Fordult a kocka

Legalábbis ami az utóbbi évek leosztását illeti. Emlékszem, még az én ostorcsattogtatásra optimalizált óriási szókincsemet is próbára tette, amikor a Tottenham nyomorultságát próbáltam bemutatni egy-egy meccs előtt. Úgy éreztem, bár nem ősi riválisok, csak olyan kvalitásokat tudnak mutatni, ami versenyben tartják őket a 4. helyért, de mint csapat, semmilyen pozitív karakterük nem akadt. A sok büntetővel behúzott 1-0, Suáreznyi lőtt gól, állandó piaci legyeskedés a velünk szóba hozott játékosok körül. Változott azóta a világ, elég sokat.

Mert pár éve, abban a szezonban, amikor mi hajtottunk először a 4. helyért, aztán a bajnoki címért ezek mind olyan dolgok voltak, amik rettenetesen fel tudtak húzni. Úgy éreztem, hogy a Tottenham csak azért létezik a PL-ben, hogy minket idegesítsen, mint a metróajtóban topogó nagymutter reggel fél kilenckor munkába menet: létezésének egyetlen célja, hogy az agyadra menjen. Az utóbbi időben viszont mi és ők pont fordított pályaívre kerültünk. Az említett ezüstös szezonban talán ők voltak az első állomása annak a felfokozott várakozásnak, amikor elkezdtük elhinni, hogy lehet valami. Tavaly már nem voltak mások, mint hasonszőrű erős közép / gyenge élcsapat, akik beragadtak a BL helyet követő nagy szürke droidhalmaz tetején. Ahol még nem nyertél semmit, de a vesztesek között legalább te lehetsz az első.

Akkor azt hittem, hogy a Kane lufi kipukkadásával együtt mennek egy szinttel lejjebb a nagy semmibe, a 7-11. hely közti senki földjére, az átok megfogant, most mi tartunk ott, ahova őket képzeltem. Mert bár az elején tényleg nem tett nekik jót Kane lábon kihordott impotencia-rohama, a legnagyobb hajtás idején, szépen csendben sikerült nekik az egyik legkonzisztensebb teljesítményt hozni. Idén Klopp ellenük kezdett el ismerkedni a PL-el, kaptunk is egy pontosan semmilyen, nagyon kiegyenlített 0-0-t az arcunkba, ahol bár akkor már a formailag felszálló ágba kerültek, inkább mentek a biztosra, mert akkor még tényleg nem lehetett tudni, hogy Klopp rájuk rúgja-e tokostul az ajtót.

A két görbe, az ő emelkedő, illetve a mi stagnáló / monoton csökkenő teljesítmény-egyenesünk kb. azon a meccsen találkozhatott, azóta pedig eljutottunk oda, hogy ha tippelnem kéne, akkor szerintem ők húzzák be ezt a „bajnokságnak” csúfolt, balfasz roncsderbit, ahol nem az a kérdés, hogy melyik a legjobb csapat, hanem az, hogy melyik a legkevésbé szar. Bár a Dortmund oda-vissza pofozta őket, köszönik, a bajnokságban ez nem vette el a kedvüket és szépen, nyugodtan hozzák a kicsik (Aston Villa, Bournemouth) a kötelező pontokat. Pochettino ha még nem is teljesen, de 90%-ban megtalálta a szent grált ahhoz, hogy hogyan kell kicsiket verni, mely tudásnak a birtoklása még mindig várat magára. Mert pontosan kitörölhetjük a Shitty meg a Dinamo elleni csodálatos győzelmekkel, ha egy megnyert meccset adunk oda a Southampton ellen.

Pontosan így fogok leülni a meccs elé

Így a mostani meccsre az az érdekes helyzet állt elő, hogy egy olyan Liverpool – Tottenham-et láthatunk, ahol az utóbbi csapatnak lehet igazán motivációja lejátszani a meccset és megnyerni azt. Ha minket ütnek, akkor még mindig ott lehetnek a bajnoki címért, míg nálunk aztán pontosan teljesen mindegy lesz, hogy hol leszünk az említett 7-11. hely hosszúságú szürke zónában. Persze, biztos óriási motiváció, hogy hazai pályán ne kapjunk ki, de jobban tudnék az ilyesmibe hinni, ha az előző fordulóban nem sikerült volna belefosni a közelünkbe úszó Wenger kupába.

Így sok más nincs hátra, mint újra tét nélkül beleállni a Tottenhambe, aztán ha kikapunk, akkor sincs semmi, ha nyerünk, igazából akkor se, max a Leicesternek tudunk jót tenni. A kezdőt illetően óriási érvágás, hogy Benteke kb. egy hónapra kidőlt, Firmino nem utazott el a brazilokkal egy hirtelen hamstring okán, így róla se sokat tudni. Én bízom Lovren visszatérésében és abban, hogy Skrtel máshol próbálja imitálni a sportszeletes csávót, amúgy meg a Can – Hendó duó előtt az Origi – Studge – Lallana – Cou négyes próbálkozik majd.