A várva várt Sion


Újabb teljesen érdektelen meccshez érkeztünk kedves barátaim, ahol a felnőttcsapat mezében láthatjuk majd az abszolút második vagy harmadik vonalhoz tartozó játékosainkat. Micsoda? Hogy EL meneteléssel harcoljuk ki a BL helyet? Látva a többi angol csapat remeklését és az amúgy is donga lábakon dülöngélő formánkat, erre pontosan annyi esélyünk van, mint László Petrának a Nobel-békedíjra.

Okosabbak lettünk valamivel a hétvégi meccshez képest? Nem sokkal. BR kényszerpályára tette saját magát Benteke leigazolásával, mert a második legdrágább játékosunk csak nem padozhat, ellenben lövése nincs, hogy hogyan kéne a csapatba illeszteni. Most, hogy Benny a padon, a játék képe meg javul, lehetne reménykedni, azonban BR annyira belekövesedett egy pliocén ősfasz állapotába, hogy abból még egy hidrogénbomba sem tudná kirobbantani. Nyerünk három védővel? Juhú, toljuk a három védőt orrvérzésig, független attól, hogy egyrészt a védekezési / védelmi problémákat nem fedi el, másrészt a felállás (egyik) legnagyobb erényét, az intenzív szélsőjátékot a keretünk hiányosságai miatt nem tudjuk kidomborítani. Clyne még mindig fullback, Moreno képtelen beadni, Ebay IQ-ja szerintem a felére esett az alapozás alatt, Farkovic drágám meg a gyrossütőket forgatja éppen. Lehet, hogy pont az oldaná meg a problémánkat, ha Can középpályán játszatásával elérnénk, hogy sokkal kevesebb támadás hulláma érjen el védelmünk nem túl masszív mobilgátjához? Vajon?

Ez a meccs tökéletes alkalom lenne arra, hogy feltaláljuk újra a 4-3-3-at, a cserecsapatot mozogtassuk kicsit ebben a formációban. Nyilván maradni a fog a három védő, mert ősfasznak lenni azért kemény kenyér, rengeteg gyakorlás és iszonyat elkötelezettség kell hozzá a saját hülyeségünket illetően. Hogy mennyire lesz ferfogatva a csapat? A kérdés kiváló, én a neverton elleni kezdőcsapatból pontosan 0 embert kezdetnék, dehát én már csak ilyen visszafogott duhaj vagyok. Szerintem nyugodtan mehetne egy Bogdán – Enrique – Gomez – Touré – Randall  / Rossiter – Allen – Chirivella (Tex?) // Ebay – Origi – Sinclair kezdő, de aztán ki tudja, mi lesz belőle. Most, hogy BR látványosan felszívta magát, hála annak, hogy Studge megnyerte neki a meccset, amit azért elég sok helyen próbált elbaszni, simán kinézem belőle, hogy elhiszi megáról a mi kis hódfejű Napóleonunk, hogy kennyérrel és vassal Baselig is elhatol. 

Ja, hogy kivel játszunk? Nem mindegy? Buszozó kiscsapat akik kontráznak, Vanczák Vili beszántja a szélt, egy gólt legalább kapunk, de jó eséllyel egyet rúgunk is, jó az egy pont az anfieldi pokolból.

Én igazából elég masszívan teleszarom várakozó álláspontra helyezkedem a meccsel kapcsolatban, megiszom a kis sörömet és röhögök a komment szekción, gyertek ti is, jó lesz. 

Félig off: Megvan az a vicc, amikor ül a két béka a tóparton, aztán mondja az egyik, hogy emlékszel, minden csajt megdugtunk a környéken? Ja, de a varázsló lányát kihagyhattuk volna. Hát, Rossiter, kedves testvérem, legközelebb a designer lányát hagyd ki a szórásból:
12068492_10153796786847573_2706868848724066053_o

A fotóért bocsmá, ma valószínűleg már nem alszom.