val és Araujóval kiegészítve szuperál, ha Bradley visszatér és egészséges tud maradni, még csettinthetünk is. Az igazán fájdalmas része az átigazolási politikánknak a rengeteg sztár megvásárlása , a modernkori FSG-féle liverpooli identitással kifejezetten szembemenve. Mostanra profilokra – a ballábas jobbszélső kivételével – megvagyunk elöl, vannak feltörekvő, de már most nagyon tehetséges fiatal játékosok (Ekitike, Munoz, Ngumoha) és prime korban lévő sztárok is (Isak, Barcola, Gakpo). A tavalyi szezon szélső- és futógéphiányát sikeresen pótoltuk. De mégis, valami kurvára nem stimmel. Rengeteg szurkoló akart egy zsák pénzt az FSG-től a piacon elköltve látni, mégis, valahogy most senki nem boldog, mert ez úgy lett ráöntve a támadószekcióra, hogy közben kimaradt az egészből a koncepció, a “pacing”, avagy a jó időzítés, és az egészből valami fura fél-galaktikus projekt lett. Hol van itt a koncepció? Megpróbálok erre némi választ találni, a hiba nem csak Richard Hughes, hanem az egész FSG gépezetében van.

Az FSG valószínűleg nem 4 hónapja döntötte el, hogy elkezd kiszállni a klubból. Ha egy befeketetésből épp ki akarsz szállni, akkor fogsz sok pénzt kiszedni belőle, ha
1) sok pénzt termel és nyereséges, 2) erősen felfelé ívelő pályán van az értéke. Ezutóbbit a múlt teljesítménye és a historikus értéknövekedésen kívül a jelen helyzet elemzése határozza meg. Egy olyan klub, amit épp elhagyott a csúcsedzője, és kiörekedik az aranygenerációja nem elég jó sztori. A szuperliga volt az első válasz erre, a multiklub modell pedig a második. Előbbit bedöntötte Agnelli és az előkészítetlenség, a másodiknál meg valószínűleg nem adta ki a matek. Így hát nincs más hátra mint előre, jönnie kell a következő aranygenerációnak, minél hamarabb. Most. Nem jövőre. A mostani rendszerben kell úgy versenyezni, hogy az egész világ úgy gondolja, hogy nálunk nem nagyon van sok jobb csapat.

Hát, jött is. Ilyen pénzek, ilyen tömörülésben még sosem voltak elköltve ennek a klubnak a történelmében. Egy összessége a játékosok piaci árának az őrült elinflálásának, az egyre inkább szorító szuperligává váló PL-ben, és a végtelen pénzű PSG-City párossal, és óriásbevételű Real Madriddal való versengésnek. Elhoztuk Wirtzet, megküzdöttünk Isakért, lecsaptunk Ektikére. Gigantikus igazolások, remek játékosok. Ténylegesen lehetnének egy BL-ért menő csapat alapelemei, de sem a klub, sem a keret nem volt kész a befogadásukra. Ha pedig elköltesz több száz millió fontot, akkor az 5. hely az nem éppen védhető eredmény. 

Richard Hughes és Arne Slot egy korhadt létrán próbálták feltenni saját magukat és a csapatot Európa és a világ legmagasabb polcára, a tulajdonosok kimondott kérésére. Teljes joggal. A létra második foka leszakadt, Hughes és Slot is belebukott a feladatba, Edwards pedig eleve nem erre szerződött, szóval távozott is.

Felülteljesítőkből alulteljesítők
A klubunk 2025-ben a világ 5. legtöbb bevételét termelte. Ezzel az az eredmény korrelál, hogy minimum rendszeresen a BL legjobb 4-be jutunk. Ehhez képest utoljára 5 éve jártunk a BL legjobb 4 között. Az okos és sikeres underdog helyett jelenleg egy közepesen jól menedzselt top-top klub vagyunk. Jelenleg a keretünk erősebb, mint amit a pályán látunk. A bevételünk magasabban pozicionál minket, mint amit az eredményjelző mutat. Szerencsére a legmagasabb polcról lóg le a lábunk a közepesen magasra.

Fura magunkat a (csaló) Manchester City fölött látni

Richard Hughes olyan igazolásokat vitt véghez a Liverpoolnál, amelyek a modern időszakunkban előtte elképzelhetetlenek voltak. Csúcskorban lévő támadósztárokat gyakorlatilag soha nem igazoltunk, Van Dijk és Alisson voltak az utolsó nagy sztárigazolásaink, de ők is védő posztra. Ezen sztárigazolások mindegyike a jövőnek szól, mert nem egy működő csapatba érkeztek, és a futballtörténelem majd csak utólag mondhat az angol szakember munkájáról majd végleges ítéletet – milyen kár, hogy addigra már nem fog emlékezni rá senki. 

A következő generáció, Julian Ward és Andoni Iraola feladata, hogy a manchester unitedi út helyett újraépítsük magunkat, és elkezdjünk teljesíteni. Andoni Iraola egy nagyon sikeres underdog edző, szóval ez egy érdekes robbanókeverék, nekünk viszont egy dolgunk marad most, a leginkább emberi, és még annál is inkább szurkolói tevékenység: a reménykedés.

Szolgálati közlemény: sajnos kutyaszar állapotban van a blog elérhetősége, dolgozunk az ügyön, amint van hír a lépésekkel kapcsolatban szólunk. Üdv: az adminok.