Ismétles

Az unalom anyja. Legalábbis nehezen tudok olyan aspektusát találni a Tottenham elleni meccsnek, amit valahol, valamikor ne láttunk már volna előfordul. Persze, lehet azt mondani, hogy ha kicsit messzebbről nézzük az irodalomtörténeti korszakokat, akkor a görögök már régen kitaláltak mindent aztán azt ismétlik unalomig, nyilván. Én most nem egy ennyire tágan értelmezett repetícióra gondolok (és nem is arra, amikor a menzán kérsz még egy adag lekváros grízestésztát), hanem arra, hogy amióta Liverpool blogot írok, ezek a klisék, amiket egy hete láthattunk, jópárszor előkerültek már.

Kezdeném is mondókámat egy fogak közül kiszorított mea culpával: elég szépen sikerült belealudni ebbe az összefoglalóba, talán a nyári szünet, meg az is, hogy idén nem lesz várhatóan 60 meccsünk, kényelmessé tett. Meg a karma kedvenc szokása, hogy Mózesként hosszú órákon át szétválasztva tartott fostengert szereti lendületből átcsapni az ember feje felett, marad hát a Szederbokor trademark bocsmá, legközelebb ígérem rendes medve leszek és megírom rögtön meccs után, cserkészbecsszó.

Szóval, – mesterien visszagombolyítva gondolataim szerteszét szaladó szálait – az utóbbi hetek tényszerű momentumai pont jók voltak arra, hogy korábbi írásainkat ideschmittelésének gondolatával kezdjek el erősen játszani. Megcsaptuk az Arsenal, tejszínt fröcsögtetve, pontrúgásból góltkapva, helyeként Sterling módra védekezve, aztán szenvedtünk az Ikarus ellen (basszafasz, még egy kapus bemutatóval is lógok, hogy a makk üsse ki a fogam), labdát birtokolva, töketlenkedve, majd jöttek a csirkék. Hát mi más is történhetett volna? Rivális, akar is ellenünk focizni, idegenben játszunk, nohát akkor: zabszem vissza a farpinába, koncentráció-potméter koppanásig jobbra tekerve, fussatok, bolondok. Tényleg nem tudom már mihez hasonlítani ezt a fajta mentalitást, ülnek a padon Cou és a fiúkák, trécselgetnek a kortárs mezdivatról, szóbakerül, hogy megint valami szenny kiscsapattal játszunk, aztán elkezdik csapkodni egymás térdét, hogy ugyan, ezeket leverjük mint vak a poharat? Mert az van, hogy akkor kéne toppon lenni, amikor a vasutasok jönnek tömött sorokban, mert egy a Tottenham elleni döntetlen – az Arsenal veréshez hasonlóan – pont a kitörölhetjük vele kategóriába esik.

De ne szaladjunk ennyire előre, a miki-izé (mizé?) beharangban is biztos voltam benne, hogy nyerünk, és tulajdonképpen nem is álltunk ettől annyira messze, mégha szerintem a döntetlen tulajdonképpen igazságos is volt. Gyakorlatilag ugyan azt próbáltuk eladni, mint az Arsenal ellen, Klavan helyett Matip kezdett, egyébként nagyon hasonló taktikával álltunk ki. Lehetett is, mert ha szorít a zabszem, akkor a presszing is jobban megy a srácoknak, egyébként pedig Klopp legendásan jó meccseket tud játszani olyanok ellen, akik legalább annyira, ha nem fontosabbnak kéne lennie a győzelemnek.

Támadásban a szokásos fegyvert vette elő Klopp: Védekezésből gyors passzokkal minél előbb valamilyen kontra-szerű formációba hajszolni a Tottenhamet, ha lehet, akkor már az ő tizenhatosuk előterében labdát szerezni, majd nyomni a penetrációt akár passzal, akár Mané nyers gyorsaságában bízva. És ez az elgondolás elég féllábasan működött, némi – talán felesleges – kockázatot felvállalva, de működött. Mané hozta, amiért vettük és amiért (ha formája töretlen marad) a kloppi foci nagy nyertese lehet: Erőből, sokat és nagy intenzitással futva, 1-1-eket felvállalva darált a szélről befelé mozogva, egyébként kicsit túl is tolva a biciklit. Nagyon cibálgatta a rigó zsebében a második sárgát, amire a fehérek kicsit rá is játszottak, de nem feltétlenül ok nélkül. A támadó triászunk másik széle volt az, ahol attól félek koncepcionális problémákba ütköztünk.

Van ugye Cou, ismerjük mind az erősségeit, ahogy lát a pályán, ahogy passzol és cselez, illetve arachnofóbiájának a kapu felső sarka felé irányuló kivetülését. Igen ám, de a csenevész brazil lassan 4. évét tapossa nálunk és elmúltak már azok az idők, amikor el lehetett fedni mindent azzal, hogy brazil is, fiatal is, majd beérik. Az van, mint amikor bekerülsz fiatalként egy komoly céghez, tehetséges vagy, szeretnek is, sokat is melózol és mindenki kurvára meg van elégedve veled. De szépen lassan a senior mókusok, akik megmondták a tutit, akik mentek a pofonért az ügyfélhez ha kellett, szépen lassan kikopnak előled. Van aki nyugdíjba megy, van aki egy mégnagyobb céghez még több pénzért, van aki meg betegszabiról betegszabira vándorol. Jönnek újak, de még nem ismerik annyira a helyet, meg nem is mernek annyit vállalni, ha tetszik, ha nem, ahogy svenkel a kamera az irodában, hogy akkor ki mondja meg a frankót, lassan rajtad marad a fókusz.

Cou is itt van most, lekopik lassan a csodagyerek címke, saját jogon kéne világsztárrá válni, vagy legalábbis megmutatni, hogy ez lehetséges-e. És szegényem szerintem itt van szereptévesztésben, egész pontosan úgy érzem, hogy az egész szitut kezeli nagyon rosszul. Benteke, sőt Balotelli óta tudjuk, hogy maguk a gólok önmagukban nem feltétlen jelentik azt, hogy egyébként jó volt a csapatnak, hogy a pályán vagy. Utóbbinál pláne evidens, de Mario is azt hitte, hogy ha beveri 30-ról, akkor mindjárt nem kell futnia. Cou is hasonló cipőben kezd topogni, azt szeretné, minden meccsen ő rúgná be a ficakba, mint ahogy azt Arsenal, vagy retrospektíve a Shitty, vagy a Dinamo, vagy akárki ellen. Mert ő maradt a sor végén és most rajta a teher, hogy megmentse a csapatot, ahogy Stevie is tette, vagy Suarez. Ez pedig túl nagy nyomást tesz rá, görcsössé teszi és megöli azt, amiben a legjobb: A kiszámíthatatlan indítások, az ügyes löbbölések, azok a húzások, amikre még te is elfekszel a TV előtt, nem csak a három védő előtte. Kíváncsi vagyok, hogy a vényre kisztott Klopp féle maciölelés helyre tudja-e billenteni a játékát, én mindenesetre másik megoldást próbálnék ki.

https://www.youtube.com/watch?v=mfDoHzUpIHw

A középpályát, ami szerintem a mostani csapatunk másik nagy enigmája. Az elvet ismerjük, Lallana és Gini feladata, hogy hátulról érkezve jelentsen közvetlen veszélyt a kapura, illetve hogy a letámadás második hullámában erodálják az ellenfél partvidékét. Ebben a pozícióban Lallana lubickol, legalábbis az utóbbi meccseken még én se tudok nagyon kifogást találni a fociján, pedig én nyélből eladtam volna az első percben. Gini szegényem viszont kurva anyátlan támadásban és védekezésben is, hoz egy rosszabb Joe Allent, mínusz a lobogó sörény, az okos passzok és az olyan előrelátó megelőző szerelések, melyk 3 mp-el azelőtt történnek meg, hogy az ellenfél játékosa ténylegesen megkapná a labdát. És van ennek a középpályának még egy baja, ha nem elég jó a pressszing, ha valaki elváltja, vagy csak simán ki tudja az ellenfél hozni, akkor szegény Hendó egyedül kurva nagy szarban van. Ez történt ezen a meccsen is: Hiába voltunk meggyőzőek a meccs jelentős részében, voltak olyan pillanatok, amikor ránk tudott fordulni a Tottenham és akkor kurva nagy cidri volt. Egyszerűen a két támadó CM mögött akkora terület nyílik (főleg, mert a FB-eknek általában vissza kell zárni területet védeni) amit Hendó egyedül nem képes lefogni. Védekezésben így az kéne, hogy a szélső támadók zárjanak vissza, de azért futásmennyiségben azért ez elég durva lenne.

Kiragadott példa, de az elv adott: Lallana és Gini magasan, CB-k emberrel, csóró Hendó meg oldja meg, ahogy tudja. És egyébként is miért nem lő még gólt is, meg amúgy sem méltó csk-nak. 

Így egyik oldalon én nagyon forszíroznám, hogy álljunk vissza a pivotos 4-2-3-1-re, mert a Can – Hendó duó már bőven be tudja játszani tokkal vonóval az egész középpályát. Hagynék egy centert (Origi / Firmino) és mögöttük adnék egy teljes és kötöttségek nélküli szabad kezet Counak, hátha előveszi a rég elvesztett varázspálcát a seggéből. Másik megoldás, hogy marad a 4-3-3, viszont Cou-t CM-be száműzném, meg egyébként legjobb meccseit a diamond szélén hozta, kellően távol a kaputól szerintem megint arra tudna fókuszálni, amihez igazán ért.

És így, bár a meccs tényleges történéseitől elkalandoztam, ezen az országos x meccsen (ahogy a Klopp éra első Tottenham meccse is az volt) ezek az alapvetések befolyásolták nagyrészt a meccs alakulását. Első félidőben konkrétan lefociztuk őket, Matip kibaszott stabil volt és remekül egészítette ki Lovrent, Milner szerintem kurva jó volt FB-ben (labdakihozatalnál ott volt, nem lehetett megcsinálni a szélen, támadásban sem szórta el a labdákat), presszing is volt, Mané pedig penetrált, ahogy kell. Bár a kapott tizi szerintem konkrétan lófasz volt, nem igazán lehetett azt mondani, hogy nem toltuk el falig a kerékpárt. És szokás szerint el is dönthettük volna a meccset, ha Lallana nincs (egy hangyafasznyival) előrébb. Amihez meg csak annyi komment, hogy végülis 6x kellett visszalassítani, meg 13 segédvonalat behúzni, hogy látszódjon, hogy les volt-e, ugyan ne akadjunk már fel ilyeneken, mert oké, hogy a sporinak ez a munkája, de ha tegyük fel nem is volt les (de), ilyet elnézni szerintem bőven bocsánatos. Vagy legalábbis ilyenekért kár elővenni a buzibíró lemezt.

Valahol itt volt a törés egyébként a meccsben, mi kezdtük visszavenni a tempóból, a Tottenham pedig egyre jobban használta ki középpályánk hézagait, illetve a beadás elleni évek óta balfasz védekezésünk. Ha Toby fejese bemegy akkor gól se szólhatunk semmit, így meg nem sokkal később jött az egyenlítés, ahol konkrétan a meccs legjobb szélső támadója, Mané maradt le az emberéről. Mondjuk halkan tenném hozzá, hogy ha én is ilyen intenzitással csavartam volna bele 10 kilót meccsbe, hát a faszomnak se lett volna kedve még hátul is kisegíteni, de ez mindegy is.

Játékban bár a meccs perce leosztott többségében szerintem jobban voltunk, ez messze nem az a döntetlen volt, amit csak emiatt sajnálni kéne. Ha ez egy skála lenne, ahol a 0-ás értéknél ők, 10-esnél mi lennénk az egyértelmű jobbak, az egy ilyen jó 6-os performansz volt. Ultra magvas bundáskenyeret messzemenő következtetést le tudunk így vonni? Nem sokat. Ikarust még mindig nem tudunk törni, rivális ellen még mindig megy.

Sebaj, majd a Leicester ellen Balotelli mesterhármassal nyerünk.

Ó, fakk :(