A 2010/11-es idény legviccesebb jelenetei

Ez a szezon annyira nem volt vicces: az első felében zokogtunk, mint az ovis, aki a játszótéren leesett a mászókáról, aztán félidőben jött apa, és letörölte a könnyeinket, mi egy kicsit szipogtunk, és felszabadultan rohantunk vissza játszani a többi gyerek közé. De ez mind halál komoly volt. A játékot tekintve az első fele halál komolyan az évszázad legsötétebb félszezonja volt, a másik meg talán a legpozitívabb – mindenféle nevetés nélkül. Két jelenetet azért mégis kiemeltünk, mert ezek mellett nem lehetett elmenni egy jóízű kacaj nélkül.

Az első természetesen annak a meccsnek a (Carra sérülése miatti) hosszabbítása, amelynek a forgatókönyve úgy született, hogy Futballisten áthívta a haverjait, Lokit és Dionüszoszt piálni, akik nőtársasággal érkeztek, valakinél előkerült egy kis kóla, felszippantottak pár csíkot, és hirtelen kurvára unalmasnak találták, hogy egy meccs csak kb. 90+5 percig tart, és a gólok is ebben az intervallumban kell, hogy megítéltessenek. Eleve óriási poén egy olyan meccsen nem kikapni, amikor az ellenfél a 98. percben szerez vezetést ellened, de egy ilyen ostoba Eboué-hibával, illetve Wenger oldalvonal melletti hisztijével megspékelve igen komoly élvezeti értéke volt ennek a találkozónak. Már, ha rendesen végignéztük, nem úgy, mint _benito kolléga, aki 1-0-nál kikapcsolta a televíziót.

A gólok és Eboué, egy gyümölcskosárral gazdagítva:

King Kenny helyrerakja a hisztigépet:

Hasonlót mulathattunk az utolsó, egyébként siralmas hazai meccsünkön a Tottenham ellen, amikor Shelvey megmutatta Sandrónak, hogy ki az úr a háznál – ezt a meccset TheScouser kolléga a helyszínen szenvedte végig, az ő szemszögéből kb így nézhetett ki az eset:

Ez pedig az, amit mi láthattunk belőle.