Az anyós átka

A Southampton elleni meccsen hazai pályán sikerült egy olyan, teljesen megérdemelt vereséget szenvednünk, ami már a Swansea ellen kijárt nekünk. A megoldás nyilvánvaló: Cherchez la femme.

Napsütéses, de kicsit csípős reggel Liverpool külvárosában, kívülről éltes, de belül inkább modern bútorokkal szerelt, ránézésre 3-400 nm-es hodály konyhájában egy házaspár reggelizik. A kertből madárcsicsergés mellett egy tavacska vidám csobogása hallatszik csak be, melyet életnagyságú Joe Allen kertitörpék szegélyeznek.

– BR: Drágám, ideadnád a Daniel Sturridge limited series sószórót?
– Brné: Tessék szívem. Kivel is fogtok játszani ma?
– Southampton.
– Akkor volnál szíves elmondani a kezdőcsapatot?
– De szívecském…
– Nincs semmi de. Megegyeztünk. Én tartottam magam hozzá: Elpateroltam szeretett anyámat Anglia legtávolabbi sarkába, jelesül Southamptonba, úgyis az a kedvenc csapata. Cserébe te minden ellenük játszott meccsre valamilyen veszett szar kezdőcsapatot raksz fel. Amíg ott a 3 pont, ott marad anyám is.
– De mucikám, már a Swansea ellen is csak azért nem kaptunk ki, mert bemásztam annak a kopasz kancsal gyereknek az ablakán éjszaka, és megjelentem neki mint Gerrard, arra kérve h legalább 2 gólpasszt adjon nekünk.  Ennyire nem cseszhetek ki szegényeimmel, hogy egy amúgy is szarul játszó csapatot tovább súlyosbítok. A múltkori 4-2-4 is gyanús volt sokaknak, utána is hívogatott a piros telefonon egy csomó részeg valami „Fonatról” hadoválva, meg hogy belefojtanak egy jakuzziba, nem is értem.
– Nem vitatkozom. Tudod mit? Legyen Sterling a bal, Aspas  jobb bekk, Enrique az irányító, ja és reggel pont a Muppet showt néztem, szóval sütiszörny lesz a center. Értem?
– Jól van, jól van, nem kell túlreagálni. Felállok 4 CB-vel, az kb. meg is oldja a gondot.
– 4 CB? Ez még nagyobb baromság mint amit én mondtam, jó is lesz. Amúgy hova tűnt a Victor Moses unique edition borsszóró? Itt volt a sószóró mellett.
– Elraktam a fiókba. Nem passzolt hozzá.
Azt hiszem, más értelmes magyarázat nincs arra, hogyan jöhetett létre az a kezdőcsapat, amivel tegnap sikerült kiállnunk a Southampton ellen. Az a helyzet, hogy a korábban bemutatott hibákat nem sikerült igazán orvosolni, sőt, újabbakkal sikerült kiegészíteni. Miért vagyok ezen a 4 CB dolgon így kiakadva? Azért, mert egyrészt ez a módosítás semmilyen szinten nem volt indokolt, elvégre a keret egészséges tagjaiból bőven ki lehetett volna hozni egy jobb lineupot is, illetve az ellenfélnek semmilyen ismert taktikai fegyverére nem jelentett választ. Másrészt pont azokat a kritikus pontokat erősítette ez a kezdőcsapat a játékunkban, ami az utóbbi hetek visszafogott teljesítményéért felelt. Lássuk.

Remélem, nem kell külön ábrával szemléltetnem, aki az utóbbi évben figyelte kicsit is a játékunkat az tudja, hogy mennyire fontos szerep hárul a két fullbackre. Támadásban  mivel rendszeresen tükörszélsőkkel állunk fel, az ő középre mozgásuk esetén a két FB az, akik a szélen lévő területet be tudják játszani alapvonalig, illetve elmozgásukkal területet tudnak nyitni. Labdatartásban szintén fontosak, ugyanis egyrészt az ő jelenlétük húzza szét az ellenfelet, hogy a középpályán legyen hely játszani, másrészt a védekezésből támadásba váltásnál, vagyis a labdakihozatalnál is nekik kell besegíteni. Sakho és Touré szerepeltetése a széleken nem azért volt akkora kitolás a csapattal, mert hibáztak volna abban a pozícióban. Magukhoz képest látni kell, hogy a maximumot hozták, de ez a két negrító magas, kicsit darabos, nem túl technikás állatok, CB-nek gyorsak, FB-nek viszont nem, különösen a BR-i rendszerben FB-től elvárt attribútumoknak nem felelnek meg. Ráadásul beszorított helyzetben kevésbé hatékonyak rövid passzos összjátékban, illetve védekezéskor is természetükből adódóan inkább befelé húzódnak, ami mind-mind a korábban felvázolt problémánkat erősíti csak, a középpályás mozgás hiányát.

Mit lehetett tudni előzetesen a Southamptonról? Röviden? Letámadnak. Surprise m.therf.cker. Ezért külön hasznos kitenni szélső védőnek Sakhot, aki karrierje során nem sokszor szokhatott hozzá, hogy a vonal mellé van beszorítva. Amit viszont az ábra mutat: 6 ellenfél jut 4 liverpoolira, ebből Aggere 2, Skrtel és Lucas az ellenkező (!) irányba mozog, ahelyett, hogy odalépne segíteni szorult helyzetben lévő szerecsen barátján. A csapat lelke, motorja, vezére pedig olyan szinten baszik bele az egészbe, hogy bár egész meccsen alig volt képes az ellenfél kapujához fölérni, itt is olyan messze van attól a helytől, ahol kérhetné a labdát, hogy a nagytotálon nem látszik. Ugyan gyerekek, 0-1nél egy fásult hazai csapat figyelme is megbicsaklik a 90. percben. Ja, hogy ez a 3. perc 21. másodperc eseménye? Anyád. Pontosan tudta mindenki, hogy ezt fogják ellenünk csinálni, és már a 3. percben semmit nem tudtunk kezdeni vele. Érkezik ugyan Moses, de jön vele a 7. SA játékos is, persze, hogy ők jöhetnek szabadrúgással.

Ez a nagyszerű hozzállás a kp részéről (és itt most nem csak Gerrardnak szól a lebaszás, Lucas is szeretett az ellenfél támadói mögött alibizni, ahelyett, hogy üresbe mozgott volna) azt eredményezte, hogy Mignolet-nek 21-szer kellett felvágnia a labdát, amiből 17(!) rossz helyre ment. Ízlelgessük egy kicsit. Ahelyett, hogy meg tudtuk volna tartani a labdát, majd kipasszolva őket menni lendületből (amivel egyébként ez a SA simán verhető lett volna, eléggé semmi extra társaság), 17x kellett újrarendeződni és megint védekezni. Ennek illetve a középpályánk egy másik aspektusának köszönhetően, iszonyat hektikus, kapkodó lett a játékunk. Ahelyett, hogy türelmesen kijátszottuk volna őket, beszorítjuk, majd a folyamatos nyomás alatt felőröljük őket mindig lendületből, pár gyors passzal akartunk átrohanni rajtunk, amitől még szakadozottabb lett a pálya.

Ennek egyik letéteményese volt Gerrard is, a csapat fazonszabásza. Ilyenkor egy intelligens irányító mit csinál? Hallatja a hangját, ott van a tűz közelében, jelen esetben pedig az lett volna a fontos, hogy a védőktől át tudjuk venni a labdát és ki tudjuk folyamatos játékkal hozni. Ehhez képest ő az amúgy is hektikus játékos ahelyett, hogy lassította volna, tovább gyorsított rajta: Az esetek többségében amikor megkapta a labdát jó Gerrardosan vágta előre, még tovább szakítva szét a csapatot. Elvégre idő sem volt se a kp-ról felérni senkinek, az, hogy FB nem érkezett fel, azt az anyósától félő BR jó előre elintézte. 49 passza volt összesen (Sakhonak 55, khm), ebből 12 hosszú passz, 9 keresztezés, passzai 40% erre ment el, trough ballt nem adott egyet sem. Jelzem, az ideális mutató 80/8/5/5 lett volna.

Az első félidő említésre méltó helyzetei ebben a szellemben teltek, ha sikerült valahogy a szélen megjátszani valakit, akkor tudtunk valamit kezdeni. Ami külön vicces, mert  Sakho-val és Touréval pont azt a helyet adtuk fel, ahol amúgy meg lehetett volna fogni őket.

Itt is az előbb leírt játékunkból eredő tipikus támadás látszik, nyugodt folyamatos játék helyett türelmetlenül, görcsösen akartunk gólt lőni. Itt bár Sturridge lesen kapta a labdát, sokat elmond, hogy mennyien is követik tőlünk a támadást.

A mi csapatunkra is helytállónak volt minősíthető ezen a ponton a broken team kifejezés, vagyis jól körülhatárolhatóan elválasztható volt (piros vonal), hogy ki az aki támadással, illetve ki az aki védekezéssel foglalkozik. Gyakorlatilag kontracsapatként viselkedtünk, ami két dolog miatt problémás: mert nem ez lenne az alapjátékunk, illetve mert az ellenfél soha nem támadott ki annyira, hogy ez indokolt lenne, arról nem is beszélve, hogy egy kiscsapattal játszottunk hazai pályán, nem a Bayernnel idegenben. Erre tettek rá még egy lapáttal támadóink, különösen Moses és Sturridge. Főleg utóbbi volt jellemző, hogy nem nagyon vette ki a részét az összjátékból (amire a középpályánk amúgy se épített, b.szkodta nekik előre Gerrard a labdát rendszeresen), ami viszont még nagyobb baj, hogy egymással se kombináltak, szinte minden helyzet valamilyen egyéni alakítás eredménye volt.  Sturridge-nak pedig kialakult a meccsen egy sajátos küldetéstudata: kevésszer ért labdához, de amikor igen, annak róla kellett szólnia. Vagy cipelte a labdát, vagy cselezett, vagy elrúgta a búsba, vagy reklamált, vagy ugyanezeket más sorrendben. Olyan, hogy kérje, okosan visszapasszolja a labdát, majd területet nyisson nem létezik nála. Eddig is ezt játszotta, eddig a góljai miatt elnéztem neki, de most még ez sem tudott gyógyír lenni mérhetetlenül nagy arcára, különösen, mert nem volt kaput eltaláló lövése. Ízlelgessük ezt is.

A 3 jómadár passzai, nem nagyon sikerült a támadóharmadban egymással összejátszani

Azt már gondolom mondanom sem kell, hogy letámadást kedves támadóink hírből sem ismerték, lehet nem láttak el a saját térfelünkig, ahol ezzel keményen cumiztattak minket.

A második félidőre minimálisan javult a helyzet, bár tegyük hozzá, alacsony bázisról indult. Enrique és Sterling beállásával 60 percet kellett várni arra a csapatra, amivel alapvetően kezdeni kellett volna. Szerintem bőven elbírtuk volna Wisdomot is jobbszélen, de akár Henderson is lehett volna a jobb oldali FB, helyén az amúgy nem sokat mutató Luis Alberto játszva. Fun fact rovat: Legutóbbi 8 meccsünkből, amikor 0-0 volt a szünetben az eredmény csak egyet nyertünk meg, 5 döntetlen, 2 vereség. Szóval adott egy statisztikailag is igazolhatóan akaratgyenge csapat, meg sem fordult a fejemben, hogy lenne esélyünk a 2. félidőben győzni. Itt már teljesen görcsös volt a játék, mindig volt egy ellenfél, aki időben odaszúrt, egy láb, amiben elakadt a labda, rengeteg egyéni hiba akadályozta a támadásokat.  Tudjátok miért vagyok ettől szomorú? Mert egy olyan (szívemben nagycsapatként élő) alakulatnak szurkolok, ahol evidens, ha az ellenfél vezet hazai pályán, fel lehet adni az utolsó kenetet, ami még szomorúbb, hogy ezzel a játékosok is így vannak. Valahogy jobban el tudnám hinni, hogy akarnak is valamit, ha mondjuk Gerrard atyailag seggre fejelné Sturridget miután 3. lövése ment a 40. sorban ülő ölébe.

Lehet nem itt kéne zajlania legtöbbet a játéknak

Védekezésünk már az unalomig ismert sémát követte: Szokás szerint teljesen behátráltunk, ráadásul Touré és Sakho mindig inkább középre húzódott, felkínálva ezzel a széleket, még úgy is, hogy a két ellenfél támadó, Lambert és Osvaldo „gyorsasága” ezt semennyire sem indokolta. Lucas megint nem nyújtott maradandót, Hendó konkrétan ugyanannyi tacklet (4) csinált, az interceptionöket leszámítva (4/1) minden védekezési mutatóban jobb volt a brazilnál, pedig neki marhára nem ez lett volna a dolga. Én szintén viccesnek tartom a sokak által észlelt tényt, hogy a 4 drabál CB ellenére pont szögletből kaptuk a gólt, illetve nekem az is furcsa, hogy a két hátravont kp ellenére gyakorlatilag mindig átrobogtak a középpályán a southamptoni ifjak, sokszor kellett a védőknek játékba avatkozni, különösen a 2. félidőben. Az alábbi képen bekarikázva Gerrard és Lucas okítja a középpályás védekezést.

És itt jön BR sara. Én azért védtem őt mindig, mert az a játék, amit játszatni akart olyan, amivel tudok azonosulni. Amiben nincsenek egyének, csak a csapategység számít, ami támadó szellemű, kreatív. Ehhez képest:
– Agyonvágja a csapatot egy nyilvánvalóan rossz felállással, úgy, hogy köztudottan begörcsölünk a 2. félidőre, amit Kenny óta még mindig nem tudott kikúrálni.
– Ezen a 60p nem is változtatott, pedig korábban, ha kellett, a 15. percben belenyúlt
– A letámadás, mint olyan megszűnt létezni, pedig régen a játékunk alapját képezte
– A rövidpasszos játék szintén… pedig régen….
– Gerrard, Lucas és Sturridge függetlenül attól, hogy milyen teljesítményt (nem) nyújtanak, mindig pályán vannak. Fontosabb lett az egyének szerepeltetése, mint az egyének hatása a csapatjátékra. Így ha az egyének rosszul teljesítenek, az egész csapat teljesít rosszul, míg fordított esetben ez nem lenne probléma.

Megoldás? Ötleteim vannak, de valószínűleg soha nem látjuk megvalósulni. Kezdeném mindjárt azzal, hogy a 3 kp-ból Hendót játszatnám Gerrard helyén, Gerrardot (Cou felépüléséig biztosan) egy sorral előtte, fontos lenne, hogy a kapu közelében mozogjon, mert 3-4 lövésből egyet tuti beverne még most is, Hendó pedig tudná hozni az igazi b2b játékot (házi feladat: mindenki nézze meg, hogy mit művel Nose-nál Ramsey, főleg tackle vs szerzett gól aspektusban, na ez b2b, bmeg). Sturridge mehet a padra, Suarez visszatérésével, ha egyszerre lennének a pályán tovább erősödne a broken team probléma, versenyezzenek csak szépen a vezérbivalycsatár posztért.

Tavaly végig bizakodó voltam, mert bár az eredmények helyenként nem jöttek, a játék képe, a kidolgozott helyzetek száma csak kevés esetben nem volt megfelelő, illetve egy-egy rossz eredmény után jaj volt annak, aki szembejött, most viszont már a 2. kis/középcsapat hág meg minket nem szerencsével, hanem a játék majd minden elemében fölénk nőve. Nem tudom, BR mit szokott ilyenkor mondani, de a következő bajnokin megint azt a csapatot akarom látni a pályán, ami kijött széttépni a Zenitet tavaly (ehhez képest BR zseniális rotáló szisztémájának hála láthatom ugyan ezt a csapatot a MU ellen szerdán)

(Fun fact2: Mivel eléggé darabosan láttam élőben, ezért letöltés után néztem újra a meccset. Mit ne mondjak, vesztes Pool meccset újranézni elég előkelő helyre került az inverz-bakancslistámon, nem javaslom senkinek.)