Protestáns etika

2010-ben a Portsmouth ellen csődeljárás indult. Az 1898-ban alapított kétszeres angol bajnok és kétszeres FA kupagyőztes klub 70 millió fontos tartozásba bukott bele. Ez körülbelül két Carroll ára volt akkoriban és érzésre kisebb tétel, mint amekkora versenyelőnyt a WHU-nak a a 62500 embert befogadni képes London Stadion hosszú távú használatának lehetősége jelent.

De most nem a kalapácsosokon szeretnék ércelődni – vagyis élcelődni, akik a bajnokságban még nem kaptak vasat, hanem mint ahogy azt a Merseyball olvasóközönsége bizonyára kívülről fújja, Michael Edwards videóelemző volt a már nemzetközi kupaindulást elérő, ambiciózus Dél-angliai klubban. A padon 2008-ig az egykori WHU játékos Redknapp ült, aki innen Tottenhambe tette át a székhelyét és pontosan így tett Michael Edwards is, Finnan pedig köszönte szépen, és a Pompeyben fejezte be a pályafutását, Nwankwo Kanuval együtt.

Redknapp új csapata, a Tottenham tele volt sztárokkal és a táplálékláncban előttünk álltak, mint ahogy arról az inkább mégis a Tottenhambe igazoló Dempsey jacuzzis posztjának sorsa is tanúskodik. Azóta a Tott velünk ellentétben kétszer megnyerte a PL-t és egyszer a BL-t: tök jól tették, hogy elengedték Edwardsot.

A Merseyball olvasói azt is tudják, hogy a Pompey csődje után mi lettünk volna a második angol klub, akik bedőlnek, de elindult a Vörös fonat blog és két nappal később a New England Sports Ventures, akiből az FSG lett, megvásárolta a klubunkat, kimentve a csődből. Ha a Fonat korábban alakul, talán korábban merik ezt meglépni, mégis úgy érezték, hogy a távoli szakmai erőközpont sugárzása nem lesz elég és  egy másik fejlesztés sem ártana: vesztükre Michael Edwars videóelemzőt elhozták a Tottenhamból.

Mivel a Hogdson éra idő előtt véget ért és mi sem mentünk a Portsmouth után, a maja naptárban előjelzett világvége is elmaradt. Azt összefüggések láncolatát a később néha kínos emberek mellett pózoló Henry papa pénze szakította meg.

Hogy miért kell megint Ádám és Éva történetétől kezdeni egy bajnoki beharangját, ami a legjobb esetben csak az első félidőben lesz nézhetetlen? A poszt végére igyekszem kirajzolni valamit ebből.

Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című remekművében kifejtett protestáns etika, sikerszemlélet és gazdasági mentalitás jól kiegészíti a Merseyballt – ha valakit elkerült a közepesen vastag könyv, az 1904-ben megjelent remekmű kb. akkora hatással van a társadalomtudományokra a mai napig, mint Freud aktív publikációs időszaka a lélektanra vagy az irodalomra.

Nem az a lényeg, hogy a csapatnál senki sem nagyobb, hanem az, hogy vannak klub szintű összefüggések, mint a csődök közelét megélt sportigazgatónk tapasztalatai és az igazolási politikánk. ha a Tottenhamben marad, bizonyára nem csak egy nyamvadék Európa Liga serlegnek örülhet, de hát ez is vas, arra épp elég, hogy bizalmat szavazzunk neki. Mert mi a kevéssel is beérjük, okosabbak vagyunk, mint a nagy csapatok és egy csomó más erényünk is van még.

Edwardsból a Klopp éra kezdetén sportigazgató lett 2016-tól 2022-ig, majd 2024-ben az FSG felkereste és egy elvileg épülő többklubos birodalom fejévé tette meg. Ezt a többklubos időszakot nem ismerjük, arról szerencsésebb beszélni, ami meg is történt.

A Klopp – Edwars érát a Merseyball hasábjai szerint számban kevés, nagy potenciállal bíró igazolások jellemezték. Ezek magas beválási aránya nagyban hozzásegítettek minket ahhoz, hogy visszatérjünk a Foci csúcsára, ahonnan ebben a szezonban kissé leszédültünk. Relatív kevés, de drága igazolás jellemezte a nyarunkat. Jota, Arnold, Díaz, Nunez (Quansah, Elliott, Morton) távozókat Isak, Wirtz, Hugo, Frimpong és Kerkez váltotta. A keret nem lett vastagabb, a magas kockázatot pedig nem is a pénzügyi tervezés, hanem a kevés, de drága igazolás politikájának fenntartása jelentette. A jelenlegi botladozást – szerintem – a puritán gazdasági szigorral szűkre húzott keret és az azt érő sérüléshullám okozta javarészt. De ez most mindegy, amit mondani szeretnék, az az, hogy bizonyos döntések mögött egy embernél nagyobb/kiterjedtebb, strukturális okokat is találhatunk, amit az FSG korszak eddigi történelme szépen magyaráz.

Volt egy időszak az FSG korszakban, ami számomra a pálya széli hűtőtáskán üldögélő Brendon Rodgers jelent (de ez a korabeli krónikában is fontos kép) amint azon elmélkedik, hogy Bentekééket talán nem a legjobb összeállításban küldte a pályára.

Jacuzzis olvasatban az a korszak a focifilozófia feladásának időszaka volt. A Coutinho által kiugrasztható, gyors és fluid támadójátékra alkalmas emberek közé betettük a bóját, mert alkalmazkodni kellett a PL fizikalitásához. Suarez pótlását is egyszerre több emberben láttuk, ami kissé ellentétes az FSG puritán etikájával. A Coutinho pénzt már nem szórtuk ennyire szét, hanem a világ egyik legdrágább középhátvédjébe fektettünk be, hogy valóban beköszöntsön az aranykor és a Tottenham ellen alulmaradjunk a második BL döntőnkben. Persze, pickford őrült sérülésokozása történhetett volna pár évvel korábban is, a koncentrált pénzköltés kockázata akkor is megvolt, csak elkerült a pech.

A siker relatív dolog akkor is, ha a két PL cím és a BL győzelem (3 BL döntő) elég jól megszámlálható. A siker és az erélyes cselekedetek összekapcsolása szakállas dolog, arisztotelészi logika, a siker és a boldogság, az öröm inkább napjaink filozófiáját jellemzik. Nem volt ez a boldogság mindig ennyire fontos szemben az erénnyel. A múltat a jelenben tudjuk csak értelmezni, az, hogy eszmetörténeti korszakokban antik dolgok keverednének az akkori jelennel ambíciózus állítás – hiszen az akkori antik megtapasztalás tud csak keveredni a mindenkori maival. Visszatérve: a más típusú gazdasági stratégiából a szurkolók megélésében biztosan – és talán a csapatéban is – létrejött egy morális többlet. És így volt ez a BR korszak első felében is, amikor Coutinhot elhoztuk az Intertől, Sturridgot a Chelseatól és élveztük, hogy visszafogott költekezéssel is bejött a számításunk.

Azok az életutak nem feltétlenül boldog napokból állnak, amiket a legnagyobbra tartunk. Ezeknek a nagy tiszteleben álló halottaknak az életútja gyakran gyötrelmes, áldozatokkal teli, mégsem szoktuk azt mondani, hogy Ghandi élte értelmetlen volt. Pep és Klopp klubválasztásainak különbségét sokan sokféleképpen bemutattuk már, a morális garast pedig Jürgen a csődből visszakapaszkodó klubválasztása mellé szoktuk letenni, aki ha jól emlékszem, mehetett volna a Realba is és akkor az újabb építkezését követő első BL döntő talán nem egy büntetlen kartöréssel indul. Nem így tett és milyen büszkék voltunk erre kilenc éven át! Sőt, még most is. De azt is érdemes látni, hogy ezt a többletet hozzá kell kötnünk egy tekintélyszemélyhez. Klopp munkamoráljának a legendája jól fel volt ám építve – függetlenül attól, hogy igaz is volt – és az ő alatta végzett munkáért vaskos elismerés járt. Sajnos Dominik mostatni klasszissá válása bár hasonló léptékű áttörés, inkább csak a bombagóljainak idején volt fontos a médiában. Mára ez elmúlt, egyértelműen ő a csapat húzóneve, viszont a motiváció fenntartásához fontos a jutalmazás. És a cselekedet utáni gyors jutalmazás nem ugyanaz, mint a bombagólok után megkapni az egészet egy szatyorban (ha meg nem jut ki a válogatott a VB-re, akkor a válogatott melóért pl. nem jár a figyelem, pedig nem Dominikon múlt. Az, hogy a motiváció mennyire belső, mennyire külső, személyenként változik, de van, akit nagyon megborít, ha nem jön kívülről semmi – nem csak a stárok világában).

Egy hosszútávú projektben elért eredmény tűnhet nagyobb sikernek, mint egy könnyebben vagy gyorsabban szerzett akármi. Viszont, ha nem olvasunk könyvet, nem feltétlenül látjuk az olvasás mögötti értéket. Mondhatnám ezt úgy is, hogy ha a Merseyball a könyvespolcon porosodik ahelyett, hogy a WC-be magaddal vitt három könyv közül valamelyik lenne, nem biztos, hogy megérted, miért nem teljesült a maja naptár, vagy esetleg az FSG projektből kizökkenve nem biztos, hogy értékelni tudod a tavalyi bajnoki címet. Mivel egy gyorsan jött siker mégiscsak más, mint egy hosszú évek alatt kikapart.

Megint nem mondok újat: a covid által beárnyékolt bajnoki címünk vagy a Klopp távozása és más tragikus események közepette ünnepelt, tömegbe hajtó jármű katasztrófájával elcseszett trófea mind olyan dolgok, amik pont azt a pluszt veszik el, amit a hosszútávú projekt általi értelemadás adna.

A Kloppi hívővéválás frázisába most nem kapaszkodnék már bele, pedig jó lenne következő ágnak, amire tovább lendülne a majomtesté gyúrt gondolatfolyamom. Inkább gurítsunk egyet Edwards első önálló agytrösztválasztásával. Ja nem, az Hughes, bocsánat a kép meg csak meglett közben.

Ahogyan a mú és Carrick leszámoltak Amorim letámadásával és más látványosabb, szebb játékelemével direktebb focira váltva, csökkentették a kockázati tényezőket. Tavaly mi is egy letámadásra épülő játékon csavartunk egyet. Azt gyanítom, hogy a két elgondolás között lehet összefüggés.

Mi most keressük a továbblépés lehetőségét. A Burnley, Castle, de néha még a Sunderland elleni összecsapáson is láthattuk bíztató jeleket, majd a Forest ellen egy kellemetlen meccs végén a kapott gól elkerülése szerencsével vagy nem, de hozzásegített minket ahhoz, hogy most a harmadik győzelemért menjünk zsinórban, ráadásul otthon. Egy olyan WHU ellen, akik a kiesés elől menekülnek, mégis az elmúlt 6 meccsből 3-at nyertek, az egyik x azt jelentette, hogy a mú 6 meccses győzelmi szériájából egyet döntetlenre tudtak cserélni nem úgy, mint a City, az Arsenal vagy a Tott, Everton, Fulham sor.

Sima lesz, nem? Espirito feketemágiája kövér, kormos füsttel ég, félek tőle, hogy a lendületből érkező gondolati kismajmom eltűnik benne, mint Rodgers legényei a ködben. A Forest ellen Dominik már a jobb szélre melegített, mikor Wirtz jelezte, hogy nem fogja tudni vállalni a játékot, felborítva a tervünket, most pedig nem egyértelmű, hogy a milyen formában tér vissza Florian – sőt, azóta kiderült, hogy ez nem is ma fog megtörténni. Az ő visszatérése az egyik központi kérdés, a másik ugyanez, csak Frimponggal. Azt kétlem, hogy a talán ma tényleg visszatérő Frimpongban 90 perc lenne, szerintem Gomez kezd a jobbon és az Alexis, Ryan duplaszűrő előtt Dominik dirigál majd. A második félidőben pedig Florian, Frimpong esetleg Jones meghozzák a lendületet és 2:0, harmadik kapott gól nélkülit, 30-40 perc mutatós játékot követően.

Ez szerintem az optimista forgatókönyv most, szóval ezt választom. Lemászva a fáról nagyon ajánlom, hogy ne az aktualitásokkal, inkább a tendenciákkal foglalkozzunk (ha vannak kirajzolódó, korábban már megírt, bemutatott tendenciák), a játékospárti Klopp és a szigorúbb Edwards féle átigazolási iskolák között pedig egy összefüggést vegyünk észre. Az érkezők relatív alacsony számát. Ez az, ami miatt a sérültek visszatérése a legreménytelibb esemény, ami most hirtelen az eszembe jut és valószínűleg teljesen vakon vagyunk akkor is, amikor Arne jövőjével szeretnénk pl. magyarázni azt, hogy miért nem hoztunk egy Geertuidát a télen.

Tényleg ekkora a különbség a sérülések terén tavaly és idén?

Tavaly csak a Forestet sújtották kevésbé a sérülések, mint minket. A szűk keret okozta kockázat így nem ütött vissza – viszont minél kevesebb emberre oszlik szét a keretre fordított teljes erőforrás (és ez a szűk keretnél lényegesen pontosabb megfogalmazás), annál több esélyünk van arra, hogy szerencsés évben megelőzzünk olyan klubokat is, akik pont az ellenkező igazolási poltikát folytatják, mint a Chelsea – és az erőforrásuk a padon vagy azon túl is szétoszlik. Nyilván nem minden évben és nem fullra pörgetett letámadással. Az intenzitás koncetrálása a meccsek hajrájában nagyon jól sikerült a múlt szezonban. A Forest ellen nyilván Wirtz utolsó perces kidőlése is nagyban áthúzta a tervünket, most annyi az előnyünk, hogy ha nem jön váratlan esemény a bemelegítéskor, akkor legalább tervezhetőbb a játék. A feladat viszont ugyanaz, Wirtz nélkül végigvinni a támadásokat.

Mielőtt a külső tényezőket okolnánk: idén sem mi vagyunk a legszerencsétlenebb csapat a bajnokságban, de Pearce (02.26-án publikált) számítása szerint Endo sérüléséig a középmezőnyben voltunk, azóta viszont 21 alkalommal sérült meg játékosunk, ami azt jelenti, hogy ennyi lehetőséggel kevesebb azt amúgy szűk kerettel (nem csak a sérülések előfordulásának gyakoriságát, hanem az összes sérülés időtartamának összegét tekinve sem kiugró a szerencsétlenségünk a mezőnyben).

Az, hogy a jobb szélen bevethető Bradley, Frimpong, Gomez hármasa ebben egyaránt érintett már pech és sérülékenység/tervezés egyvelege. De Konate sérüléstörténete pl. egyáltalán nem afelé mutat, hogy neki folyamatosan egészségesnek kell lennie. A teljes krachtól hajszál – az ő sérülése választott el minket.

Spekuláció követlezik: a teljes összeomlást előzhetrjük meg azzal, ha Konate sprintjeinek távja nem olyan hosszú, ez lehet egy kockázatcsökkentő döntés. Ezt mivel lehet elérni? Mondjuk beteszel mellé egy sprintgépet, mert ha Endo van ott, aki mögé többet szaladnak be a gyors PL szélsők, akkor Konate által megtett távolság nő és a mozgás intenzitása sem lesz kisebb (ez a megközelítés nem kívánja helyesnek vagy tévesnek megítélni Dominik szélen való játszatásdát, hanem magyarázatot szeretne kínálni arra).

Ami a keretalakítást illeti, tavaly a leghosszabb ideig sérült játékosaink Bradley, Gomez és Alisson voltak – ha innen nézzük, azért valamennyire tervezhető volt az idei krach mert látszik némi ismétlődés, de ugye Arnoldot egy fiatalabb, kedvezőbb sérüléstörténettel bíró játékossal pótoltuk (Frimpong). A holland azonban lassabban illeszkedett be, Connor pedig tavaly nem volt elsőszámú jelölt a posztra, így a kiesésével járó bonyodalom jóval kisebb volt.

Idén már Isak, Leoni, Frimpong Bradleynek és Isak is legalább 10 bajnokit hagyott ki sérülés miatt és ez Endonak is meglesz. Isak, Frimpong Leoni hármasának távolmaradása azt jelenti, hogy 185 millió fonton vásárolt erőforrás hiányát kellett megoldani – hívja fel rá a figyelmet Pearce – sőt, kiemeli, hogy Ryan Gravenberch, Alexis, Szoboszlai, Jones és Wirtz összesen csak hat bajnoki mérkőzésen sérültek meg ebben a szezonban, a PL-hez sokak által túl gyengének tartott Florian a második meccsét volt kénytelen kihagyni sérülés miatt (mondjuk szerinmtem ennyire nem publikus az 1-1 pihentetés oka, az a rotakapa nem forog ennyire magátol értetődően).

“If you think injuries are only a part of luck or bad luck, then we’ve been lucky, but we try to believe in the fact that we try to prevent them from a certain way of working,” – nyilatkozta a témában korábban Arne arra utalva, hogy az edzéstervben hangsúlyt kap a sérülések elkerülésére való törekvés. Persze, mindent nem tarthatunk kontroll alatt, sőt, néha még a tervezettnél is sokkal kevesebb dolgot sikerül a kézben tartani; gondolva itt a pontrúgásokra vagy a fáradásból eredő meccshajrákra.

Adódik a kérdés, hogy akkor az Arsenal ennyivel szerencésebb idén a sérülésekben? Erre a válasz egy határozott nem, azonban az idén sokat sérült Merino mellett ott van Zubimendi, az éppen most is sérült Odegaard helyén Eze, Havetz helyén Gyökeres és pont ők azok az játékosok, akikre a legtöbbet kölétöttek az ágyúsok ezen a nyáron. A három kieső fizikai tulajdonságait ismerték és így az igazolások terén nehéz azt mondani, hogy nem tervezték okosan a keretalakítást. Csakhát ugye míg az Arsenalból nem ment el meghatározó játékos, mi Jota, Arnold és Díaz hiányát is menedzseljük, Pl. a csapágyasra járatott Gakpoval – aki mögé azért nem hoztunk új embert, mert a saját akademistát, Riot akartuk helyzetbe hozni. Az, hogy a rögzített helyzetek levédekezése ennyire nehezen ment eddig a szezonban azt is eredményezheti, hogy egy Rio – Gakpo csere kockázatos, mert 23 centi és egy jókora izomtömeg a különbség kettejük között.

Egyébként az Atleticen most téma a késői gólok, a 85. perc után mi idén 10-et szereztünk és 7-et kaptunk mindössze 27 forduló alatt. Az, hogy ez mennyire szélsőséges, a következővel tudom példázni: a PL-ben egy átlagos meccs 100 perc 20 másodperc a mesterséges intelligencia szerint – ha a meccseinken annyi gól esne, mint amennyi az utolsó 15 percben szokott (100 perccel számolva – a játék átlagosan 45 és fél percet áll, de mivel áll az a hajrában is, ezért ez irreleváns), a kapott és a lőtt góljaink összege 113 lenne, ehelyett ez a szám 77. Ez azt jelenti, hogy a meccsek végén a gólok előfordulásának az esélye másfélszeresre növekszik, a gólarány 10/7 a szerzettek javára, a 27 meccs teljes játékidejét tekintve 42/35 a gólarányunk. Ez azt jelenti, hogy még így is pluszos a mérlegünk a hajrákban és szerintem joggal gondolom, hogy több cserelehetőség esetén ez mégjobban festene. Sajnos a sok bekapott gól okozta trauma kicsit átalakítja az emlékezetet, de az van, hogy a hajrábeli erőforrásokkal még így is kicsit jobban sáfárkodunk, mint a mezőnyben a versenytársak. Ezt érdemes Rio relatív kevés játékperce mellé hozzátenni.

És hogy miért próbálok ebbe az irányba gondolkozni? Hát azért, met az adatelemzésről, azaz a statisztikáról híres Edwards irányába kell elszámolnia Arnenak. Így arra a kérdésre, hogy vajon elfenekelik-e Arnet azért, mert Rio keveset játszik nem vágnám rá az igent. Az, hogy mi mit gondolunk, más kérdés és természetesen mindenkinek joga van azt gondolni, hogy a hajrában szerzett 10 gólunk lehetne több is, csakhogy ezzel így is a legeredményesebbek vagyunk a PL-ben jelenleg.

Tehát nekem az a logikus, hogy Rio nem fog beállni akkor, amikor az előny megtatrtása a cél, mert érzésre inkább a gólesemény előfordulását növeli a jelenléte mind a kapott gólok számában mind a szerzettekében, hiszen nagy arányban kapunk gólt rögzítettből. Így én hátrányban beküldeném, egy gólos előny esetén viszont nem – és a meccsek jelentős részénél egy gólos előnyben vagyunk a hajránál. Az a Villa, akit meg szeretnénk előzni, pl. az utolsó bajnokijukkal szemben nem szoktak gólt kapni a 85. perc után idén – szemben a mi 7 kapott gólunkkal.

Persze az is lehet, hogy ha színesítjük Rio szerepét és nem csak 1:1-es szituációkat kell erőltetnie, máshogy is kijöhetne a matek, de feltételezem, másban nem kiugróan eredményes. Viszont minden egyes 1:1-es szituációnál, amikor nem passzolunk, hanem cselezünk, növeljük a labdavesztés esélyét és így a kontráét is. Miért tennénk ilyet akkor, amikor tartani kellene az eredményt? Vagy küldjük fel a 60. percben, amikor még tudunk reagálni arra, ha rosszul sül el a terv, de amíg nem kielégítű a rögzítettek levédekezése, addig szerintem erre nem fogunk lapot húzni. Hasonló logika mentén elemezhető Nyoni játékideje is – itt a passzpontosságot, az aktivitást és bizony a párharcok megnyerését vizsgálnám. Viszont olyan keveset játszik, hogy az edzésidőben mutatott párharcnyerési arány érdekesebb lenne, de ezt meg nem látjuk.

Összességében a klub vállal kockázatot, de ezt inkább a szűk kerettel teszi (és itt nem is a keret méretére darabra, hanem az igazolásokra költött pénz/fő eloszlására gondolok). A kockázatvállalás a realtíven nem kiugró, de a tavalyi évhez méten sokkal nagyobb arányú sérülések előfordulása miatt most visszaütött, tavaly viszont az értékes kezdőnk nagyon sok időt töltött a pályán és 11-15 ember erejéig felvesszük a versenyt a PL legértékesebb kereteivel is. 20 embert vizsgálva már más a helyzet. De ha ezt a kockázatot nem vállaljuk, akkor ennyi pénzzel feltehetően még ennyiszer sem lehetnénk sikeresek. A játék aktivitása (letámadás, megtett távolság..) pedig leginkább a rendelkezésre álló erőforrás függvénye, nekünk meg a liga szinten átlagosnál valamivel több sérülés nagyon egy posztra esik és az a poszt pont Konate mellett van, aki egy következő kevésbé stabil dominó. Természetesen lehetne több kockázatot vállalni a pályán is, az azonban látszik, hogy az irány a stabilitás, ami Dominikkal a szélen már kevésbé sikeres. Leonival, Gomezzel, Bradleyvel és Frimponggal előrébb leszünk/lennék.

A kevés, de nagy értékű igazolás mögött viszont inkább pénzügyi megfontolás állhat, amit a klubigazgató által megtapasztalt két csődközeli állapottal hoznék összefüggésbe. Azt, hogy mit is jelent a kevés – mondjuk 2020/21-től az Arsenal a transfermakrt szerint 32 játékosért adott pénzt a kölcsönöket nem számolva, nálunk ez a szám 20 (Ben Dawiest és Pitaluga-t 1-nek számoltam). Érdemes megnézni, hogy ki milyen eredményeket hozott dacára a nem elhanyagolható különbségnek – és dierkt nem olajos példát hoztam, hanem a jelenlegi bajnokságot vezető csapatot.