Megint mi nyertünk, megint mi vesztettünk

Senki nem szeret így ikszelni: az amúgy egész tisztességesen dolgozó Marriner a végére megint bebizonyította, hogy az angol bírói kar használhatatlan (utánunk aztán a Chelseat is elintézték tegnap), az Everton két elég gyenge góllal egyenlített, és mi sem játszottunk valami fényesen. Különösen fáj most ez, mert amúgy egy nagyon hangulatos városi rangadó volt ez a tegnapi… de még hangulatosabb lett volna, ha az utolsó percben papíron is megnyerjük.

Az első 20 percben még csak-csak feltűnt valami a játékunkból (úgynevezett passzolással, letámadással, meg ilyen dolgokkal próbálkozott a Liverpool), de ez is csak a – fejben még az öltözőből a pályára tartó – Evertonnak volt köszönhető. Aztán megjöttek Moyesék, a közönség is megtalálta az eredményjelzőt, majd bennünk is tudatosult, hogy ez egy városi rangadó, és elszabadultak az indulatok. És ezzel magyarázható szinte minden hibánk.

A foci valahogy túlfetisizálja a tapasztalat értékét, és olyan tulajdonságok és képességek alapjának is tekinti, amelyek valójában alig vagy egyáltalán nem kötődnek hozzá. Ugyanakkor vannak a focinak olyan területei is, amelyek egyszerűen megoldhatatlanok a tapasztalat egy bizonyos foka nélkül: ilyen egy városi rangadó. Suso egy félidő erejéig, Wisdom és Sterling viszont szinte végig ezzel küzdött: egyszerű helyzetekben döntöttek rosszul, bonyolult helyzetekben maradtak döntésképtelenek.

Ha ezt kiegészítjük a csapat többi tagjának – az átlagnál gyengébb – teljesítményével, egy tegnapihoz hasonló meccset kapunk. José Enrique védelmi skilljeiről eddig sem voltak illúzióink, de igazán megállapíthatna már valamilyen minimumkövetelményt, amit megpróbál megvalósítani. Mondjuk minden tizedik beadást blokkol, vagy minden huszonhatodik párharcot megnyer. De felesleges egyedül őt kiemelni, ott van az egész középpályánk, ha már ekézni akarunk valakit. Furcsa, hogy a fejpárbajban köztudottan gyenge Allenre bízta Rodgers Fellaini őrizetét, már csak azért is, mert a walesi úton-útfélen igazolta ezt (mármint, hogy gyenge): látványosan alulmaradt – szinte mindig. Shelvey sem remekelt, ahogy Dan Kennett a TTT állandó írója meccs közben epésen megjegyezte: “Ha Shelvey-nek lenne agya, veszélyes lenne.” – és ehhez nincs mit hozzátennünk.

Sterling, Suárez és Gerrard nagyjából rendben voltak, az apróbb hibáktól eltekinthetünk. Suárez gólöröme egészen zseniális volt, remélhetőleg nem száll rá az FA sem, ha már a töketlen embere két ponttal (ismét) megrövidített minket.

Szeláví, ilyen egy városi rangadó, a meccs hevében egyszerűen elfelejtettünk játszani. Ezen nagyon nincs mit elemezni vagy bosszankodni, ez ilyen. Egyrészt a relatíve fiatal csapatnak, másrészt a szokásosnál is felfokozottabb hangulatnak volt köszönhető. Az is szinte csoda, hogy nem volt piros lap. Ami miatt – az iksz ellenére – mégis örülhetünk az az Everton ismételt sikertelensége: Moyesék továbbra sem hiszik el, hogy jobbak lennének a harmadik helynél.

Képek: liverpoolfc.com