DOF 2024

Ahogy azt ígértük, az idei évben is van DOF, hiszen DOF nélkül az élet olyan, mintha nem is élveznénk. Szóval felöntöttük a Szaunát, sokat agyaltunk az igazolásokon, aztán rájöttünk, hogy Ti nálunk ezt sokkal jobban csináljátok, úgyhogy Rátok bíztuk a csapat sorsát, kibasztuk  közös megegyezéssel (Thiagot még eladja free agentként a Barcanak 100M-ért) elbocsátottuk Edwardsot, és nektek adjuk át a szent Stafétát.

Mezter

Sziasztok, remélem sok írás érkezett, úgyhogy nem is szaporítom a szót, térjünk is a lényegre! Első körben végigveszem a távozókat, aztán megnézem hova kéne igazolni, jönnek majd a konkrét nevek, és végül a kezdő 11.

Távozók. Akiknek lejár a szerződése: Adrian, Matip, Thiago. Kellehernek eljött az a pont a karrierjébe, hogy elsőszámú kapus legyen, fájó szívvel, de neki ezt már meg kell lépnie. +20M. Phillips, Williams, van den Berg nem ütik meg a szintet, hárman együtt +25M. Carvalho se nőtt a szívemhez, így őt is pénzé tenném. +20M Mortont én szívesen látnám már a csapatban, de a posztján sokan vagyunk, kölcsön adnám. Doak és Clark is kölcsönbe távozik, kellenek nekik a játékpercek. 2 név van még, aki az eladás sorsára juthat, az egyik Diaz, akiért a Barca és a PSG is érdeklődik állítólag, a másik pedig Salah. Nem szeretnék állást foglalni abban, hogy Salah menjen vagy maradjon, szerintem ez nem ilyen egyszerű, fel kell tenni még pár kérdést ezzel kapcsolatban. Hajlandó-e szerződést hosszabbítani? Milyen feltételek mellett? Hány évre? Mennyi fizuért? Milyen szerep vár rá az új edző alatt? Ezt elfogadja-e? Ezekre egyelőre nem tudom a választ, így én azzal számolok, hogy marad. Nem tartom valószínűnek, de mivel itt én vagyok a DoF, és hogy legyen mozgásterem, én Diazt eladom a PSG-nek, 75M remélem nem nagyon elrugaszkodott.

Keretkialakítás. Úgy számolok, hogy ahol 1 ember kell egy posztra, pl. jobbhátvéd, ott 2 játékos az ideális, ahol 2 játékos kell egy posztra, pl. belsővédő, ott 5 játékos az ideális, kivéve persze a kapus. Így kell 3 kapus, 9 védő, 7 középpályás, 6 támadó. Amink jelenleg van. 1 kapus, 8 védő, 7 középpályás, 4 támadó.

Összegezve, kell 2 kapus, 1 belsővédő, 1 hatos, 2 támadó. Elkölthető egyenleg 200M.

Nevek:

Kapus poszton 2. számú kapusnak az akadémiáról Jarosnak adnám meg a bizalmat, míg 3. számú kapusnak egy ingyen HG, pl Foderingham, Alex McCarthy.

Középhátvéd. Azt hittem, hogy mondok majd egy olyan nevet, akiről a többség azt se tudja eszik-e vagy isszák, de a napokban több helyen is felröppent a neve, ő pedig nem más, mint Riccardo Calafiori. 22 éves bal lábas olasz 188cm magas, nem csak belső védőt, de baloldali védőt is tud játszani. Remélhetőleg kiesnek az olaszok és nem tornássza fel jobban az árát J 40M.

6os. Itt most nincs olyan nagyon erős jelölt, mint tavaly volt mondjuk Caicedo vagy Lavia. Morten Hjulmand tm szerint a legértékesebb, aki reális lehet. 50M szerintem reális ár lehet érte. Mats Wieffer is jó profilnak tűnik, de azok után, hogy ten hag elhozta a fél csapatát, én nem hiszem, nem is szeretném, hogy olyanok jöjjenek, akikkel Slot dolgozott. Persze lehet, hogy őt dobja ki a gép, akkor egyszer lehet kivételt tenni J 40M-t megérhet.

Maradt 110-120M két támadóra. Jota, Gakpo, és Darwin is tud középen, valamint baloldalon is játszani, egyedül Mo érzi jobban magát a jobboldalon, így jobbszélsőt/jobbra tolódó támadókat néznék. 3 nevem van, Bryan Mbeumo vagy Donyell Malen inkább jobbszélsők, de tudnak középen is játszani, 50-50M szerintem reális ár értük. Csatárba Jonathan Davidre próbálnék rá, 1 éve van hátra szerződéséből, így talán 45M-ért is odaadnák. Maradt még 10-20M, hogy a fiókcsapatunkba is vásároljunk 1-2 fiatalt J

Nem szeretem a kezdőcsapatokat, én a keretben/csapatban hiszek, de ha ez a feladat….

Alisson-Trent-Konaté-VvD-Robertson-Hjulmand-MacA-Szoboszlai-Jota-Darwin-Szalah

Eurasia Sport Images/Getty Images

ChéfBácsi

Miután megköszöntem a lehetőséget elsőként azt szeretném mondani, hogy Henry-papa elég spur azzal a 60 millával, különösen annak tükrében, hogy tavaly készek lettünk volna kiperkálni 110 millát a Caicedó-nevű Keita-klónért fontban.

Dehát legyen.

Felvállalva a Mr. Népszerűtlen-szerepet, én egy elég negatív, de nem is túl valószínű felütéssel nyitnék eladás fronton és azzal számolok, hogy:

Elengedjük: Kelleher (20m Euro), Salah (55), Diaz (75), Adrián (ingyé)

Eladjuk: Rhys Williams (1m), Nat Phillips (3m), Curtis Jones (35)

Ez a főnök 60 millájával együtt 249 millio euro az egyik oldalon, ne velem tessenek vitatkozni, hanem a transfermarkt-tal.

Szóval kell mindjárt két kapus: egy fiatal, meg egy öreg.

Én elhoznám De Geát polgárt pukkasztani, egyrészt mert free agent, másrészt, hogy jövőre egy tizipárbajban kiejtse az FA-kupából a tehenészeket, akik ezen felbuzdulva egyből ki is rúghassák a frissen kinevezet Southgate-et.

Ketteskének, meg ott van mondjuk Jorgensen a Villarealból. 22 éves, 20 milláért, de ha nem akarna padozni, akkor esetleg Alex Meret a Napolibol, ő 27 éves, 12 millás árcédulával és egy hamarosan lejáró szerzivel.

Mindenképp kéne legalább egy  CB,  Inacióra gondoltam a Sportingból, aki 45 milla, 22 éves, tud DM-et is és a stáb előéletét ismerve tuti, hogy hozunk valakit Portugáliából, szóval miért ne őt.

Hogy legyen még egy CBnk, Willian Pacho 35 milláért mozdítható lenne a Frankfurtból.

Ha Diaz tényleg lép a Barcába, akkor a helyére az amúgy is pletykált  Nico Williams logikus választás lenne, 60 milláért jöhetne is, addig még nézegethetjük az EB-n.

Mivel Salah nálam elment, kell egy (nem)csatár is, szóval lecsapnék Lookmanre 40ért, de előtte még elhoznám Palhinhát DM-nek, aki ugyan elvileg 55öt ér, amivel 6 millával túllépném a keretet, de az Edwards magic-effecttel kalkulálva, szerintem ez belefér.

Nagyjából ennyi, aztán majd úgyis jön egy rakás arc, akikről az életbe nem hallottam semmit, de majd meglátjuk.

Szóval a kezdő valami olyasmi lenne, hogy:

Ali

TAA-Inació-VVD- Robbo

Mac Allister-Palhinha-Szobo/Elliot

Jota -Lookman -Nico Williams

João Palhinha - Player profile 23/24 | Transfermarkt

 

balint0806

Amiből kiindultam a nyári keretfrissítő DOF-nál, hogy:

  1. Slot szerintem nálunk is a 433 defending formációt fogja alkalmazni az alapfelállásnak (ami két DM/CM és egy CM/AM, Illetve a szélsők hátrébbról indulnak és egy valódi CF-el játszunk elől).
  2. Henry papánk Hanyagul hozzánk vágott 60 millió eurót (nem fontot, vagy dollárt, érted… ;) ) az újjáépítéshez… J

Kapusok:

Alisson, Kelleher, Adrián… Adrián szerződése pár nap múlva lejár (még júni vége előtt írom), és elfogadta a pletykák szerinte a Betis ajánlatát. A helyére visszahoznám kölcsönbe a Leicesterbe (ki találta ki, hogy a rókák ravaszak??? :D ) anno 18 milláért elpasszolt Danny Wardot, hogy nálunk koptassa a padot a szerződéséből hátralévő egy évben heti 40-ért, ami nem kevés, de Adrián heti 60-hoz képest jelentős megtakarítás… Kelleher bebizonyította, hogy érett a PL-ben az elsőszámú kapus pozira, ezért szeretne is az lenni valahol és ez tök érthető is. Én (mint Edwards Hughes, érted… ;) ) 25-öt kérek érte (legyen ez akkor Euroban ;) ) + visszavásárlási opciót két év múlva történő aktiválással. A fiatalok közül Harvey Davies és Marcelo Pitaluga kisebb csapatoknál próbálnak több-kevesebb sikerrel fejlődni, ezért én Vitezslav Jarost – aki végigvédte a szezont a Sturmnál – tenném idén Kelleher helyébe a második kapusnak… A kapusoknál – idén +€25m pénzmozgást tervezek.

Védelem:

A CB poszton VVD adott és mellette… Hát igen… Szóval remélem Konatét összekapja Slot és a tavaly nyáron „azt sem tudom ki ez a lány srác???” Quansah mellett lehetne beugróként még Joe mindenes Gomez a CB poszt várományosa, de oda mindenképpen kellene még valakit hoznunk… Matipnak megköszöntük érdemeit és az állítólagos kiszemeltünk Leny Yoro pedig „Csuminizet” egy a „Real vagy semmivel”… Szóval keresnünk kellene egy CB-t… Tavaly ilyenkor António Silvát (igen, az a Silva…) a Benficából, Malick Thiaw a Milanból valamint Mohamed Simakant a Leipzigből ajánlottam, akik szépen be is bebizonyították, hogy én mennyire nem értek a focihoz és a játékosigazoláshoz… :D Na, de „nem adjuk fel Béláim”! Idei kiszemeltem CB-ben Matip helyére Cristhian Mosquera (~€30m) a Valenciából. 20 éves, kellően atletikus, labdabiztos és jól olvassa a játékot és… elvileg nem sérülékeny… ;) Jobbhátvédben nálam marad Trent és Conor Bradley. A bal oldalon Robbo maradna, viszont Tsimitől elköszönök (+€10m). Balhátvédbe hoznám Jorrel Hato-t az Ajaxból, aki akár CB-t is tud és korszakos tehetségnek tartják. Remélem szívesen játszana és fejlődne tovább Slot keze alatt. Nem lenne olcsó (~€40m), de szerintem vele sikeresen megoldanánk az LB kérdést.. Mivel Tsimiért +€10m kapnék, illetve Sepp van den Berg-et is elengedjük +€20m-ért, ezért a védelemben idén -€45m-t terveztem.

Középpálya:

A már tavaly is kérdéses és igazából meg nem oldott DM kérdést én egy huszáros vágással – a kommentmezőben már kibeszélt Morton / Bajcsi kettős bevetésével orvosolnám DP-ben. Mivel tavaly középre négyet igazoltunk és CuJo, valamint Elliott is itt játszik, esetleg Carvalho is bizonyíthat idén és a tavaly csak a rehab-padot koptató Thiagó lép le, ezért középre nem igazolnék most. Ez akkor €0m.

Támadók:

A Diaz – Gakpo – Jota – Nunez – Salah ötösből én Diazt simán elengedném idén, ha már annyira spanyolba (vagy PSG) vágyódik egy laza +€80m-ért és a helyére hoznám is Nico Williams-t a Bilbaoból (-€70m). Ha Szalah meggondolja magát és mégis lelépne a sivatagba homokozni akkor ebbe szerény €120 milláért – kicsit duzzogva bár – bele is egyeznék. Én Nuneznek adnék egy évet Slot alatt is, hátha a „kopi” még többet tud majd kihozni belőle, de azért hoznék egy fiatal vérbeli csatárt is előre: Jonathan David (Lille) nekem nagy kedvencem már régóta, a szerződése lejár jövőre, ezért ~€40m-ért hoznám el. Jobboldalra Johan Bakayoko (PSV) a jelöltem (-€50m). Ha Szalah tényleg lelép, akkor még lehet, hogy elhoznám Michael Olise-t (~€60m) is a CP-ből, hogy legyen elég minőségi támadónk. Ezzel a forgatókönyvvel: -€20m-ra jön ki a támadók frissítése.

Összegezve a csapategységenként vezetett egyenleget: +25-45-0-20= -40m euroban, amivel még meg is takarítok 20m-át a téli ablakra… ami reméljük nem fog kelleni és Henry papa beforgathatja egy jó harmadik mez dizájnba… 😊

Eredivisie | Saint-Cyr Johan Bakayoko

A Tervezett kezdőm: Alisson – TAA, Konaté, VVD, Robbó – Macca, Morton – Dominik – Bakayoko, Gakpo – Jota

 

MC Hanyag

A feladat számomra egyszerű volt, mint egy Glen Johnsonn megoldóképlet. Főleg, mert én írtam ki a feladatkiírást és mert nagyon jó vagyok a Football Manager játékban. Csapjunk is a lecsóba, adott 60 millió euró. Kezdjük a távozókkal, hogy legyen egy kerek egésze a dolognak, hogy jött ki, mint jött ki a matek.

Távozó játékosok

Caoimhín Kelleher:

Én egy eléggé szentimentális ember vagyok. Így amikor azt írom, hogy Kellehernek mennie kell, az kisebb részben bisznisz, mert tényleg most tartom úgy, hogy értékén felül távozik. Tavaly nagyon jó szezont futott, de ez azért volt, mert Allison barát megsérült. Idénre nem számolnék ezzel, Slot éra egyik számomra legszimpibb és frissítőbb reménye számomra, hogy a csávó a játékosok napi meccsfitneszével ébred és fekszik. (Erről majd egy másik alkalommal, részletesebben.)

Így azonban fájdalom, de Tejfölfalnak mennie kéne, kereslet lesz rá bőven és a businessen túl ez tényleg egy nehezen meghozott, de szentimentális döntés. Mint amikor a kedvenc plüssmacidat átadod egy fiatalabb gyereknek. Kapusok azért még mindig nem mennek túl drágán, 20-25 millió eurót látok ebben a dealben. Ha „szív value”-ban mérnénk, 200 millióért is nehezen válnék meg a világ legnyugodtabb kapusától. Helyettesét házon belül Jarossal oldanám meg erre az 1 évre. Vagy megkeresném De Geát, ezzel bemutatva egyszersmint a Unitednek.  Vagy, bejelentkeznék a Brightonos Verbruggenért.

Ryan Gravenberch

(Ez az a választás, amit soha nem fogunk vállalni. Tudom, nem csak tudom, érzem és értem is. Egyszerűen a modellünk nem erre épül, hogy egy évvel később, némi arcvesztéssel eladjunk valakit, akiben „van” potenciál. De a feladat ugye az, mi lenne, ha én lennék DOF.) Szóval Graven, te középpályások Glenje, sajnálom. Mégse vagy Aly Cissokho, annál azért több van benned. Van neked egy nagyon jó CM pozíció a Tottenhamben, élvezni fogod, annyira lehetsz a középszernél egy meccsnél néha kiemelkedőbb, amennyire csak lehet. Egy más világban számolnék veled, de rengeteg a középpályás és Mortont is alkalmasnak érezném most beépíteni. Így arcvesztés on, 35 millió euró, piaci értéken távozhatsz, tavalyi 40 millióhoz képest némi bukással.

Kostas Tsimikas

Na ez az a pont, ahol a szentimentalizmust felváltja a józan ész. Tsimi barátom, mentorom, testvérem, görög istenem volt….2 éve. De greek scouser ide meg oda, hasonló a helyzet vele, mint Kelleherrel. Jó, de van nála jobb, aki elérte a legenda státuszt, viszont a B opcióból most kéne kiszállni és fiatalítani a poziciót. Neki szintén jót tenne a váltás, szerintem az éghajlatváltozás is. Olaszország szép, jó az idő, lassabb a foci. Milánó szép város, nem jönne rosszul nekik, ha meg tudnának válni Theo Hernándeztől és egy olcsóbb verziót keresnének. 20 millió euró, részemről no brainer.

Az innen befolyt összeg így legyen 75 millió…. így lesz 135 millióm költeni. Lássuk az érkezőket.

Érkezők

Fabio Carvalho

Ez a kabala 1 pontom, akit „új érkezőnek” azért számolok, mert Slot nagyon szeret megmenteni karriereket. Ingyen jön, megtalálja a helyét csereként és rotációs emberként, mivel Slot még két dolgot szeret,a 4-3-3-as alapfelállást támadóközéppályásokkal megtölteni és rotálni az alapkezdőt, kellenek neki a támadó középpályások, mint Szoboszlai vagy mit ad isten, kicsi Fabio. Itt lesz végre egy poziciója, amit nagy valószínűséggel élvezni fog és lubickolni fog benne. Reménykedem, mert nagy szívfájdalom lenne, ha az ő karrierjét mi törnénk derékba.

Viccet félretéve, az érkezőket illetően, Idénre a legfontosabb lépcsőfok, hogy legyenek minőségi 2. vagy 3. opcióink, akiket gyakrabban tud rotálni Slot.

Miguel Gutiérrez

Két nagy meglepetés csapat volt idén : A Leverkusen és a Girona. Mindkettőt megtámadnám a piacon. Gutiérezzben van egy Grimaldoval és Robertsonnal összehasonlítható profilú játékosunk. Slot is szereti a támadó szellemű fulbackeket. Nem mellesleg van 2 gólja és 9 asszisztja, van egy igen jó eredménye a Squawka és Sofacore mátrixban. Azt hinnéd drága lenne, mert 22 éves. Viszont a legjobb hírem, hogy van egy 35 millió eurós kivásárlási záradéka bármely csapat számára. Egyetlen akadálya van ennek a dealnek, van a Real Madridnak egy visszavásárlási opciója, 9 millióért.

Korunk Fabinho dealje lenne, ha összejön, senki nem számítana rá (minket leszámítva), imádnánk. A Realon kívül az időjárás és a honvágy állna közénk.

Pierro Hincapié

Guéhi nagy kedvencem, de őt túl fogja árazni a Crystal Palace a Chelseanek, vagy a Unitednek. Ő lesz az a túlárazott angol igazolás, akinek vissza fog térni a térdsérülése. Így akkor a Girona után a Leverkusen támadást indítványoznám. Nem hiszem, hogy Pierrora számítottál, de szükségletek alapján választok, Pierrro pedig annak tűnik. Nevét szokni kell, szintén egy kisebb, 184 centis, ballábas védő, fejpárbajban ő azért jobb, mint Guéhi, de rosszabb a Dijk és Konaté párosnál (kevesebb lehetőséget is kapott). Egyébként ilyen modern dél-amerikai csokoládé, tud balbekket is, ha úgy van, ha profilba kéne helyeznem, Gvardiolhoz tudnám viszonyítani.  Különben rendben vannak a statjai. Mivel 22 éves, nem lenne fix kezdő nálunk, így prémium igazolásnak számít. Van egy 70 milliós kivásárlási záradéka, amit azonnal lehet aktiválni. Edwardsékról kinézem, hogy ajánlanak 55 milliót, amit valamiért elfogad a Leverkusen.

Alternatíva: Riccardo Calafiori. A Bologna szintén a meglepetéscsapatok közé tartozik. Calafioriban a nevén túl a Serie A árcédulája, amúgy remek statisztikái és a profilja szól mellette. Ő is bűn fiatal. Én egyedül azért tartok ettől, mert bár olcsó, értsd 40 millió euróért vinnék Isten hírével, de egyrészt, az olasz bajnokság más. Másrészt, van egy ilyen rossz ómene az olaszoknak a Premier Leagueben (lásd: Fabio Borini, Balotelli, kommentben várom a jó olasz Liverpooli játékosokat).

Ezek után én meghúznám a váratlant, a szoki CDM kérdést házon belül oldanám meg. Ellenben hoznék egy rendkívüli 9-est, Nunez mögé.

Serhou Guirassy

Fulham leapfrog Tottenham in race for Bundesliga goal machine who could transform their season

Ő a tökéletes Edwards igazolás. Fű alatt lőtt 28 gólt a Bundásban, szép kussban. Azonban elhaladt felette az idő, 28 éves, úgyhogy nincs benne az EAFC24 wonderkid igazolásokban.  Még jobb hírem, hogy 17,5 milliós release clauseal bír.

Alacsony kockázat lenne ennyiért, gyors, rendkívül néger, ahogy a művelt Főmedve mondaná. Korunk Divock Origijét látom benne, meg van benne némi Cissé féle sitesség, remek prémium kabalacsere és rábírjuk Nunezre, hogy tesse belőni a kurva labdát.

Így az én ablakomban jött két azonnali minőségi igazolás, meg egy rotáció. Pótoltam és fiatalítottam, betöltöttem a Matip, Tsimikas „űrt”. A tavalyi év volt a rebuild kezdete, ahol a gerincét a csapatnak már megtaláltuk. Elég volt a top4-re. A tavalyi év problémája, a minőségi cserék és keretmélység hiánya volt. Jó volt Gomez balbekkben, meg mém, de idén azért nem szeretném már ezt látni. Főleg, ha az elithez akarunk tartozni, ami minden szempontból ennek a kiépülő Edwards modellnek a célja.

 

Kezdőcsapatom:

Allison-

TAA-Konaté-VVD-Robertson

Szobo-Macca-Elliott

Salah-Nunez-Diaz

 

B csapatom:

Jaros/De Gea/Verbrunggen

Bradley-Quansah-Pierro Hincapié-Guttierez (Gomez a védelem minden pontján)

Cujo-Endo-Morton/Bajcsy Zsilinski

Jota-Serhou-Gakpo