Meg kéne nyerni

A bundásliga rémei elleni meccset, hátha marad még a szezonban valami, ami akár minimálisan is be tudja billenteni az érdeklődés laposan lébecoló szeizmográfját. Nyilván mindannyian, én is, te is le fogunk ülni minden hátralévő Liverpool meccs elé, legyen az a Stoke, vagy a Shemale All Star, de csak jobb úgy meccset nézni, mintha egy előrehozott felkészülési találkozót kell figyelemmel kísérned.

Igen, tudom, lesz még Ligakupa. Eszem ágában sincs piszkálni azokat, akiknek ez fontos, nekem speciel nem, de ettől még elférünk egymás mellett, ez volt az utóbbi hónapok nagy tanulsága számomra. Viszont benne van sajnos a pakliban, hogy a Shitty ellen nem mi hozzuk el a kupát a Wembleyből. Egyrészt ne lepődjetek majd meg, mert ha ne adj Isten így alakul, a Fonat közelébe nem megyek egy hétig, mert ha bennem van a lendület, akkor az asszertív kommunikáció nem az erős oldalam. Másrészt akár nyerünk kupát, akár nem, egy kicsit veretesebb EL menetelés csak jót tenne a csapat megtépázott renoméjának.

Ha pusztán a szegény ember BL-jében is, de csak odaférnénk két sorozat közé a képernyőre, az unalmas csütörtök estéken. Ráadásul Klopp kiválóan alkalmas arra, hogy egy-egy meccsre feltüzelje a srácokat, az meg csak hab a tortán, hogy egy olyan ellenfél ellen, aki focizni is akar ellenünk, különösen veszélyesek tudunk lenni.

Én ezt várom az Augsburgtól is, idén már biztos, hogy az Eurépa közelébe sem fognak érni, nem maradt más nekik se ebben a szezonban, mint ez a meccs. Kiesniük nem szégyen, kb. teher nélkül játszhatnak, lóvéval sokkal nem lesznek gazdagabbak, megnyerni az egészet meg úgy sem fogják. A csapattól mit lehet várni? Hát csodát nem, az biztos. Mert vártuk a csodát Klopptól, a Shitty után azt hittük, a medve is játék, aztán csak jött meccsdömping, a festőművészek kiestek, maradtak a kőművesek és a prehisztorikus pass and move. Valahogy elkezdtünk megbékélni vele, hogy csodák márpedig nincsenek, egyszer csak a kemény munka meghozza az eredményét, majd jött Studge és Cou visszatérése és a Villa elleni meccs. Ahol – a Southampton elleni kupameccshez hasonlóan – a székláb is elsült mindenki kezében, megint sokan morfondíroztunk, hogy hátha, talán majd most, tudnak ezek focizni, csak kellenek a művészek.

Így szerintem csak a Villa elleni meccs tükrében volt kiábrándító az odavágó, mert – döbbenjetek meg- ezt a szart néztük fél szezonban. Persze, megvannak az okai, van amit Klopp nézett be, van, amiben a karma nehezített be, egy teljesen kultúrált, kemény német középcsapattal játszottunk döntetlent. Egy Liverpoolnak ez mióta szint? Idén az, átmeneti szezon, sokat nem tudunk vele kezdeni. Így én megint nem várom azt, hogy torkuknak essünk ezen a meccsen, szerintem Klopp kiegyezne egy bekalamolt 1-0-val, becseréli Bentekét a 70. percben, bekotorja, hazamegyünk, csóközön. Pláne, mert ha kinyílunk és otthagyjuk Touré papát a fritzekkel, akkor az egy állandó asztalfoglalás a torkos csütörtökre, ekkora kockázatot meg nem hiszem, hogy be fog vállalni.

Szerecsen mosdatás már előre? A faszt. De ha gólt kapunk, akkor kb. vége a meccsnek, amúgy meg fejben szerintem már mindenki a Wembleyben van, hogy szívem minden szeretetében sütkérezzenek minden vasárnap reggel. Én csak intézek valami háttér, pontosabban elsődleges tevékenységet a meccs mellé, nehogy megvakuljak attól, ahogy Milner pörgeti a labdát. Kibrusztoljuk azt a rohadt egy gólt, hogy a következő fordulóban már arra figyelhessünk, ami (szerintem) _tényleg fontos.

Kezdőnek én egy

Mignolet / Clyne – Caulker – Sakho – Moreno / Can – Hendo – Milner / Cou – Studge – Firmino-t

tennék fel, sőt, ha Yolo mégis bekerül, egy Mou féle broken teamet se tartanék ördögtől valónak.