Kőleves 2 – a Mama visszatér

Az első forduló nagy szorossága miatt viszonylag kollektíven úgy döntöttünk, hogy csináljuk azt, amit a legtöbb demokráciában szokás, és rendezzünk második fordulót is a leszűkített jelentkezőszámmal, hogy az elveszett szavazatokat újra lehessen hasznosítani, és így a nép szándékát jobban tükrözze a szavazás végeredménye.

A második fordulóba jutott pályaművek:

A szavazásra az első fordulóhoz hasonlóan kábé 36 óra áll rendelkezésre, a szavazókör vasárnap éjfélkor záródik majd, remélhetőleg a Burnley 4-3-as megsemmisítése utáni örömtüzek között szépen csendben.

A Polldaddy zagyvasága miatt lehet, hogy előbb meg kell majd nézni az eredményt a Results fül alatt, és csak utána lehet szavazni, mi is szidjuk őket érte.

Mondd, te kit választanál.