A rendszer, vagy az ember nyer?

RQ17 írt egy hiánypótló szöveget az Edwards helyzetről. Fogadjátok szeretettel.

Michael Edwards másodszor is elhagyta a klubot. Az első érája alatt a szurkolók moneyball-kedvelő része szinte mítoszt formált köré,  zseniként tartja számon, egy másik részük azt mondja, hogy tényleg csak szerencséje volt, hogy épp ő tartotta a tollat, amikor egy sokkal nagyobb ember (Jürgen Klopp) és egy remek gépezet volt mögötte. A szurkolók egy harmadik, valószínűleg legnagyobb része meg azt se tudja, kicsoda ő. Mivel a Fonat kommentszekciójában az utóbbi években inkább az első két opció dominált, ebben a posztban megpróbálok lefúrni ebbe a témába, akkor is, ha a blogon korábban ennél sokkal mélyebb elemzéseket is olvashattatok már a munkájával kapcsolatban.

Az első éra: a csodatevő-mítosz alapjai (2016–2022)
Edwards 2011-ben került az analitikai részleghez, majd 2016 novemberében lett a klub első sportigazgatója, onnantól ő intézte közvetlenül az igazolásokat: kiszúrta a célpontokat, tárgyalt az árakról, eldöntötte, mikor kell eladni valakit. Az eredmény magáért beszél: 2019-es BL, majd 2020-ban végre PL-cím 30 év szárazság után, összesen hat trófea hat év alatt. Ha sztárokat igazoltunk, bejöttek (Van Dijk és Alisson posztjukon rekordárért érkeztek, Fabinho se egy zsák krumpliért jött), és jöttek Robbók is, akit 10 millióért horgásztunk ki a kieső Hull Cityből, Wijnaldumokkal, Salahokkal és Manékkal kiegészítve, akik mind mind sokszorosan behozták az árukat. Eközben tudtunk eladni is, az örökké tartó Coutinho-money is pont a Neymar utáni piaci őrületben passzoltuk el 142 millióért a Barcának, ami visszatekintve már a 2010-es bitcoin vásárláshoz hasonlítható epic win volt, és megfinanszírozta azt, hogy a legmagasabb polcról is tudjunk játékosokat venni. Kemény tárgyalási magatartás és profi felépítés jellemezte a klub üzleti oldalát, olykor némileg könyörtelen döntéshozással is, amikor valamelyik dealtől el kellett sétálni, vagy idősödő játékosokat a primejuk végén még pénzért lehetett értékesíteni.

Ez volt az az éra, ami megalapozta a „Moneyball Liverpool” mítoszt. A klub nettó költése kábé egy évtized alatt (2022-ig) körülbelül -347 millió euró volt, ami szerénynek számított ahhoz képest, amit a United, a City, a Chelsea vagy az Arsenal ugyanebben az időszakban elköltött (ők mind 1 milliárd euró fölött jártak nettó). A valaha volt legnagyobb Edwards-ablak 177 millió font volt, azt is a BL-győzelem utáni nyáron. Edwards felvitte a csúcsra a klubot, és ott is tudta tartani, csakhogy ez a peak időszak pont egybe esik azzal, hogy az új évezred egyik legjobb edzője/menedzsere, Jürgen Klopp építette a klub hasonlóan fontos (szerintem még fontosabb, de erről később) sportszakmai oldalát, az akadémiától a BL-győzelemig. 

Volt élet Edwards után (2022–2024)

Amikor Edwards 2022-ben lelépett, a klub nem omlott össze — és a két ember, aki utána vitte az igazolásokat, papíron kifejezetten kockázatkerülő választásnak tűntek.

Julian Ward, aki belülről lépett elő, mindössze egy évig bírta sportigazgatóként, mielőtt ő is bejelentette a saját kilépését –  ugyanazzal az indokkal, mint Edwards: kifáradás. Ebben az egy évben azért simán idehozta Luis Díazt (37,5 millió, pénzügyileg remekül szálltunk ki belőle), Darwin Núñezt (64 millió, visszatérünk rá később), és Cody Gakpót (37 millió, már most is jó sok játékpercet kiszedtünk belőle, és lehet, hogy jó pénzért adjuk el). Azt gondolom, itt még teljesen ugyanabban az üzemmódban működött a klub, mint előtte. Edwards kifáradt, mást akart, hogy mennyire Klopp szorította ki, azt sosem tudjuk meg, de valamennyi sejtésünk már van (erről is később).

Jörg Schmadtke a Wolfsburgtól jött, kifejezetten rövidtávú, “Klopp-asszisztensként” pozicionálva a klubhoz közeli sajtó által. Nyolc hónapot volt velünk, egyetlen átigazolási ablakra volt igazán hatása. Akkoriban nem voltunk elájulva a névtől, inkább viccesnek tűnt a szitu kívülről. Ebben az egyetlen ablakban befejezte az előkészített Mac Allister-ügyletet (35 millió), és behozta Szoboszlai Dominikot (60 millió), Wataru Endót (16 millió) és Ryan Gravenberchet (34 millió).

A négy Schmadtke-igazolásból három (Mac Allister, Szoboszlai és Gravenberch)  a 2024/25-ös bajnoki címet nyerő csapat alapembere lett, Gravenberchből pedig kifejezetten a liga egyik legjobb védekező középpályásának tűnt Slot (és Heitinga) alatt. Egy „átmeneti megoldásnak” tartott emberként Jörg ugyanolyan (vagy jobb) találati arányt hozott, mint amiért Edwardsot zseninek hívtuk korábban – gondolhattuk ezt a bajnoki szezon után. Csak hát ez nem fair összehasonlítás, és még csak nem is igaz. A generációváltás nehéz dolog, de az tisztán látszik, hogy nem tett jót neki, hogy össze-vissza volt megoldva. Nincs hatosunk a keretben, Grav el tudja ezt játszani, de nem a következő évtized meghatározó játékosa a poszton. Endo vészmegoldás volt, és csak Klopp alatt működött. Az utolsó bajnokcsapatunk azért tudott bajnok lenni, mert a kloppi intenzív focira lettek feledzve, a kis stílusváltás és optimalizálás a stábtól pedig segített a konzisztenciában, mindezt megspékele Mohamed Salah történelmi szezonja. Így lettünk bajnokok, nem azért mert a keretünk a legerősebb volt, vagy jobban felépített a többi csapaténál – a rákövetkező szezonunk után ezt már tényszerűen le lehet írni. Slot bár könnyű ezt elhinni, nem lett zseniből kretén 1 év alatt.

Edwards, Ward és Schmadtke sem magukban voltak zsenik vagy kretének, hanem volt alattuk egy motor – Ian Graham kutatási igazgató adatrészlege –  amelyik a  helyén maradt Edwards távozása után is, Ward alatt is, Schmadtke alatt is, és csak 2023-ban lépett le, pont mielőtt Edwards visszatért. A modellek, az értékelési keretrendszer, a scoutolási hálózat volt az állandó. A sportigazgatói cím viselője nem. Ezért a baselineunk megvan, de az a helyzet, hogy az identitást sosem Edwards adta, hanem Jürgen Klopp, és bár messiásként vártuk vissza Michaelt, ő nem azért jött vissza, hogy megváltson minket.

A második éra: a soha el nem jövő multiklub-kánaán  (2024–2026)

Azért jött, hogy kiépítsen egy multiklub modellt. Amikor Edwards 2024 márciusában visszatért, nem sportigazgatóként jött, az a poszt Richard Hughesé lett. Edwards az FSG „CEO of Football” pozíciójában tért vissza, ami egy magasabb szintű, tágabb szerep, és az Edwards-hívők szerint is az volt az igazi célja, hogy egy második klub megvásárlását vezényelje le az FSG multi-klub modelljéhez. Az igazolások napi szintű intézése Hughesnál maradt, Slottal és Graham utódjával, Will Spearmannel egyeztetve. Ez egy reális tervenk tűnt, több problémát is megoldott volna egy fiókklub, csak sajnos szembejött a valóság.

Bár az első visszatérő szezon meghozta Liverpool 20. bajnoki címét 2024/25-ben — és a legviccesebb az egészben, hogy ezt úgy hoztuk össze, hogy a klub kb. 29 millió fontos nyereséget termelt az átigazolási piacon, az utána következő szezon inkább túltejesítés volt, mint az új gépezet teremtette szisztematikus győzelem. A szisztematikusságot sajnos – bármennyire is fáj leírni- inkább az Arsenal idei bajnoki címéről írhatjuk le jelenleg.

A tavaly nyári ablakkal, amit igazából azóta se sikerült feldolgoznom, klubrekordot jelentő 446 millió fontos bruttó költés jött: Florian Wirtz (116 millió) és Alexander Isak (125 millió) vezetésével. Ők ketten a valaha volt második és harmadik legdrágább igazolásai a futball történelmének, utóbbi mögé még érkezett egy Ekitike is 85+bónuszokért. A nettó költés az ablakban kb. 228 millió font lett. Diazt ugyan jó pénzért, de pótlás nélkül adtuk el, ami főben járó bűn nálam keretépítési szempontból, Chiesa és Harvey pedig rajtunk maradtak. Senki nem láthatta, hogy Salah ennyire be fog esni, de alapvetően szerintem kijelenthetjük, hogy egy shitshow ablakon és szezonon vagyunk túl, amit most kéne kijavítani. Egy nyár végén távozó Richard Hughes-zal, egy kirúgott edzővel, és egy távozó Edwards-cal. 

Edwards távozásához valószínűleg nem sok köze van a futballpályán és az ablakokban történteknek. Csupán annyi történt, hogy pont az nem valósult meg, amiért Edwardsot visszahozták. Az FSG kb. 25 klubot vizsgált meg Európa-szerte a második felvásárláshoz – a Malaga, Bordeaux, és a Getafe is szóba került – , de az FSG egyikre sem bólintott rá. Az indok egyébként nem egyértelmű. Voltak olyan verdiketek, hogy szigorodott az UEFA erre vonatkozó szabályozása, de ez konkrétan nincs így. Lett szabályozás, de éppen ezzel élhetőbb is lett a modell. Mostmár gyakorlatilag BL-induló is lehet két közös tulajdonú klub, bizonyos feltételeket betartva. A sajtónak briefelt FSG-indoklás rövid: nem volt meg a jó fit, ami pénzügyileg is megérte volna. A projekt lekerült a napirendről, Edwards érthetően egyre frusztráltabb lett, és állítólag már tavaly ősszel jelezte, hogy távozni akar, mielőtt idén júliusban végül el is ment, egy évvel a szerződése lejárta előtt. A civil karrieremben többször láttam már ilyet, egyáltalán nem ritka: jön egy csúcsvezető hogy felépítsen egy új ágazatot, de aztán a legelején elfogy a szufla a projekt alól, és ilyenkor nincs más vége a sztorinak, mint a korai búcsú.

Michael Edwards második eljövetele nemhogy nem hozott megváltást, hanem gyakorlatilag impakt nélkül távozik. Nem tudjuk még, hogy Hughes csúcsköltése hosszútávon az újjáépítés alapja, vagy teljes csődként lesz elkönyvelve, és a multiklub modellből semmi nem valósult meg. 

Klopp vs. Edwards, avagy polkorrektség vs. ujjal mutogatás

Van egy makacs elmélet, ami szerint Klopp növekvő beleszólása az igazolásokba gyakorlatilag kitolta Edwardsot 2022-ben. Vitatott téma, és szerintem tisztességesebb, ha nem csak leülünk a kerítés két oldalára, hanem tényleg megpróbáljuk eldönteni, hogy kinek van igaza gyerekek?

A hivatalos verzió, magától Klopptól, és nagyrészt visszaigazolva a Jimbótól az, hogy nem volt semmiféle szakítás, csak sima kifáradás egy évtized után, és a menedzser befolyása fokozatosan és természetesen nőtt a sikerekkel, nem valami veszekedés/konfrontáció volt a probléma. Klopp nyilvánosan „nagyon jónak” nevezte a kapcsolatukat, és úgy írta le a folyamatot, mint közös munkát, közben elismerve, hogy nála volt a végső szó. Ez szinte biztos hogy bullshit, és erre a legnagyobb bizonyítékok azok a (szerintem undorító) hit piecek, amiket a Darwin Núñez-igazolásról briefelt a mostani vezetés: Pearce riportja szerint- amit Ian Graham, a korábbi kutatási igazgató is megerősített külön –  Klopp az adatalapú alternatívák (Alexander Isak, Christopher Nkunku) helyett Núñezt akarta, az elemző részleg ajánlása ellenére. Ez nem pletyka, így volt, és értem hogyha emiatt belső feszültségek alakultak ki. Nyunyó túllőtte az xGjét a Benficában, drágán hoztuk, közepes áron ment, és azóta az Al-Hilalnak se kell. Nem gondolom, hogy tragikus igazolás volt, intenzitást hozott, mélységet adott a csapatnak, de nem is érte meg az árát. Graham 2023-ban lépett le a klubtól, neki már nem volt vesztenivalója, amikor erről beszélt, és a leírása szinte szóról szóra egyezik Pearce riportjával. Klopp viszont – teljesen érthető módon – védi az örökségét egy egységes projekt narratívájáról, a diplomatikusan biztonságos választ adja, amit a legtöbb távozó vezető ad egymásról. Azt tudjuk, hogy volt egy valós, konkrét eset 2022-ben, amikor Klopp felülírta a rendszert, és valószínűleg volt még 30 másik kicsi is. Klopp sosem mondta, hogy az adatrészleg és a profi üzleti oldal nélkül el tudta volna érni amit elért, és szerintem a másik fél sem állította, hogy itt címeket nyertünk volna Klopp nélkül. Ami az én bajom, hogy azért a klubvezetés egy kicsit ez utóbbit érezteti. Én személyesen pökhendinek gondolom ezt a head coach only modellt, és azt gondolom, hogy a most lezárt szezonban és ezen a nyáron ez a modell (legalábbis ez a kizárólagos hozzáállás) egyelőre megbukott. A legjobban kialakított gépezetek élére is kell egy vizionárius, aki bizalommal, motivációval és teljesítmény-optimalizálással a jó alapokból bajnokokat tud formálni.

Manager vagy head coach – melyik setupban nyernek a legjobbak?

Újabb urbán legenda: a tényleg nagy edzők nem szeretnek „head coach” setupba menni, ahol egy sportigazgató mondja meg, ki jön és ki megy. Nézzük meg, mi igaz ebből, ha végigfutunk az elmúlt 15-20 év legsikeresebb klubjain.

Wenger Arsenalja a klasszikus ellenpélda mindenre, amiről eddig írtam: 1996-tól kezdve ő volt a „manager” a szó legrégimódibb, angol értelmében ő döntött mindenről, az igazolásoktól a tréningig, és pont ez vitte fel a csúcsra a veretlen szezonjával 2003/04-ben. Ferguson United-je ugyanez, csak még hosszabb ideig és még vasmarkúbban: 26 éven át egyszerűen nem engedett soha semmilyen sportigazgatói struktúrát maga fölé, ő döntött mindenről, a keretépítéstől az edzések menetéig. Ha megnézitek, mi történt Uniteddel Fergie után: Moyes, Van Gaal, Mourinho, Solskjaer, Ten Hag, Amorim, sportigazgatók jönnek-mennek, pont az látszik, hogy soha nem építettek fel egy ugyanolyan erejű, megbízható struktúrát a helyére. Az Arsenal most Artetara húzott fel egy projektet és került vissza a felső polcra, míg a Unitednél azóta sem sikerült identitást találnia a klubnak.

Itt van a visszatérő Mourinho, aki a mai napig ennek az elméletnek a legjobb élő bizonyítéka. Először kis budget, teljes kontroll, BL-győzelem Portóval 2004-ben. Chelsea és Inter, ugyanez a recept nagyobb büdzsékkel, ugyanaz az eredmény. Az első Real Madrid-korszaka (2010-2013) alatt Florentino Pérez olyan szabadságot adott neki a keretépítésben, amilyet madridi edző előtte szinte soha nem kapott. Ezután egyébként azt a  Realt Ancelotti és Zidane maxolták ki, inkább head coach szerepben, és nyerték szarrá magukat, DE, és itt az én nagybetűs D-Em: amint minimálisan is identitás- és eredményválságba került a klub, Pérez, aki híres lett arról, hogy soha senkinek nem enged beleszólni a saját Galactico-politikájába, most kifejezetten felülírja a saját szabályait Mourinhonak, miután rátett egy közepes tétet Xabi Alonsóra. 

Guardiola a Barcelonánál és Cityben is nominálisan „head coach” volt egy sportigazgató (Txiki Begiristain) alatt, de ha megkérdezik, ő maga mondja, hogy a bizalom volt a siker kulcsa, nem a formális hatalom. Begiristain gyakorlatilag totális gyakorlati kontrollt adott neki, csak épp nem menedzser címkével illetve. Végül ott a PSG-sztori, ami szerintem a legjobb modernkori példa: mielőtt Luis Enrique aláírt volna, Luis Campos sportigazgató személyesen odautazott hozzá Katalóniába, és megígérte neki a teljes kontrollt az öltöző és az igazolások fölött — formálisan head coach szerződéssel. Az eredmény: egymást követő BL-győzelmek 2025-ben és 2026-ban.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de én nem látom, hogy ha egy csapatot BL-ig és PL-ig akarsz maxolni, ott miért működne a head coach setup –  főleg nem akkor, ha éppen egy teljes generációváltáson kell átvezetni a keretet és a klubot. Persze igazolásokkal, bivalyerős klubidentitással lehet nyerni (lásd Barcelona MSN-nel és Luis Enriquével), de ezek a head coachok által kioptimalizált győzelmek mind olyan keretekkel történnek, amiket egy menedzser előtte a klub üzleti oldalával együtt felhúzott egy vízióra.

Most akkor rendszer vagy ember? 

Attól függ mit akarsz. Konzisztens top 4-et? Rendszer. Bajnokságot nyerni majd összeomlani? Ember. Konzisztensen a legfelső polcon lenni? Hát akkor barátom, mindkettő kell, hogyha nem a legfelső polcról indulsz alapból épp. A rendszer fontos, sőt a legfontosabb. Ian Graham részlege három különböző sportigazgatót élt túl. Ez elég erős érv amellett, hogy Liverpool valami tartósabbat épített, mint bármelyik egyes vezető — és ezt nem veszi el Hughes gyengébbnek tűnő időszaka (és Edwards második felvonása), hiszen jó játékosokat igazoltunk, és jó játékosokat fogunk idén is igazolni. Csakhát kell egy ember aki segít a pályán és az öltőzőben felépíteni ennek az új győztes csapatnak a gerincét, és én nagyon remélem, hogy ez Andoni Iraola lesz.

Bármit is dob a rendszer, valakinek hinnie kellett  Robertsonban a nyilvánvalóbb opciók helyett, és kimaxolnia a teljesítményét a pályán. Ugyanígy egy másik valakinek meg kellett éreznie, hogy a Barca Neymar utáni pánikja pont a jó pillanat Coutinho eladására és meggyőzni Jürgent, hogy most kell kiszállni. Klopp karaktere és edzői képességei trófeákat hoztak, de csak azért, mert a körülötte lévő rendszer segítette a ziccerbe kerülését. Akárcsak ahogy a világklasszis csatárok (hehe, Isak), a rossz rendszerben kifutott szezont tudnának csak hozni, nem rendszeres bajnoki címet, a legjobb edzők mögé is kell a rendszer.

Edwardsnak kulcsszerepe volt a győztes csúcs-Liverpool kiépítésében, és szerintem jó rendszert épített volna másodszorra is, csakhát ez most nem adta ki. Identitást viszont sosem adott. Az alapok megvannak nálunk a sikerhez továbbra is, reméljük Andoni mellé egy Hughesnál tehetségesebb ember fog érkezni, és akkor talán nem érezzük majd meg Edwards hiányát. Köszönöm neki továbbra is az első éra sikereit, és sajnálom, hogy a második nem jött össze. 

Szerintetek rendszer, vagy ember nyer? Őszintén kiváncsi vagyok ki mit gondol, szóval a kommentszekcióban tali, hajrá!