Mission nearly impossible

Most még halad a bajnokság idén a megszokottnál is kegyetlenebb tempójában. Bár már vannak el-el halasztgatott meccsek és a vakcina nem túl távoli bevetése miatt egész jónak tűnik az esély arra, hogy befejeződik az idei bajnokság is, de azért erre még nincs garancia. A hétfő esti meccsre Dél-Angliába látogatnak fiaink.

A Soton megszokott módon nem a középmezőny elejében szokott szerepelni. Ez alól kivétel a legmodernebb korszaka a feljutás után. Ebbe a helyzetbe jöttek vissza már tavaly és vannak idén is Hasenhüttl vezetésével. Ez a Soton nem egy rossz csapat. Nem lesz velük egyszerű meccsünk még akkor, sem ha idén a klasszikus Ikarusok ellen szenvedünk jobban.

A cím a csapatépítésünk ellentmondásos gondjaira utal. Magam a hosszú távú előre tervezésnek vagyok a híve. Azonban és most az azonbant sokszorosan alá kell húzni. Kivételes helyzet van az idei szezonban és így a téli ablakban.

A helyzet különlegességét több egymással szögesen ellentétes szempont és irány adja. Egyrészt az evidens, hogy a Korona miatt a gazdasági helyzet nem szerencsés. Egy Liverpool méretű és a PL-ben virító csapatnál, ugyan nem a meccsnapi bevétel a fő bevételi láb. A bérletek és a jegyek eladása ma már inkább a stadion jó hangulata miatt fontos, ha globálban nézem. Ettől még azért senki sem gondolja vagy gondolhatja komolyan, hogy semmit sem érződik egy bevételi láb kiesése. Azért a kibővített Stadionnak volt az utolsó Koronával nem érintett szezonban egy 84 millió fontos bevétele, ami az akkori bevétel 16%-át tette ki. Nem a legfontosabb bevételi forrás, de azért egy ekkora össze, ha hirtelen eltűnik a kasszából, azért már erősen hiányzik. Főleg, ha figyelembe veszem, hogy nem tudjuk, de a TV pénzből is kieshetett egy kicsi, a szponzori bevételekből is kieshetett mivel a COVID miatt nyílván nem lehet minden korábban elvállalt feltételt teljesíteni mondjuk a fizikai távolság tartás miatt. Egyébként is a nagy cégek, ha gáz van először a hirdetési büdzsét vágják meg teljesen logikus módon.

A foci klubok specialitása, hogy a költség oldalon javarészt bér jellegű kifizetések állnak. Azaz a pénz bejön és ki is megy. Azonban fontosabb, hogy a bér keret csökkentése a keret minőségének rontása nélkül elég nehézkes feladat. Ezért mondhatjuk, hogy a legfőbb kiadási tételhez nem lehet nyúlni. Végig lehet menni az összes kiadási tételen, de gyakorlatilag az van, hogy jelentősen nem lehet spórolni.

Ennek egyenes következménye, hogy együtt kell élni azzal, hogy van egy hatalmas óvatos becslés szerint is 100 millió fontos luk a költségvetésben. Az idei szezon erősen veszteséges és a csapat KP hiányos helyzetben van. Ebből azt akarom kihozni, hogy a mi hosszú távon zseniális éljünk meg a bevételeinkből klub vezetési stratégiánk elég szűkös lehetőségeket biztosít az idei szezonra a COVID válság miatt, amit persze lehet enyhíteni eladósodással, ami idén indokolt is, de hosszú távon nem szerencsés.

Ellenben ott van két nagyon fontos tényező ami azonnali játékos vásárlás irányába mutat.

Azt gondolom a CB szituáció a roppant szerencsétlen sérülés hullámmal és eleve kockázatosan alultervezett nyári állapottal nem szorul túl nagy magyarázatra. Jelenleg nincsen egy db egészséges eleve felnőtt CB a keretben. Ez sokat elmond az hiány és az igény súlyosságáról.

Közben ott van a több magyarázatra szoruló jelenség is, amit kimondani annyira egyébként nem hosszú. Ideális csapat építés mellett ennek a BL-t és bajnoki címet nyert magnak ez az utolsó szezonja együtt. Nem ideális az én ízlésemnél mindenképpen halogatóbb megoldással is maximum az idein kívül 1 maximum 2 szezon van ebben a keretben. Nem egyértelmű téma és árnyalatokról van szó sok esetben, de a lényeg az röviden megérthető. A játékosoknak van a koruk miatt a pálya futásukban egy csúcs időszak, ami után korosodva gyors hanyatlásba tudnak átfordulni. A mi keretünk java része saccra 70-80%-nak a csúcsidőszak utolsó 1-2 évében van. Emellett azt is tudjuk, hogy egyszerre nem lehet végtelen számú játékost cserélni a kezdőben, sőt 2-3 játékosnál több nem fér bele, hogy közben sikeres legyen a csapat. A keretben sem lehet több 5-6 játékosnál, mert nincs meg egymás ismerete a konzisztencia, taktika ismeret stb. A kiöregedő csapat probléma tehát mivel, ha sikeres akarsz lenni hosszabb távon. Akkor csak évek alatt elhúzva lassan és szakaszosan végezhető.

(No, ez nem nagyon szokott sikerülni a csapatoknak. Rengeteg rossz példát lehet hozni. A mi csapatunk történetében is megvolt a Kenny féle Európából kitiltott években, mikor is a nyerő gép bele is halt sok más körülmény mellett az elodázott keret fiatalalításba. Nyílván a MU-nál is volt ezer más szempont az öreg Ferguson távozásakor, de ez volt az egyik fő gond. Ma kurrensen a legjobb példa a Barca, amely leuralta több, mint egy évtizeden keresztül a spanyol focit már évek óta a kiöregedési csapdában vacakol és idénre már erősen meglátszik a teljesítményükön is. A CORONA válságuk mellett lett tagadhatatlan a sok éves rossz menedzsment.)

A játékos piaci stratégiákban nem csak azt akarom látni, hogy Klopp 2024-ig tartó szerződéséig tervezünk jó csapattal, hanem bőven azután is ütőképes csapattal tervezünk.

Azonban ez a keret a legjobb korban van és kvázi csak egyetlen poszton lukas a CB, így itt engednék teret a WIN-NOW üzemmódnak, azaz ez a magas szintű csapat a végét járja, így ki kell belőle hozni annyi trófeát amennyit lehetséges. Ezt az érvet nagyon nehéz lesz végig félre tenni és mindig fel lehet majd hozni a fiatalítás ellen, így csínján kell vele bánni. Szerintem ez az idei téli ablak a CB poszton az a kivétel, amit meg lehet, sőt meg kell lépni. Az idei roncsderbyben, ami a bajnokság egy tapasztalt fej lehet a különbség köztünk és a többiek között.

Többször mondtam már egy olcsó 30+-os alias „Klavan 2.0” projekt nagyon kellene. Ez indokolt és egy ilyenre kell legyen pénz is. Tudom a mi CB-kre is kifejezetten extra követelményeket tevő focinkra olcsó 30+-os, de egyből bevethető csókát találni szinte lehetetlen. Jó magam nem is próbálom meg. Azonban nem hiába mondjuk, hogy a mi atomfizikusaink jobbak. Bízom bennük, hogy megoldják a lehetetlen küldetést. Megtalálják és el is hozzák: az olcsó, idős, bevethető csávót a védelem közepébe, ha másra nem is erre a tavaszra. Ez az alkalmazandó stratégiával ellentétes lépés, de jelenleg ezen a poszton meg kell lépni.