Mi a tanulság?

Paul-Konchesky-Leicester_3073041Folytatódik az idei szezon meccsözöne. Most éppen hétközi bajnoki fordulóval, ami éppenséggel jó is lehet nekünk, hiszen az ellenfelünk kevésbé van szokva a heti 2 meccses terheléshez az idei szezonban (bár a Championsipből érkezve nem is teljesen idegen tőlük) a megszokottal ellentétben. A kedd esti látogatás a kiútkeresésünk szempontjából fontos és sokat tisztázó találkozó lehet. Nem mellesleg érdekes lesz látni a most már nem kopasz, ellenben őszes frizurát viselő mama kedvencét. The Return of King Konchesky! 

A frissen feljutott Leicester igazi PL-kiscsapat. Ezer éve nem szerepeltek a PL-ben, rendszerint a Championshipben vitézkednek. Úgy néz ki, a mostani vizit az élvonalban is rövid távú lesz. Nem is csoda, hiszen ők a ligában – a hasonló cipőben járó Burnleyvel karöltve – a legszegényebbek, legcsóróbbak. A pályán sem nyújtanak igazából semmi olyat, ami változtatna azon, hogy idén ki fognak esni. A 13 rúgott góljuk a 16. helyre elég, a 21 kapott a 15. helyre, a -8-as gólkülönbségük a 15. helyre, a 17,6 engedett lövés a 20. helyre, a 10,6 lövésük és a 3,3 kapu találó lövésük a 16. – 16. helyre elegek. A meccsenkénti 8,8 sikeres cselük jobb valamivel jobb (13. hely). Ha figyelembe vesszük azt, hogy leggyakrabban a 4-4-2-t alkalmazzák és a 45,8% labdabirtoklásukkal és 74,7% passz pontosságukkal meg is kapjuk a tipikus brit kiscsapat mintapéldányát. Ez alapján sejteni lehet, hogy Ikaruszban fognak védekezni, támadásban meg hosszú lasztijaik és beíveléseik lesznek. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen csapatok feltörésével jobban szenvedünk idén, mint a többiekével. A legjobb góllövőjük, a jól kezdő (5 meccs 5 gól) Ulloa az elmúlt 8 meccsén egy gólpasszra volt képes, így nem csoda, hogy a formájuk borzalmas, még a mi mostani sztenderdünkkel mérve is. A legutóbbi 6 meccsükön egy Sunderland elleni 0-0 szerepel 5 vereség mellett. Azaz elvileg ideális partnerek egy csúnya, szenvedős meccsen begyűjtött győzelemhez, de a hangsúly a csúnyán és a szenvedősen van.

leiliv1412A mieink kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy BR mit szűrt le az elmúlt két meccsből. No és az, hogy mennyire gondolják még elérhetőnek a Top4-t. Nos, így a szezon harmadánál nem vészesen nagy hátrányban a 4. helytől nem lehet (még) megtenni, hogy lemondjunk róla, így logikus az adott pillanatban legjobbnak gondolt kezdő szerepeltetése. Attól tartok kicsit, hogy BR az elmúlt két meccsből azt vonta le, hogy az öregekhez kell nyúlni (ennyi 30+ éves játékos, mint ezen a két meccsen, idén tuti nem szerepelt még), hiszen ez a két meccs vállalható volt. Az azt megelőző 3-4 fényében meg még jó is. Jó eséllyel megint a Touré-Skrtel, stílusban egyébként megegyező duót láthatjuk. A Glen-Prof duóból is az egyikük maradni fog. A legbosszantóbb, hogy Gerrard is visszakerül a kezdőbe, a jól játszó Lucas kárára. Lambertre lassan ráférne egy kis pihenés, de erre most lehetőség sincs nagyon és meg is érdemli a lehetőséget, így a többiek sérülése idején. A meccs kezdője sokat el fog árulni Rodgers kiútkereséséről. Az eredménye meg ennek sikerességéhez visz majd közelebb minket.

Liverpool-v-SouthamptonMost pedig jöjjön a gringow által már beharangozott gondolatmenet a heti 1 vs heti 2 meccs problematikáról. Megoldásom egyelőre nincs, viszont van egy nagyon aggasztó együttállás. Eszerint, BR alatt mikor rendszeresen heti 2 meccset tolunk Európában, sokkal rosszabbak vagyunk. Hangsúlyoznám előre is, hogy nem ez az egyetlen magyarázó változója a dolgoknak. Azonban ez hosszú távon nem maradhat így, hiszen BL-csapat akarunk lenni, heti 2 sikeres meccsel.

Mielőtt belekezdenénk: a heti 2 meccs felé billen a mérleg, mivel az ilyen sorozatok első és utolsó meccsét is ide vettem, így hiába volt egy-egy meccs előtt 1 vagy 2 hét szünet a heti 2 meccs alá fog tartozni, illetve ami még torzíthat kicsit, hogy a 8 nap alatt 3 meccs is belefért a heti 2 meccsbe a mostani vizsgálat során.

Azt tudjuk, hogy BR első féléve nem volt jó. Aztán jött másfél év, amikor ment a csapatnak, majd az idei ősz baromi gyenge. Ezekből az adatokból nem lehetne meg magyarázni, hogy mi hat erősebben: a heti 1 vs heti 2 meccs, avagy az, hogy az első őszön csak Suárez volt az akkor még nagyon fiatal Sterlinggel és Susoval a támadósorban. A jó időszak egybeesik az SaS csillogásával és Cou érkezésével. Az idei őszön meg ugye rengeteg probléma van, de az is fontos, hogy most van először teljesen SaS nélkül BR. Meglehetősen szárnyaszegettek is vagyunk. Persze kismillió egyéb tényező volt, amivel a szereplésünk feljavulását, majd meredek zuhanását magyarázni lehet. Most csak remélni tudom, hogy nem a heti 2 meccs okozta fizikális terhelés, rotációs probléma és a kevesebb felkészülési idő a a legfőbb magyarázó tényező.

ppgpontosszefuggesAlapvetően kétféle felosztás szerint néztem meg a PPG (point per game) alakulását. Hogy vizuálisabb legyen a dolog, készítettem egy táblát, hogy milyen bajnoki szezonvégi pontszám köthető a PPG számokhoz. A számunkra legfontosabb a 2 PPG elérése, mivel a 76 pont az a pontszám, amivel eddig még soha senki sem maradt le a BL szereplésről. Mondjuk, egy kiesőjelöltnek meg az 1 PPG körül van a csoda határa, hiszen 40 pont felett nem nagyon szokás kiesni.

heti1vsheti2evekbenAz első felosztásnak a minden meccsen szerzett PPG-be ugyan benne vannak a kupameccsek is, ahol nem feltétlen bajnoki logikával kell kezelni a meccseket, de jó képet ad a szereplésről. Rodgers alatt eddig 117 meccsünk volt ahol 1,77 PPG-t értünk el, ami ugye elmarad a küszöbértékünktől, de nem vészesen sokkal és elég erős fluktuációt mutat. Az első szezonunkban a nem kifejezetten erős 1,66 PPG-nk volt, míg a második szezonban a már-már bajnoki formát hoztuk 2,16 PPG-vel, míg idén a középmezőnyben vagyunk 1,25-tel. Az első szezonban elég sok meccs volt (54) rendszeresen heti 2 meccsel (72%) és nem túl erős szerepléssel, amikor is heti 1 meccset játszva közelében voltunk a BL formának (1,86 PPG) míg heti 2 meccset játszva csak erős középmezőny formát hoztunk (1,58 PPG). Míg BR második szezonjában, mikor gyakorlatilag minden ment kevés meccset játszva (43), magunkat ritkán erőltetve heti 2 meccsel (51%) bajnoki cím közeli formát hoztunk. Ekkor is jobb volt az eredményünk, amikor heti 1 meccset játszottunk (2,23 PPG), azonban heti 2 meccsel is hoztuk a BL formát (2,09 PPG). Na de az idei szezon… Eddig 20 meccs ment le és borzalmasan szereplünk. Rendszeresen heti 2 meccsünk van (85%), igen erős különbség mutatkozik a között, mikor heti 1 meccset tolunk (2 PPG) és a között amikor heti kettőt (1,12 PPG). Az első BL forma, a másik a középmezőny alja. Viszont itt jön a csavar: pontosan megegyezik a heti 1 meccseink és a Sturridge szereplésével lejátszott meccseink száma. Ki mondja meg, melyiknek van nagyobb hatása, a heti 2 meccsnek vagy Sturridge jelenlétének? Remélhetőleg a szezon végére kiderül. Mindenesetre nem tetszetős az az összefüggés, hogy mikor rendszeresebb volt a heti 2 meccs, akkor gyengébb a teljesítmény.

heti1vsheti2felevesbontasbanMivel a szezononkénti bontás elég sok mindent eltakarhat, így megnéztem félévenként is. Az összes találkozó esetében nem lévén egyértelmű választó vonal, így a téli átigazolási ablak nyitásánál bontottam őszi és tavaszi félévre a szezonokat. A Rodgers alatti fejlődési pálya gyönyörűen kirajzolódik. Egy gyenge közepes kezdés után két BL-forma közeli teljesítmény, majd a bajnoki cím aspiránsi forma, amit követ az idei megzuhanás. Az az összefüggés itt is megvan, hogy van egy fordított arányosság a PPG és a heti 2 meccs aránya között, utóbbi minél alacsonyabb, az előbbi annál magasabb. Ez továbbra is aggasztó. Az is látszik, amit szoktunk mondani, hogy BR alatt a tavaszok jobban szoktak sikerülni, mint az őszök, hogy lehessen miben bízni idén is. Amit viszont nem értek az az, hogy az ősszel sokkal jobb a csapat, amikor csak heti 1 meccse van, míg tavasszal kicsit ugyan de jobb ha, heti 2 meccse van (hajrá EL tavasz?).

Megnéztem ugyanezt a kérdést csak a bajnoki szereplésre is. A számok ugyan eltérnek, de az összefüggések nem, így hosszadalmasabban nem is elemezném. Az, hogy BR első félévében pont kikaptunk az 1 db heti 1 meccses bajnokin, csak statisztikai funfactként kezelendő és a kisminta hátrányaira hívja fel ismét a figyelmet.

A bajnoki szereplésünk éves bontásban:

heti1vsheti2bajnokievekbenA bajnoki szereplésünk féléves bontásban:

heti1vsheti2bajnokifelevbontasbanÖsszefoglalva a heti 1 vs heti 2 meccs problematikát: úgy gondolom minden csapat jobban szerepel, ha csak heti 1 meccse van. Azonban nem mindegy, hogy mennyivel. Az sem mindegy, hogy összességében hogyan szerepel, mikor rendszeresen heti 2 meccse van. Mivel alapvetően az a víziónk, hogy újra rendszeres BL szereplő lesz a Liverpool hamarosan, így nem biztatóak az eddigi számok. A tavalyi szezon ad reményt, mint sok más szempontból is. Rodgersnek ebből a szempontból mindenképpen javulnia kell, mert jelenlegi formájában nem maradhat ez az összefüggés. Ez a teljesítmény nem elég ahhoz, hogy hosszú távra tudjunk vele tervezni. Remélhetőleg nyárra, amikor is valószínűleg döntést kell hozni BR és a csapat jövőjéről, kiderül mi a fő magyarázat a megfigyelhető összefüggésben.