Tompa tárgyeset
Győzni sokféleképpen lehet. Gyorsan vagy kínkeservesen, fájdalommentesen vagy kivéreztetéssel, tényleg sok módja van. A semmiből is lehet, csak nehéz.
Az emberi civilizáció fejlődésével maga a győzelem is elkezdett egészen mást jelenteni. Az ősember győzelme a préda vagy a természet igába hajtása volt, sok esetben konkrétan inkább a meggyilkolása. Gyorsan vagy lassan, kivéreztetve, saját vérét áldozva, bármi. Ezt aztán görgettük magunk előtt az idők során, emberek embereket győztek le, taszítottak rabságba, vágták fel a mellkasukat, egyebek, aztán már csapatok csapatokat, seregek seregeket, országok országokat. Amikor pedig a 19. század közepére eljutottunk odáig a gépesítéssel, hogy az ember fizikailag már nem volt próbára téve az életben maradáshoz, az addigi játékokból sportot csináltak, aztán bajnokságokat, szövetségeket. Ma ez már egészen odáig kulminált, hogy milliók streamelnék élőben, ahogy két távol-keleti csapat élet-halálharcot vív Farmville-ben, de mi a focival még korábban letérünk az evolúció ezen útjáról. Itt még a valós térben győz le egy csapat egy másikat, de már nem fizikailag, hanem már csak egy kitalált célrendszer szerint.
Ehhez a célhoz pedig eszköz kell, materiális és szellemi egyaránt. Labda, kapu, miegymás, nyilván. Aztán a szinten amiről beszélgetünk, oda már kellenek tízmillió fontos átválogatott játékosok, beléjük pumpált rengeteg edzésmunka, a fejükbe töltött taktika, és még rengeteg minden más a masszőrtől a pszichológuson át a családtámogatási rendszerig. Ezek az eszközeink, materiálisan pedig ebből jön létre az a csapat, ami a másik, 99%-ban ugyanígy felépülő csapatot próbálja meg legyőzni.
Ha az 1%-nyi különbség nekünk kedvezőbb, akkor lesznek olyanok, mint a Palace elleni meccs, vagy lényegében bármi olyan varázslat, amit az elmúlt 3-4-5 évben ha nem is mindig, de havonta többször láttunk. Gini labdát szerez, kiszórja Robbonak, Robertson ötvenméteres diagonálba átküldi Trentnek, ő szökteti Firminot aki visszapasszolja Manének, és így születik a gól. Fél másodpercekre létező húsz centis lyukakon fűzik át a liga aktuális 5-ös méretű labdáját 10 másodperc alatt négyszer, és akkor lesz belőle a gól. Az 1% különbség így jön ki. Végtelen munka van benne, szintén végtelen munka van a megakadályozásában, és mégis, ha összeáll az élesség, akkor megtörténik a varázslat. (Ami aztán hozza azt a pontot a célrendszerünkbe, amiből mi győzelmet számolunk.)
Aztán ha ez nem jön össze – mert az emberi szervezet nem képes gépként százból százszor ugyanúgy végrehajtani ugyanazt a feladatot -, akkor nem a varázslatot látjuk, hanem azt, ahogy egy malac próbálja áttuszkolni a fakockát egy kör alakú lukon.
Ettől még ugyanaz a végtelen munka van a dolog mögött, mint bármikor máskor, csak nem az eleganciát és a tű fokán átfűzött cérnát látjuk, hanem egy tompa tárggyal való gyilkossági kísérletet. Lehet persze ezt is egy bizonyos szintig, Tony Pulis bizonyosan sikerre vitte ezt, csak ha ennél nagyra törőbbek az álmaink, akkor ez már nem megy, nehéz ugyanis egyszerre versenyautónak és tűzoltóautónak is lenni. Mi pedig mindig is versenyautók akartunk lenni, most azok is vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Egy versenyen odapörkölünk bárkinek, de ha nincs meg a belénk való hajtóanyag, nem mozdulunk semerre, míg Pulis tűzoltóját a szar törkölynek hazudott arcszesz is áthajtja a csűr falán.
Itt viszont be is fejeztem az allegóriákat meg az öncélú középkori kínai kínzásos képeket (ami állítólag a bűnfelderítési módszerek fejlődésének illusztrációja a Múltkoron, de az elsőn valójában Hendo és Milly tartja két kreditért Thiagonak a Vakolás alapjai nevű tárgyat, a másodikon pedig a kínai Glen Johnson ijesztgeti a Shelvey által lefogott Skrtelt egy fésűvel). Szóval le az öncélúskodással, beszéljünk a meccsről is.
Először is Ingsnek nagyon örülök, szurkolok neki a gólkirályi versenyben is, és még azt se bánom, hogy lőtt egyet ellenünk. Simán tudnunk kell kettőt lőni a megtépázott Sotonnak, ennyire nyugodtan lehetünk gálánsak. Trent persze kicsit túl látványosan volt az a védekezésnél (hiába kellett kettő embert fognia egyszerre, a labdát azért elérte volna), de ő egész meccsen az volt végül a labdaeladási PL-rekordot megdöntve. De lényeg a lényeg, Ingsy-vel az ég világon semmi gond nem volt, csodálatos gólt emelt.
Amivel még mindig csak kisebb gondom volt, az a bíráskodás. Persze, nevetségesen inkompetens volt Marriner is meg a VAR-t kezelő Andy Madley is, de már Hardianus megíratta az emlékirataiban, hogy a brit bírók szarok. Nyilvánvalóan értelmetlen volt Robbó sárgája a harmadik percben, vagy Szalah nyaknál való visszarántásának elengedése, Mané faragásának büntetlenül hagyása (és még [insert összes jogos sérelem]), de ezek egyáltalán nem újdonságok. Én még a büntetőgyanús eseteket is el tudom engedni, mert abban is inkább csak az a probléma, hogy ilyen eseteket viszonylag gyakran magadnak, nem az, hogy konkrétan ez büntetős lenne (bár a kezezés szerintem az volt, mert tényleges védés volt). Szóval a bíráskodás még mindig a kisebb gondom, de azon belül a legnagyobb egyébként még mindig a Walcott páros lábbal csúszik Milnerre, ami legalább a VAR-nak fel kellett volna, hogy tűnjön, mint lehetséges piros. De ez is leginkább a nyilvánvalósága miatt fáj, nem azért, mert bármivel beljebb lettünk volna azzal a döntéssel.
Amivel a nagyobb gondom van, az nyilvánvalóan a teljes formahanyatlás amin a csapat most keresztülmegy, papírmasé-címvédők vagyunk jelenleg. Ezzel nyilván nyitott kapukat döngetek, pontosan tudja ezt Klopp, tudják a játékosok, és tudja igazából mindenki. Az is tudja, aki már összeesküvést lát a meccseinken elkövetett sorozatos bírói balfaszkodásban, meg az is, aki leáll a Unitedesekkel vitatkozni egy nyilvánvaló költői túlzáson, hogy most Klopp 5 éve alatt ténylegesen hány büntetőnk volt a PL-ben (30), és a Unitednak hány volt az elmúlt két évben (25). Mintha nem lenne baromira mindegy egyébként.
Amit mindenki lát, hogy mi a probléma. Nincs középső védőnk (kellett volna venni egyet nyáron, köszönjük Megmondó Kapitány, mi valószínűségi modellekkel dolgozunk), Trent és Robbó beledkopik a nyomásba, Gini az egyetlen állandó középpályásunk, miközben a támadóhármasnak meg a személyi leosztásánál már csak a szar formája állandóbb. Egyszerre ég a ház a kapuson kívül az összes csapatrészben, és az eddig görgetett tehetetlenségi lendületünk is kifogyott, újra kell definiálnunk magunkat valahogy. Na, hogy ezt hogyan csináljuk, azt viszont senki sem tudja egyelőre.
Klopp se jókedvéből halmoz hibát hibára (Ox és Thiago együtt, Shaq középpályára, stb.), egyszerűen csak próbál valami új kémiát találni, mindezt úgy, hogy a kezdőcsapaton kívül aki épp nem sérült, az a rehabról jön vissza, ezért hetekbe telik mire valamilyen formát talál. Emiatt az FA-meccsen is pont ilyesmire számítok majd, Thiago, Ox, Taki, Jones, lesz itt minden, hátha valaki meg tud majd ragadni valami lehetőséget, aztán az eredmény ott már tényleg mindegy lesz. Lövésből lesz a gól, avagy nincs már mit őrizni, kockáztatni kell.
Ez az egész egy kurva nehéz feladat, mert tényleg úgy néz ki, hogy van 30 csapod amit csavargathatsz, közben egyszerre 6 helyen folyik el a víz, a csapok néha beragadnak, néha ráadásul azokon keresztül is elkezd folyni a víz, az alsó szomszéd meg folyamatosan basztat, hogy nem locsoltad meg a petúniáit, pedig ő kérte. Egy ilyen feladat egy top managert kíván, nekünk szerencsére épp van is egy raktáron, úgyhogy valamennyire lehetünk optimisták , hogy ebből még lesz valami. Persze, közben fog a hiba hajtani a hiba hátán is, lesz hajtépés és anyázás, de ennél jobb esélyünk még mindig nincs arra, hogy a válságot valahogy megoldjuk. Főleg, hogy azért a jelenlegi vezetéssel valahogy csak elvergődtünk idáig Van Dijk, Jota, és a teljes rotációs névsor sérülése után is. Szarul, de valahogy még mindig az élen vagyunk.
És ha majd elkezdünk nem szarul állni, akkor lehet bármennyire legendásan rossz az angol bíráskodás, lehet oltári szerencséje az ellenfélnek, és lehet 15 büntetője más csapatoknak, akkor se fogunk ennyire reménytelenül szenvedni a képernyő előtt, mint tegnap este. Meg a játékosok se a lencse túloldalán. Most pedig szépen higgadjunk le, nézzük meg a helyzetet még egy szemszögből, és hagyjuk, hogy a világ egyik legjobban fizetett problémamegoldója megoldja a problémánkat. Mi nem fogjuk helyette, más sem, hiába tör ki a kommentarmageddon itt vagy bárhol máshol.
Annyi, de annyi rosszabb helyzeten átmentünk már, átmegyünk majd ezen is, és még mindig bőven a köd felett.
