Suarez – QPR: 1 – 0
Azt kaptuk, amit vártunk: fölényt a labdabirtoklásban, 25 kapura lövést, 17 liverpooli szögletet egyszóval mindent, ami biztosítaná, hogy egynél több góllal verjük ellenfelünket. Az idén megszokott szerencsénknek és helyzetkihasználásunknak hála azonban megint egy csak egy sovány 1-0-át sikerült összehozni.
Az eredménytől eltekintve viszont voltak pillanatok, amikor el se hittem, amit látok: topcsapatokat megszégyenítő egyérintők, kipörgetések és indítások jelezték, hogy a töketlenség felszíne alatt azért tudás lapul. A zavaró tényező természetesen megint a befejezések ügye volt, hiszen a minden meccsen előforduló kaput el nem találó, blokkolt, vagy erőtlen kapura lövések mellett néhány, alaphangon is ajtó-ablak szituációnak nevezhető helyzet is kimaradt.
Ez persze a szerencsénkre, illetve leginkább annak hiányára (is) fogható: Maxi előző idényben kifejezetten jó volt a befejezések terén… DE: még mielőtt nekiesnénk, fontos megjegyeznünk, hogy Maxi alapvetően nem csatár. Nem az a feladata, hogy befejezzen. Ha megteszi, örülünk, de ez nem az ő dolga.
Talán Suarezé, vagy Kuyté, de az uruguay így is annyit tesz a támadásokért, hogy már nekünk ég a pofánk jó befejezéseket is kérni. Kuyt pedig inkább alkalmi góllövő, a 2008/2009-es, vagy a tavalyi teljesítményét nem futja, nem futhatja meg minden évben.
Mivel nincs egy olyan gólvágónk, mint mondjuk van Persie az Arsenalnál, a gólokat az egész csapattól várjuk, azoktól, akik alapvetően nem ezért vannak a pályán. Természetesen meccseket így is lehet nyerni, sőt, nagy gólkülönbséggel is lehetne nyerni, de úgy látszik, ez jelenleg nem jön össze. Házon belül pedig nem igazán látni ennek megoldását (hacsak nem Carroll egyik reggel Céroniként nem ébred).
A játékképet nézve megint volt félidőnként egy tizenöt perc, amikor a fonalat, a labdát, az agyunkat elvesztve remegtünk a QPR nyomása alatt és ez különösen az utolsó pár percben volt rendkívül látványos. Értjük mi, hogy tartani kellett az eredményt, de hogy néz már az ki, hogy az Anfielden, egy gól után a csapat kétségbeesetten nézi az óráját egy QPR ellen?!
Ismét egy olyan meccsen vagyunk túl, amit akár 5-0-ra is hozhattunk volna. Ehelyett egy gólt sikerült bekanalaznunk egy olyan meccsen, ahol a QPR jó hatvan percig azt sem tudta fiú-e vagy lány. Egy másik nagyon fájó pont, hogy szemlátomást a “hazai pálya előnye” mint fogalom szinte ismeretlen a Liverpool esetében: a közönséget egyszerűen nem motiválják a gyengébb csapatok (ennek mondjuk abszurd hozadéka, hogy az “idegenben” vagy a “rangadó” kifejezések kiváló teljesítményt predesztinálnak).
Nem tudni, vajon veszünk-e csatárt a télen. Azt sem, hogy veszünk-e egyáltalán valakit. Amennyiben a válasz mindkettőre igen, a tegnapi eredmény kiváló: egy újabb meccset sikerült megnyernünk, egy újabb héttel közelebb kerültünk a megoldáshoz.
Ellenkező esetben a helyzet továbbra is aggasztó: motiváció nélkül szinte képtelenek vagyunk gólt lőni, sőt, annak megléte mellett sem mindig sikerül (United 1-1, Stoke 0-1, Fulham 0-1, City 1-1).
Vagy húzzuk ki ezt a maradék néhány meccset januárig, vagy tegyünk ki “ÉNEKELJETEK” feliratú transzparenseket az Anfielden, Downingot, Hendersont, Maxit, Adamet, Suarezt és Kuytöt pedig kényszerítsük “Fernando Torres’ goals in Liverpool” című videók nézegetésére. Ha jól számoljuk, utóbbi kicsit olcsóbb.
Fotók: LFC.tv
