Elfelejthetjük a félelmeinket?

A mai meccs azt hiszem minden Vörös arcára mosolyt csalt. Egyszerűen öröm volt nézni a srácok meggyőző játékát, főleg az első félidőben. Hibát is csak elvétve lehet találni, így panaszkodnivaló is csak annyi lehet, hogy sikerült ma is alátámasztani a legendát, hogy a Liverpool ellen a szöglet nagyjából egyenlő egy góllal. Egyébkéntis, régen volt már ilyen jó szezonkezdésünk eredmények tekintetében, a játékunk meg kifejezetten pofás. Annyi minden szép és jó és pozitív, hogy kissé kényelmetlenül érzem magam. Nézzük részletesebben a tovább után.

A mai meccs nagyon egyszerű volt. Kimentek a fiúk a pályára és bemutatták milyen is az mikor a Kloppball a csúcs közelben dübörög. Legalább is az első 80 percben ment tövig nyomott gáz, de utána visszavettek a tempóból a srácok nem véletlen, hogy Klopp csak az utolsó 10 percben őrjöngött a pálya szélén. Félelmetes volt nézni, hogy a csúcsra járatot pressinggel és gegenpressinggel mennyire meg lehet zavarni egy gyengébb labdás képességű csapatot, reményt keltve arra, hogy Klopp mester stílusa alkalmas lehet a PL-féle Ikaruszok törésére. Öröm volt nézni mikor a teljesen behúzódott Hull játékosokat 3-4-5 játékosunk támadta az ő 16-osukon. Öröm volt nézni a stílusunknak köszönhetően rendszerint már az ő térfelükön sikerült labdát szerezni teljesen beszorítva az egyébként is mélyen játszó labda nélküli játékra berendezkedett ellenfelet. Kifejezetten örömteli, hogy nem csak beszorítani, hanem teljesen feltörni is sikerült a Tigriseket.

A szezon kérdése, hogy a mai remek Ikarusztörés mennyire egyedi vagy mennyire rendszer szintű megbízhatóan hozható teljesítmény. Nem könnyíti meg a választ, hogy a mai ellenfelünk védelmében Livermore (eredetileg védekező középpályás) volt a jobboldali CB és Elmohamady (eredetileg jobbszélső) pedig a jobboldali fullback. Nagyon is éltek a srácok, Coutinhoval az élen a védelmük jobb oldalán és nem egy gólunkat szereztük innen. A meccs maga tényleg nem volt túl bonyolult, így inkább azt járnám körbe, hogy a maihoz hasonló teljesítmény lehet-e az új norma?

A sztorit szerintem onnan kell indítani, hogy a tavalyi szezon szlogenje az volt, hogy Kloppnak időt kell adni, hogy a játékosok már tényleg az Ő játékosai legyenek, valamint a kloppi sok futós focihoz legyen a srácok lábában egy teljes felkészülési szezon, amit már a német rakott össze.

36f7312100000578-3727882-image-a-17_1470571320632

Egyforma kinézetűek, egyformán gondolkodnak?

El is jött a nyár és Klopp le is cserélte a fitnesz stábot. Hozta a Bayerntől a kiköpött mását, hogy a játékosoknak megfelelő legyen az erőnléte és be is indult a fitneszrezsim. Megerőltető 3 edzéses bootcamp, amitől jöttek is a sérülések és félt is mindenki, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem mondom, hogy nem lehet rossz vége, hiszen messze még a jövő május Egyébként is a Klopp-féle intenzív letámadós focinak a fizikai fáradságos hátránya a szezon utolsó harmadában negyedében szokott jelentkezni, így ebben a kérdésben addig mindent eldöntő választ nem lehet adni. Most az előnyöket lehet látni. A srácok mikor a pályán vannak kirobbannak az erőtől és nemes egyszerűséggel lefutnak bárkit. Csapatszinten messze a mieink futják a legtöbbet, öröm van a köbön. Nem is lesz túl sok meccs a szezonban, így a nagyrészt heti egy meccses terhelést valószínűleg ilyen intenzitás mellett is bírni fogják a srácok. Azonban azt lehet tudni, hogy ez a kérdés mindig ott fog lebegni a Klopp éra felett. Nem akarok senkit sem lelombozni, így most szerintem örüljünk annak, hogy bizony a srácok a kloppi edzés módszernek köszönhetően képesek arra, hogy olyan tempót diktáljanak a meccseken, amit a legtöbb ellenfelünk nem tud követni, így ez kérdés jelenleg abba az irányba mutat, hogy rendszeresek lehetnek a maihoz hasonló domináns teljesítmények.

departures-collageA nyári átalakítás másik eleme a keretben történt személyi változások. Klopp jött látott, kísérletezett tavaly és felmérte keretét, majd jó szokásához híven a neki nem kellő elemeket kisöpörte. Rengeteg távozónk volt, akik jó része egyértelműen nem illett bele abba a fociba, amit játszani akarunk, így például az öreg Yolo, Skrtel vagy Benteke. Ezen felül kismillió a szintet még el nem érő fiatal lett eladva, mint például Ibe vagy Smith jó pénzért és visszavásárlási opcióval.
13744166_1232894310063848_862663626_nAz érkező oldal kapcsán idén nyáron is a jól megszokott és így kissé elcsépelt elemeket lehetett elmondani. Mint például a Money Ball igazolások vagy az, hogy jobb gyorsabb rendszerbe jobban illő játékosokra cseréltük a távozókat. Sokszor mondtuk ezt, de ettől még nem lesznek kevésbé igazak. Nagyon korai még lehet is majd a fejemhez vágni, de régen volt már olyan átigazolási ablakunk, mikor ennyire jól igazoltunk. Főleg az árakat figyelembe véve. Nagy félelmeket keltett, hogy a csapat nem költötte el nyáron az átigazolási keretét, sőt pozitív pénzügyi eredménnyel zárta a nyarat. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy ez nem problematikus, hanem éppen a régóta várt legyünk okosabbak, ha már gazdagabbak nem tudunk lenni a riválisainknál jele. Matip személyében hoztunk “ingyen” de legalább is átigazolási díj nélkül az elmúlt évek nagy CB igazolásainak árát figyelembe véve (Stones, Otamendi, Mangala, David Luiz stb) “ingyen” egy kb 30 millió fontos játékost. Klavan a PL árak mellett nevetséges összegért egy kifejezetten jó védő. Karius meg kezdő potenciállal bíró kapus zsebpénzért. Ez eddig Money Ball a legjobb értelemben, hiszen érték szerzés áron alul olyan helyről, ahol másnak eszébe sem jut. Kloppnak és stábjának a Bundesliga ismeret jól fog jönni a későbbiekben is a piacon. Ebből a szempontból Wijnaldum és Mané kevésbé jó nagy fogás. Viszont egyértelmű volt előzetesen is, ami most így kissé korán, hogy egy látható és érthető terv keretében jött mindenki. Mindenki gyorsabb, mint akit leváltott és remekül illik a magas védelmivonal agresszív foci, sok futás vonalon. Nagyon röviden a keret változásai alátámasztják, hogy rendszerszintű javulás van és nem egyedi kicsúszott eredmény (úh bárcsak el lehetne felejteni a Burnley-t).

thumb_23128_default_news_size_5A tavalyi szezonhoz képest változott még az alaptaktikánk. Klopp tavaly a pályafutását végig kísérő kedvenc 4231-es formációjában játszatta a csapatot az esetek nagy többségében. Ez emlékszünk azért volt jó mivel, így a 4 támadót rá tudta engedni pressingelni az ellenfelek védelmére. Nos, az idei szezonra váltott. Már az előszezon sörmeccsein végig és az idei meccseken is folyamatosan 433-at játszunk. A 433 régi barátunk, sokszor láttuk már különböző edzőinknél. Az idei különlegessége, hogy BR-el ellentétben, amit idén tolunk, az nem 4123 a leghátsó középpályás nem jár vissza a védelembe 3. CB-nek a labda kihozataloknál segíteni. Akkor sem lép vissza biztosítani mikor a csapat teljesen kitámad ezért is a számok nyelvén 433, amit tolunk. Az idei taktikának sok előnye van. Az egyik az, hogy így több emberünk jut a halfspacebe, ezáltal a pálya stratégiailag fontos részén erősebbek vagyunk. A másik előnye az, hogy nem 4, hanem 5 játékosunk tudja Klopp az ellenfelek védelmére ráereszteni. A harmadik előny és a hatalmas újdonság, hogy Klopp a támadásokhoz egy rendkívül fluid rendszert alakított ki. Mondjuk BR alatt is akkor voltunk a legjobbak mikor fluidak voltunk, de ez egy új szint a korábbiakhoz képest. Ebben Wijnaldum és Lallana 8-as posztja és abban hozott játékuk és Firmino 9-es posztja adja a legtöbbet. Hiszen gyakorlatilag az 5 legtámadóbb játékosunk nagyban hasonló képességekkel bír. Az a feladatuk és ebben nagyon jók is, hogy bárki bármikor felbukkanhasson teljesen összezavarva az ellenfelek védekezését. Eddig nagyon is él ebben a szerepben mind Coutinho, mind Mané, mind Firmino, mind Lallana mind Wijnaldum. Ennek az 5-ösnak megvan a sebessége, megvan a lövő-, cselezőképessége, hogy az ellenfelek védelmét többféle módon fel tudják törni, legyen az kiugratás, beadás, fejes, átlövés, kipasszolás, egyéni játék. A legszebb az egészben, hogy ez rendszer szinten működik, nem véletlen, hogy Origi, Sturridge háttérbe szorult. A támadó játékunk a fluiditástól jó. Klopp fogalmazott úgy, hogy a hivatalos hadrendnek, a 433-nak csak a védekezésben van jelentősége nem támadásban. A védekezésben is azzal, hogy a játékosaink képességei és tulajdonságai nagyban hasonlítanak, így a védekező felállásban is. A 4-1-4-1es falban is a játék helyzettől függően tudják egymás helyét átvenni. Simán előfordulhat és baj nem is lesz belőle, ha Lallana helyett Coutinho kerül a 4-es közepére. A lényeg az, hogy taktikai okai vannak a mai jó teljesítménynek. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Can felépülése, hogyan fogja átrajzolni a képet. Mivel az idei játékunk és az alkalmazott taktika kulcseleme, hogy a 8-as pozícióban Wijnaldum és Lallana játszik, azaz két támadószellemű, labdabiztos, technikás, gólerős, a 16-oson belülre kerülni képes játékos szerepel. Ugyanezt a feladatkört a keretből Coutinho és Firmino tudná még ugyanígy lehozni (nem véletlen, hogy ma Lallana-Sturridge csere után Grujic beállásáig Firmino vette át a szerepét). A lényeg az, hogy Cannal vagy Hendóval 8-as szerepben az idei focink nem menne, így. Érdekes lesz, hogy Klopp is, így gondolja-e. A 6-os poszton Can vagy a CSK-t fogja favorizálni? Vagy csak simán visszatér a 4231? Alapvetően sok még a megválaszolandó kérdés. Jelenleg én azt szeretném, ha maradna az eddig látott taktika és stílus.

A végére jöjjön még egy kis, indokolatlanul korai statisztikai blokk. Az idei 8 meccs nagyon kicsi minta főleg, úgy hogy nincs is meg minden adat a Mikiegér meccsekről. Ettől még funfactnek 1-2 érdekességet szeretnék megmutatni.

ikarusvsrangado_vedelem

A kismintán elképsztő mértékben minimalizájuk a kicsik támadásait. (ehhez képest sok a kapott gól)

Az első funfact az, hogy a kismintán ugyan nagyon félrevezető tud lenni, de nagyon jól elkülöníthető, hogy a csapatnak két játéka van. Van egy a nagyok ellen és van egy az Ikarusz feltörésre. Kicsi a minta és a Leicester meccs, mint rangadó megkérdőjelezhető, viszont, így 4-4 meccs lett mindkét kategóriában és nagyon látványos különbségek jönnek ki. Azért merem, mégis ezt megosztani mivel van logika a kétféle focink között. Nem meglepő a rangadókon idén is több pontot szerzünk eddig. A lényeg abban rejlik, hogy ilyenkor sokkal gyorsabban, kontra jelleggel támadunk, sokat és pontatlanabbul passzolunk, és sokkal kevesebbet van nálunk a labda, ez Kloppnak és a csapatnak mindig is jól állt most sincsen ez másképp.

ikarusvsrangadoA nagy különbség a kicsik ellen mutatkozik. Ellenük az új taktikának az új játékosoknak és a fluiditásnak köszönhetően lett egy egyébként a Guardiola focira emlékeztető türelmesebb játékunk. Jelenleg majd 70%-os labdabitroklás 90%-os passzpontosság mellett. Tudom, hogy fog ez csökkenni, de ettől még jó indikátor az elképesztően nagy passzolási különbségek mellett.

wijnaldum_vs_lallanaA döntő tényező abban, hogy az idei szezonra lett kétféle focink szerintem Lallana és Wijnaldum 8-as posztjában és szerepkörében keresendő. Előbbit mindenki elismeri és eddig élete fociját hozza az új szerepében. Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mezőnymunkában nagyon közel vannak egymáshoz. Ugyan majdnem mindenben Lallana hoz eddig jobb számokat, de Wijnaldumnak sem kell szégyenkeznie. Sőt sikeres szerelésekben meglepő módon ő a jobb. Én most csak azt szeretném mondani, hogy pressingben felveszi a verseny Lallanával, aki pedig a csapatunk egyik legjobbja.

wijnaldum_8askentÉrdemes ránézni, hogy Wijnaldum eddig ezen a poszton hozott teljesítménye egészen jó összhangban van a korábban Hollandiában hozott számaival. Sőt még a korábbiakhoz van hova javulni. Jó kérdés, hogy ez a két bajnokság közötti különbségből fakad, vagy abból, hogy még új a csapatban.

hendo_6osAkivel szeretnék még foglalkozni, mivel szerintem nem kapja meg az őt megillető elismerést az Hendó, ahogyan idén hozza a számára új 6-os posztot. Szerintem kulcsszerepe van abban, hogy idén jól működik a játékunk, hiszen nem csak a védekezésből veszi ki a szerepét (ugyan a többieké számai nem teljesen ugyanebből a szerepből valóak), hiszen a korábbi években csak Lucas hoz jobb számokat, hanem a támadásokhoz is hozzátesz aktívan. Gyakorlatilag úgy a legvédekezőbb középpályásunk, hogy nem védekező mentalitással tolja.

hendo_6os_aktualAmi az idei focikban eddig a legjobb, hogy nem 1-2 ember kiugró teljesítménye okozza, hanem 5-6 játékos jó teljesítménye. Erre talán a legjobb a per90 alapú kanadai táblázat. Amin látszik szépen, hogy igazából nincsen eddig idén olyan támadónk, aki nem hozna jó teljesítményt. Alapvetően Kloppéknak a sok jóból kell a legjobbat kiválasztani, ami nem egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy ez egy örömteli fejvakarás.

idei_golok

Az a jó mikor a csapat több, mint az egyének összessége.

Remélem sikerült mindenkit jól összezavarni ezzel a hosszúra nyúlt csapkodó reménykedő, de egyszerre félős irománnyal. A címben feltett kérdésre szerintem még nem lehet válaszolni.

_________________________________________________________________________

btw valaki meg tudja mondani a címét szederbokor Chow-chow motherfucker képes posztjának?