Az első hullámvölgy

A több estén is meseszerűnek tűnő Liverpool – Klopp frigy egyértelműen az első hullámvölgyéhez ért két hónappal a német kinevezése után. Kíváncsian várhatjuk az innét kivezető út hogyanját.

bogdan

Mikroban semmi jót nem lehet elmondani erről a mai Watford – Poolról. Sőt, megkockáztatom, hogy a Hodgson időszak óta az egyik legrosszabb meccs volt, amit végignézhettünk. Magabiztosság sehol, vízió, ha lehetett is a kezdetekben, az első gól után semmivé lett, a végeredmény pedig egy olyan három gólos vereség egy feljutótól, hogy ihaj. Hendersonon és talán Origin kívül senki nem pislákolt az alagútban. Sőt a másodikon, nekünk még azt is le kellett nyeljük, hogy Bogdán Ádám liverpooli PL debütálásra tragikusra sikerült. Ez egy nagyon rossz délután volt.

Makroban viszont közel sem látom ilyen rossznak a helyzetet. Sőt (ez a harmadik), valahol még örülök is annak, hogy idén tél elejére elérkezett ez, mert sok fontos dolgot helyre rakhat a fejekben. Mindenekelőtt azt, hogy Klopp nem a megváltó. Ő egy tehetséges edző, aki nagyon jól és természetesen kezeli a médiát, ez utóbbi miatt pedig még a cinikusabbak is néha hajlamosak bedőlni annak, hogy a jelenlétével azonnal visszaülünk Anglia legjobb csapatai közé. Helyreteszi azt is, hogy Klopp edzői pályafutásának eddigi két állomásán mindig közepes eredménnyel zárta az első évét, hogy aztán a másodikban, már az igazolásaival és a nem beilleszkedésről szóló nyarával a háta mögött dobbantson. Alas, senki ne lepődjön meg azon, ha nyolcadikok leszünk év végére és semmi európai kupasorozatban nem indulunk jövőre – ez inkább a norma lenne, mintsem alulteljesítés. Ezek mind olyan jelenségek, amiket el kell fogadnunk és le kell higgadjunk a több X-1es megagyőzelmünk eufóriája után. Nem szabad vakon hinni abban, hogy csak átmeneti megbicsaklás a Newcastle – WBA – Watford trióból épp hogy kipréselt 1 pont, de véleményem szerint összeomlani és “új köd”-özni sincs értelme. Klopp minden bizonnyal évekig az edzőnk lesz és több ehhez hasonló periódusunk lesz vele a remélhető közös sikereken túl.

Azt várhatjuk kíváncsian, hogyan reagálnak most majd Buvacsékkal arra, hogy kifogták a szelet az angol csapatok a mézeshetek alatt többször lehengerlően működő gegenpress vitorlájából. Ezt ugyanis kristálytisztán láthatjuk, és ha az iménti hármasnak megvan, akkor nagyjából mindenkinek megvan. Ez is egy olyan kérdőjel, amire számíthattunk, és a kiút legalább olyan izgalmas lesz, mint sok – egyre megverni egy jó csapatot. Ahogy Máté írta a meccs után a jakuzziban: “A kezdeti jó kedv és jó eredmények után most léptünk be a kemény munka és a türelem időszakába, mikor is az eredmények már a munka hatására fognak jönni és nem a BR elment hangulatból.”

Ez az időszak kezdődött most el. Ennél se több, se kevesebb.