A majom a vízbe

 

Most fog ugrani. Ugyan az történik, mint a Dinamo vagy a Shitty meccs után, szép-szép ez a győzelem, amit összekapartunk a Rókák ellen, de kitörölhetjük vele, ha a kötelező házi feladatot nem teljesítjük. Ahogy az egyik pajtikám a csúnya nőkkel való testgyakorlás kapcsán kifejtette: valakinek a brokkolit is meg kell ennie. Most pedig rajtunk a sor, hogy két marékra elkezdjük zabálni, amíg bele nem zöldülünk.

Mert a nagy egyenletre, melynek megoldása a Wenger kupa varázslatos földjére vezethet el, még mindig nem tudjuk a választ. Vagyis én kezdem sejteni, hogy a nap végén megint oda fogunk jutni, mint BR-rel, vagyis a sokat mozgó, ügyes, kreatív támadók a legjobb Ikarus törők, egy sokat robotoló, agilis, gyors csatárt támogatva. Na ilyenünk nincs most egy darab se, hogy nőjön köröm a pöcsére annak, aki kitalálta a hamstringet, meg úgy általában a sérülést. Az egyik Dánielünk mint tudjuk szezon végéig kuka, a másik is, csak ezt még nem tudjuk, Origi pedig pedig hiába kezdett el éledezni, ha ő is playstationözni kényszerül. Marad tehát egyetlen Bendegúzunk, aki azért elég keményen megosztja a jelen lévőket.

A kedves ábrázatú, neander völgyi Shaq O’Neil egyelőre elég nehezen illeszkedik a csapat amúgy is kialakulóban lévő összjátékába. Én amúgy is híve vagyok a sommás kijelentéseknek, így küldtem el Sterlinget meg Hendót is a megye kettőbe, de nagy tétet tennék rá, hogy ha nem is csapat szinten nézzük, de pl. a Coutinho (Firmino) – Benteke kémia soha nem fog működni. Cou baszki nem arra való, hogy bójákra passzolgassa, vagy ívelgesse a labdát, azért van, hogy kontránál, vagy amúgy megcsináljon 1-2 embert, aztán kb. 13 cm-es résben elpasszoljon egy annál sokkal nagyobb átmérőjű labdát egy sebesen robogó csatár felé. Lehet, hogy Benny többet és jobban mozog majd, mint most (remélem) de erre szerintem a büdös életben nem lesz alkalmas. Ami nem is baj, simán lehet a taktikai repertoárt bővíteni vele, más kérdés, hogy ő ezzel mennyire lesz megelégedve.

Én személy szerint megint azon az állásponton vagyok, hogy fontosabb a koherens támadójáték támogatása, mint az a tény, hogy Benteke adott esetben belövi. Így alapból azt mondanám, hogy jöjjön Ebay az LFC mellé, Bobbyval csatárban, amíg kiderül, hogy Studge mennyit tud vállalni, vagy mondjuk Origi visszatérhet. Ugyan ezt mondtam tavaly is a bójás korszakban, hogy bár a szívem szakadt meg Balotelliért, neki is szar volt, hogy egy számára idegen rendszerben kellett játszania, olyan emberekkel, akiknek ez a rendszer szintén nem feküdt. Akkor is inkább használtam volna bábunak Borinit, aki lehet, hogy gólt nagyon nem lő, de az akkori LSC sokkal jobban szuperálhatott volna.

Azt a Borinit, akit méltó helyén csodálhatunk majd meg mostani ellenfelünk, Süncik ellen, akiket a ősfaszparasztizmus láncos kutyája, Big Sam irányít a Championship felé. Én valahol csíptem mindig is a digót, nagyon akarta, szívét lelkét belerakta, de ennyire futotta, meg ennyire volt szerencséje. Tőle bevallom annyira nem tartok, a Süncsaládtól egy fokkal jobban, mert már most benne van az ideg a gyomromban, hogy az ilyen országos 2-es mérkőzéseken baszhatjuk. Élesbe’, hátulról. Annak ellenére, hogy a mindenevő emlőskéinknek mostanában nem erősségük a pontgyűjtés, előző 8 meccsükből 6 zakót szedtek össze, igaz, a Dinamo – Arsenal – Shitty – Everton – Southampton – Watford hatostól azért nem annyira meglepő dákóslukkoló maraton. A Watford elleni letérdelésről mi is tudnánk mit mesélni, ugye.

Ennek ellenére a rendőrség tömegoszlató taktikai hadrendjét nem csak nevükben fogják megmintázni szúrós barátaink, igazi Big Sam féle bökős Ikarus várható, kb. az első gólig. Ha az első félidőben valahogy bekalamolunk egyet, akkor én további gólokra számítok, mert csak ők kapták a PL-ben a legtöbbet (meccsenként átlag 2 gólt), meg talán a mieink is megnyugszanak végre. Viszont ha a 70. perc környékén is 0-0, akkor jó eséllyel komplikáció van, mert a végén már nagyon fognak ragaszkodni az egy ponthoz. A fű zöld, a labda gömbölyű, ha bemegy gól, gondolom kurva sok újdonságot mondtam most egy Big Sam csapatról.

Benny megint legitimálja a jelenlétét egy góllal? Megint szenvedni fogunk tőle, vele, általa? Vagy a Denveri Musztángok bajnok csapata? Tudja a pék, de szerintem 3-0-ra nyerünk, Lovren, Benteke és Lallana góljaival. Ha ez is bejön, akkor visszatérek Balotellizéshez.