Kád széle

Kád széle

Az üt először, aki igazán nagyot üt. És először. – Tyson.
Nem a Mike, hanem az Argóból a Tyson.

Az az igazság, hogy elkapott a bizsergés valahol a Norwich elleni Mané-bicikli és az Szalisson közt. Ahhoz már hozzászoktam, hogy Szalah egy törékeny lábú Bambit csinál bármelyik ellene botladozó szélsővédőből, hogy Jota mindig jön, hogy Football without Origi is nothing, ez mind része annak a luxusnak, hogy a Klopp-érában láthatjuk a csapatot. És nem is feltétlenül az első 1-2 évében, mert ez már a két-három evolúción átesett pokémon, meg egyben egy új korszak hajnala is Robboval, TAA-val, Jotával, Diazzal, Eliottal, Cimikásszal, miközben az előzőnek is maximum a délutánját üljük még csak. Nem nézünk ki szarul, na. Ezt persze már mind tudtuk a Norwich elleni meccs előtt is, utána is.

Egy dolgot viszont nem, és ettől bizsergek: hogy a City ki fog szopni a Spurs ellen, és vesztett pontokban utol is érjük őket. Tegyük már ezt kontextusba: a Citynek 26 meccsből 20 győzelme és 3 döntetlenje van, az elmúlt négy hónapban a Spurs előtti meccsig egyetlen egy alkalommal sem vesztett egyáltalán pontot a bajnokságban, és mindent és mindenkit letarolt az elmúlt jó pár hónapban aki csak az útjába került. Van kriptonitjuk, a Soton oda-vissza x-re hozta ellenük a meccset, a Spurs pedig oda-vissza megverte őket, de ezen kívül csak egy nagyon szezon eleji Chelsea-vereségük volt, meg az Anfielden a 2-2. Kurva kemények ám ők is.

Csak, hogy mi is pont így állunk. Ugyanígy. És mennyire kemény már ez? Bónuszként most állunk minden kupában is, vasárnap a mikiegérben döntőzünk, és az AFCON-on is átverekedtük magunkat úgy, hogy pontot se veszítettünk. Nagyon nagy állat most ez a medve.

Bevallom, a Norwich elleni meccset csak a 60. perctől láttam, mondhatni pont a lényeget volt meg. Összefoglaló szempontjából viszont inkább pont a lényeg maradt ki, a 60 percnyi eredménytelen labdabaszkodás, úgyhogy ennek az összefoglalását most nagyvonalúan elengedjük.

Nézzük inkább, hogy mi jön szembe. A Leedsben továbbra is Bielsa az isten, de a tavalyi 9. hely után a csapat erősen beleesett a második szezonok csapdájába, és most csak 5 pontra van a tábla legrosszabb hármasától. Hatalmas gondjaik talán nem lesznek, de a kispad istene kicsit csak félisten épp. Nem mintha Bielsán múlna, egyszerűen csak szinte lehetetlen három kulcsember tartós hiányzását megoldani, főleg egy kisebb csapatban, különösen, ha <magánvélemény> teljesen indokolatlanul még mindig </magánvélemény> ötöt lehet meccs közben cserélni.

Az öreg viszont valójában mit sem kopott a fényéből, rengeteg a futás, a letámadás, a csapat képességeihez képest masszív a támadójáték, és ettől nem függetlenül a borzasztóan sok kapott gól. A Norwich után a második legrosszabb a gólkülönbség, 24 meccsen 50 kapott gól azért már tényleg karcol, még ha valóban nagyon le is vannak tizedelve a sérülésekkel. Hétvégén a United ellen égtek meg 4-2-re, egy hasonló szintet nekünk is legalább tudnunk kéne hozni ellenük, főleg, hogy szeptemberben idegenbe már 3-0-ra nyertünk ellenük. Abszolút nem szabadna, hogy gond legyen.

Ha mégis gond lesz, az igazából két helyről jöhet: Meslier és Raphinha néven.

Meslier most lesz 22 éves, ehhez képest már 2,5 szezon óta ő az elsőszámú kapus, benne van egy Champo feljutás és egy PL 9. hely is, egyáltalán nem véletlenül. Francia korosztályos válogatott lényegében azóta, hogy belefért az U17-be, és egy baromi jó vonalkapus. Szokott gondunk lenni az ilyenből.

Raphinhát szintén a franciáktól hozta a Leeds, de a Rennes csak egy állomás volt a brazil-portugál-francia útvonalon. 25 éves a srác, szélső támadó, potenciális Bambi-maker, állítólag erősen Szalah-jegyeket mutat. Mindemellé ugye brazil, ami nyilván determinál egy stílust is, de ezen kívül a szabadrúgásokban is kimondottan erős. A Leeds szurkolói attól félnek, hogy majd itt jól bemutatkozik nekünk, mi pedig meg is vesszük a nyáron, de persze várjuk ki előbb, hogy mit tud a mi védelmünk ellen. Mindenesetre a Leeds 24 góljából 9-et ő szerzett, ami 38%, a kettő gólpasszával pedig a csapat góljainak majdnem felében közvetlenül benne volt. Érdemes lesz nézni a fehér tízest.

A mi portánk tiszta és sallangmentes, Jota és Firmino ezt most kihagyják sérüléssel, vasárnapra talán lesznek majd. Megy náluk a ködösítés, hogy nem nagyon vannak pályán még edzésen sem, majd kiderül ez a hétvégéig gondolom, hogy a Wembley már reális lesz-e. Rajtuk kívül viszont mindenki van, ami mindig sokkoló a szezon közben, főleg, hogy Origi, Matip és Ox is a keret tagja. Egyszerre mindenki egészséges, Diogo és Cirmi lehet simán rotációs okból is ki tudná ülni a meccset ha fittek lennének. Úgyhogy az ég világon semmi gondunk és panaszunk nem lehet, Szalah-Mané-Diaz lesz előre, a középpályán akit épp nem rak ki a kapa, a védelembe pedig TAA és Robbo valószínűleg visszatér, belső védőbe meg be lehet tenni Konatét ha valakit pihentetnénk. Kapuskérdés pedig nincs.

És elvileg semmilyen más kérdésnek sem szabad ma lennie, de ugye a Norwich ellen is ugyanez volt a helyzet. Végül persze nem is lett. Ráadásul most talán bennünk van az extra bizsergés is pluszban, úgyhogy tényleg nem szabad a ma estéből egy izzadós rémálmot csinálni. Meglátjuk hogyan sikerül, 20.45, Digi1.