Egy kis csapat nagy története

Egy csapat, ami hol Pelé, hol Argentína ellen fűzte be az oktatófilmet. Egy csapat, amely egykoron 100 000 szurkoló előtt játszhatott a vasfüggöny mögött. De mégis mi köze van ennek a csapatnak a Plymouthoz? Az, hogy a Plymouth ez a csapat. Következzen egy rövid történelemóra (elolvastam a wikipedia oldalukat, hogy nektek már ne kelljen).

A Plymouth csapatát az Arsenallal egy évben, 1886-ban alapították. Bár hatalmas hullámvasút a történelmük, az első osztályig mindmáig sohasem jutottak el. Ezzel egyébként övék egy rekord, amitől biztos egyszer szívesen megszabadulnának; Plymouth a legnagyobb város (~300 000 fő) egész Angliában, amelynek soha nem volt első osztályú férfi labdarúgócsapata. (Az angol közigazgatási egységek megértésében töltött fél órás detour után sem tudom egyértelműen igaznak, vagy hamisnak vélni ezt az információt, van egy Wakefield nevű város, aminek kb 100 000 lakosa van, de valamiért a „City of Wakefield” nevű valamihez, hozzácsapják a körülötte lévő town-okat is, amitől már összességében 350 000-es lesz. Szóval tudja a bánat, mindenesetre az egyik legnagyobb tuti a Plymouth).

Ami viszont biztos, hogy az angol ligarendszerben (felső négy osztály) ők a legdélebbi, és legnyugatabbi csapat. A játékosainknak repülve valószínűleg sokat nem oszt vagy szoroz pártíz extra mérföld, a szurkolóinknak minimum 5.5 órás vonatozással vagy buszozással kell számolniuk, ha Liverpoolból kiruccannának a déli partra.

És akkor most következzenek a legérdekesebb „kis színesek” (ez most nem Manézás akart lenni) a klub csaknem 140 éves történelméből.

1924-et írunk, mikor dél-amerikai túrára utazott a Plymouth. Itt kezdetként a 6 évvel később a történelem első világbajnokságát megnyerő Uruguayt sikerült Kovács nénit megszégyenítő módon 4-0-al megalázniuk, majd nem sokkal később Argentínának is kiosztottak egy pofont.

Ezek után rájöttek, hogy várjunk, mi nem egy válogatott vagyunk, hanem egy klubcsapat, úgyhogy a következő összecsapást már a Boca Juniorssal vívták. Ezúttal a hazaiak tudták megszerezni a vezetést, a szurkolók pedig olyannyira nem tudták visszafogni az örömüket, hogy elözönlötték a pályát, Palloson hurcolták körbe a játékosaikat, és mintegy fél órás késéssel tudott újraindulni a meccs. Nem sokkal később azonban büntetőhöz jutott a Plymouth, ami újabb, egy fokkal kevésbé barátságos pályamegszállást váltott ki a publikumból. Ekkor egy kupaktanács után arra jutottak a zöldek játékosai, hogy meglehetősen kötődnek a belső szerveikhez, és szívesen eltöltenének velük épségben még pár évet, ezért legjobb lesz, ha Patsy Corcoran szépen kihagyja a tizenegyest, és mindenki megnyugszik. Az ultrakompetitív kapitány, Moses Russell viszont csak annyit mondott erre: „Fogd meg a söröm”, és mielőtt Patsy odaért volna bevágta a hálóba a labdát. Szerencsére komolyabb sérülések nélkül megúszta a Plymouth a dolgot, de a meccs egy újabb szurkolói rendbontást követően félbeszakadt.

A következő nagyobb sikerekhez csaknem negyven évet kell ugranunk a történelemben. 1963-ban története legnagyobb közönsége, mintegy 100.000 néző előtt játszhatott az Arglye Lengyelországban, 2-1-re vesztettek a Legia otthonában. 1965-ben pedig történetük során először jutottak be a ligakupa elődöntőjébe, de kettős vereséggel búcsúztak a Leicester ellen.

Az 1970-es évek legemlékezetesebb pillanata egy a brazil Santos ellen megvívott hazai barátságos mérkőzés volt 1973-ban. A Pelével felálló vendégek ellen már 3-0-ra is vezettek a zöldek, és végül 3-2-re legyőzték őket, a „pályainvázió” itt sem maradhatott el. Egy évvel később pedig, ezúttal harmadosztályú klubként ismét ligakupa elődöntőt játszhattak. Az ekkor még olajtalan Cityt otthon sikerült is megállítaniuk, de idegenben nem jött össze a bravúr.

1984-ben, szintén a harmadosztályból történetük során először sikerült az FA-kupa elődöntőjébe jutniuk, a Watford jelentette a végállomást. 1995-ben pedig először estek ki a negyedosztályba. Innen egy bizonyos Neil Warnock jutatta őket vissza rögtön első szezonjában egy play-off győzelemmel, de ahogy alacsonyabb osztályokban lenni szokott, egy évvel később már menesztették.

2001 és 2004 között két osztályt ugrott a csapat, a harmadosztályt rekord 102 ponttal megnyerve, majd ezt követően vette kezdetét az az időszak, amit talán magyarként leginkább ismerünk a Plymouth történetéből.

2005-ben Buzsáky Ákos előbb kölcsönben érkezett meg a Portotól, majd fél évvel később le is igazolták. 2007-ben követte Halmosi Péter és Tímár Krisztián is, utóbbi olyannyira közönségkedvencé vált, hogy 2008-ban az év játékosának választották. Ebben az időszakban gyakran „Plymouth Magyargyles”-ként hivatkoztak a csapatra, mind Buzsáky mind Tímár számára jó döntésnek bizonyult a Plymouth, ki tudtak emelkedni, fontossá tudtak válni és a mai napig jó szívvel emlékeznek rájuk.

Talán ez is szerepet játszott abban, hogy nyártól ismét van honfitársunk a Plymouth keretében; a hátvéd Szűcs Kornél a diósgyőri akadémián nevelkedett, a fehér hollók egyike, aki ebből a rendszerből kikerülve képes külföldi, profi klubhoz szerződni. A dolog szépséghibája, hogy  amint kikerült Kornél az állam által súlyos összegekkel támogatott korosztályból, a klub nem számított többet a szolgálataira és eladta szarért-húgyért a Kecskemétnek, ahonnan egy szezonnal később Plymouthba szerződött. De térjünk vissza az ellenfelünkhöz, mert 2010-hez közelítve, ott sem túl rózsás a helyzet…

Hiszen ahogy ez lenni szokott, a felfokozott várakozások, a Premier League álma túlköltekezésekhez vezettek és mivel az áhított feljutás nem jött össze, a klub egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe került. 2011 márciusában, mindössze 5 hónappal azután, hogy mi is csaknem hasonló sorsra jutottunk, a Plymouth ellen megindult a csődeljárás. A túléléshez el kellett adniuk a stadionjukat a városnak, és átestek egy többségi tulajdonosváltáson is.

Az 50-es és 60-as években, még a másodosztályban játszottunk párszor velük, de mindeddig egyetlen egyszer hozott minket össze a sors a Plymouthal kupasorozatokban. De akkor rögtön egymás után kétszer is, mert az anfieldi 0-0 után kénytelenek voltunk elutazni hozzájuk egy újrajátszásra (idén ez már szerencsére nincs), amit egy igazi kuriózumnak számító Lucas Leiva góllal sikerült megnyerni. Nosztalgikus megnézni az összefoglalót, a korai Klopp korszak e méltán elfeledett epizódjában feltűnik a kölyökképű Trent és Gomez is (még 12-esben).

No és ebből az időszakból vannak feljegyzések már a Fonatról is (első meccs, második meccs), megnyugtató látni, hogy vannak nagy állandók, amik végigkisérik az éveinket.

Bevallom, sokszor megesik, hogy magával ragad egy-egy kis csapat egy FA-kupa menetelés / óriás ölés során, most a beharangra készülve is ezt éltem át. Sohasem játszottak FA vagy ligakupa döntőt. Sohasem játszottak első osztályú mérkőzést. Többször is a megszűnés határán táncoltak. Mégis formáltak maguk körül egy jó kis közösséget, sok embernek okoznak örömet hétről hétre, és sok érdekes emléket összegyűjtöttek hosszú történelmük során. Bízunk benne, hogy a PL-t, BL-t vezető Liverpool váratlan búcsúztatása az FA-kupából 2025-ben, nem kerül majd be ezen emlékek közé. Kellemetlen lenne, ha a Plymouth 1978 és 1980 közötti mezszponzora fémjelezné számunkra a vasárnap délutánt:

Bradley-t nem tudom, hogy akarjuk-e most erőltetni, hogy Trent még nincs, a hétközi Everton elleni meccset is szem előtt tartva. Valamiért nem érzem, hogy teljesen B-csapattál állnánk fel, de Endo, Elliott, Quansah, Tsimikas szerintem abszolút kezdőbe várhatók, és remélhetőleg Chiesa, McConnell is gyűjthet játékperceket.

Kezdés: 16:00, Spíler 1