A mindegy definíciója

Midtylland – Liverpool 1:1. De hey, legalább lett két új klubrekord!

A különböző tartalom előállítóknál mostanra lett egy shortcut a billentyűzeten arra a szófordulatra, hogy 2020 egy furcsa év. Naphosszat lehetne sorolni ennek alátámasztásait, de poolosként nyugodtan vegyük bele a sorba azt is, ami vákumban történt tegnap este és nézzünk rá a tavaly decemberi szemünkkel. Miközben az elmúlt évek évek BL csoportköreinek utolsó meccse mindig valahogy izgalmasra sikerült és erős kezdőkkel álltunk fel, most egy hatalmas zakó sem veszélyeztette volna a csoportelsőséget. Ami jó hír, lévén fel se tudtunk volna küldeni egy senior-tarcsi hibrid sor jobbat. Ezen a találkozón néhány száz néző volt, lehetett jelen, aminek egy emberként örül a fele világ. Mo Salah pedig egy percen belül két rekordot is megdöntött: meglőtte a klub leggyorsabb európai kupa gólját, valamint megelőzte Steven Gerrardot a házi európai gól listán. Ez is szerethetően furcsa, a Salah csúcsokhoz már hozzászoktunk, de az egy percen belül (55 másodperc, pontosan) jövő kettő elég trollolo.

Az ilyen rapid gólok amúgy mindig valamilyen vicces védelmi zavar eredményei és ez sem volt kivétel, teljesen proper Benny Hill gif matéria az utolsó érintésével együtt. Kis színes, hogy ez a gól így Makay 10 másodperces találatához képest a kanyarban sincs, sőt, a Bayern – Real nyolcaddöntőként annak még tétje is volt. És a csávó úgy nézett ki, mint egy időgépes Luis Suarez.

Na de, vissza tegnapra és Dániába. A #koránbekapottgól annak rendje és módja szerint egy felborult dinamikájú meccset hozott, melyben a Liverpool mindent akart, csak hajtani nem – a sérült listájára való tekintettel érthető módon. Az első félidőben mindkét csapatnak voltak helyzetei, és míg az ellen kapuja felé a Divock – Mo duónak volt képes pár veszélyes, de végül nem learatott próbálkozása, addig a másik oldalon Fabinhónak kellett kicsatornáznia a belső Virgiljét és hatvanas pulzussal mentenie a gólvonalról. A brazilt aztán félidőben lehozta Klopp és pályára került az utánpótlás pszeudo-Virgil projektje Billy Kuometio személyében, igaz ez legalább tervezett cserének tűnt, nem hallani kórházi indokról. Kisvártatva Tsimikas is pótlásra kényszerült, ő viszont térdficam miatt okán, így nem volna meglepő, ha idén már nem látnánk a keretben sem. A cserélgetések közben a Pool támadásai lényegében kimúltak, a dánok hajtottak az egyenlítő gólért és ez egy tizenegyessel össze is jött nekik. Szóra sem érdemes, hogy megint a VAR döntött benne és megint ellenünk, lassan az edzőközpontban is 12 ellen készíthetik a csapatot Krawietz-ék. A végéig mindkét gárda szerzett még egy érvénytelen gólt, szóval a fiktív végeredmény is iksz lett.

De valójában ez az egész tényleg mindegy, az 1:1 teljesen oké egy súlytalan Bajnokok Ligája csoportkör záró meccsen úgy, hogy nem kell mentőhelikopterrel hazareptetni kulcsjátékosokat. Nézzük onnan, hogy a Financial Fair Play jegyében adtunk némi karácsonyi UEFA pénzt egy kiscsapatnak. Hétfőn sorsolják a mostani nyolcaddöntőt, ahol angol ellenfelünk biztosan nem lesz.