Welcome Jude!

Hm. Hmmm. Megjegyzem nem láttam az Arsenal elleni hasonló taktika finomságot. Hmm.

Én azok közé tartozom, akiknek inkább nem tetszett az első 30 perc. De mindez abban az értelemben, hogy kipróbálunk egy merőben újat – ami amúgy Klopptól idén közben merőben szokatlan – úgy, hogy már későn vagyunk vele (ok, sosem késő), és egy nyári felkészülésinek jobban elment volna. Másrészt pedig olyan értelemben nem tetszett ez a 325, hogy több pontjának nem volt értelme. Mintha a sok differenciálegyenlet megoldása a középpályán elvitte volna az összes időt, és ezekre már nem jutott idő a stábban a white boardon rajzolgatás végén:

  • Robertson bal CB-ben teljesen felesleges. Akkor már inkább Fabi vagy Milner szenvedjen ott, ne adj isten valami elcseszett permutációban Gomi bá. A skót nekem sokkal hasznosabbnak tűnt volna a formán kívüli Jota helyén, mindezt persze erősen ingatag lábakon állítva kísérleti jelleggel, hisz a portugál még így is jó volt a presszinghez, Robbóról ugyanezt nem ismerem.
  • Gyönyörű volt a hátsó támadásépítés a nyugodt labdatartással és sokszor pontos szélre vagy féltérbe menő indításokkal. Ugyanakkor az első 5-ös majdnem vonalat alkotott – még Henderson is – szárnyvédő szerepkör nélkül és mindössze két középpályással pedig erősen ráutalódtak az 1v1-ezésre, amiben pedig Salah és Jota sem vitézkedett. Biztos, hogy Elliottal mentem volna Salah helyén, akit meg középre húztam volna. De még egyszer: ahhoz, hogy ez a presszing így működjön, a stáb biztosan jobban látta, milyen Lego darabok kellenek.

Utóbbi egyenes következménye volt, hogy 15 percig 0 darab lövésünk volt, de a 30-ig sem sok. A gólunkról csak annyit, hogy az inkonzisztencia sokszor sokminden halálát jelenti, nálam valahol a futballét ez a kurva kézszabály és annak teljesen fejetlen és követhetetlen változtatása. Fingom nincs, hogy ez most érvényes volt-e vagy nem, miért, és őszintén nem is érdekel, mert tudom, hogy jövőre újra más lesz a szabály, de azt is, hogy jövő héten ugyanezt máshogy fújnák.

Az első 4 gólunkat ne felejtsük el, hogy mindet labdaszerzés – gyors letámadásból szereztük. Ez egyrészt a jól összerakott presszingünket minősíti – az az első 5-ös gyönyörűen állt össze 2-3 formációvá labdavesztés után és csapdázta ki milliószor a Leeds védőket/középpályásokat. Másrészt a Leeds-et úgy általában is minősíti. Én őket még Bielsa után vesztettem el érdeklődésben. Jesse Marsch a Red Bull edzőfigura nem kapott egy évet sem, most meg valami Javi Garcia fog megbukni, aki 20 éves pályafutása során sosem élt meg 1,5+ idényt egy klubnál, cserébe a Watfordot FA kupa döntőig vitte. Hát óriási rekord, Bielsa és Marsch után biztos őt hoztam volna. Sem taktikailag, sem koncentrációban nem sikerült olyat tenni a pályára, ami bármi szempontból engedne a bentmaradásra vagy egy fényes jövőre következtetni. Bielsa-maradvány latin fiúk futkostak, leginkább a championship elől.

Ne legyek állandóan pesszimista, tudom, főleg ne egy 6-1 után. (Konaté, ejjh.) De ez az Arni midfield túl későn jött ehhez a szezonhoz, és szeretném én látni, hogy majd jövőre ez zenitre hág, de minden bizonnyal lesz egy közepesen rossz deadline day-ünk valami 2 évig még angolt fogok tanulni negritóval, és visszakonvergálunk a 433-ba, hogy tovább keressük TAA és Nunez helyeit, miközben Milner, Henderson és Fabino újabb gyertyákat fúj el a tortán.

Ami viszont jó: nem valami lehangoló harmatos fost kell nézzünk még május közepéig, hanem úgy néz ki Kloppék betették a sitcom lemezt, amiből még néhány ilyesmi 4-0 kiszakadhat a 0-0-k mellett. Sokkal lelkesebben fogok idén tavasszal tv elé ülni.