Minek ide a szó
Végignéztem a meccset este, őrjöngtem.
Aztán ameccs utáni mindenséget, olvadtam.
Elaludtam, de nem aludtam.
Álmodtam, de nem álmodtam.
Felkeltem, és még mindig lebegek.
Nincs semmi mi innen letehet.
Hálás téma. Máté ennyiben foglalta össze a tegnap estét azzal kapcsolatosan, hogy két hete lecsaptam erre a kiharangra. Hajlok rá, hogy igaza van.
Mert tényleg hálás a téma. Csak éppen tökéletesen lehetetlen. Mit lehet hozzátenni a tegnap estéhez? Vagy épp fordítva, mit lehet elvenni belőle, min lehetne csámcsogni? Hát ugye.
La perfection est atteinte non quand il ne reste rien à ajouter, mais quand il ne reste rien à enlever. – azaz a tökéletességet nem akkor érjük el, amikor már nincs mit hozzáadni, hanem amikor már nincs mit elvenni. Ezt már Antoine de Saint-Exupéry mondta, és bár feleslegesen fellengzősnek hangzik, valahol ebben a leírásban találtam meg azt, amibe a tegnapi meccsből a lehető legtöbbet tudok belesűríteni.
De tényleg kár a szó, felesleg a karakter, pár képet még kap a poszt, és mindenkinek kiharangoz majd a saját lelke. Pár nap múlva.
