Tapadás

A Chelsea az Evertonnal tart kék napot, illetve a bilikék stadion is városi derbire telik meg (ha megtelik) most vasárnap, úgyhogy most van némi esély arra, hogy egy jó fordulóval visszazárkózzunk a fej fej mellett halad a mezőny kategóriájából oda, hogy századok jelenthetik a különbséget. Ehhez pedig a Fulhamtől várjuk az asszisztenciát vasárnap egytől.Nem azt mondom, hogy nagyon bíznék akár az Evertonban, akár a szomszédos derbi pontosztozásában (de azért legyen egy kapura tartó lövést sem felmutató 0-0, ahol mindenki szenved), de ha valamikor lehet, akkor a mostani ellenfelünkben bizton lehet bízni.

Ha lett volna a 2008-2009-es szezonban is Fonat, akkor biztosan hasonlót írtunk volna a Boró ellen.

De nem, ez most tök más. (Nem.) A Fulham szépen ügyesen felkecmergett a mocsárból egy Champo-szinten ütős támadófocival a rájátszásban, hogy aztán törvényszerűen hulljon ott darabokra, ahol a támadófocijánál legalább 15 jobb van a ligában, a védelmük pedig az elmúlt 10 évben feltett bármelyik katasztrófavédelmünket se tudná überelni. A Konchesky-t a soraiban tudót se, pedig ő milyen kiváló ügynök volt. Ráadásul ők jönnek hozzánk idegenbe, az otthon melegétől távol pedig átlagosan 2,67 gólt kapnak (góllövésben 0,83-at átlagolnak), úgyhogy tényleg pont úgy hajolnak ők most be az utunkba, egy 60 fokig exponenciálisan feldöntött parkettázott ív.

Csak hát ettől még van egy buktatója a dolognak.Egy ilyen ív úgy van megtervezve, hogy lényegében bármilyen sebességgel menj rajta, kvázi önvezetően megteszi helyetted az irányváltást, anélkül lehet megfordulni rajta, hogy a kormányt akár csak meg kelljen mozdítanod. Egyetlen egy dologra van szükséged ehhez: sebességre, mert gyökkettővel csak taknyolni lehet, fordulni nem.

Ebből a sebességből pedig néha képesek vagyunk annyit produkálni, mint a nyitóképen a futóbiciklis kissrác, és ha így megyünk neki a meccsnek, akkor nem csak a bukást és a szégyenteljes lecsúszást érdemeljük meg, hanem a parkettából a combunkba álló méteres szálkát is. Ez egy ugyanolyan erőből nekifutós, átszakítós kötelező győzelem, mint a belgrádi lett volna, az egyetlen különbség, hogy itt nem lesz akkora szerencsénk, mint nápolyi-párizsi kombóval a haccintéren.

A Fulham ellen hazai pályán tényleg annyi a feladat, hogy ki kell menni a pályára, és be kell hajítani a gereblyét. Azzal önmagában őket sem lehet megverni, hogy a pálya minden pontján jobb játékosokat játszatunk, de ha az első pillanattól fogva érzik a torkukon a kést, ha meg tudjuk igazán hajtani azt a pedált, akkor szépen kibontakozik majd előttünk a döntött ív, amin diadalittasan át lehet suhanni. Egy-két csapdával azért készülnek, mert például igencsak szeretnek lövöldözni, és nem is nagyon rosszak benne (11 góljuk azért csak van), de ez önmagában kevés lesz, ehhez nekünk is nagyon el kéne baszni valamit. Nagyon, tényleg nagyon. Amúgy támadásban tényleg nem vészesek, a mi lövési számainkat kábé hozzák, csak a hatékonyságuk fele akkora, ellenünk remélhetőleg még annyi se lesz.

Igazság szerint a belgrádi meccsnél jóval kevésbé félek ettől a meccstől, mert egy ilyen kaliberű meccsre már hitelesítve van Fabinho, és előrefelé se döglik majd meg a cápa, mert Shaq megint játszhat (ráadásul pihenten), bónuszként pedig visszatér Keita és Hendo is a rotációba szükség esetén. Hátul is megvagyunk, Lovren meggyógyult, Gomez is megvan, úgyhogy Ox-ot leszámítva teljes értékű kerettel vághatunk neki a meccsnek, talán a szezonban először, a bajnokság eddigi leggyengébb csapata ellen. Ennek azért mennie kell, még egy ilyen keddi meccs után is.

Ha megy, ha nem, utána bármi van, majd dobáljuk a szerencseérméket a szerencsekutak szerencsefenekére, hogy ez a kiépült teljes értékűsége a keretnek megmaradjon az utána kezdődő kéthetes válogatott szünet után is, mert az előzőből is most sikerült kábé teljesen talpra állnunk. Hiányzik ez a mostani is, mint kecskébe a kés.