Kész a szett!

Szombat kora este a scouse görög 11-esével újra a vörösök emelhettek kupát a dinamó ellenében. Volt minden, csak akció golok nem. Emellett azóta Mojsz leixelt Pepszivel, és a mai és a hétvégi meccs eredményétől függően Gerrard és Coutinho kikaparhatja a gesztenyét a bajnoki címhez. Sűrű napok ezek és még mindig van 3 tétmeccsünk! Fogjunk is neki felgöngyülíteni mi is történt szombaton azon kívül, hogy a Treffort kertben rendesen elintéztem magam.

Nem volt váratlan, hogy nagyon direkt játékkal és magaspresszinggel kezdett a csapat. Trent, Robbo, Hendo, Thiago, Mané, mindannyian keresték hogyan lehet Diazt vagy Salaht megjátszani területben. Ennek megfelelően záporoztak is a helyzetek az első 20 percben. Világos volt a meccs terv, még azelőtt fel akartuk törni a nagy kék buszt, mielőtt elfáradunk, lekontráznak minket, vagy úgy egyáltalán leparkolhatnának. Abszolút proaktív hozzáállással, a saját kezünkben akartuk tartani a döntőt az első perctől kezdve. Természetesen ilyen tét mellett és ilyen szintű ellenféllel szemben nem lehet valós cél, hogy tényleg totálisan nullán tartsuk őket, de a pszichológiai hadviseléssel nem kellett sokat várni.

Egyrészt a kezdeti rohamokba nem roppant bele a Chelsea, másrészt ők is találtak helyzeteket, szerencsénkre ezek Marcos Alonsora jöttek ki jobbára és nem Lukakura. Salah sérülése ugyan lélekben visszavetett minket szurkolókat, szépen bemozgatta az ominózus BL-döntő odavágó idevágó jeleneteit. Az látszott a félidő vége felé, hogy bizony itt mindkét csapat lábában rengeteg meccs van és az utolsó tartalékokat szedi elő mindenki a döntőre. A második félidő elején nagyot mentek a kékek, sorra jöttek a helyzeteik, de az első 5 percet leszámítva ez nem volt jellemző. Sőt a második félidőben két kapufát is összelapátoltunk számos egyéb lövés és helyzet mellett. Összességében az egyre fáradó játékosok már leginkább arra játszottak, hogy ne hibázzanak olyan helyén a pályának, ahonnan gólt szerezhet az ellenfél, valahogy mindkét csapat belenyugodott a hosszabbítás szenvedésébe és a 11esek izgalmába.

Itt emelném ki Diazt, aki ugyan nem rúghatott a párbajban, de amit a pályára rakott az még annál is fényesebb jövőt vetít elő neki, mint amit az eddigi bomba jó meccsei.

A 11esek akármennyire is lutrik ahogy bármilyen döntőben bármi előfordulhat, ebben a fonatot is bejárt tweet folyamban nagyon szépen le van vezetve, hogy Klopp erre a helyzetre is mennyire tudatosan készült és a megfelelő lépésekben vette le a nyomást a játékosairól.

És hogy mennyire tudatában van, hogy nem tud mindent, az volt az első, hogy elnézést kért Manétól, mert beleugatott, hogy hogy váltson a 11esén, mert Mendy ismeri. Mané meg túlgondolta és elbaszta, nem győztem hangsúlyozni bárkinek aki szembe jött, hogy nagyon nem érdemelte volna meg Mané ha az ő 11esével bukjuk a kupát, mert amit az egész meccsen játszott az bármelyik csodagólnál többet ért. Egy másik hasonlóan elsikló részletet emelnék ki, amikor az első félidőben Thiago Jorginhót presszingelte a Chelsea 16osának jobb sarkánál. Thiago tudta, hogy itt vagy a labdát meg kell szerezni, vagy faltolni kell, különben az egész pálya ott van mögöttük. Ha már a baloldali középpályás az ellenfél tizenhatosának másik oldalánál jár, akkor a másik két kp sem nagyon volt már pozícióban. Mire belémhasított a félelem, hogy nehogy ebből lekontrázzanak minket, Thiago már ott is volt és borította is Jorginhot, ha már az olasz-brazil jól fedezte a labdát a spanyol-brazillal szemben.

Óriási siker ez a srácoknak, a teljes komolyanvehető és megnyerhető szettet kipipálták. Igazi mentality monsters és nyerőgép lettek úgy, hogy mellette egy jól látható stílusban játszanak. Nagyon jó érzés ezt nyomonkövetni, írni vagy beszélgetni róla, vagy csak átengedni magad egy-egy meccsnek. Habár a sok kvázi sérült nem mutat jól a real ellen, egyáltalán nem tartok a BL döntőtől.


A PL-ben az utolsó előtti meccsünkön a szentekhez látogatunk és csak remélni tudom, hogy nagyon kevés olyan játékos lesz a kezdőben, akik végigtolták a teljes szezont, netalán még kezdők is lehetnének a BL döntőben. Tippre Ali- Gomez, Matip, Konaté, Tsimi – Milner, Ox, Jones – Origi, Minamino, Elliott sorral nyomnám. Tudom erősen B sor, cserébe a Soton szűk egy hónapja nyert utoljára, már csak a szezon végét várják és a nyaralást.

Ha nyerünk bízhatunk a kis varázslóban és a nagy elcsúszóban, hogy irdatlan nyálas sztoriban vezessenek 10 percig a city ellen, de erre nagyon kevés az esély. Egyrészt a Villa nagyon szét van hajtva az elmúlt időszakban darálják a heti két meccset, másrészt a city még mindig egy kurva jó csapat. De azért jó lenne még egy pár napig fürdőzhetni abban hogy elég sokáig volt esélyünk a quadraple-re. Nagy kérdés, hogy sikerül a csapatot felrakni ma, de nem hiszem hogy görcsösek lennének a fiúk. Csak ne sérüljön meg senki!