Intensity is our identity

Hátrányból kezdtük a Tottenham elleni ligakupa visszavágót. Olyan intenzitással álltunk neki a melónak, mint egy jobb Klopp meccsen. Magasan sok labdát szereztünk, emellett megvolt a koncentráció, az élesség. A passzjátékunk sebessége is változott, felállt védelem mellett is, akár szűkebb passzsávoknál is sokkal gyorsabban játszottuk meg az üres területeket.

A Tott ezzel szemben a hibáinkat akarta inkább kihasználni, visszahúzódó, kontrákra váró játékot játszottak, de mi meg elfelejtettünk labdát eladni, a pontos és gyors passzok ellen magasabb letámadás talán sikeresebb lett volna, de így csak az látszott meg, hogy a gyors támadásépítést lassan reagálja le a védelmük, mire felálltak volna, már a résben helyezkedő játékosunknál volt a labda. Visszakaptam valamit az általam megéltek közül a Klub legromantikusabb időszakából, a nosztalgiának padig nem is lehetett más a csúcspontja, mint a Virgil fejes.

A Tottenham hátrányból sokkal meggyőzőbben focizott, ez a védekezés most nagyon nem ment nekik, de a bajnokságban is 37 gólt kaptak 24 meccs alatt, nem tudom, mire számítottak a legtöbb gólt szerző Pool ellen. Odaadták a középpályát és ez végzetes hiba volt, ráadásul Richalisonra kezdték játszani a kontrákat, aki már feltehetőleg a játékoskijáróban is idegállapotban volt.

Virgil könyökösét nem nagyon tudom megítélni, de abban biztos vagyok, hogy meccs elején emberemlékezet óta nem jutottunk emberelőnybe, de hasonló elszenvedett türhőségekkel tele a padlásunk. Nálam sárgalapos megmozdulás volt egyébként azért, mert vállal is simán kibillenthette volna Ricsit, felesleges agressziónak tűnt az a könyöklés, persze, lehet, hogy jobb még azelőtt helyrerakni az alattomos alakokat, mielőtt komolyabb kárt okoznának.

Nunez mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ez a pálya belsején közlekedő box to box center szerepe egyre inkább a védjegyévé válik, arról nem is beszélve, hogy már a 6. percben bőven gólpasszt érően készítette le a labdát, de a kapáslövés elmaradt. Majd, miután Nunez az oldalvonalak kivételével mindenhol feltűnt, az 59. percben olyan sprinttel érte el Salah amúgy hosszú passzát, hogy Kinsky labdáért nyújtózó keze már csak Darwin lábát érte el. Darwin energiája és fizikalitása egy ilyen intenzitású meccsen döntő előnyt jelent. Dominik és Bradley tudnak hasonlót, de most Nunezt nem lehetett utolérni se fejben, se testben. Persze, tudom, hogy butának kell őt beállítani, ha a többséggel rezonálni szeretnék, de nekem úgy tűnt, hogy nem olvassa, hanem szkenneli a játékot.

Virgil, Dominik, Bradley Gakpo, Konate teljesítménye mellett még nem szeretnék szó nélkül elmenni Robertson mellett sem, ő is az idei formájához képest kiemelkedőt hozott. A másik játékos viszont, akit nem felsorolásban, hanem kiemelve érdemes kezelni, az Ryan. Az önbizalma, technikai fölénye és szintén játékszkennelő gondolkodási sebessége tegnap is feltűnő volt. Nekem már szürkülni látszott a kiemelkedő első félév után, de rácáfolt, mielőtt még leírhattam volna, hogy talán kezdődik egy tendencia.

A Castle két meccsen pakolt be annyit, mint mi egy alatt, két 2:0-val lesimázták az Arsenalt úgy, hogy Artetaék legutóbb is gálakezdővel álltak ki. Idén úgy tűnik, hogy az Arsenal nem képes hosszú távú kiemelkedő sorozatra, teljesítményre, inkább pár erősebb meccsre jók, de rendre kerül valami a küllők közé. Remélem, ezt a jó tulajdonságukat megtartják és azért is jár a pacsi, hogy egészen a döntőig kísérték a sorozatot, de az ágyú a melegedő pitében újra elsült.

A Castle ellen lesz miért visszavágni, a revansot remélem letudjuk a február 26-i bajnokin, március 16-án pedig a Slot korszak első kupája is meglesz. Kell az önbizalom a bajnoki hajrára.