Szederkivonat

2015. augusztus 26-a van, fél négy múlt egy perccel. Én itt ülök a Párizsból Nantes-ba tartó TGV-n, amiről azt hittem, hogy baromi király lesz, ehelyett abszolút semmi különleges élményt nem ad. Ez egy vonat. Jól néz ki meg minden, gyors is, meg még halk is, ettől még csak vonat marad. Nekem, mint jövőbeli út- és vasútépítő mérnöknek illene, hogy az alig több, mint kétórás út (450 km amúgy) minden percét merevedéssel töltsem, azonban még ébren maradni is nehezemre esik, annyira nem különbözik ez a tömegközlekedéstől.

És hogy ez miért fontos? Egyrészt, mert 50-70 eurós jegyért cserébe még wifi sincs, ami pedig elvárható lenne, de az még fontosabb, hogy mi az úristent keresek én itt. És ez egy szolgálati közlemény.

Úgy 9 hónapja kezdődött minden, most pedig kiszülöm magamból. Egy másik egyetemre megyek, az École Centrale de Nantes nevű intézménybe két évre. Relatívan érdekes, hogy hogyan kerülök ide, meg, hogy miért fizeti a francia kormányzat az egészet, de ennyire még én se szoktam személyes posztokat írni, pedig már három bekezdés óta csak magamról beszélek.

Úgyhogy nézzük csak azt, ami a legfontosabb: kitelepültem a jacuzziból. Hogy ez pontosan mit jelent, azt még én sem tudom, se senki, ez leginkább biztonsági lépés a részemről, de szeretném, ha mind tudnátok róla. Összesen arról van szó, hogy a leghalványabb ötletem sincs, hogy mennyi szabadidőm lesz itt, hogy mennyi munkát tudok vállalni a blogból, és nem szeretném a működést semmilyen módon gátolni például egy elvállalt, de meg nem írt poszttal. Létszámban és teljesítményben is megvagyunk most már nélkülem is, úgyhogy a legkevésbé sem aggódom amiatt, hogy ez komoly gondot okoz majd.

Már csak azért sem, mert én vagyok még a főmoderátor a Disqusnál, amit a többiek se tudnak módosítani, úgyhogy ha akarnának, akkor se tudnának kirakni a többiek. (De McA ezt olvasva megpróbálja szerintem :D)

De persze nem ez a cél, csak egyelőre nem tudom, hogy mik a lehetőségeim. Lehet, hogy vissza tudok lépni egy macca-i szerepkörre (csak akkora türelem nélkül), de az is lehet, hogy a kommentekben se tudok majd megjelenni. Bármi történhet, és ezt a bármit – mint életem valószínűleg legnagyobb, nőktől független lehetőségét – nem áldozhatom fel még a Fonat oltárán sem. Baromira sajnálom, de ez az igazság.

Amit még baromira sajnálok, az a közlésmód. Hozzá vagytok szokva, hogy a nyár elején eltűnök Ordaspusztára táboroztatni, és augusztus elején keveredek vissza az éterbe, de most még ez sem történt meg igazán, és csak most tudom elmondani, hogy ez az egész emiatt volt. Kábé eltűntem három hónapra majdnem nyomtalanul, és baromira sajnálom ezt, mert átéltem ugyanennek a másik végét is, amikor Scouser egyik napról a másikra adta át a botot nekünk, és még mi se tudtuk, hogy mi van vele hónapokig. Szar ez így, és nem így akartam.

Lényeg a lényeg, sajnálom a történésnek a kommunikációs részét is, meg azt is, hogy ez így alakul. (Képzelhetitek a barátnőm hogy sajnálja, na nem mintha nem tudta volna előre, hogy mennem kell majd.)

Aztán persze az is lehet, hogy halálra unom magam itt a franciák közt, és a napi örömöm az lesz, amikor a gép fölé kuporodhatok esténként kommenteket olvasni, de ez a valószínűtlenebb variáció azért. Nantes elég király hely, közel az óceán, a haditengerészet, meg Liverpool is egyébként, úgyhogy valószínűleg lesz mit tennem. Ha nem, akkor Origiket fogok scoutolni a Ligue1-ban.

Sportként rögbizni fogok meg gyeplabdázni egyébként, egyiket se csináltam még rendesen, meg élő ember se a kettőt egymás mellett, úgyhogy baromi kíváncsi vagyok. Főleg arra, hogy anyám mit szól majd amikor szétzúzott arccal ülök le skype-olni elé, meg, hogy a 176 centim mellé társuló 67 kilóm mennyire lesz használhatatlan rögbinél. Nem vagyok se testes, se különösen gyors, se varázslatosan ügyes, de a végtelenségig el tudok futni, és baromi lelkes vagyok mindig. Kuyt erre világkarriert épített, csak jelezném.

Most már 15.53 van amúgy, és az egyetlen változás, hogy beborult az ég. A vonat még mindig gyors, de olyan kihalt területen visz keresztül, amihez képest az Alföld valami kínai nagyvárosnak tűnik. Nem mondom, hogy szívesebben járnám mondjuk a Keleti-Miskolc út 200 kilométerrét ugyanennyi idő alatt a kék kocsikkal, de az alvás biztos izgalmasabb annál, mint itt vonatozgatni.

Amúgy gondoltam arra is, hogy ilyen memoárt írok ennek a posztnak, hogy igen, nekem van a legrégebbi Disqus-felhasználóm a teljes blogközösségből, meg, hogy hogy mi mindent köthetek még a Fonathoz, hogy milyen nehéz volt eleinte, vagy, hogy milyen volt amikor jött McAllister és ránk szabadította a stílusát, de meggondoltam magam a dologról. Nem nyugdíjazom magam, hanem csak fizetés nélküli szabira megyek világot látni, úgyhogy nem, nem fogom ezeket ellőni.

Meg kell nekünk is a muníció októberre. Ötévesek leszünk.

Akkor biztosan megtaláltok majd, de valószínűleg azért addig is sokszor, a kommentek közt egészen biztosan. Az pedig senkit ne zavarjon meg, hogy csütörtökön jön ki ez a poszt, még szüretelnem kell a biteket hogy fel tudjam rakni. Addig meg csak vonatozom tovább.