Van minek örülni

Előre látom, hogy meg fogom kapni a már egyébként is rám süthető túlzott optimista jelzőt, de egy Arsenal ellen idegenben elért 2-2 számomra egyszerűen nem hangzik rosszul. Persze bosszantó, hogy 0-2-ről állt fel az ellen egy 2 perces kis rövidzárlat alatt, de egyrészt az Arsenal az egy pontra minden bénázása ellenére is rászolgált (még talán többre is), másrészt a meccs előtt sokan sima vereséggel számoltak, a legpesszimistábbak (=Mel) például 2-3 gólos mínusszal. Ehhez képest most még ők is örülhetnek.

Persze nem hanyagolhatjuk el azt a tényt, hogy az Arsenal csapatként is nagyon sokat tett a mi pontszerzésünkért – amíg el nem fáradtak -, valamint Wenger személyesen is megsegített minket Santos beküldésével, de azért a saját érdemeinket se felejtsük el. A csapat minden egyes tagja megdolgozott a sikerért, ki jól, ki jobban, bár az pusztán a szerencse kérdése volt, hogy az első 30 percben nem talált be az Arsenal. Volt olyan lövésük, ahol 3 játékos állt egymás mellett a tizenhatos vonalán, de fél óra után valahogy feltaláltuk a spanyol viaszt, és onnantól kezdve sokkal szervezettebben védekeztünk, ami bőven elég volt a korai gólnak hála.

Az már csak a sors iróniája, hogy pont akkor kaptuk a két gólt, amikor már sokkal jobban védekeztünk. Giroud góljánál Agger számolta el az ívet – mindenkivel megesik, például  Carrával ez többször történt meg a meccs során, csak azok nem voltak ilyen végzetesek -, Walcott góljánál viszont nem nagyon lehetett mit tenni. Próbáltam kikockázni a Digi gólösszefoglalóját, és végül arra jutottam, hogy ebben a helyzetben senki se volt vétkes. Talán ha Gerrard inkább a szélre segít be Lucasnak, és nem középen zónázik, akkor lett volna esély, de akkor meg középen marad ott a luk. Carra mondta még valamikor Henry-ról, hogy ő utólag minden helyzetben megnézi, hogy mit csinálhatott volna jobban, de pár Henry-gól esetében egyszerűen nem lehetett volna jobban védekezni. Walcott góljánál most ugyanez volt a helyzet, abból a szögből az egyáltalán nem kötelező feladat, csak Walcottnak volt most az. Gólnak gyönyörű volt, kár, hogy mi kaptuk, és valamiért azért vannak kétségeim afelől, hogy Walcott ezt a lövést 10-ből akár csak 5-ször is így eltalálná.

Az Arsenal a meccsnek gyakorlatilag az összes elemében jobb eredményeket ért el. Majdnem másfélszer annyi lövése, 60%-kal több passza volt, de mnidennek megvolt az ára. Sokszor 7-8 emberrel támadtak, Walcott gólja előtt 8 másodperccel is 6-an voltak az alapvonalunkhoz 20 méternél közelebb, ezzel pedig akkora lyukat hagytak a pályán, amire már taktikát is lehetne építeni, Suárez például balhátvédből ért fel a góljához kíséretlenül. Hendersonról pedig tudjuk, hogy technikás gyerek, de azért nem egy Ronaldinho, ahogy a góljakor tűnt. Mertesackernek komoly gondjai voltak Stuval, mikor csak céltáblaként használtuk, de fő támadási csapást jelentő Downing-Suárez-Hendo hármas is olyan kontrákat varázsolt az üres helyeken, mintha csak edzésen lennének. Hendo ütempasszait, meg a hatalmas kihalt zöld felületeket külön is meg lehet nézni (LudasMattnak köszönjétek), Hendo gól+gólpassz kombinációja pedig a meccs embere címre is elég volt a szurkolóknál.

A szakértők mondjuk Reinának adták a díjat, de ezzel sem lehet nagyon vitatkozni egy hiba nélkül lehozott meccs után. Jó, talán pár kirúgás a nézők közé szállt, de a maga- és labdabiztossága, valamint a bravúrjai nélkül sokkal rosszabbul éreznénk ma magunk. Egy fél évig még biztosan van egy biztos pont a kapuban, gringow levele óta pedig sorozatban hozza le az egyre jobb és jobb meccseket. Ki az a Casillas.

Akiről még mindenképpen meg kell emlékeznünk, az Carragher. A szezon végén nyugdíjazzuk, a bajnokságban ez volt összersen a 3. meccse kezdőként, ehhez képest az egyik legjobb teljesítményt pakolta a pályára. Nem volt hibátlan, meg volt pár erőből előrevágott labdája is, de a hátsó cicázásba épp úgy be tudott szállni, mint Giroud levédekezésébe, és komoly hibára nem is emlékszem tőle a meccsen. 35 évesen ez gyönyörű.

Visszatérve  a címre, tényleg van minek örülnünk, én például – az optimista jelzőhöz híven – mosolyogva jöttem haza a meccsről. Pontot szereztünk a közvetlen rivális otthonában, és ha az egyébként meglévő szerencsénket – ami tulajdonképpen az Arsenal bénázása volt – kicsit jobban tudjuk kamatoztatni, a 3 pontot is elhozhattuk volna. De ez már tényleg nem volt benne a meccs képében, erre nem szolgáltunk volna rá.

Amire viszont rászolgáltunk, az az – akármilyen rossz érzés lehet például egy ágyúsnak -, hogy elmondhatjuk, hogy  jelenleg a Liverpool és az Arsenal egymás közvetlen riválisai, és nem rosszabb egyik csapat sem a másiknál. Apró szépséghiba, hogy mindez a 6.-7. helyen történik.