LASK – Fulham

Történelmi kontextusban egy fontos döntetlen után egy kevésbé fontos (érdekes?) győzelem. A Shitty elleni halálcsillaggal való találkozás után csütörtök este tapasztalhattük, mennyire rázós nagyjából két osztályni különbség a 2/3-ad részben rotált csapatnak. Na pont ennyire.

A válogatott szünet minden nyígja után én teljesen elégedett voltam az idegenbeli döntetlennel amit hoztunk, ebbe belejátszott erősen a játék képe is, ami alapján inkább volt az 1-1 oda, mint ide. Tud lenni olyan arca ennek a Poolnak, mint amikor térdig kivont brével mentünk ellenük akár a BL-ben, akár a PL-ben lesz ami lesz alapon, szerintem ebben a keretben is benne tudnak lenni ilyen meccsek, ennek azonban nem most volt itt a pillanata. Kicsit olyan lehetett ez, mint amikor kiadós szaunázás után belecsapódsz az egy fokos vízbe, elején még a sokktól visz a lendület, aztán úgy a tizedik perctől már takarodnál ki inkább a picsába és felejtenéd el az egészet. Ehhez képest a LASK csak egy ilyen könnyed langyi kacsaúsztató volt csupán, tudjátok mint ezek a kis gyerekmedencék egy termálfürdőben, ahol másnaposan lehet hesszelni a kiskrampuszokat ha nem bírja már a szervezedet a fingszagú sárga vízben a bugyborékolást. 

Nagy taktikai / életviteli megfejtésre nem is lehet számítani egy ilyen meccs után, amennyire potens letámadást és iramot tudtak tolni ellenünk a linziek még szeptemberben, annyira érte őket is utol így tél elejére a valóság, meg a saját kis bajnokságukba bepakolt kilométerek. Azért jöttek ránk egészen a kapusig sokszor, ettől látszólag se Kellehernek, se nekünk nem ment 52 fölé a pulzusunk, ha ki kellett baszkodni a labdát, akkor a 2nd ballokból lecsorgó 3rd ballok (ha van egyáltalán ilyen) általában hozzánk került és lehetett építkezni tovább. Gomez nekem MW-be behúzódva középre még mindig nem adja, FB-ként alapvetően elmegy, Gravenberchnek rosszabb, Tsimikasnak inkább jobb meccse volt azok közül, akik valamilyen irányba kilógtak a csapat által hozott teljesítmény mediánból. Az talán mindent elmond, hogy az egyébként PL szinten inkább lassú, intenzitásban / fizikailag kevés Endo egyenesen Makelelé-Essien sárga szerelemgyerekének nézett ki, ezért is fontos a scout videókhoz a jó ellenfél választása. Nem mondom, volt egy-két helyzet, amikor közel vagy akár teljesen ziccerben jöhettek kapuig, Kelleher szépen védett, de nem csak azért nem volt ez parás, mert itt ha jól emlékszem már rég 2-0 volt. A cseréket is belepróbáltuk ebbe a wellness meccsbe, ilyen jutalomjáték vagy méginkább idegrendszer pihentetés / bejáratás céllal. Így az „A” kezdőből is többen játékperchez jutottak, ez nagyjából a harmadik góltól be is adta a ggwp-t a közös chatbe. 

Gondolkoztam ezen egyébként, hogy milyen kurva jó lehet játékosként odaállni meccs végén Skysports vagy bármilyen riporterek mellé amikor a meccsről kérdeznek. Akik kint vannak, vagy akár a tévében nézik nekik ez a nagy esemény az életükben, neked focistaként meg úgy hívják, hogy hétköznap (nem csak azért mert a meccs csütörtökön volt), felmész, tolod (nagyjából ugyan azt), mezt cserélsz, puszi, aztán észre sem veszed és ott a következő, meg a következő. Most mondasz ilyenkor a kamerába?

„Igen, Gary, örülök, hogy kérdezed, pont leszartam már az elejétől az egészet, helyenként azon gondolkoztam, hogy nem is baj, hogy kabát van a stadionban a nézőkön, főleg a nőkön, mert alapból kurva ronda itt mindenki. Egyébként azt se tudom hol a picsába’ van Linz, nem is érdekel, a következő meccsről sincs fingom se, majd holnap videón megnézem, hogy milyen színű mezben játszanak. Ja és azt vágod, hogy a Fulhames homárok pont ugyan ebben vannak? Tudod mi az ami igazán fontos az életben, Gary? A shawarma. Nem szabad túlsütni, mert száraz lesz és kiüt a sós íz, raksz mellé egy csípős szószt, kis finomra reszelt répát olyan görögösen, juhsajtos pitát, meg lehúzol mellé egy másfél liter kólát miközben nézed a Netflixen a bármit. Ezen jár az eszem reggel óta, megyek is, köszi az interjút.”

Erre azért nehéz ilyen heti talkshow-s, beharangozós, értékelős-gondolkodós okoskodós varázsvilágot építeni, akkor meg hova a faszba is raksz el 20M GBP-nyi szponzor megjelenést. Naugye.

(Azt már csak tényleg zárójelben, hogy tegyük fel 10 éve vagy fejlesztő, és átlag kétnaponta mikrofont nyomnak az arcodba, hogy
„- Na Józsi, elmeséled a mai teljesítményed?
– Hát, beletettem mindent, a standupon szerintem minden rendben volt, aztán volt egy két bug amit kireszeteltem, de szerencsére nem baszták vissza. Aztán nyomtam az új feature-t, mondta is a PO, hogy megváltjuk a világot ezzel hogy cloudra migráljuk a traktorgyár logisztikai rendszerét támogató ticketing eszközt, ezzel nagyon egyet is értek és hiszek is benne mélyen. Szóval jó az egész, várom a következő kihívást. Nagyon köszi a csapatnak, hogy támogatnak, tök jó srácok”

Az élet egy napirajz, csak erről ritkán értesülünk.

Nehéz is így magában a Fulhamet elhelyezni mint valami magasra kiemelkedő világítótorony szezonunk hullámzó kék tengerén, december hónapban nyolc meccset játszunk, az testvérek között is kb három naponta akciót jelent, élesben, hátulról. De még az sincs, hogy beleszaladunk valami nagyon durva szopókerékbe ami meghatározza az egész szezont, lesz MU-West Ham-Arsenal sor, de abból a West Ham mikiegér (A MU meg pont előttünk játszik a Bayernnel), majd január végén egy Dinamo-Arsenal egymás után, de az meg hol van az még. Ha megnézzük a sérüléseket azok is szépen eloszlatva jönnek, hogy egyik csapatrész se szakadjon darabokra mint például a nagy CB dögvész idején. Robbo kiesett hosszabban, de Tsimi / Gomez igazából elbírja, főleg, mert 3 CB-ben igazán Trent oldalán történnek az érdekesebb dolgok, Ali most kb két hétig nincs, de Kelleher jelenlététől azért nem áll vigyázban bennem a szar, Thiago – Bajcetic – Pisztácia nem is volt, de ezen a középpályán egészségesen is valószínűleg csak epizodisták lennének. Szóval ebbe az utazó tempóba érkezik meg a Fulham, a PL középmezőny alsó szegletéből. 

A bentmaradás bingóban ők a tradícionális elveket követik: tőlük nagyobbaktól kikapnak, kieső jelölteket, kis-közép csapatokat általában vernek, így azért ha nem történik nagy törés radar alatt el lehet lébecolni egy szezont. Idegenben a PL-ben idén csak a nevertont csapták meg (nevük legyen áldott), egyébként három döntetlen három vereség nem egy atombomba. Utolsó meccsükön éppen a Wolvest verték 3-2-re ami szép dolog, de ez inkább a hazai / idegenbeli teljesítmény sormintája, mintsem valami komoly formára utaló teljesítmény. Amúgy felületes szemlélő számára kialakulhatnak ilyen playbookok, hogy a frissen vagy az utóbbi években feljutó csapatok hogyan akarnak megmaradni a PL dollárnyomtatója mellett. Van aki nevenincs skandinávokra és tudományra, van aki taplóságra, van aki régen befalazott kedvencek temetőjében dallamosan végzett exhumálásra épít. Ez utóbbi világnak előretolt helyőrsége a Fulham, ahol a csapat gerincét a 32 éves ex-Wolvesos Jimenez, az éppen prime korban lévő ex-MU (értsd: reject) Andreas Pereira és ex-Arsenal / ex-neverton Iwobi (értsd: dupla-reject), ex-Leicester (ezt próbáld meg egymás után ötször gyorsan kimondani) Castagne vagy a szintén ex-Arsenalos Leno adja. Ideáig küzdötte fel magát a 2014-es aktuális következő Gerrardja Harry Wilson, akit bár nem pont ugyan az a poszt, de alapvetően szépen kiszorít a kezdőből a 35 éves Villany apó. 

Marco Silvától, bár elismerésre méltó, hogy sikerült a nevertonos bukó után tavaly középmezőnybe vinni ezt a Fulhamet, ettől függetlenül ugyan azt a kezdőt és 4-2-3-1-et, low-block defenset és ilyen broken-teames kontrázgatást várok tőle. Mondjuk a Luton ellen is elmondtam, hogy mennyire oltárira nyerünk aztán éppen nem kaptunk ki, ezért ha nem para most nem szállnék fel a premium-jinx vonatra, ha bemegy gól, a focit meg a füvön játszák és kész.