Milyen érzés meccset nyerni?

Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.

Egyfelől büszkeséggel tölthet el minket, hogy 20 játékosunkat is behívták a maga válogatottjához (már ha Sterling válogatottja a felnőttcsapat), ugyanakkor aggasztónak is találjuk a dolgot. Az Arsenal elleni, elég simának mondható vereség után nagyon jól jött volna egy hét a javításokra, így viszont szinte a teljes melwoodi brancs szétszéledt, még mielőtt Rodgers kimondhatta volna, hogy “presszing”.

Aktuális ellenfelünk, a Sunderland sem szarozott a nyáron, elhozták a Tottenhamtől Danny Rose-t, az Aston Villa padjára szorult Cuellart, a City kellemes bőrfoteléből végre feltápászkodó Adam Johnsont, Louis Sahát az ex-evertonit a Tottenhamtől, valamint Steven “csak fejjel lehet gólt lőni, de azzal sokat” Fletchert a világ legjobb üzletét csináló Wolvestól.

Visszatérve a Liverpoolra: Rodgers akár az óra végét elnéző tanár, megszívta. A lurkók kisprinteltek, pont akkor, amikor a lényeg jött volna. Most meg eltelt két hét, mással van tele a fejük, viszont menni kellene tovább az anyaggal. Hogy például az nem letámadás, ha ezerrel ráfutsz a labdásra. Vagy az nem támadás, ha mindenki kapát, kaszát, agyat, szemet és egyéb érzékelésre alkalmas szerveket eldobva nekirohan az ellenfél kapujának. Meg hogy elég nehéz egyszerre feltolt védelemmel és folyamatos labdavesztéssel védekezni.

Ohh, a régi szép idők

Valahol pedig itt hagytuk abba két héttel ezelőtt, és nagyon-nagyon félünk, hogy itt is folytatjuk. A csapat talán legnagyobb problémája jelenleg az, hogy nem tud mit kezdeni kapitányával. Steven Gerrard, a rutinos srác, a vén róka úgy szórja el a labdákat, mint más adja a key passokat. A kettes számú probléma Suárez, aki pörög, mint egy bespeedezett hörcsög, ahelyett, hogy okosba’ építené a támadásokat. És ez nagy baj, mert elvileg ők lennének a csapat agyai.

Ugyanakkor megnyugtató, hogy két embert kellene csak helyrepofozni: ha két ilyen nagy hatású ember képességeit sikerülne becsatornázni a rodgersi rendszerbe, azon robognánk át, akin akarnánk. Még Reina sem okozna problémát, mert egyszerűen nem jutna el hozzá a labda.

Mert így kicsit olyan érzésünk van, mintha lenne egy sportkocsink, de egyszerre nyomnánk a gázt és a féket, és sopánkodnánk, hogy miért nem megyünk gyorsabban. Mindenki verhető ellenfél, ha nincs nála a labda. Mindenki verhető ellenfél, ha Suárez és Gerrard végre megfejti ezt a játékot.

Nehéz kérdés, hogy mit várhatunk ettől a meccstől: leginkább azt mondjuk, hogy nem tudjuk. Visszatérhetünk a City elleni formához (mínusz a védelmi potyák), de simán visszazuhanhatunk az Arsenal-féle agóniába is. Az óra viszont ketyeg, és lassan győzni kellene. A csapatra nehezedő nyomás most már hatványozódik minden nyeretlenül töltött perccel.

Képek: EstoEsAnfield, Kopsource