Komp akart lenni, de Minyon lett?

Először is múlni nem akaró szeretettel szeretnék köszönteni mindenkit a Fonat „túloldaláról”, nem is oly rég volt szerencsém elfogadni a felkérést, hogy én is tagja legyek a Fonat lelkes szerkesztő csapatának. A srácok már megmutatták a főhadiszállást, ahol  váltogatva a feszített tükrű medence és a jakuzzi között nézhetjük, ahogy 10 db 50 colos tv-n pörögnek egymás mellett a bikinis lányok Allen statisztikái, illetve megérinthettem a piros telefont, ami közvetlen vonalat biztosít BR irodájába, ha esetleg rá akarunk csörögni, hogy mi a helyzet.

 



A súlytalanság gyönyöre

A Liverpool egész jól játszik mióta elment a szezonja. A társulat tegnapi előadása során hét lövésből négy gólos mutatóval fricskázta saját helyzetkihasználási statisztikáit, mutatott egy vintage Pepe Reinát és egy több mint biztató Coutinhot, illetve tisztán az első helyre repítette Luis Suarezt a góllövőlistán. Mi, szurkolók pedig hátradőlve élveztük mindezt.

Luis Suarez



Két elhagyott pont

A vasárnapi City – Pool annak a döntetlennek volt a prototípusa, amit előzetesen simán aláírtunk volna, a meccs képe alapján viszont dühítő az, hogy nem nyertünk minimum egy góllal. Szép játék, sok lövés, dominancia és két megbüntetett védelmi kihagyás. Ismerős a sztori.

Reina Manchester City



Everton: az örök harmadik

Itt a városi derbi, itt vannak a piros lapok, a bírózás, a látványos gólok, a katarzis és az agónia. Elsüthetőek a klasszikus derbi-közhelyek, bejátszható a párás tekintetű múltidézés kártyája, de mi most egy kicsit máshonnan közelítjük meg a Liverpool-Evertont. Mert a két nagy kérdés az, hogy hol van a hiba az Moyes-ék programkódjában, és ha megvan, kijavították-e már. Reméljük, nem.



Pepe, beszélnünk kéne!

Nem egyszerű ez a helyzet nekünk Pepe, elhiheted. Neked sem lehet az. Ez az időszak, amikor érezzük, hogy már nem olyan ez a kapcsolat kettőnk közt, mint amilyen régen volt. Amikor már az a fajta lelkesedés is mintha kezdene elmúlni, hogy majd közösen megoldjuk a problémákat, visszahozzuk a bizalmat és kiegyensúlyozottságot, aztán majd újra boldogok leszünk és megverjük a világot. Amikor már kezdünk arra gondolni, hogy lehet, jobb lenne a másik nélkül, noha tény, hogy egy ideig baromira hiányoznánk egymásnak. Hol van már a BL-döntő? Az egymás után kifogott tizenegyesek, az a rengeteg clean sheet? Az év Liverpool-játékosa, a Premier League egyik legstabilabb bástyája? Távol sajnos, a jelenünkre pedig egyre inkább csak a hibák, az idegesség és a szomorúság jellemző. Mindketten vastagon benne vagyunk, hogy eljutottunk idáig.

Pepe Reina



Milyen érzés meccset nyerni?

Ez a hét már mindenképp a győzelemé, akár egy Sunderland elleni zakót is le tudnánk nyelni. Akár, mert azért így szeptember közepe felé megnéznénk már azt is, milyen érzés meccset nyerni. Az elmúlt két hétben Rodgers nem sok mindent magyarázhatott el a csapatnak, ezért nagyon fontos, hogy a csapat melyik élményéhez nyúl vissza: a City elleni, vagy az Arsenal ellenihez. Gerrard és Suárez viszont inkább találjon ki valami újat.



A hónap képe – március

"Cogito ergo sum!"

A csapat másnapos, Suarez megállíthatatlan, Gerrard már egészséges, van balbekkünk, Hendersonról nem derült ki semmi, kiszórjuk Poulsent, Aquilani harmadik olasz csapatát fogyasztja, Suarez bajban, meg megint bajban, Kelly végre gólt szerez, összefüggés van a bemutatás és a Chelsea-be igazolás közt, győzünk végre az Emiratesben, a golfütő hazatér, az Everton-drukkerek pedig kritikán aluliak. Liverpool. Egy hónap. Egy kép.



A vacsutu törzsfő erőszakolta volna Reinát

Pepét egy bizonytalan szexuális beállítottságú, feltehetően afrikai, talán a vacsutu törzsfő akarja elkapni egy körre egy biztosítócég spanyol reklámjában. Alapvetően humorosnak készült az anyag, de egy civil szervezet levetette a műsorról azzal a szöveggel, hogy sztereotip és sértő módon ábrázolja a feketéket, így a cucc rasszista. Ez a mi szemszögünkből akár baromságnak is tűnhet – mivel mást lehet Magyarországon, mást Spanyolországban és mást az Egyesült Királyságban – de fehér embereket sajnos nem állíthattak a dzsungelbe, mert az általunk ismert világban a fehérek többnyire nem törzsi életmódot folytatnak és az nem lett volna vicces, így viszont akkor már az összes fekete magára veheti. Kényes kérdés, de szerintem ez inkább vicces, mint rasszista, és én különben az Ace Ventura 2-t is szeretem – az amúgy mi, ha ez rasszista?



Kéz a kézben a 32 közé

forrás: liverpoolfc.tvEgy szem gólunkat és a továbbjutás tényét leszámítva nagyítóval sem találhatnánk pozitívumokat a tegnapban. Reina idén már másodszorra dönt úgy, hogy malinauszkaszi ügyességgel nyúl a labdába, Pacheco továbbra sem képes bizonyítani, de Joe Cole sem élete mérkőzését játszotta. Kilencven perc tömény unalom, a románok megérdemelt egyenlítő találatával és fejetlen rohangálással. Hajtás után az 1-1 igazságosságáról elmélkedünk.