Chelsea beharang

A fantasztikus, izgalmas, fordulatos és Isztambul, ooo-óóóó Isztambul szupermikiegér döntő után újra találkozunk Dinamóval, ezúttal egy kicsit fontosabb sorozatként is felfogható PL-ben. Nagyon sok irányvektor mutatja azt, hogy ez az utóbbi évek legkönnyebb Dinamó elleni párosítása, cserébe meg a szuperizén majdnem szoptunk, meghát idegenben is játszunk, szóval az se baj, ha X, mondom is, hogy miért. Vagyis nem, de már így utólag mindegy is. IS.

Elég jó linárisan csökkenő pályára állt az utóbbi néhány éve kevésbé gyűlölt kékszínű olajos versenytársunk, annyira, hogy talán az a fajta utálat is alábbhagyott lelkünkben, ami 5-6 éve még annyira jellemző volt. Az öreg Abra csak addig lapátolt be a csapatba milliárdos nagyságrendben fontokat, amíg be nem állt egy erős önfenntartó pályára a csapata, utóbbi években kevésbé volt jellemző rájuk, hogy elköltik a teljes alsóház éves költségvetését csak fullback-ekre. Mint ezt ahogy a kék színskála azon oldalán teszik, ahol sokkal aktívabban szarnak le a jóízlésen, az FFP-n keresztül a globális felmelegedésen át gyakorlatilag mindent is. Ha az én dédszüleim is aktív kecskeszodomizálással múlatták volna az időt, lehet hogy én is rugalmasabban állnék az életben bizonyos dolgokhoz, de jelenleg az látszik, hogy a shittyt csak valami teljesen abszurd faszsággal lehet eltiltani attól, hogy szanaszéjjel szexuálja az átigazolási piac minden szerelmi bemenetét. Pont, mint ahogy a Dinamó is kapott valami faszságért most egy két körből kimaradsz kártyát, nagyjából úgy jó 10 év késéssel ahhoz képest, amikor ezt először kellett volna.

Kibrusztolták ugyan a BL-t, de látszott év végén, hogy már csak a lendület viszi őket előre, és mindenkinek a fasza kivan mindennel a csapatnál, amivel csak lehetséges, hogy az embernek kilegyen a fasza. Szóval lehetett sejteni, hogy ha már nem jöhetnek ki a pit-stopba, akkor beáldozzák ezt a szezont az úgynevezett építkezés oltárán, amit mint fogalmat, innen is imádok. Nem ők az egyetlenek, akik erre az útra léptek, és könnyen lehet, hogy majd mi is ezen fogunk pár év múlva nyűglődni, szóval van egy kicsit eljövendő karácsonok szelleme szájíze a dolognak. Lampard, a kinevezett menedzser teljesen kennelen belülről jön (a West Hames előzmények ellenére), nyilvánvalóan ismeri a klubot, át van itatva identitással, a klubért küzdeni akarással, ismeri a portásnénit, ott paciztatta a szobanövény felelős kiskertész purdéját az edzések után a meggyfa árnyékában. Pont, mint azokat 12 évesen már 48-as lábmérettel bíró csokkerzonokat, akik miatt rájuktette az Uefa a rontást, de ez egy másik történet. Adódik a kérdés: Képes lesz-e sikerre vezetni szeretett klubját az öreg Frank, hiszen kék szív dobog szőrös mellkasában? Elég ennyi?

Háhá, lófaszt. Mármint nem elég, de Frank bácsi ettől még lehet sikeres végén. Egyrészt ha csak azt nem vesszük kék DNS-nek, hogy átlag 1,5 évente kibassza az edzőt Abra, mint macskát szarni, nem mondanám, hogy úgy maradt meg a Dinamó az emlékezetemben, mint egy nagyon karakánul elkülöníthető monolitja a brit focinak. Szóval azért, mert nem kell neki tolmács, meg tudja melyik oldalon kell vezetni, még nem lesznek vele semmivel beljebb. Ellenben sok más, szemünk előtt edzővé öregedett régi kedvenccel ellentétben róla még el is tudom képzelni így középtávon, hogy sikeres lesz edzőként valamilyen szinten. Kicsit olyan ez, mint amikor látsz egy 19 éves csokit aki halál tehetségesnek tűnik, de te is tudod, hogy 23 éves korára simán kiköthet a török2-ben is Jumurdzsák mellett, szóval magában a tehetség még kevés. Lampardról amellett, hogy látszott a pályán kb. minden megmozdulásából hogy rengeteg esze van a focihoz, érdemes lehet tudni, hogy végig sakál kitűnő tanuló volt, külön dícsérettel olyan egyszerű tárgyból, mint pl. a latin nyelv. Nem egy munkáskörnyék felülteljesítő benszülöttje, akit ha nincs foci, várta volna szeretettel a dokkmunkások ölelő karja. A Derbyvel egy szezon alatt majdnem feljutott, amennyire én követni bírtam őket (főleg Wilson miatt) általában sexy focit tolva, és bár nagy ugrás így egyből egy leszázalékolt Dinamó is, de ő az egyetlen, akiből kinézem, hogy belenő a zakóba.

Másrészt azért kurva jók ezek a kinevezések, mert DOF nélkül aztán pont sehol nem lesznek megint, ha ez a terv is besül. Mármint maga a DOF személye nem megoldás így magában semmire, de azért jókat fogok majd röhögni, amikor egy fiatal, nagyravágyó brit edző után hoznak megint egy láncdohányos öreg olaszt, mert mi baj lehet.

Pont, mint a MU Oléval, akit még sokkal jobban imádok, mint bárki mást ezen kerek egy világon. Nulla tapasztalat, Norvég első osztály meg a faszom az, majd ő tudja, mit csinált Fergie annyira jól, és visszahozza. Persze, nagyon jó, remélem legalább 5-6 évig marad, talán neki sikerülhet végleg belecsavarni a középmezőnybe még egy olyan brutális dollár nyomtató masztodont is, mint a MU. A futball romantikájában vakon hívő, kognitív képességeik tornáztatására kevésbé nyitott szurkolók meg zabálják, egyétek hát, mosolyogva. Nem-nem, az egészet, úgy, le ne csöppenjen egy kicsi se. De nagy a szám, mert Klopp szűk hét évének (ugye milyen gyorsan megy?) leteltekor, a Fab3 kiöregedéséhez közel bizony ránk is ránk fog vetülni a feltartózhatatlanul hömpölygő hülyeség cunami magasodó árnyéka, és bizony cidrizhetünk majd, hogy Gerrard becsapódik újra az oldalvonal mellé, orra alatt furcsa, angolra hasonlító nyelven motyogva dolgokat. De ne fessük az ördögöt a falra, ha van Isten, akkor Xabi valahogy megelőzi, és csak nem lesz belőle akkora szopó.

Elkalandozásom végén azért még visszafűznék a meccsre röviden, hogy mondjuk az Ole féle torzszülött MU-val ellentétben Lampard Dinamója egy számomra eddig tök szerethető, többször jó, mint hígfos focit játszó csapata a PL-nek, akikkel simán lehet tolni egy jó ki-ki meccset, az se baj, hogy a végén nem nyerünk. Amúgy náluk Rüdiger valszeg offos, Kanté és Mount pedig erősen kérdéses, míg nálunk a csak a szokásos hiányzók (Alisson, Keita, Origi) várhatóak a csapatban. Mostanában inkább 3CB-s felállást tolnak, és egy Tomori-Christensen-Zouma sor ellen azért bőven lehet szerintem mit alkotni.

Utálok Jinxelni, de jobban járunk, ha most kapcsoljuk le ezt a győzelmi széria témát, hogy ne kelljen már a kibaszott bajnoki címes nyönyörgést hallgatnom KIBASZOTT SZEPTEMBER VÉGÉN  ezért boldolok egy 1-1-et ide.