Egy igazi ‘skót búcsú’

Köszönjük RQ17-nek a kiváló búcsúposztot! Fogadjátok szeretettel:

„A skót búcsú (‘scottish goodbye’, gyakran ír búcsúnak is nevezik) az a cselekedet, amikor valaki úgy távozik egy eseményről, buliból vagy társasági összejövetelről, hogy nem köszön el hivatalosan a házigazdától vagy a többi vendégtől. Lehetővé teszi, hogy csendben kiosonj, elkerülve ezzel a hosszas, elnyújtott búcsúzkodási folyamatot.”

Andy Robertson már nem a Liverpool játékosa.
Kibaszott fura ezt leírni, és valahogy nincs is ez rendjén. Vannak játékosok, akiknél nehéz elfogadni, hogy nem a kedvenc csapatomból vonulnak vissza, és Robbo pont ilyen. Nem csak a pályán otthagyott szíve-lelke, sokszor emberfeletti futómennyisége, sok-sok asszisztja fog nagyon hiányozni, hanem a személyisége is. Dráma mentesen tűrte a padozást az utóbbi időben és dráma mentesen távozott. És közben mentek vele a barátai is.

Legszívesebben elrepülnék most amerikába egy tükörrel a kezemben, felmutatnám az én egyik legjobb barátomnak, és sírva-nevetve az arcába üvölteném hogy “Andy, nézd, Liverpool-legenda!”, a tükörképére mutogatva. Persze ezt a szar poént sem értené, mert igazából nem az én barátom, csak a képzeletemben, viszont ott az egyik legjobb volt az elmúlt 9 évben. Kurvára fogsz nekem hiányozni, Andrew Robertson.

Öregek vagyunk, basszátok meg.
2017 július 21-én, egy hónap híján 9 éve a csapatunk leigazolta a kieső Hull City balhátvédjét. Idézném Lackó szavait vele kapcsolatban.

…ha valóban olyan jók a képességei és olyan kiemelkedő a hozzáállása, munkabírása, mint ahogy Klopp és a Hull City szurkolói emlegették, akkor akár az is lehet, hogy közép-, hosszú távon első számú jelölt lesz a posztra. Akár már idén is megelőzheti néha Milnert, mondjuk a kisebb, buszozó csapatok ellen. Sok veszítenivalónk nincs vele, hiszen egyrészt szinte egy az egybe elcseréltük Stewartot egy skót válogatott védőért

Emlékszik még bárki Stewartra? Na igen, én sem. Andy Robertson pedig a PL-történelem egyik nagyja lett a posztján és a mostani évezred második kiemelkedő Liverpooljának volt a kulcsjátékosa. Mondhatni bejött a dolog. A legtöbben ennek az érának az igazolásai közül Salah-t vagy a még mindig kitartó Coutinho-pénzből megvalósított Fabinho-Alisson-Van Dijk triót fogják emlegetni, mint az első Edwards-éra legjobb üzletei, de számomra mindig is Andy Robertson marad a csúcs. 10 millió font egy balhátvédért, aki nálunk a Premier League egyik nagyja, ha nem a legjobbja lett a posztján. Egyébként Lackó verdiktje részben igaz volt, Robertson nem rögtön a kezdőbe érkezett, hiszen akkoriban James Milner nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a poszton. Bár az öreg Hámeszt Jürgen visszatette a középpályára, az első hónapokban (Klopp alatt megszokott módon) nem volt a kezdőbe dobva a skót, Alberto Moreno kezdett többet, egészen decemberig, amikor a spanyol sérülése után olyan formába jött Robertson, hogy gyakorlatilag Milos érkezéséig kibérelte magának ezt a posztot. Faszim egy gép volt az elejétől a végéig, a 9 év alatt 37 meccset hagyott ki sérülés miatt (!), ebből 24 meccs egyben volt a busy-season közepén a válogatottban elszenvedett vállsérülése miatt. Az évek alatt egy vérbeli vezérré és bajnokká vált és kimondható, hogy nélküle elképzelhetetlen lett volna a Klopp-féle Liverpool.

Flying fullbacks, avagy ilyen a halálomig tartó nosztalgia?

Rájöttem, hogy elég nagy esély van rá hogy én innentől minden edzőt Klopphoz, minden támadótriót a Mané-Firmino-Salah-hoz és minden fullbekk duót a Robertson-TAAhoz fogok hasonlítani. Ez ellen nem igazán tehetek semmit, ahogy valószínűleg a posztot olvasók jó része sem. Mi vagyunk azok, akik üvöltöttek amikor Robbó egyedül támadta le a fél Manchester Cityt vagy rohant el egy kontrával egy szöglet után, adott egy óriási gólpasszt, majd rohanva ért vissza utolsó emberként menteni, a 90. percben is.

Ők voltak Trenttel a gegenpressing után a főkiszolgálói a támadóinknak, és míg TAA-nál sokszor úgy éreztük, hogy a páratlan passzképessége és kreativitása mellé társul némi kimaradás/lemaradás hátul, Andy a rengeteg assisztja mellé minimum végig robotolta a meccseit, de legtöbbször hibátlan védekezést is letett mellé a pályára. A 19/20-as peak szezonunkban ketten 25 gólpasszt hoztak össze egy PL szezonban a védelem két oldaláról, Andy Robertson ebből 12-t vállalt. Nem hiszem hogy látunk még ilyet a közeljövőben.

A legbarátságosabb suttyó, akit valaha láttál

Andy Robertson az öltöző egyik kulcs karaktere volt. Nem csak mint vezér, hanem mint személyiség is. Andy Robertson felvillanyozza a szobát amibe belép, és még nem is tudjuk, hogy a hiányának milyen hatása lesz az öltözőre, de az biztos, hogy nagy veszteség. Az újjáépítésnek ára van, és új karaktereknek kell majd a helyébe lépniük (Hajrá, Iraola!). Ugye emberünk skótosan távozott, nem csak ő ment el, hanem a barátai is. Durva belegondolni, hogy az alábbi jelenet szereplői közül már csak Dominikunk a Liverpool játékosa:

A csapatból mostanra nem csak a kiöregedők, de a fiatal szerződésüket kifuttatók vagy majdnem kifuttatók is távoznak: TAA, Konaté, Jones (?), Gomez (?) – és könnyen úgy találhatjuk magunkat nyár végén, hogy Alisson és VvD maradnak a Klopp-időszak utolsó mohikánjai a keretünkben, valószínűsíthetően ők sem sokáig. A változás egy elkerülhetetlen dolog az életben, de az ember nem mindig könnyen fogadja el azt. A fórumon és magamon is érzem az identitás-nélküliséget, identitáskeresést. A futballban gyakori “az új Messit”, “Pelét” keressük, Liverpooli mezben az új Gerrardot, Torrest, Salaht, és Andy Robertsont. 

Andy Robertson (bár nem halt meg, de szerintem az kicsit annál is rosszabb, ha a szperszbe igazol valaki) örökké az első ember lesz, akit elképzelek, ha valaki kimondja a balhátvéd szót. Egy igazi robotoló flying fullback, megállíthatatlan Duracell-nyúl, presszing-szörnyeteg, példakép. Egy játékos, aki mindent megnyert, mindent elért a kedvenc csapatommal, és ezért örökre hálás leszek neki.

Olyannyira nem lesz Kerkez Milos az új Robertson, mint ahogy Diomandé, Minteh vagy bárki aki helyére jön, nem lesz, lehet majd az új Salah. Az élet megy tovább és csak reménykedhetünk benne, hogy a jövőben is olyan hozzáállású játékosaink lesznek majd, mint Andy Robertson, aki legenda státusszal, emelt fővel távozhat, mi pedig örökké emlékezhetünk rá, arra a temérdek boldog pillanatra, amit behozott a hétköznap estéinkbe és hétvégéinkbe.

Innen jött:

És ide érkezett el:

Andy Robertson 378 mérkőzesen játszott a Liverpoolban, 69 gólpassza mellé 14 gólt vállalt, 2 PL-t, 1 BL-t, 1 FA-kupát, 2 Angol Ligakupát, 1 Klubvilágbajnokságot, 1 UEFA Szuperkupát is nyert a csapattal. A Liverpool egyik örök nagyjaként távozik a csapattól.

Köszönünk mindent és a Isten veled, Andy Robertson!