Pedig törékeny volt a kakas
A meccs után gondolkodtam egy jó darabig, hogy most a Spurs volt-e ennyire harmatos Bale-t és Llorist leszámítva, hogy csak az ő elképesztő védelmi zavargásaik miatt voltunk-e ennyire partiban a meccs képében, vagy, hogy a vasárnaphoz képest változatlan kezdőnk teljesítménye javult-e fel ennyire. Az igazság nyilván a két part közt van valahol, de ebben az esetben bőven nem félúton. Hiába játszottunk kifejezetten jól, hiába volt élvezhető, kifejezetten gólveszélyes a játékunk, ezt nagyon sokban köszönhetjük a Spursnek. Mivel nem követem le pontosan a Tottenham meccseit, így csak sejtéseim lehetnek, hogy mi is lehet ennek az oka, de a vak is látja, hogy hiába az erősségében gyakorlatilag változatlan keret, a nyári edzőváltás után a kakastanya mégis csak árnyéka tavalyi önmagának. Hogy ezt mennyiben okozza Modric hiánya, vagy Villas-Boas ténykedése, azt nem az én tisztem megítélni, és igazából számunkra tökéletesen lényegtelen is.
Nekünk bőven elég csak a sajátjainkkal foglalkoznunk, márpedig a tegnapi hajtás után tudunk is mivel foglalkozni. A sablonkommentek, mint, hogy nem tették ki a belüket a pályára, hogy nem méltóak a Vörös Mez viselésére, ezek egyedül talán Downingra lehetnek helytállóak, de én még nála sem érzem ezt teljesen jogosnak. Igen, az első gólnál egy az egyben csakis ő hibáztatható, de a játékideje hátralévő részében a legkevésbé sem lógott ki a társak közül, márpedig a társak erre a meccsre végül egész jól rápörögtek, csak az első 20 percet aludták végig. Az, hogy 6 perc után elmondható volt, hogy nagyon érik már a Spurs gólja, az a csapat egészének egy elég komoly kritikája, és negyed óra után a 2-0 se volt igazságtalan eredmény, még ha műesés utáni szabadrúgásból, sorfalon megpattanó gólról is volt szó.
Mivel taktikai változást ezután se nagyon ejtettünk, a csapdából való kiszabadulásunkat a alapvetően csak a Tottenham elkényelmesedésének tudhatjuk be, de onnantól kezdve végre a labdát is megkaptuk, és elkezdhettük a szokásos játékunkat, a helyzetek kihagyását. Lehet, hogy nem lehet mindent örökké a szerencse hiányára fogni, és inkább a pszichológiai állapotra kéne fogni a látottakat, de tegnap nem tompák voltunk, jól, veszélyesen játszottunk, pusztán szerencsétlenek voltunk, immáron nagyon sokadjára. Lásd Bale első gólja.
(forrás: liverpoolfc.tv)
Csapatszinten viszont rendben voltunk. Rodgers nem változtatott semmit a vasárnapi kezdőn, bár erre nem is volt nagyon lehetősége, egyedül Downing helye lehet vita tárgya, de be kell látnunk, hogy jelenleg ő a legjobb alternatívánk volt arra a posztra, ha egyszer Enrique-t elöl akarjuk játszatni. Wisdom nem tudta volna levédekezni Bale-t, még annyira sem, mint Johnson, mert a Sterling nulla védekezése miatt kialakuló 1v1-ben nem kérdés, hogy ki lett volna a sokkal jobb. Így Johnson kellett jobbra, túloldalra meg maradt Downing, mert már megint kifogytunk bal hátvédből. Nem mondom, José előre küldése hatalmas ötlet volt, csak annyira nincs pótléka (Robinson például hol van?), hogy januárban nézhetünk bal hátvédbe is valakit.
José azonban lehet, hogy csak demo verzió. Carroll londoni vendégmunkássága miatt igencsak kevés kilót nyom a támadósor, a Suso és Sterling-féle gyerekeknek pedig egyetlen esélyük a technikai képzettségük, mikor két 90 kilós hústorony árnyékában vergődnek, és Suárez is csak valamivel áll jobban fizikai felépítésben. Josénak viszont éveken át kellett eltakarítania az ellenfelet a labda közeléből, illetve fordítva, és a játék fizikális elemeiben sokkalta tapasztaltabb, mint elöl bárki, ezért is tud olyan sikeres lenni. Ezt továbbgondolva jutott tegnap eszembe, hogy Agger-rel is meg lehetne ezt próbálni. Bár ez nyilvánvaló védelmi kockázatokat jelent, gondoljunk csak bele, mire lehetne képes egy, Enrique-nél is fizikálisabb, ráadásul technikailag sokkal képzettebb játékos elöl. Nem centerként, mert ha az nálunk működne, akkor Carroll-lal is ment volna, hanem mondjuk a Suárez és Sterling alkotta támadósorban a posztokat folyton váltogatva. Az olyan negatív hatások, mint Carragher/Coates tartós játéka, illetve az elöl fellépő fokozott sérülésveszély kiküszöbölése érdekében ezt ugyan csak pár meccs erejéig, de ki lehetne próbálni, gól biztosan származna belőle.
Gól szokott származni a büntetőkből is, ezért sem tudok szó nélkül elmenni Phil Dowd munkavégzési hatékonysága mellett. Nem vagyok híve a bírózásnak, és történetesen meg tudom érteni az ő gondjaikat is, de önszántukon kívül is mérkőzéseket döntenek el. Talán nem is a tegnapi meccs ennek a legjobb apropója, de ezzel együtt már 25 meccs nem fújtak nekünk büntetőt, így muszáj megemlíteni akár Gerrard esetét is, de még inkább Suárez buktatását. Elismerem, nem volt könnyű pontosan kiszúrni, és a már zuhanás közben karjait széttáró Suárez látványa se lehetett segítségére a bírónak, de őt azért fizetik, hogy ezek befújja. (Suárez viszont utána nem kapott agyérgörcsöt, mi a fene?) Egyetlen pozitív oldalát lehetne megfogni az egésznek, ugyanis büntetési lehetőség nélkül már nem is kell azon bosszankodnunk, hogy kihagyjuk-e a rúgást, bár statisztikailag nagyobb valószínűséggel van bent, mint kint, és ezzel meg is lett volna az egy pontunk, az idényben már nyolcadjára.
Macca megtámogatott egy kis statisztikai adalékanyaggal a meccs után, hogy lehessen csemegézni, mindent, és mindennek az ellenkezőjét bebizonyítani, íme a lényeg a Tomkinstól:
Kattra megnőnek.
Összességében nézve nekem igenis tetszett a tegnap látott Liverpool, s bár pontszerű eredményt nem értünk el, a csapaton látszik a fejlődés. Két gól után is bőven megvan az esélyünk talpra állni a White Hart Lane-en, és tisztán látszik, hogy az repülőbe már csak egy másik hajtóművet kellene szerezni a Suárez-engine mellé, hogy a magasságot ne csak tartani tudjuk, hanem növelni is. Januárban meglehet ez is egy szép formás csatár képében, és a részsikeren túl végre valódiak is felsejlenek majd a horizonton.
Addig viszont tartjuk a magasságot egy szál Suárezünkkel, és várjuk, mikor jön el végre a pillanat, amikor bulizhatunk majd egy jót.
