J. Dunbar és a Tíz Medve

Ritkán fogom kézbe az idegen szavak szótárát, pláne nyomtatott formátumban. Ki is kerestem a legenda szót. Hajtás után a megfejtés.

Gyanús volt ez a Wolves. Ilyen kevés gólt kapni, miközben egyike voltak a kedvenc játékos PL-alsóközép csapatnak, ellenfélnek. De hát ahogy Máté is írta, portugál sorcsere volt több fronton. Alsóközép helyzetükre ez nem sokat jelent, sőt egyelőre ünneplik előrelépésként a tabellán. Ámbár latinos sittesség terén, hijnye. Ennyi fetrengést utoljára Neymar elleni meccsen láttam, és ennyi – már bocsánat – de cigánykodást azzal, hogy visszagurulok a pályára ápoltatni magam, elbikázom egymás után háromszor a labdát les befújás után… Jó talán, Atma és az még régen sem volt. Megfejelték azzal, hogy a fetrengések közepette már jóízűen röhögtek is alkalom adtán. Ezek a vadak gyorsan megérzik, ha félelem van az emberben, nevezetesen, hogy tele a gatyája a bíróbának rendet tenni.

No de lépjünk is túl a panaszáradaton, szerencsére nem ez volt a vége. Meg persze, amikor ennyire felborítjuk a pályát, akkor illik berúgni 1-2 ziccert. Tegnap semmi sem ment. Kisebb fáradtság látszódott a hétközi után, ami azért valljuk be, nem a legtutibb jel így december elején. Viszont az ilyen sittesen megnyert meccsek azok, amiktől valaki bajnok versus nem.

Na de itt senki nem sittességre és sittesekre fog emlékezni, hanem, hogy megint eljött Ő. Mikor már lófasz sem működik, akkor kell beküldeni Origit, aki olyan meccsfitnesszel, mint bármelyik 30+-os irodista apuka, de mégis beszáll, és eldönti. Évek óta.

Jelentős esemény(eke)t, vkinek kimagasló tetteit kiszínezve v. túlozva elbeszélő mű, ill. szóbeli hagyomány. – Ez áll a szótárban a legenda szónál, és ez bizony nem igaz. Egyrészt nem is a személy maga, másrészt nincs itt kiszínezve vagy túlozva semmi. Már vagy 8-adszor döntött el kulcsmeccset a padról beugorva. Sokkal inkább hős – Harcban bátorságával, vitézségével kitűnő, halálra is elszánt katona. Vagy ha már lúd, akkor cult hero (kultusz – hódolat, imádat). Maradva a beharangnál: Origi a mi John Dunbar hadnagyunk, aki nekünk indiánoknak egy istentelen furcsa szerzet, mégis a nemzetet védi meg, emeli fel puskaporával.