VillaRReal újratöltve

A nagy meccsdömping közepette gyakran megfeledkezhetünk arról, milyen időket élünk. Május harmadikán még úgy néz ki, akár négy kupával is zárhatjuk a szezont. A menetelésben a következő megállónk a VillaRReal elleni elődöntő második meccse, amit ha sikerrel veszünk, öt év alatt harmadszor juthatunk be a BL döntőbe. Nem sokan gondoltuk volna ezt tíz évvel ezelőtt.

Az első mérkőzés végeredményének tudtában a spanyoloknak muszáj lesz támadni. Ugyan nem fognak fejjel a falnak esni, de azért valamelyest jobban ki kell nyílniuk, mint tették azt hat napja az Anfielden. Elméletileg visszatér kisebb sérüléséből a csapat legjobb játékosa játékosa, Gerard Moreno (sajna a másik Moreno, Alberto, a spanom továbbra is sérült :(), ami némi bizakodásra adhat okot a spanyoloknál. Egy két érdekesség egyébként a Villarreal idei szezonjáról:

  • Az EL győzelem után sikerült minden értékes játékosukat megtartani, sőt erősíteni is tudtak a kereten Arnaut Danjumával. A holland játékos Bournemouth-ból érkezett. Plusz ingó vele kapcsolatban, hogy elméletileg mi is figyeltük egy időben.
  • A gyenge idénykezdet (15 bajnoki, 7 győzelem, 3 döntetlen, 5 vereség) oka a nem túl veszélyes támadójáték volt, de a bajnokság második harmadára magukra találtak. A BL-ben a Manchester United mögött a második helyen mentek tovább a csoportjukból.
  • Érdekesség egyébként velük kapcsolatban, hogy nem dolgoznak ki sok helyzetet, de ha oda érnek a kapu elé, akkor jó helyzetekben találják magukat. A BL-ben (0,169) és a LaLigában (0,144) is náluk a legmagasabb az egy lövésre jutó xG-érték.
    (Az adatok a pozsonyi Új Szó Focitipp mellékletében jelentek meg márciusban)

Ami a saját csapatunk összeállítását illeti, a tartalékos hétvégi győzelemnek köszönhetően van némi mozgásterünk. Fabinho, TAA, Thiago, Szalah is pihentek szombaton, így a kezdőben a helyük annak ellenére is, hogy a hétvégén a Spurs-szel a bajnoki rangadót vívunk. Védelemből pihentetném VvD-t és Robertsont is, így egy Alisson – TAA, Matip, Konate, Tsimikas – Fabinho, Thiago, Keita – Szalah, Mané, Jota sorral mennék neki az esti mérkőzésnek. (Úgyse ez lesz) Keita az elmúlt hetekben nyújtott teljesítménye alapján megérdemli a helyet kezdőben. Csak szidnom kellett pár hete, és itt is vagyunk egy potenciális új szerződés kapujában. Ugyanez nem mondható el sajna szeretett Oxmackómról.

Jelen helyzetben ott állunk, hogy elképzelhető a tiszta spanyol, tiszta angol, angol vs spanyol döntő is a BL-ben. A mi továbbjutásunkra nagy esély mutatkozik még úgyis, hogy a spanyolok otthon azért veszélyesek. Emlékezzünk csak vissza, a Bayernnek az első meccsen helyzete is alig akadt, a spanyolok akár 3-0-ra is nyerhettek volna. Ennek ellenére meglepetés lenne, ha ma nem mi mennénk tovább. Egy tweet arról, hogy mennyire korszakos csapat ez az idei Liverpool:

Elég csak a címet elolvasni, amiben az áll: a 2018/2019-es győzelemmel végződő BL szezonban idegenben négy alkalommal is vereséget szenvedtünk, míg idén eddig egyetlen vereségünk sincs. Nem rossz. A másik párharcból egyébként nem tudom kinek örülnék jobban, de igazán mindegy is. Foglalkozzunk saját magunkkal, és élvezzük az utazást! #ifeelfine